2008. június 2. hétfő

jún. 2
5:41
A fordulat éve lesz az idei (Alternatív Energia)
Tartós, öt százalékos gazdasági növekedést, munkahelyteremtést, a szociális támogatórendszer munkára ösztönző átalakítását és a munkához jutást megkönnyítő oktatási rendszer megteremtését ígérte Gyurcsány Ferenc 2010-ig. Az MSZP hétvégi választmányi ülésén tárgyaltak az év végéig tartó politikai menetrendről, ám nem esett szó a kormányfő esetleges "utódlásáról".
jún. 2
5:58
Visszaszerezheti elvesztett szavazóit az MSZP (Alternatív Energia)
Az MSZP megerősödéséhez is vezethet, hogy Orbán Viktor zárt körben ismertette "valódi" programját. A politikai elemzők szerint a Fidesz-elnök beszédének és az arra épülő szocialista kommunikációs kampánynak az eredményét a június közvélemény-kutatások mutathatják meg. A jelenleg egyedül kormányzó MSZP abban bízhat, hogy 2004 után egyszer már sikerült felkapaszkodnia a mélypontról, attól azonban…
jún. 2
6:00
Várhatóan kívülről továbbra is támogatja az SZDSZ a kormányt (Alternatív Energia)
Információink szerint június végére lezárulhatnak a megbeszélések arról: kívülről, ellenzékből támogassa-e az egykori koalíciós partner SZDSZ a jelenleg egyedül kormányzó MSZP-t az Országgyűlésben, vagy ismét szövetségre lépjen a két párt. Úgy tudjuk, a két párt megállapodik majd arról, hogy nem kötik újra a koalíciót, a szocialisták viszont az egypárti kormányzásban számíthatnak a liberálisok…
jún. 2
6:02
Hogyan tovább magyar felsőoktatás? (Alternatív Energia)
Sokféle kihívással küzd a magyar felsőoktatás. Annak ellenére, hogy az elmúlt másfél évtizedben megnégyszereződött a hallgatók száma, a magyar diplomások aránya még mindig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az OECD tagállamainak átlaga alatt marad. Ketyeg a demográfiai bomba is, 2002 óta több a gólya az egyetemeken, főiskolákon, mint az elsős az általános iskolában. A szakemberek…
jún. 2
7:02
Elkeseredésükben az államfőhöz fordulnak a gazdasági vezetők (Infostart)
Hamarosan a köztársasági elnökkel találkoznak az üzleti élet szereplői, a legégetőbb feladatokról június 18-án egyeztetnek az államfővel. Több gazdasági vezető még 2006-ban tette közzé kéréseit, azonban ezekből azóta semmi sem valósult meg.
jún. 2
7:32
Országgyűlés: információcsere, pedagógus bérrendezés, önkéntes területvédelem a téma (Alternatív Energia)
Az információcseréről szóló magyar-amerikai megállapodást tartalmazó törvényjavaslatról szavaz ma az Országgyűlés.
jún. 2
7:51
Gusztos: a népszerűség nem elég a jó politikához (Alternatív Energia)
Az SZDSZ ügyvivője a Napkeltében elmondta, Kóka János népszerűtlen ugyan, de követhető politikai vonalat követ, ellenben Fodor Gábor növekvő népszerűsége mögött nem áll konkrét politikai elképzelés, ezért a népszerűtlenebb jelenlegi elnökre fog szavazni.
jún. 2
9:14
Nem volt dugó a budai alsó rakpart környékén (Infostart)
Nem okozott komolyabb fennakadásokat a budai alsó rakpart lezárása az első reggelen. A Fővinform tájékoztatása szerint az érintett szakasszal párhuzamos útvonalakon lelassult a forgalom, de komolyabb dugók nem alakultak ki.
jún. 2
9:16
Kóka még Gyurcsánynál is népszerűtlenebb (Alternatív Energia)
A jelenlegi SZDSZ-elnök népszerűsége még a miniszterelnökét is alulmúlja, mindeközben Gyurcsány Ferenc népszerűsége az MSZP-s táborban is csökkent - írja a hétfői Népszabadság.
