2008. június 20. péntek

jún. 20
1:43
Öt és félezer állandó parlamenti belépő (Alternatív Energia)
Azt kéri a frakcióktól az Országgyűlés elnöke, hogy az őszi ülésszak kezdetéig vizsgálják felül parlamenti beléptetési gyakorlatukat.
jún. 20
5:18
Jelenlétük segítheti a gazdasági fellendülést, anyagi hasznot hajthatnak (Alternatív Energia)
Lehet-e „nemzetközi főváros” a magyar? – tettük fel a kérdést e hasábokon egy hónappal ezelőtt. Arra utaltunk, hogy a nagy nemzetközi szervezeteknek otthont adó országok nem csupán diplomáciai, politikai presztízsüket növelték, hanem gazdasági fellendüléssel, jelentős anyagi haszonnal is számolhattak. Az elmúlt napok azt bizonyítják, hogy Magyarország jó házigazdája a már itt tevékenykedő…
jún. 20
5:20
2010-től alkalmazzák majd a bíróságok az új polgári törvénykönyvet (Alternatív Energia)
2010-ben léphet hatályba az új polgári törvénykönyv, amelyet ősszel kezd tárgyalni az Országgyűlés. Az Orbán-kabinet idején megkezdett kodifikációs munka nyomán olyan kódex szabályozza majd a polgárok, cégek vagyoni viszonyait, egymás közti szerződéseinek alapvető előírásait, a kölcsönök szabályait, a tulajdonszerzés, a bérlet, a házasságkötés, a válás és az öröklés viszonyait, amely…
jún. 20
5:46
Mégis regionális alapú lehet az egészségbiztosítás (Infostart)
Regionális alapú lesz az új egészségbiztosítási rendszer, de megmarad az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, aminek ellenőrzési feladatai megerősödnek - értesült az InfoRádió. Az egészségbiztosítási rendszer úgy működne, mint az ÁNTSZ - mondta Kökény Mihály, az MSZP szakpolitikusa.
jún. 20
5:49
Nem nőnek a jövőben az egyetemek oktatásból származó bevételei – vélik a szakemberek (Alternatív Energia)
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerint az a jó, ha a felsőoktatás irányait alapvetően a gazdaságpolitika, a munkaerő-kereslet határozza meg. Nálunk egyelőre nem így van. Szakemberek szerint pedig az egyetemeknek hozzá kell szokniuk, hogy a jövőben nem nőnek az oktatásból származó bevételeik.
jún. 20
6:04
Legutóbb 19 szavazat hiányzott (Alternatív Energia)
Napokon belül megnevezi újabb adatvédelmibiztos-jelöltjét a köztársasági elnök. Úgy tudjuk, Sólyom László egyelőre nem döntött arról, hogy ismét – immár harmadszor – Péterfalvi Attilát választja-e vagy mást keres a még üresen álló ombudsmani posztra.
jún. 20
6:20
Szocialista raportőrök egyezkednek ősztől a kormánnyal a tervezett változtatásokról (Alternatív Energia)
Raportőr felel ősztől a szociális ellátórendszer reformjáért, az adószabályok korrekciójárt az MSZP parlamenti frakciójában. Gyurcsány Ferenc kormányfő információnk szerint arra tett ígéretet, hogy a raportőröket már a javaslatok koncepciójának kidolgozásába is bevonják, sőt a kormányrendeletekbe is beleszólhatnak.
jún. 20
6:48
Baleset miatt elterelik a forgalmat a főváros XI. kerületében (Infostart)
A főváros XI. kerületében egy közlekedési baleset miatt a forgalmat a Nagyszőlős útról a Hamzsabégi útra kellett terelni.
