2008. június 13. péntek

jún. 13
2:02
Orbán Viktor: az SZDSZ-en múlik az előre hozott választás (Infostart)
Orbán Viktor szerint az SZDSZ kezében van, lesz-e előre hozott választás; a Fidesz elnöke erről TV2-nek adott csütörtöki interjúban beszélt, amelyben kategorikusan kizárta a Fidesz-SZDSZ koalíció lehetőségét.
jún. 13
3:09
Orbán: a parlament minél előbb oszlassa fel magát (Alternatív Energia)
Orbán Viktor szerint az SZDSZ kezében van, lesz-e előre hozott választás; a Fidesz elnöke erről TV2-nek adott csütörtöki interjúban beszélt.
jún. 13
5:28
Melegfelvonulás: általános a felháborodás (Alternatív Energia)
Ma újra tárgyal a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal a melegfelvonulás engedélyezéséről a szervező alapítvány. A hatóság szerdán megtiltotta a rendezvényt, tegnap azonban visszavonta az erről szóló határozatot. A rendőrség szerint a kijelölt útvonal akadályozta volna a közlekedést. A rendőrség döntése ellen számos közéleti személyiség és civil jogvédő szervezet tiltakozott.
jún. 13
5:30
A jelenleg 20 százalékos áfa-kulcsot 2-3 százalékkal megemelnék (Alternatív Energia)
Önkéntes vagyonbevallással összekötött adóamnesztia és az áfakulcs kismértékű emelése teremtene forrást a kormány által tervezett 10-százalékos járulékcsökkentéshez - értesüléseink szerint ezt az elképzelést is megvitatták a szocialisták kétnapos dobogókői kormánytanácskozásán. A foglalkoztatottság bővítését szolgálná, hogy a különösen hátrányos helyzetű települések pótlólagos forrást kapnának a…
jún. 13
5:33
Orbán: Az SZDSZ-nek el kell döntenie, marad-e az "MSZP nevű mutyi Bt. kültagja" (Alternatív Energia)
Gazdasági kényszer van az előrehozott választásokra, készüljetek, készüljünk - adta ki a jelszót Orbán Viktor pártja tegnapi budapesti rendezvényén. A Fidesz elnöke ismét kijelentette, hogy a március 9-i népszavazás megvonta a közbizalmat a kormánytól, és azt is leszögezte, hogy azon a napon a reformdiktatúra korszaka is véget ért.
jún. 13
5:35
Orbán a Tényekben egyenesen megmondta, mit akar (Alternatív Energia)
A Fidesz elnöke volt péntekre virradóra a Tények vendége a TV2-őn, ahol egyenesen válaszolt Bárdos András kérdésére, amely azt firtatta, mi volt a célja az új SZDSZ-nek elnöknek szóló levelével, tárgyalási ajánlatával.
jún. 13
7:19
Jelentősen drágulhat a fővárosi taxizás (Infostart)
Lapinformációk szerint az alapdíj és a kilométerdíj emelését kezdeményezik a budapesti taxitársaságok a Fővárosi Közgyűlésnél.
jún. 13
7:21
Szocialistákkal szövetkezne kormánybuktatásra a Fidesz (Infostart)
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője lát esélyt arra, hogy pártja a szocialista frakcióból győz meg néhány embert az előrehozott választás szükségességéről. Navracsics Tibor szerint elképzelhető, hogy már az MSZP néhány képviselője is úgy gondolja: a kisebbségi kormányzás senkinek sem érdeke.
jún. 13
8:13
Változtatni kell a missziós katonák kiképzésén (Infostart)
Talpraesettek és tehetségesek a külföldi missziókban részt vevő magyar katonák, de több változtatásra is szükség lenne a kiképzésükben - mondta Papp Gyula nyugalmazott ezredes, aki több misszióban is részt vett, és disszertációt is írt a témában. Úgy véli, szükség lenne egy missziós tapasztalatokat értékelő részlegre, és a kiképzések egységesítésére.
jún. 13
8:13
Polgármesterekkel találkozik a szociális miniszter (Alternatív Energia)
A családi pótlék legfeljebb három gyermekig járjon, több gyermek esetén adójóváírással, adókedvezménnyel segítsék a családokat - ezt javasolja a Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás tizennyolc települése, amelyek vezetőivel ma konzultál Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter Miskolcon.
