2008. június 13. péntek

jún. 13
9:49
YouTube - a céges feltöltők is árulhatnak hirdetéseket (Kreatív Online)
A YouTube-csatornák üzemeltetői – jellemzően zenekiadók, filmstúdiók és tévécsatornák – is árulhatnak mostantól hirdetéseket a videomegosztón. Nem véletlenül: a Google elnöke szerint az első számú prioritás idén rájönni arra, hogyan lehetne végre pénzt csinálni a YouTube-bal – írja az Advertising Age.
jún. 13
9:49
EU-s információs hálózat jött létre Budapesten (HírTV)
A Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) együttműködési megállapodást írt alá június 12-én, amely szerint a Külügyminisztérium támogatásával európai uniós tájékoztató hálózat jön létre Budapesten, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi könyvtárában és további négy tagkönyvtárában.
jún. 13
9:49
Ősszel drasztikusan nőhetnek a budapesti taxi viteldíjak (Alternatív Energia)
Az alapdíj és a kilométerdíj plafonjának emelését kezdeményezik a budapesti taxitársaságok a Fővárosi Közgyűlésnél - írja a Népszabadság.A fővárosban közel nyolc éve változatlan a tarifák felső határa, nappal kilométerenként legfeljebb 240 forintot, éjszaka 336 forintot, míg alapdíjként 300 forintot kérhetnek a taxisok.
jún. 13
9:50
Minden drágul, ami ehető (Privátbankár)
Az agrártermékek termelőiár-szintje 2008 áprilisában 32,6 százalékkal haladta meg a 2007 áprilisit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. A növényi termékek árszínvonala 41,9 százal...
jún. 13
9:50
Megmentette a bíró az osztrákokat (BorsOnline)
A kezdés előtt a lengyelek úgy nyilatkoztak, hogy elégedettek lennének a legutóbbi eredménnyel, 2005-ben Chorzówban ugyanis ők nyertek 3-2-re.
jún. 13
9:50
Elájult a szupermodell - részeg volt, vagy csak játszott? (Infostart)
Naomi Campbell szupermodell egy átbulizott hajnal után összeesett - állítólag nem volt részeg, csak ki akarta próbálni, hogy barátja elkapja-e.
jún. 13
9:51
KSH: az ipari termelés áprilisban 6,5 százalékkal nőtt (Gondola)
Az ipari termelés áprilisban a szezonálisan és a munkanap tényezővel kiigazított index szerint 1,4 százalékkal emelkedett márciushoz képest, és - munkanap tényezővel korrigálva - 6,5 százalékkal...
jún. 13
9:51
Felcsútra jön a Real Madrid (Blikk)
jún. 13
9:51
Unilever - Baba márka a férfiaknak (Kreatív Online)
Az Ogilvy & Mather után új ügynökség dolgozik a Baba márkán, miután a kreatívfeladatokkal az Unilever egy másik céget bízott meg. Az FMCG cég új, férfiaknak szóló termékkel is debütált a piacon, a Baba for men kampány vezeti be.
jún. 13
9:51
EUR/USD Az 1,54-es érték tesztje (HírTV)
Ma reggel ismét csökkent az EUR/USD árfolyama, és elindult 1,54 felé. A francia üzleti hangulat mutatója májusban 100 pontról 97 pontra csökkent, csalódást okozva ezzel (előrejelzés. 100 pont). Támogatás 1,5400-nél, 1,5365-40-nél és 1,5285-nél található. In-GFX
jún. 13
9:51
Küszöbön a megállapodás a fuvarozók és a kormányzat között (Alternatív Energia)
Ötmilliárd forintos csomagot kapnak a költségvetéstől a fuvarozók, a szakmai szervezetek és a kormány képviselői előreláthatólag kedden a Parlamentben írják alá a megállapodást - értesült a Népszabadság. A lap pénteki számában azt írja, hogy a már elkészült megállapodás tervezete szerint a legnagyobb, hozzávetőleg négymilliárd forintos tétel az lesz, hogy a kormány a jövőben kedvezményt adna a…
jún. 13
9:52
Aragones nagyon haragszik Torresre (BorsOnline)
Meggyőző volt a spanyol válogatott az oroszok ellen (4-1), de a sajtó figyelmét nem kerülte el, amikor Fernando Torres a lecserélésekor nem fogadta Luis Aragonés szövetségi kapitány kézfogását. A Kölyök becenevű Liverpool-csatár neveletlen tettéről nem nyilatkozott Neustiftben, két csapattársa viszont igen.