jún. 2
9:39
Újabb kamionbaleset az M0-son (Infostart)
Másik két kamion is karambolozott hétfőn reggel az M0-ás autópályán az M5-ös felé tartó oldalon. A Kis-Duna-hídtól néhány száz méterre valamivel korábban ugyancsak összeütközött két teherautó. A balesetekben senki sem sérült meg. A helyszínelés miatt az érintett szakaszon lassú a közlekedés.
jún. 2
10:26
Japán és Magyarország: gazdasági és kulturális kapcsolat is kialakult (Infostart)
Gyurcsány Ferenc szerint a magyarországi befektetésekkel nemcsak a magyar piacot, hanem az egész Európai Uniót is el lehet érni. A magyar-japán gazdasági kapcsolatok erősítéséről beszélt a kormányfő, amikor fogadta Mitarai Fudzsiot, a japán üzleti szövetség elnökét Budapesten.
jún. 2
11:12
Szúrópróbaszerűen ellenőriznek az osztrák határon (Metropol)
Jelenleg átlagos, hétköznapi forgalommal lehet számolni az osztrák-magyar határszakaszon, ahol hétfőn Ausztria egy hónapra visszaállította határain az ellenőrzést a hét végén kezdődő labdarúgó Európa-bajnokság miatt - mondta el az Országos Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztályának osztályvezetője.
jún. 2
11:38
A köztársasági elnök bírósági vezetőkkel egyeztetett (Infostart)
Sólyom László a Legfelsőbb Bíróság, valamint az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökhelyetteseivel egyeztetett. A köztársasági elnök azért kezdeményezte a találkozót Kaposvári Bertalannal és Fazekas Sándorral, hogy Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke mandátumának június végi lejárta után is biztosítható legyen a bíróságok zavartalan működése.
jún. 2
11:42
Fidesz: az állami támogatás csökkenése miatt drágulnak gyógyszerek (Alternatív Energia)
A gyógyszerárak drasztikus emelése várható, amivel a kormány hadat üzen a szegényeknek, a nyugdíjasoknak és a családoknak - mondta Pesti Imre, a Fidesz szakpolitikusa hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
jún. 2
12:05
MTV: legkorábban október közepén lehet új elnök (Alternatív Energia)
Közzétette a Magyar Televízió (MTV) elnöki posztjára kiírt pályázat újabb (immáron harmadik) menetének felhívását a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnöksége, miután a múlt héten a jelöltállításnál megint elakadt a procedúra. Legkorábban október közepén lehet új elnöke az MTV-nek.
jún. 2
12:07
A hipermarketek sem árulhatnak alkoholt este 10 után (Infostart)
A debreceni önkormányzat főosztályvezetője cáfolta, hogy szesztilalom lenne jövő hónaptól a városban. Vizeli Sándor elmondta: a lakóépületekben illetve a közelükben lévő élelmiszerboltok és vendéglátóhelyek este tíz óra után nem árulhatnak szeszesitalt.
jún. 2
12:36
Százmillió forintos rablás: előzetes letartóztatásban a gyanusítottak (Infostart)
Fegyveres rablás tetteseit fogták el Miskolcon, az öt elkövető a gyanú szerint 100 millió forintot zsákmányolt még márciusban.
jún. 2
13:04
MSZP: Lendvai Ildikót újraválasztották frakcióvezetőnek (Infostart)
Ismét Lendvai Ildikó lett az MSZP parlamenti frakcióvezetője. A frakcióvezetőségben egyetlen helyen van változás: Varju László frakcióigazgatót Tóbiás József váltja.
jún. 2
13:04
MSZP: Lendvait újraválasztották (Alternatív Energia)
Ismét Lendvai Ildikó lett az MSZP parlamenti frakcióvezetője - jelentette be a szavazást levezető Mandur László, az MSZP országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten, a képviselőcsoport ülése után.
jún. 2
13:30
Németh: őszig nem születik megállapodás Tibet kérdésében (Alternatív Energia)
Nincs esély arra, hogy az Országgyűlés még a tavaszi ülésszakon elfogadja a Tibetről szóló határozati javaslatot - mondta Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke hétfőn az MTI-nek.