jún. 13
9:13
Újabb leépítés a pécsi egyetemen (Infostart)
Lapértesülés szerint újabb 235 dolgozójától válik meg a nyáron a Pécsi Tudományegyetem.
jún. 13
9:14
Ügyvivő testületi ülést tart ma az SZDSZ (Alternatív Energia)
Ülést tart ma az SZDSZ ügyvivő testülete; a tanácskozáson felnyitják és megkezdik a szabad demokratákat érintő, az ellenéki stratégiával és a politikai lépésekkel kapcsolatban felvetődő kérdések vitáját. Gulyás József, a párt egyik új ügyvivője csütörtökön az MTI-nek elmondta: a tanácskozáson terítékre kerülnek a többi párttal folytatott párbeszéddel kapcsolatos kérdések.
jún. 13
9:15
Visszavonják a nem létező rendőrségi intézkedést (Infostart)
Július 1-i hatállyal feloldja Bencze József országos főkapitány azt a tavalyi intézkedését, amellyel megpróbálta megakadályozni, hogy a budapesti rendőrök vidéki kapitányságokra kérhessék az áthelyezésüket - írja a Magyar Nemzet. Lapszemle.
jún. 13
9:49
Ősszel drasztikusan nőhetnek a budapesti taxi viteldíjak (Alternatív Energia)
Az alapdíj és a kilométerdíj plafonjának emelését kezdeményezik a budapesti taxitársaságok a Fővárosi Közgyűlésnél - írja a Népszabadság.A fővárosban közel nyolc éve változatlan a tarifák felső határa, nappal kilométerenként legfeljebb 240 forintot, éjszaka 336 forintot, míg alapdíjként 300 forintot kérhetnek a taxisok.
jún. 13
9:51
Küszöbön a megállapodás a fuvarozók és a kormányzat között (Alternatív Energia)
Ötmilliárd forintos csomagot kapnak a költségvetéstől a fuvarozók, a szakmai szervezetek és a kormány képviselői előreláthatólag kedden a Parlamentben írják alá a megállapodást - értesült a Népszabadság. A lap pénteki számában azt írja, hogy a már elkészült megállapodás tervezete szerint a legnagyobb, hozzávetőleg négymilliárd forintos tétel az lesz, hogy a kormány a jövőben kedvezményt adna a…
jún. 13
9:53
Hétfőn indul a kormanyszovivo.hu (Alternatív Energia)
Hétfőn indul a kormanyszovivo.hu, amelynek segítségével bárki nyomon követheti az interneten a kormányszóvivői tájékoztatókat, az újságírók kérdéseket tehetnek fel és visszakereshetik a korábbi tájékoztatók tartalmát.
jún. 13
9:55
Több mint kétszáz dolgozójától válik meg a nyáron a Pécsi Tudományegyetem (Alternatív Energia)
Újabb 235 dolgozójától válik meg a nyáron a Pécsi Tudományegyetem - írta pénteken az Új Dunántúli Napló. Kollár Lajos, a klinikai központ főigazgatója elmondta: a lépés főként a klinikai alkalmazottakat érinti, oka pedig az egészségügyi átalakítás illetve a felsőoktatási intézmény mintegy négymilliárd forintos adóssága.
jún. 13
9:57
Nem lesz idén légibázis Szentesen (Alternatív Energia)
Most már biztos, hogy idén nem szállhat fel mentőhelikopter Szentesről; az ígéretek ellenére ugyanis még mindig nem írták ki az illetékesek a közbeszerzési pályázatot a légimentő-bázisra - írta pénteki számában a Délmagyarország.
jún. 13
11:54
Vádemelési javaslat az óbudai MSZP-székházra Molotov-koktélt dobók ügyében (Alternatív Energia)
Vádemelést javasolnak a rendőrök egy 22 éves és egy 29 éves fiatal ellen, akik a nyomozók szerint Molotov-koktélt dobtak tavaly decemberben egy óbudai pártirodára - közölte honlapján a rendőrség pénteken. Közleményük szerint befejezték a nyomozást a 2007. december 17-én, közveszélyokozás bűntett előkészülete, valamint rongálás vétségének gyanúja miatt indított eljárásban.