jún. 13
9:53
A mezőgazdasági termelői árak 32,6 százalékkal nőttek áprilisban (Gondola)
Az agrártermékek termelőiár-szintje 2008 áprilisában 32,6 százalékkal haladta meg a 2007 áprilisit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. A növényi termékek árszínvonala 41,9...
jún. 13
9:53
Segítség designereknek és techniaki fejlesztőknek (HírTV)
Az Arcus 2007 októberében került kiemelt partnerségi viszonyba a Microsofttal a Web Channel Campaign (WCC) programon belül, mely lehetőséget biztosít alakuló vagy már létező webfejlesztő, webdesigner és kreatív cégeknek, hogy a Microsofttal közösen lépjenek piacra, vagy fokozzák piaci jelenlétüket.
jún. 13
9:53
Hétfőn indul a kormanyszovivo.hu (Alternatív Energia)
Hétfőn indul a kormanyszovivo.hu, amelynek segítségével bárki nyomon követheti az interneten a kormányszóvivői tájékoztatókat, az újságírók kérdéseket tehetnek fel és visszakereshetik a korábbi tájékoztatók tartalmát.
jún. 13
9:55
Kommandós akció Faddon és Szekszárdon: fegyver után kutattak (Gondola)
Kommandósok bevonásával fegyver után kutatott a rendőrség Faddon és Szekszárdon péntekre virradó éjjel - közölte a Szekszárdi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya. "Csütörtökön olyan információt...
jún. 13
9:55
Idén sem lesz légimentőbázis Szentesen (HírTV)
Most már biztos, hogy idén nem szállhat fel mentőhelikopter Szentesről. Az ígéretek ellenére ugyanis még mindig nem írták ki az illetékesek a közbeszerzési pályázatot a légimentőbázisra.
jún. 13
9:55
Több mint kétszáz dolgozójától válik meg a nyáron a Pécsi Tudományegyetem (Alternatív Energia)
Újabb 235 dolgozójától válik meg a nyáron a Pécsi Tudományegyetem - írta pénteken az Új Dunántúli Napló. Kollár Lajos, a klinikai központ főigazgatója elmondta: a lépés főként a klinikai alkalmazottakat érinti, oka pedig az egészségügyi átalakítás illetve a felsőoktatási intézmény mintegy négymilliárd forintos adóssága.
jún. 13
9:57
EUR/HUF Emelkedő magyar ipari termelés (HírTV)
Áprilisban éves szinten 6,5%-kal emelkedett a magyar ipari termelés a legutóbbi +6,7%-os érték után. ma reggel emelkedett az EUR/HUF árfolyama, de továbbra is június eleji nyereségeit konszolidálja. Ellenállás 249,25-nél, míg támogatás 246,07-nél található. In-GFX
jún. 13
9:57
Nem lesz idén légibázis Szentesen (Alternatív Energia)
Most már biztos, hogy idén nem szállhat fel mentőhelikopter Szentesről; az ígéretek ellenére ugyanis még mindig nem írták ki az illetékesek a közbeszerzési pályázatot a légimentő-bázisra - írta pénteki számában a Délmagyarország.
jún. 13
9:59
Ötmilliárdos támogatást kaphatnak a fuvarosok (HírTV)
Ötmilliárd forintnyi támogatást kaphatnak a magyar fuvarosok - értesült egy kormányközeli napilap. A lap szerint a két fél várhatóan már jövő kedden aláírja a megállapodást, amellyel a drasztikusan dráguló üzemanyag hatását tompítanák.
jún. 13
10:03
Éves viszonylatban 6,5 százalékos az ipari növekedés (Infostart)
Az ipari termelés áprilisban szezonálisan és munkanap tényezővel kiigazítva 1,4 százalékkal emelkedett márciushoz képest, és - munkanap tényezővel korrigálva - 6,5 százalékkal haladta meg a 2007 áprilisi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
jún. 13
10:03
A forint sem mozdul délutánig (Privátbankár)
Kissé gyengült a forint a bankközi devizapiacon, pénteken fél tízkor 247,10/15 forint volt az euró árfolyama a csütörtök délutáni 246,75/85 forinttal szemben. A kereskedők elmondása szerint rendkívül ...
jún. 13
10:03
Mindennap lesújt a vihar az országra (BorsOnline)
Egyik pillanatban még perzselően süt a nap, a másikban emberek százai futnak riadtan az özönvízszerű eső elől. A hatalmas tölcsért formáló tornádó fákat csavar ki, több autót csak a tűzoltók tudnak kiszabadítani a törmelék alól. Mindez nem a legújabb hollywoodi katasztrófafilm forgatókönyve, hanem a magyar valóság. A meteorológusok mára, péntek 13-ra is hasonlókat ígérnek.