jún. 20
7:03
Tóbiás: Nem lehet egyetlen szemponthoz görcsösen ragaszkodni (Infostart)
A Szabad Demokraták Szövetsége által szorgalmazott adócsökkentési program megvalósítása előtt annak pénzügyi fedezetét kellene megtalálni - mondta az MSZP-frakció igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
jún. 20
7:34
Az orvosnak joga van tévedni (Infostart)
Joga van az orvosnak tévedni. Ha egyébként megtett mindent a beteg gyógyulásáért, a bíróság elismeri ezt a jogát - írja a Népszabadság. A baj az, ha nincs egyértelmű eljárási szabály, mert akkor a bíróság saját belátása alapján ítéli meg, hogy elkerülhetetlen tévedésként vagy mulasztásként kezeli az ügyet.
jún. 20
7:36
VDSZSZ: a végén csak a sztrájk marad (Alternatív Energia)
Folytatódik ma az egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok között a szakszervezet sztrájkköveteléséről.
jún. 20
7:52
Tarlós: a fővárosnak bele kellene nyúlnia a parkolási rendszerbe (Alternatív Energia)
A fővárosnak bele kellene nyúlnia a jelenlegi parkolási rendszerbe és ki kellene alakítani egy egységes megoldást - erről Tarlós István beszélt a Napkeltében.
jún. 20
7:54
Egységes képesítési keretrendszer 2013-tól (Alternatív Energia)
Magyarország is csatlakozik az európai képesítési keretrendszerhez, az oktatási és szociális miniszternek 2010-ig kell előterjesztést készítenie a jogi, szakmapolitikai és költségvetési feltételekről - olvasható az oktatási tárca háttéranyagában.
jún. 20
8:21
Nem tornádóból van több, hanem szemtanúból (Infostart)
Az elmúlt hetekben szinte mindennap érkezett jelentés földet nem érő forgószélről, úgynevezett tubáról, és idén nyáron több tornádó is volt már Magyarországon. Polyánszky Zoltán meteorológus szerint elsősorban a több megfigyelő miatt hallunk gyakrabban tornádókról.
jún. 20
8:22
Tóbiás: fedezet kell az adócsökkentéshez (Alternatív Energia)
Az adócsökkentés előtt annak pénzügyi fedezetét kell megtalálni - mondta az MSZP-frakció igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
jún. 20
8:54
Megindult a vonatforgalom Óbuda és Solymár között (Infostart)
Megindult a vonatforgalom Óbuda és Solymár között, miután befejeződött a helyszínelés a vasúti átkelőnél péntek reggel történt balesetet követően
jún. 20
8:56
Zamárdi várossá válik (Alternatív Energia)
Az államfő jóváhagyta Gyenesei István önkormányzati miniszter előterjesztését, így a 2.400 lelkes Zamárdi lesz Somogy megye 15. városa - írta a pénteki Somogyi Hírlap.
jún. 20
9:30
Kazah-magyar kereskedelmi és gazdasági bizottság alakult (Alternatív Energia)
A kazah gazdasági és költségvetési miniszter, Bahit Szultanov hét végi budapesti látogatásán új kazah-magyar gazdasági együttműködési megállapodást írnak alá Veres János pénzügyminiszterrel, jelentette a Kazakhstan Today című angol nyelvű lap Asztanában pénteken.
jún. 20
10:19
Továbbra sincs megállapodás (Metropol)
Nem született megállapodás a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete és a MÁV-társaságok között a szakszervezet sztrájkköveteléséről a pénteken, Herczog László közvetítő bevonásával megtartott egyeztetésen.
jún. 20
10:19
Monoki közmunka: nem kényszer, hanem lehetőség (Alternatív Energia)
A rendeletet, amely szerint a szociális segélyek folyósítását közmunkához köti a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monok önkormányzata, nem vonják vissza, de erőszakkal sem fogják alkalmazni - mondta a település polgármestere pénteken az MTI-nek.
jún. 20
11:26
Mohácsi Viktória lett az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa kisebbségi fórumának elnöke (Alternatív Energia)
Mohácsi Viktória európai parlamenti képviselő (SZDSZ) lett az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa kisebbségi fórumának első elnöke - közölte a Külügyminisztérium pénteken az MTI-vel.