jún. 2
13:33
Arnóth Sándor letette a képviselői esküt (Alternatív Energia)
Arnóth Sándor (Fidesz) letette képviselői esküjét hétfőn az Országgyűlésben. Az Országgyűlés 223 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül igazolta Arnóth Sándor mandátumát.
jún. 2
13:58
A kórházban meghalt gyermek ügyében peren kívüli megegyezés lehet (Infostart)
A Heim Pál Gyermekkórház nem zárkózik el a peren kívüli egyezségtől, ha bármilyen szakértői vélemény alátámasztja, hogy mulasztás történt a május elején agyhártya-gyulladásban elhunyt kisfiú ügyében. A kórház ellen pert indított egy örkényi család, mert szerintük a kórházban nem vizsgálták meg alaposan a gyermeküket, aki emiatt meghalt. A kórház képviselője szerint minden vizsgálatot elvégeztek,…
jún. 2
14:00
Ismét Almássy Kornél az MDF budapesti választmányának elnöke (Alternatív Energia)
A politikus az MTI-nek kiemelte: újraválasztása az eddigi tevékenységének, munkájának elismerése. A következő két évben a párt budapesti szervezete a megyei szervezetekkel együtt azt szeretné elérni, hogy az MDF-nek egy stabil identitáson alapuló, konzervatív programja alakuljon ki - hangsúlyozta Almássy Kornél. Hozzátette: ez alapja lenne annak, hogy az MDF egy erős jobbközép párttá válhasson. Az…
jún. 2
14:02
A győri alpolgármester szakképzőbe küldene sok középiskolába felvett diákot (Alternatív Energia)
Erősen vitatható azoknak a diákoknak a felvétele érettségi vizsgára felkészítő győri iskolákba, akik a központi írásbelin 30-40 százalékos teljesítményt értek el, miközben a város szakképző iskoláiban több mint kétszáz hely maradt üresen a hiányszakmák területén - közölte Ottófi Rudolf (KDNP) alpolgármester hétfőn sajtótájékoztatón, Győrött.
jún. 2
14:03
A gázáremelés rejtélyei - mi vethet véget a trükközésnek? (Infostart)
Megint emelték a gázárakat, és vélhetően nem is ez lesz az utolsó (és talán nem is a legnagyobb) emelés az idén. Azt, hogy a gázárak mikor, hogyan változnak, szinte kizárólag a politikai megfontolások vezérlik - legalábbis látszólag. Éppen ezért vívhatnak pártjaink paródiába illő csatákat, versengve a Demagógia Bajnoka címért - olvasható az elemzésben.
jún. 2
14:06
Kállai Ernő: a cigányság felzárkózásának esélye az oktatás (Alternatív Energia)
Kállai Ernő meggyőződése szerint a cigány közösség társadalmi felzárkózásának egyetlen esélyét az oktatás adja; a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosa erről hétfőn Szolnokon, a hátrányos helyzetű fiatalokkal foglalkozó Hegedűs T. András Alapítványi Szakiskolában tett látogatása kapcsán beszélt sajtótájékoztatón.
jún. 2
14:30
Eltávozott lapunk tiszteletbeli főszerkesztője (Alternatív Energia)
Szívroham következtében elhunyt hétfőn Párizsban Fejtő Ferenc magyar történész, újságíró, lapunk tiszteletbeli főszerkesztője, Kelet-Európa szakértő - tájékozatta fia a sajtót.
jún. 2
15:00
"Orbán Viktor arcára formálják a köztársaságot" (Infostart)
Az MSZP-s Mesterházy Attila és az SZDSZ-es Kóka János is a Fidesz elnökének a közelmúltban kiszivárgott beszédét, illetve a fideszes közjogi elképzeléseket kifogásolta hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben. A Fidesz szóvivője ezt úgy értékelte, hogy az MSZP lejárató kampányt indított.