jún. 13
10:04
Kiteregeti a szennyest Madonna testvére (Infostart)
Madonna testvére önéletrajzi írást készül kiadni, amelyben bőven ír nővéréről is, aki már egy ideje nem tartja a kapcsolatot bátyjával.
jún. 13
10:05
14 év börtön hónaljszaglásért (Gondola)
14 év börtönre és 18 nádpálcaütésre ítéltek hónaljszagolgatásért egy férfit Szingapúrban. Nem a sajátját szimatolta, hanem idegen nőkét. A 36 éves férfi liftekben, lépcsőházakban és otthnonaikban...
jún. 13
10:05
A kontrolling rendszer bevezetésének buktatói (HR Portál)
A HR kontrolling bevezetésének egyik legnagyobb buktatója, amikor a cég meglévő sémákat követ, nem kíván a rendszerrel foglalkozni, csak egy embert akar, aki szemrebbenés nélkül tudja sorolni az adatokat. A HR kontroller feladata, hogy tisztázza a célokat, felmérje az igényeket, az ehhez szükséges HR rendszerek fejlettségét.
jún. 13
10:07
Japán részlegesen feloldja az Észak-Korea elleni szankcióit (Gondola)
Tokió részlegesen feloldja az Észak-Korea elleni kereskedelmi büntetőintézkedéseit - jelentette be pénteken Komura Maszahiko japán külügyminiszter. Komura közölte: Phenjan megígérte, hogy ismét...
jún. 13
10:07
Lusták dolgozni a britek (HR Portál)
Nem a kelet-európai munkavállalók beáramlása miatt nincs munkája számos britnek Nagy-Britanniában. Egy ottani kormányzati felmérés szerint, aki nem talál munkát, az egyszerűen nem hajlandó elvállalni bizonyos dolgokat - értesült az InfoRádió.
jún. 13
10:09
EURO-2008: bombafenyegetéssel tartotta vissza a gépet egy német riporter (Gondola)
Egy német riporter bombafenyegetéssel próbálta visszatartani azt a repülőgépet, amelyet lekésett, így nem jutott volna el időben Bécsbe, a labdarúgó Európa-bajnokságra. A 27 éves újságíró Veronában...
jún. 13
10:11
Vasárnaptól ismét ideiglenes magyar konzuli szolgálat Splitben (Gondola)
A tavaly nyári időszakhoz hasonlóan június 15-től szeptember 15-ig idén is működik ideiglenes konzuli szolgálat Splitben - tájékoztatta az MTI-t pénteken a zágrábi magyar nagykövetség, ugyanakkor...
jún. 13
10:20
Három évvel eltűnése után bukkant fel (Infostart)
Visszakapta egykoron elveszített kutyáját egy brit asszony. Az angol agár még 2005-ben tűnt el a dorseti Dorchesterből, most csaknem 120 kilométerrel odébb bukkantak rá.
jún. 13
10:20
EUR/CZK Meglepetést okozó cseh termelői árak (HírTV)
Májusban éves szinten 5,2%-kal, azaz a várt 4,6%-nál nagyobb mértékben emelkedtek a cseh termelői árak a legutóbbi +4,7%-os érték után. A cseh korona nem profitálhatott a nagyfokú drágulásból. Az EUR/CZK összeszedte magát tegnapi 24,105-ös abszolút minimuma után, és 24,170-en jegyzik. A napi csúcs 24,215-ön áll. in-GFX
jún. 13
10:20
Ellopták egy aradi vértanú mellszobrát (Blikk)
jún. 13
10:33
Határon túl is kezességet vállalnának (Piac és Profit)
Tárgyalásokat folytat a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. a határon túli kezességvállalás lehetőségeinek megismerése céljából, a társaság megállapodott a bolgár bankszektor képviselőivel, hogy egy megvalósíthatósági tanulmány elkészítésével folytatják az együttműködést.
jún. 13
10:33
Ezt a tizenharmadikát minden gyerek várta (Privátbankár)
Ma a közoktatási intézményekben felkerül a táblákra a vakációt jelző utolsó betű, a V is, és kezdetét veszi a mintegy két és fél hónapos nyári szünet.
jún. 13
10:34
Kozsó megmentené a magyar popzenét (BorsOnline)
Hosszú hallgatás után ismét feltűnik a hazai könnyűzenei életben Kozsó. Miközben az Ámokfutók új lemezzel rukkol elő, a zenekarvezető építi amerikai karrierjét is.