jún. 20
11:39
Megújul és hosszabb lesz az 1-es és a 3-as villamos nyomvonala (Infostart)
Mintegy 44 milliárd forintból felújítja és meghosszabbítja az 1-es és a 3-as villamos vonalát a főváros. Demszky Gábor főpolgármester azt mondta, az 1-es villamost 2011-re a Lágymányosi hídon átvezetik Budára, a 3-as pedig három év múlva elérheti a ráckevei HÉV-et. A tájékoztatón elhangzott, hogy január elsejétől megszűnik az ingyenes tranzitútvonal a Hungária körút egy részén.
jún. 20
11:56
A Fidesz kérdez: Miért volt szüksége a miniszterelnöknek öltözködési tanácsokra? (Infostart)
A Miniszterelnöki Kabinet pazarló módon rendelt tavaly tanulmányokat külső cégektől - állítja Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója. A politikus ezt azután mondta, hogy átnézte a kabinet 2007-es, 5 millió forintnál kisebb értékű szerződéseit. Budai Bernadett kormányszóvivő viszont azt állítja: a kabinet csak olyan munkák elvégzésére bízott meg külső céget, amelyre a szakminisztériumok…
jún. 20
11:58
Szombaton lesz a Fodor-Orbán-találkozó (Infostart)
Szombat délután tart megbeszélést egymással Fodor Gábor, az SZDSZ és Orbán Viktor, a Fidesz elnöke; a találkozó a Parlamentben lesz - közölte az SZDSZ kommunikációs osztálya pénteken az MTI-vel.
jún. 20
11:59
Répássy: számos felesleges szerződés külső cégekkel (Alternatív Energia)
A fideszes Répássy Róbert szerint a miniszterelnöki kabinetiroda számos alkalommal felesleges szerződéseket kötött külső cégekkel, a kormányszóvivő viszont azt mondta, csak indokolt esetben bíznak meg külső szakértőket. A két fél erről azután nyilatkozott, hogy az ellenzéki képviselő pénteken betekintett a kabinet ötmillió forint alatti szerződéseibe.
jún. 20
12:01
A fővárosi villamosfejlesztés kétharmadát állja az unió (Alternatív Energia)
Mintegy 44 milliárd forintból újítaná fel és hosszabbítaná meg Budapest az 1-es és 3-as villamos nyomvonalát, és új szerelvényeket is vásárolna, ha az unió támogatja a főváros pályázatát - közölte Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármester pénteken sajtótájékoztatón.
jún. 20
12:03
Orbán: nem akarunk "üzletelni" az SZDSZ-szel (Alternatív Energia)
Szombat délután tart megbeszélést egymással Fodor Gábor, az SZDSZ és Orbán Viktor, a Fidesz elnöke; a találkozó a Parlamentben lesz - közölte az SZDSZ kommunikációs osztálya pénteken az MTI-vel.
jún. 20
12:29
Lezuhant egy katonai gép Fehérgyarmatnál - meghalt a két pilóta - fotókkal (Infostart)
Lezuhant egy katonai repülőgép pénteken délelőtt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Fehérgyarmati repülőtér közelében - közölte Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője. A honvédelmi miniszter szerint a pilóták eltérhettek a kiszabott feladattól.
jún. 20
13:06
Gyurcsány: a Mercedesnek adandó támogatás négy év alatt megtérül (Alternatív Energia)
A magyarországi Mercedes-beruházásnak adandó magyar támogatás négy év alatt meg fog térülni azokból az adóbevételekből, amelyek a támogatás révén megvalósuló beruházásból származnak majd - mondta újságíróknak Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteken Brüsszelben.
