Márkaaktivációval foglalkozik az Ogilvy & Mather újonnan létrehozott részlege, az OgilvyAction. A divízió élére kinevezett szakember korábban a Food Express marketing- és termékfejlesztési igazgatója volt.
Több mint fél évszázad után ismét nemzetiszínű lobogó díszíti a szegedi Móra Ferenc Múzeum kupoláját. Egy újonnan készített négy méter hosszú, hat centiméter átmérőjű rozsdamentes acélrúdra került a két négyzetméter nagyságú trikolor. A zászló időközönkénti cseréjét csigasor segíti majd.
Tovább javul az államháztartás egyenlege a tervezetthez képest. A márciusi hiány - önkormányzatok nélkül - 326 milliárd forint a Pénzügyminisztérium előzetes adatai szerint. Az idei első három hónapban a hiány 508 milliárd forint volt a tavalyi 762 milliárdhoz képest. Az ING Bank elemzője szerint tartható a 4%-os tervezett GDP arányos államháztartási hiány. Németh Dáviddal Nagy Károly…
„19 éves vagyok, és az egyetlen, első, három éve tartó szerelmem ért véget. Az egyetlenem elhagyott, elment, és én nem tudok enni, aludni, attól félek, nem élem túl ezt a fájdalmat.” - Írja Zsanett
Nem tudott az Ipari Energiafogyasztók Egyesületének több tagja sem arról, hogy tavaly év végén bármilyen lehetőség lett volna olcsóbb áramot vásárolni az MVM-től - írja egy internetes portál, amelynek két nagyobb vállalat vezetője nyilatkozott erről.
Nem vállalják a sztrájk-moratóriumot a BKV-szakszervezetek vagyis nem teljesítik a fővárosi vezetés kérését, hogy a további akciókkal várják meg a kormányzat válaszát a többlet támogatásról. A főpolgármesterek a múlt hét pénteken 18,5 milliárd forintos plusz forrást kértek a szaktárcáktól a BKV számára. A következő összeállításban Gulyás Attilával, a Tömegközlekedési Dolgozók Független…
Az idén az első negyedévben 21 százalékkal nőtt a cégek fizetésképtelenségi mutatója az egy évvel korábbihoz képest, a legkockázatosabb továbbra is az építőipar, valamint a kis- és nagykereskedelem...
Az oktatási tárca 2012-től lehetővé tenné az általános iskolák felső tagozatai számára, hogy saját hatáskörben döntsenek arról, összevontan oktatják-e a természettudományos tárgyakat (biológia, kémia, fizika), vagy maradnak a megszokott keretek között - jelentette be Arató Gergely államtitkár.
A Bessenyei dombormű újraavatásával és megkoszorúzásával kezdődik a Nyíregyházi Főiskolán a Költészet Napjának ünnepségsorozata április 11-én délelőtt 10 órakor az A épület bejáratánál.
A kormányfő szerint jövőre eltörölhető a 4%-os társasági különadó és az egységes 1950 forintos egészségügyi járulék anélkül, hogy felpuhulna a költségvetés. Gyurcsány Ferenc a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társaságának közgyűlésén azt is bejelentette, hogy ami gazdaságilag szükséges, azt társadalmilag most lehetetlen meglépni, ezért az április végétől egyedül kormányzó MSZP a fokozatos…
Hiába szexi és kedves, mégsem elég jó a franciáknak az olasz származású Carla Bruni. Sarkozy elnök neje a legújabb közvéleménykutatások szerint a hét vizsgált elnökfeleség közül csak a hatodik helyet tudta megcsípni.
Évtizedek óta először szufficites az éves szintű külkereskedelmi mérleg idehaza. Februárban mintegy 150 millió eurós többlet keletkezett. A behozatal lassulása mögött a belső fogyasztás stagnálása és a beruházások gyengélkedése áll. A majdnem 10%-os februári éves ipari termelés növekedés mögött is az export igények kielégítése áll. Némethné Pál Katalinnal, a GKI kutatásvezetőjével Ivády Zsuzsa…
Gyurcsány állítólag már nem akar szóba állni Kókával, de azért kijelölte a küldöttséget, amely a válás lebonyolításáról, az MSZP programjának esetleges külső támogatásának feltételeiről kezd tárgyalásokat az SZDSZ-szel: Lendvai Ildikó, Kiss Péter, Veres János és Vitányi Iván a tagjai. Szekeres kimaradt, és ez nagyon fáj neki – értesült a hvg.hu.
Helyrehozná Szigetváron a csonka mecsetet és a várat is felújítaná egy magyarországi törökök által alapított civil szervezet. Cserébe 99 évre üzemeletetői jogot szeretnének kapni. Egy hónapon belül ígérnek írásos garanciát a milliárdos beruházáshoz.
Lapértesülés szerint újra elővette a Nap-kelte ügyét az MTV menedzsmentje, ezúttal Pallagi Ferenc műsorvezetőről „derült ki”, hogy a Bors című bulvárnapilapnál végzett főszerkesztői munkája összeférhetetlen a köztévés képernyős szerepléssel.
Az első negyedévben 21%-kal nőtt a cégek fizetésképtelenségi mutatója, a legkockázatosabb továbbra is az építőipar, valamint a kis- és nagykereskedelem
Két és fél éves kancellársága óta még soha nem volt olyan népszerű Angela Merkel, mint most. Erről tanúskodik a Forsa közvélemény-kutató intézet felmérése, amelynek adatait szerdán hozták nyilvánosság...
Földobja a reggeleinket Dombovári Vanda. A műsorvezető szerencsés alkat, a többséggel ellentétben hízni szeretne, ráadásul felettébb formás lábakat örökölt a édesanyjától. Előszeretettel meg is mutatja őket a Reggeliben a férfinép örömére.