jún. 13
12:09
Előzetesben az esztergomi polgármester házának felgyújtói (Alternatív Energia)
Előzetes letartóztatásba helyezett az Esztergomi Városi Bíróság négy férfit, akiket a polgármester házának és autójának felgyújtásával gyanúsítanak - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság sajtószóvivője pénteken az MTI-t. Az ügyben érintett személyek - B. K. I., M. J., P. R. és T. B. - a gyanúsítás szerint jelentős kárt okozó rongálást követtek el, büntetésük egytől öt évig tartó…
jún. 13
12:24
Hétfőn hozzák haza az Afganisztánban meghalt magyar tűzszerész holttestét (Alternatív Energia)
Hétfőn hozzák haza az Afganisztánban meghalt magyar tűzszerész holttestét; a koporsót katonai tiszteletadással fogadják a kecskeméti repülőtéren - közölte a Honvédelmi Minisztérium pénteken az MTI-vel. Kovács Gyula egy házi készítésű robbanószerkezet hatástalanítása közben vesztette életét kedden. A 30 éves tűzszerészt a honvédelmi miniszter hősi halottá nyilvánította, és posztumusz hadnaggyá…
jún. 13
12:38
Öt-tíz százalékkal drágulhat a taxizás (Infostart)
A maximális tarifa emelését kezdeményezik a budapesti taxitársaságok, a javaslatot jövő héten juttatják el a Fővárosi Közgyűléshez. A Taxi Fuvarszervező Társaságok Szövetségének főtitkára szerint a maximális összeg jelentős emelésére van szükség, azonban az utasoknak éves szinten csak 5-10 százalékos drágulással kell számolniuk.
jún. 13
12:54
Sugárvédelmi kiképzésen a katasztrófavédők - képgaléria (Infostart)
Elméleti és gyakorlati sugárvédelmi kiképzésen vettek részt a megyei Veszélyhelyzeti Felderítő Csoportok, valamint a Budapest és Pest megye védelmét ellátó Veszélyhelyzeti Felderítő Szolgálat munkatársai. A hallgatók többek között azt is megtanulták, mit kell tenniük, ha egy laboratóriumban robbanás történik, tűz üt ki, és radioaktív anyagok kerülnek a szabadba.
jún. 13
13:24
Az elmúlt évek legrosszabb befektetése: az ingatlan (Infostart)
Már az új lakások piaca is stagnál, a régen várt ingatlanpiaci felzárkózás Európa nyugati feléhez ma legalább olyan távoli, mint amilyen 2004-ben volt - írja a Figyelő. Hetilapszemle.
jún. 13
13:26
Lassan itt a teljes káosz a fővárosban (Alternatív Energia)
Két hónapon át nem lehet közlekedni a budai alsó és felső rakparton június 16-tól, mert a 4-es metró Szent Gellért téri állomásához tartozó lejtakna és a főgyűjtő csatorna építése miatt mindkét utat lezárják a Bertalan utca és a Szent Gellért tér között - jelentette be Kiricsi Karola, a BKV szóvivője és Nagy János mérnök pénteken sajtótájékoztatón.
jún. 13
13:40
Kezdődik a vakáció, jön a táborszezon - képek (Infostart)
Pénteken 1 millió 700 ezer diák számára kezdődik meg a két és fél hónapos vakáció. Mint minden évben, idén is körülbelül 15 ezer fiatal vesz részt különböző táborokban, amelyek közül a nyelvi, a számítástechnikai, és a művészeti képzést nyújtók a legnépszerűbbek.