jún. 20
13:22
Ismét működik az újbudai képviselő-testület (Alternatív Energia)
Hónapokig tartó politikai csatározások után újra működik Újbuda képviselő-testülete, miután sikerült biztosítani a határozatképességet - közölte Domonkos Csaba, az önkormányzat sajtófőnöke az MTI-vel pénteken az előző esti ülésről beszámolva.
jún. 20
13:39
Negyedmilliárdos állami támogatás a kutatásokra (Alternatív Energia)
Magyarország 2011-es uniós elnökségére való felkészülés, Kína-stratégia kidolgozása, Kárpát-medencei vízgazdálkodás, klímaváltozás, a gyermekszegénység szerepel egyebek közt a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 2008-2009. évi stratégiai kutatási megállapodásában, amelyre a kormány 250 millió forintot fordít.
jún. 20
13:53
Adócsalás miatt elítélték a MEH volt helyettes államtitkárát (Infostart)
A hivatali befolyással üzérkedés bűntette alól felmentette, adócsalás miatt azonban 1 év, 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre és 2,4 millió forint pénzbüntetésre ítélte első fokon a Fővárosi Bíróság Kodela Lászlót, a Miniszterelnöki Hivatal egykori humánpolitikai helyettes államtitkárát. Az ítélet nem jogerős.
jún. 20
13:56
Fidesz: sértés Magyar Bálint jelölése az EIT vezetésébe (Alternatív Energia)
Magyar Bálint jelölése az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) igazgatósági tanácsába a magyar tudományos élet súlyos megsértése - közölte Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője pénteken az MTI-vel.
jún. 20
14:13
MSZP: veszélyeztetné a lakókat a trafó Debrecenben (Alternatív Energia)
Veszélyezteti egy debreceni társasház lakóit Varga Zoltán szocialista önkormányzati képviselő szerint az a nagyfeszültségű transzformátor, amit a lakóépületbe akar telepíteni az egyik legnagyobb belvárosi beruházást, a Fórumot építtető magánbefektető.
jún. 20
14:42
Indul a dugószezon az autópályákon (Infostart)
Itt a kánikula, érdemes átgondolni, mikor vágunk neki a Balatonnak vagy más üdülőközpontnak. A nyárias időben ugyanis péntek és vasárnap délutánonként hatalmas dugók lehetnek az autópályákon.
jún. 20
14:44
Negyedmilliárdot kap az Akadémia (Infostart)
Kétszázötven millió forintot biztosít a kormány a Magyar Tudományos Akadémiának stratégiai kutatásokra. Az erről szóló szerződést Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, valamint Pálinkás József, az MTA elnöke írta alá az Országházban.
jún. 20
15:17
Bevetésen Kánikula-kommandó (Alternatív Energia)
A hamarosan induló Kánikula-kommandó elnevezésű nyári élelmiszerbiztonsági célellenőrzéshez kapcsolódóan a hatósági ellenőrök a budafoki Campona bevásárlóközpontban végeztek úgynevezett mintaellenőrzéseket pénteken.
jún. 20
15:33
Egy 47 éves és egy 31 éves éves pilóta vesztette életét Fehérgyarmaton (Alternatív Energia)
Egy 47 éves és egy 31 éves éves pilóta vesztette életét a pénteki repülőgép-katasztrófában Fehérgyarmaton. A két pilóta katapultálni próbált az L39-es Albatros típusú kiképző repülőgépből, de a művelet nem sikerült.
jún. 20
15:48
Gyurcsány ha kell, intézkedéseket fog hozni (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök részvétét fejezi ki a Fehérgyarmat mellett szerencsétlenül járt két pilóta családjának és hozzátartozóinak - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
jún. 20
16:14
Enyhítették a két gyermekét elveszítő apa büntetését (Infostart)
Jogerősen enyhítette a Baranya Megyei Bíróság a mohácsi tragédiában felelősnek talált édesapa büntetését.