jún. 2
15:00
Kilencvennolc éves korában érte a halál a szellemóriást (Alternatív Energia)
Kilencvennyolc éves korában meghalt Fejtő Ferenc Párizsban élő Széchenyi-díjas magyar történész, elemző, író, újságíró, kritikus, Kelet-Közép-Európa történelmének kiemelkedő szakértője és nem utolsósorban lapunk tiszteletbeli főszerkesztője. Fia tájékoztatása szerint Fejtő Ferencet a párizsi Notre Dame székesegyház mellett található Hotel Dieu nevű kórházban érte a halál, ahova egy héttel ezelőtt…
jún. 2
15:52
MTV közalapítvány: megjelent az újabb tévéelnök-pályázati felhívás (Infostart)
Közzétette a Magyar Televízió (MTV) elnöki posztjára kiírt pályázat újabb (immáron harmadik) menetének felhívását a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnöksége, miután a múlt héten a jelöltállításnál megint elakadt a procedúra. Legkorábban október közepén lehet új elnöke az MTV-nek.
jún. 2
15:54
Békásmegyert 60 kamera figyeli (Infostart)
A III. kerületi Békásmegyeren 60 térfigyelő kamerát állítottak üzembe, hogy ezzel is növeljék a közbiztonságot. Bús Balázs polgármester szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy a kamerákkal ellátott területeken csökken a bűnözés. A kerület további fejlesztéseket tervez.
jún. 2
15:56
Ismét elutasították a képviselők Veres János válaszát (Infostart)
Az Országgyűlés hétfőn elutasította Veres János pénzügyminiszter interpellációra adott válaszát; Szatmáry Kristóf (Fidesz) az adócsökkentésről kérdezte a minisztert. Két másik interpellációra adott választ viszont elfogadott a kérdést feltevő ellenzéki képviselő.
jún. 2
16:21
A budai felső rakpart egy részét is lezárják június közepén (Infostart)
Lezárják a budai felső rakpartot június közepén a Bertalan Lajos utca és a Szent Gellért tér között - közölte a 4-es metró beruházója, a DBR Metró Projekt Igazgatóság. A budai alsó rakpart egy szakaszán hétfőtől a főgyűjtőcsatorna építése miatt nem lehet közlekedni.
jún. 2
16:21
Elhunyt Fejtő Ferenc a Népszava tiszteletbeli főszerkesztője (Alternatív Energia)
Sokunknak közülünk apánk lehetett volna, mégis legtöbbünk csak Feriként szólította, úgy beszélt róla. A Népszava tiszteletbeli főszerkesztőjeként, állandó cikkírónként, a magyar baloldal legendás alakjaként, történelmi figuraként. Az élettől tömérdek ajándékot kapott, egyvalamivel mégis mostoha volt hozzá. Egy éve hiányzott volna ahhoz, hogy megérje a századik születésnapját, a kilencvenkilencedik…
jún. 2
16:23
A Fidesz szerint a kormány felismerte, nem tudja elkerülni az előrehozott választást (Alternatív Energia)
A kisebbségi kormány és az MSZP is felismerte, hogy nem tudja elkerülni az előrehozott választást, ezért hazug lejárató kampányt indítottak - a Fidesz szóvivője így reagált arra, hogy hétfőn napirend előtt a parlamentben Orbán Viktor kiszivárgott beszéde volt az egyik téma.
jún. 2
16:24
Háromezer forintot költünk biztonságra (Metropol)
Az átlagos magyar utas nyolc napra köt utasbiztosítást, 3.074 forintot fordít erre, amelyért a biztosító által vállalt egészségbiztosítási kockázat átlagos összege 20 millió forint - írja a netrisk.hu.
jún. 2
16:42
Amit az osztrák határellenőrzésről tudni kell (Infostart)
Valószínűleg csak a labdarúgó Európa-bajnoki mérkőzések kezdete előtt 26 órával állítja vissza a határellenőrzést az osztrák hatóság, bár az osztrák fél ezt egyelőre - biztonsági okokra hivatkozva - hivatalosan nem erősítette meg. A Külügyminisztérium szóvivője az InfoRádiónak elmondta: a nagyobb átkelőknél szúrópróbaszerű ellenőrzésre kell számítani, a kisebb forgalmúaknál csak ritkán lesznek…
jún. 2
17:16
Nincs megállapodás az öröklési illeték csökkentéséről (Infostart)
Nem született végső megállapodás az öröklési illeték mértékének csökkentéséről a parlamenti pártok között a hétfői ötpárti egyeztetésen.