jún. 13
13:41
Fodor: a párbeszéd programjának jegyében kívánok találkozni a pártok vezetőivel (Alternatív Energia)
Az SZDSZ új ügyvivői testülete első érdemi ülésén azzal foglalkozott, hogy a párbeszéd programjának jegyében elindítsa azt a folyamatot, amelynek keretében Fodor Gábor más pártok vezetőivel találkozik. A pártelnök erről a testület ülését követő pénteki, fővárosi sajtótájékoztatóján beszélt. A szabad demokraták céljait összegezve kiemelte az alkotmányos stabilitást és az ország gazdasági…
jún. 13
13:43
KDNP: a kormány adja vissza az egyházi iskoláktól elvett 2,7 milliárd forintot! (Alternatív Energia)
A kormány adja vissza az egyházi iskoláktól a korábbi években elvett 2,7 milliárd forintot, és a kabinet tartsa be az egyházi iskolák támogatására vonatkozó törvényi passzusokat - mondta a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke pénteken, Budapesten, sajtótájékoztatón. A kormány tartsa be a hatályos törvényeket, tartsa tiszteletben az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentését; a kabinet fizesse vissza az…
jún. 13
13:45
MDF: törvénymódosítást igényel az iskolai erőszak megfékezése (Alternatív Energia)
Az MDF a közoktatási törvény módosítását szorgalmazza az iskolai erőszak elharapózása miatt; erről Almássy Kornél, a párt alelnöke beszélt pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Kiemelte: az iskolai erőszak kapcsán az oktatási miniszter kezdeményezésére létrehozott bizottság jelentésében csak lózungok találhatóak az egyre súlyosbodó iskolai erőszakról, a megfogalmazott javaslatok nem nyújtanak…
jún. 13
13:55
Szigorúan ellenőrzött szlovák vonatok Nógrádban (Infostart)
Két, engedély nélkül közlekedő szlovák vonatot tartóztattak fel hajnalban a Nógrád megyei Ipolytarnócon; a Nemzeti Közlekedési Hatóság eljárást indított az ügyben.
jún. 13
13:57
Fodor: Az MSZP politikája nem előrelépés (Infostart)
A SZDSZ nem tárgyal Orbán Viktorral előrehozott választásokról - jelentette ki a szabad demokraták ügyvivői ülése után a párt elnöke. Fodor Gábor hozzátette: az MSZP folytatja eddig politikáját, ami nem jelent előrelépést az ország számára.
jún. 13
14:43
Szórólapozásba kezd az MSZP (Alternatív Energia)
Az MSZP szórólapon tájékoztatja a nyugdíjasokat arról, mit jelentene számukra, ha Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének elképzelései szerint alakítanák át a nyugdíjrendszert - mondta Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
jún. 13
14:56
"Ezer pedagógus veszítheti el az állását a nyáron" (Infostart)
Ezer pedagógus veszítheti el állását a nyáron a normatív finanszírozás csökkenése miatt - figyelmeztetett pénteki sajtótájékoztatóján Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke.
jún. 13
15:14
Világszerte növekvő gondot jelent a gyógyszerek hamisítása (Alternatív Energia)
Az illegális gyógyszerkereskedelem felszámolására, a gyógyszerhamisítás megakadályozására együttműködési megállapodást írt alá a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP), valamint az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete pénteken Budapesten.
jún. 13
15:29
Engedély nélkül közlekedő vonatokat tartóztattak fel (Metropol)
Két, engedély nélkül közlekedő vonatot tartóztattak fel péntek hajnalban a Nógrád megyei Ipolytarnócon; a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) megindította az eljárást, a vonatokat üzemeltető vasúttársaságok jelentős bírságra számíthatnak.
jún. 13
15:44
Ezer pedagógus állása szűnhet meg a nyáron (Metropol)
Ezer pedagógus veszítheti el állását a nyáron a normatív finanszírozás csökkenése miatt - közölte Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke pénteken Budapesten.
jún. 13
15:45
Gyurcsány: szerencsésnek mondhatja magát az az ország, amelynek olyan fia van, mint Fejtő Ferenc (Alternatív Energia)
Végső búcsút vettek Fejtő Ferenctől pénteken Budapesten, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a szertartáson igazi európai magyar polgárnak nevezte az írót, s úgy fogalmazott: szerencsésnek mondhatja magát az az ország, amelynek olyan fia van, mint Fejtő Ferenc.
jún. 13
15:59
Végső búcsút vettek Fejtő Ferenctől (Infostart)
Végső búcsút vettek Fejtő Ferenctől pénteken Budapesten, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a szertartáson igazi európai magyar polgárnak nevezte az írót, s úgy fogalmazott: szerencsésnek mondhatja magát az az ország, amelynek olyan fia van, mint Fejtő Ferenc.
jún. 13
17:02
"Fejtő Ferencnek mindig igaza volt" (Alternatív Energia)
Végső búcsút vettek Fejtő Ferenctől pénteken Budapesten, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a szertartáson igazi európai magyar polgárnak nevezte az írót, s úgy fogalmazott: szerencsésnek mondhatja magát az az ország, amelynek olyan fia van, mint Fejtő Ferenc. Fejtő Ferenc író, történész, újságíró, irodalomkritikus, nemzetközileg elismert Kelet-Közép-Európa-szakértő…
jún. 13
17:17
Végső búcsút vettek Fejtő Ferenctől (Metropol)
Végső búcsút vettek Fejtő Ferenctől pénteken Budapesten, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Méray Tibor író a ravatalnál tartott beszédében azt mondta: "a franciáknak te voltál Magyarország".