jún. 20
16:16
Veszélyes sugárzás társul a kánikula mellé (Infostart)
Nagyon erős, akár a 7,5-es riasztási értéket is megközelítő UV-B sugárzás várható a napokban - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
jún. 20
16:19
Az MSZP a koalíció helyreállítására vonatkozó tárgyalásokat kíván folytatni az SZDSZ-el (Alternatív Energia)
Az elmúlt két évben elért eredmények megtartásához biztosítani kell a kormányzás feltételeit, ezért az MSZP a koalíció helyreállítására vonatkozó tárgyalásokat kíván folytatni az SZDSZ-el. Ezt Kiss Péter, a szocialista párt alelnöke, kancelláriaminiszter mondta pénteken Egerben.
jún. 20
16:45
Avantgárd rendezés Miskolcon (Infostart)
A Moszkvai Helikon Színház két vendégjátékával, a Moszkvai Patriarchátus Ortodox Kórus koncertjével, és nagyszabású gálakoncerttel zárul hétvégén a Miskolci Operafesztivál. A programokról kérdeztük Bátor Tamást, a fesztivál igazgatóját.
jún. 20
17:01
Három év múlva csengethet az új villamos Debrecenben (Infostart)
Debrecenben 2011-re épülhet meg az új villamosvonal; a beruházás 17,7 milliárd forintba kerül.
jún. 20
17:05
A pénzügyminiszter nem lát esélyt az élelmiszerárak áfacsökkentéssel való kompenzálására (Alternatív Energia)
Magyarországon is érdemes foglalkozni az úgynevezett Robin Hood-adó bevezetésével, amely az energiaiipari cégek irreálisan magas energiaárakból származó extraprofitját adóztatná meg, az abból származó bevételt pedig szociális kompenzációra - elsősorban távhőtámogatásra - használnák fel - mondta Veres János pénteken a sajtónak Budapesten.
jún. 20
17:07
A Mol által fizetett bányajáradék-kulcs a legmagasabb Európában (Alternatív Energia)
A magyar szabályozás az úgynevezett Robin Hood-adó kérdésben már megelőzte az európai gyakorlatot: bányajáradék és extra bányajáradék címen a Mol már évek óta az európai átlag többszörösét fizeti a hazai gáztermelés után - közölte Somlyai Dóra, a Mol magyarországi kommunikációs vezetője.
jún. 20
17:09
Bőrszín alapján szelektálják a gyermekeket (Alternatív Energia)
Mintegy négyszáz iskolában szegregáltan folyik a roma gyerekek oktatása, néhány pozitív példát leszámítva csak akkor történik elmozdulás, ha az érintettek jogi lépéseket tesznek - jelentette ki Mohácsi Viktória, az SZDSZ európai parlamenti képviselője pénteken Szegeden.
jún. 20
17:20
Műemlékvédelmben negatív rekorderként szerepel Magyarország (Alternatív Energia)
Magyarországon csaknem 12 ezer műemléket tartanak nyilván, s az állami fenntartásban lévők értékóvására idén 433 millió forint jut - mondta Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke pénteken Tapolcán, a Város és Faluvédők Szövetsége kétnapos országos találkozójának és konferenciájának megnyitóján.
jún. 20
17:22
Rendkívül kockázatos manővert végeztek a pilóták Fehérgyarmat mellett (Alternatív Energia)
Eltérhettek a kiszabott feladattól a Fehérgyarmat és Nábrád között egy használaton kívüli repülőtérre lezuhant kiképző gép pilótái - mondta Szekeres Imre honvédelmi miniszter a légi baleset helyszínén tartott sajtótájékoztatón pénteken.
jún. 20
17:31
A magyar adórengetegbe is beköltözhet Robin Hood (Infostart)
Magyarországon is érdemes foglalkozni az úgynevezett Robin Hood-adó bevezetésével, amely az energiaiipari cégek magas energiaárakból származó extraprofitját adóztatná meg, az abból származó bevételt pedig szociális kompenzációra használnák fel - jelentette ki a pénzügyminiszter.

Keresés