"Durva félrevezetésnek" nevezte a Magyar Koalíció Pártja (MKP) a szlovák oktatási miniszter, Ján Mikolaj hétfői nyilatkozatát, melyben a szlovákiai magyar oktatás status quo-jának megőrzésére tett ígéretet, hiszen a magyar féllel folytatott tárgyalások után a tárca vezetője újra a változásokról nyilatkozott.
Miután a vártnál kedvezőbben alakultak a brit ipari szektorbeli adatok, némiképp összeszedte magát a GBP/USD. Az ipari termelés februárban éves szinten 1,3%-kal emelkedett, meghaladva ezzel a +1,2%-os előrejelzést a legutóbbi +0,4%-os érték után, míg a feldolgozóipari termelés 1,9%-os emelkedést mutatott (előrejelzés: +1,5%, előző: +0,7%). A devizapárnak eddig nem sikerült átlépnie az 1,9720-as…
Kritizálták első két külföldi útja miatt az ausztrál kormányfőt, amiért a protokoll szempontjából ügyetlenül viselkedett. Kevin Rudd George Bush amerikai elnök előtt tisztelgett, az angol királynő előtt viszont nem hajtott fejet.
Elkészült az új KRESZ. A Nemzeti Közlekedési Hatóság tervezete a 33 éve hatályos és legalább hússzor módosított szabályozást a tervek szerint 2009 első felében váltaná fel.
Szlávy Bulcsú megölése ügyében eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezte a PMB elsőfokú ítéletét szerdán a Fővárosi Ítélőtábla, és új eljárásra utasított, amelyet a Heves Megyei Bíróságnak kell...
Magas szintű riadókészültségbe helyezték az izraeli rendőrséget és a mentőszolgálatot Jeruzsálem körzetében szerdán, mert hírszerzési értesülések szerint egy merényletre készülő palesztin militáns...
Egy izraeli katona és egy Hamász-fegyveres vesztette életét egy gázai összecsapásban. Az izraeli tankok és harci helikopterek szerda reggel hatoltak be a Gázai övezet déli részére.
Szlovákiában a kiskereskedelmi forgalom februárban 16,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a januári, 15,6 százalékos éves növekedés után, jelentették a szlovák statisztikai hivatalban sze...
Az idei év közepétől számított másfél év alatt 1.500 milliárd forint értékű építésre kap megbízást a magyar építőipar az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében - mondta Bajnai Gordon...
Elkészült az új KRESZ: a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH)tervezete a 33 éve hatályos és legalább hússzor módosított szabályozást a tervek szerint 2009 első felében váltaná fel - írta a Népszabadság.
Két és fél éves kancellársága óta még soha nem volt olyan népszerű Angela Merkel, mint most. Erről tanúskodik a Forsa közvélemény-kutató intézet felmérése, amelynek adatait szerdán hozták...
Függesszék föl az amerikai katonák létszámának csökkentését Irakban - kérte az Irakban állomásozó amerikai erők parancsnoka, David Petraeus keddi kongresszusi meghallgatásán Washingtonban. A tábornok szerint a júliusi kivonást követő másfél hónapban nem szabad további létszámcsökkentést végrehajtani, mert az elért katonai sikerek törékenyek és könnyen megfordíthatók.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a gyermekvédelmi törvény módosítását kezdeményezte azt követően, hogy vizsgálatot indított egy éhen halt csecsemő ügyében. Szabó Máté azt szeretné elérni, hogy a törvénybe kerüljön bele, milyen következményekkel jár, ha a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjai elmulasztják jelzési és együttműködési kötelezettségüket.
A kibocsátási kvóták ingyenes kiosztásának köszönhetően öt tagállam energiaipari vállalata ölébe akár 72 milliárd eurós nem várt haszon hullhat a következő négy évben - hívja fel a figyelmet az unió kibocsátás-kereskedelmi rendszerének visszásságaira a Természetvédelmi Világalap (WWF) legfrissebb tanulmánya.
Illyés Márta festőnő 54 esztendős. . Amikor a végzetes kórral szembesült, mindössze 22 éves volt, akinek még fel kellett nevelnie egyéves fiát. Férjével Andrással csupán három éve ismerték egymást, a férfi mégis kitartott mellette, a mai napig együtt vannak.
A revízió után a várt szerint változatlanul az éves szinten mért 2,2%-os GDP-emelkedésről számoltak be a 4. negyedévre nézve. Miután magunk mögött hagytuk a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyvét, egyre közelebb kerül az EKB csütörtöki ülése és a pénteki G7-es találkozó. Bizonytalanság övezi az ezzel kapcsolatos kommentárokat. Ezért oldalazásra kell számítani az eddigi sávon belül. 1,5620 fölött…
A parlament a jövő héten hétfőn és kedden ülésezik, hétfőn ismét ombudsmanjelöltekről szavaz a parlament - jelentette be Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a szerdai házbizottsági ülés után. Az...
A járművezetés tiltott átengedésével vádolják azt a férfit, akinek 9 éves kisfia quadozás közben halt meg Zala megyében. Az ügy bírósági tárgyalása szerdán kezdődött el Zalaegerszegen. A bíró zárt tárgyalást rendelt el, majd csak az ítélethirdetés lesz nyilvános.
Már a szerda esti újabb két negyeddöntős visszavágó előtt eldőlt, hogy a labdarúgó Bajnokok Ligája májusi fináléjában lesz angol csapat, miután a keddi "előprogramban" mind a Liverpool, mind a Chelsea biztosította helyét a legjobb négy között, ahol egymás ellen folytatják.