jún. 13
17:17
A kereszténydemokraták nehezen tudják elviselni, hogy ismét becsapják az embereket (Alternatív Energia)
A KDNP szerint a kormány becsapja a nyugdíjasokat, ezért a párt hétfőtől szórólapon tájékoztatja az időseket a tényekről - mondta a párt alelnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
jún. 13
17:47
Már elektronikusan is lehet fizetési könnyítést kérni az APEH-től (Infostart)
Az idei évtől már a fizetési könnyítésre és mérséklésre irányuló kérelmet is be lehet nyújtani elektronikusan az adóhatósághoz - hívja fel a figyelmet az APEH. Így például, aki a 2007. évi személyi jövedelemadó bevallás május 20-i határidejéig nem tudta rendezni adóhátralékát, ugyancsak választhatja ezt az utat.
jún. 13
18:19
Számlajóváírást kaphatnak a távhővel fűtők ősztől (Alternatív Energia)
Számlajóváírást kaphatnak a távhővel fűtők ősztől - mondta Szanyi Tibor, az MSZP-frakció távfűtési eseti munkacsoportjának vezetője pénteken.
jún. 13
18:21
Busz elé lépett egy férfi Budapesten - Súlyosan megsérült (Alternatív Energia)
Autóbusz elé lépett péntek délután egy férfi a fővárosi XVII. kerületben, sérülései súlyosak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtügyeletese. Csillag Melinda elmondta: a baleset Rákoskeresztúron, egy busz fordulójában történt.
jún. 13
18:34
Sem Sólyom, sem Orbán nem vesz részt a parlamenti emlékülésen (Alternatív Energia)
A Fidesz és várhatóan a KDNP sem képviselteti magát azon a parlamenti emlékülésen, amelyre Gyurcsány Ferenc hívta meg hétfő estére a parlamenti pártok elnökeit. A Nagy Imre és mártírtársai kivégzésének 50. évfordulóján rendezendő emlékülésen Sólyom László köztársasági elnök sem lesz jelen.
jún. 13
19:19
Nemet mondtak az írek a Lisszaboni Szerződésre - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Írországban elutasította a szavazók többsége az Európai Unió reformszerződését a tegnapi népszavazáson. A végleges eredmények szerint a referendumon résztvevők 53,4 százaléka mondott nemet a dokumentumra. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a hírre reagálva azt mondta: a jövő heti uniós csúcstalálkozón kell dönteni arról, hogyan oldja meg a közösség a helyzetet.
jún. 13
20:05
Segélyezés helyett munkát biztosítanának a Szerencs környéki polgármesterek (Infostart)
A családi pótlék legfeljebb három gyermekig járjon, több gyermek esetén adójóváírással, adókedvezménnyel segítsék a családokat - ezt javasolja a Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás tizennyolc települése. A polgármesterek pénteken tárgyaltak Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszterrel a felvetésről - közölte Szerencs polgármestere.
jún. 13
20:07
Szakértői kormányt akar az SZDSZ (is) (Alternatív Energia)
Ötpárti támogatású szakértői kormányt akar az SZDSZ – jelentette ki a Klubrádióban a párt ügyvivője. Horn Gábor a Kontrában arról beszélt, hogy az SZDSZ új elnöke legalább három forgatókönyvvel számol a jövőt illetően. Ezek közül az egyik egy szakértői kormány akár öt párttal közösen megvalósítva.
jún. 13
20:41
Megegyezés előtt a fuvarozók és a kormány (Metropol)
A fuvarozó szervezetek és a Pénzügyminisztérium képviselői hétfőn egyeztetnek ismét a fuvarozók versenyképességének javítását célzó intézkedésekről. A jövő hét folyamán várhatóan aláírják a megállapodást.
jún. 13
20:57
Orbán: tudja: lehallgatják a titkosszolgálatok (Alternatív Energia)
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke örülne, ha nyilvánosságra kerülne a filmművészeti egyetemen zárt körben elhangzott háromórás beszélgetés teljes anyaga, és ha van róla hangfelvétel, az felkerülne az internetre.

Keresés