jún. 13
10:35
Recept: Elronthatatlan piskóta (Mindmegette)
Hozzávalók: 6 tojás 6 evőkanál cukor 6 evőkanál liszt
jún. 13
10:35
Mennyire boldog a szerelmi életed? (Blikk)
Megtudhatod, mennyire érzed jól magad a kedveseddel
jún. 13
10:35
Óriási torlódás egy kamion miatt az M0-áson (Infostart)
Teljesen elzárja az utat egy műszaki hibás kamion az M0-ás autóúton a 9-es kilométernél, az M1-es autópálya irányában.
jún. 13
10:35
Elloptak egy 120 kilós Vécsey-szobrot Nyíregyházán (HírTV)
Ismét elloptak egy több mint egymázsás súlyú bronzszobrot Nyíregyházán - értesült a HavariaPress.
jún. 13
10:36
Öngyilkosságba kergetheti a nebulót a rossz bizonyítvány (BorsOnline)
Bizonyítványosztás után nem csak mosolygós gyerekek mennek hazafelé, vannak olyanok is, akik nem ünneplik a suli végét, hiszen ez egy rossz bizonyítvánnyal párosult. A bukott diákoknak bizony nem olyan a nyár, mint jól tanuló társaiké, és a szüleinek sem lesz felhőtlen a következő pár hónap.
jún. 13
10:37
Recept: Baconbe göngyölt csirkefalatok zöldhagymás-tejfölös mártásban (Mindmegette)
Hozzávalók: 2 db csirkemell 1 nagy pohár tejföl 1 kis fej vöröshagyma 1 csokor zöldhagyma bacon só bors fehérbors
jún. 13
10:37
Felismerhetetlenül összeégtek a fának hajtó autó utasai (HírTV)
Több órás munkával tudta csak azonosítani a rendőrség azt a két embert, akik kora hajnalban égtek benn egy fának hajtó személyautóban Kéthely közelében - értesült a HavariaPress.
jún. 13
10:39
Recept: Tejszínben sült csirkefalatok paradicsommal és baconnel (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 szem paradicsom 1 fej vöröshagyma szeletelt bacon 2 db csirkemell só bors tejszín
jún. 13
10:39
Az osztrákok utolsó pillanatban egyenlítettek (HírTV)
Az osztrák válogatott 1-1-es döntetlent játszott Lengyelország legjobbjaival az Európa-bajnokság B csoportjának csütörtök esti találkozóján. A nagy izgalmakat hozó összecsapáson Ausztria a 92. percben egyenlített Vastic tizenegyesével. A magyar származású Garics György végig a pályán volt az osztrákok színeiben.
jún. 13
10:41
Recept: Pulykamell tejszínnel és póréhagymával (Mindmegette)
Hozzávalók: 75 dkg pulykamellfilé só őrölt bors 4 szál póréhagyma 1 dl száraz fehérbor 3 dl tejszín 30 dkg füstölt sajt puha vaj a tepsi kikenéséhez
jún. 13
10:43
Recept: Tejszínnel párolt uborkasaláta kerti zsázsával (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kg uborka 14 dkg hagyma 4 dkg vaj 4 evőkanál tejszín 8 evőkanál tejföl 1 gerezd fokhagyma fehérbors 2-3 evőkanál zöldségleves 5 dkg zsázsa só
jún. 13
10:49
Kinek jó így az Unió költségvetése? Nekünk mindenképp (Privátbankár)
Egyre szélesebb körben elfogadott az a nézet, hogy az Európai Unió költségvetése nem ad választ a XXI. század olyan kérdéseire, mint a klímaváltozás, energiabiztonság és nem támogatja eléggé a növekedést szolgáló kutatásfejlesztést, oktatást. Jelenleg a kiadások 80 százalékát elviszi a közös agrárpolitika és az elmaradt tagállamok felzárkózását segítő kohéziós politika. Egyre több tagállam sürget…
jún. 13
10:51
EUR/JPY Nyereség-kivétek a G8-as találkozó előtt (HírTV)
Az EUR/JPY ma reggel az EUR/USD-vel egyetemben gyengülést mutatott a francia pénzügyminiszter-asszony, Christine Lagarde kommentárjai után, melyek szerint a G8-as találkozón szóba kerülnek az árfolyamok. Lagarde elmondta: örül a dollár erősödésének. További téma lesz még a magas olajár is. Az USA-ban a héten már eleget hallhattuk, hogy itt bizony dollárerősödésre lenne szükség, ezért további…

Keresés