jún. 2
17:17
Nincs megállapodás az öröklési illeték csökkentéséről (Alternatív Energia)
Nem született végső megállapodás az öröklési illeték mértékének csökkentéséről a parlamenti pártok között a hétfői ötpárti egyeztetésen. Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője azt mondta: az SZDSZ ígéretet tett arra, hogy még a héten elküldi írásbeli javaslatát az öröklési illeték mértékének csökkentéséről. Ennek a javaslatnak a birtokában jövő hétfőn újból összeülnek a parlamenti pártok…
jún. 2
17:18
Gaskó: A népszavazást ősszel meg kell tartani (Infostart)
Nem vált okafogyottá az egészségbiztosítási rendszerről tartandó népszavazás azzal, hogy az Országgyűlés hatályon kívül helyezte az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt - nyilatkozta az InfoRádiónak Gaskó István. A Liga Szakszervezetek elnöke hozzátette: az őszi referendum anyagi terhei miatt is a kormányé a felelősség.
jún. 2
17:19
Gyurcsány: Fejtő Ferenc halálával a humanizmust érte veszteség (Alternatív Energia)
Fejtő Ferenc halálával nemcsak egy országot vagy kontinenst, hanem a humanizmust érte veszteség - írta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében. Demszky Gábor főpolgármester. A Fidesz szintén közleményben fejezte ki részvétét a gyászoló családnak.
jún. 2
17:24
Orbán Viktort pénzbüntetésre ítélte a frakció (Infostart)
Igazolatlan hiányzás miatt pénzbüntetésre ítélte a Fidesz-frakció Orbán Viktort. Többek között a pártelnök sem vett ugyanis részt a Tibettel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslat szavazásán, amelynek napirendre vételét végül elvetették a képviselők.
jún. 2
17:26
Bajnai: ne csak a felnőttek fele dolgozzon! (Infostart)
Ahhoz, hogy a gazdaság visszaálljon egy gyorsabb növekedési pályára, az ország munkához való viszonyát kell megváltoztatni, hogy ne csak a felnőttek alig több mint fele dolgozzon - mondta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter hétfőn a sajtónak, miután nemzetközi kamarák képviselőivel tárgyalt.
jún. 2
17:57
Orbán: hosszú távú stratégia kell a gázár kérdésében (Infostart)
Hosszú távú stratégiára van szükség a dráguló gáz kérdésében - mondta Orbán Viktor hétfőn Budapesten az Oroszország és az EU biztonságpolitikai kérdései című konferencián. A politikus szerint az energiaárak növekedése az egész nyugati világ számára komoly kihívás lesz a következő évtizedekben.
jún. 2
20:22
Orbán: hosszú távú stratégia kell a gázár kérdésében (Alternatív Energia)
Hosszú távú stratégiára van szükség a dráguló gáz kérdésében - mondta Orbán Viktor hétfőn Budapesten az Oroszország és az EU biztonságpolitikai kérdései című konferencián. A politikus szerint az energiaárak növekedése az egész nyugati világ számára komoly kihívás lesz a következő évtizedekben.
jún. 2
20:24
Még kérdés volt-e rendőri túlkapás a kupadöntőt követően (Alternatív Energia)
Belső rendőri vizsgálat folyik annak megállapítására, történt-e rendbontás, illetve volt-e rendőri intézkedés, s annak során esetleges túlkapás múlt szerdán, a fővárosi kupadöntő után Debrecenbe tartó szurkolói vonaton - közölte Szőke Bernadett rendőr hadnagy hétfőn az MTI-vel .
jún. 2
20:26
Újraindította az eljárást Brüsszel az OMV-MOL ügyben - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Az Európai Bizottság újraindította a versenyfelügyeleti eljárást az OMV osztrák olaj- és gázipari vállalatnak a MOL felvásárlását célzó tervei ügyében. Az eljárást Brüsszel május 5-én arra hivatkozva függesztette fel, hogy az OMV-től nem kaptak meg minden szükséges adatot.
jún. 2
22:28
Feloldották az útzárat a 37-es főúton (Infostart)
Hárman sérültek meg abban a közúti balesetben, amely hétfő este történt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencs mellett, a 37-es számú főúton, egy kis benzinkútnál. A helyszínelés időtartamára elrendelt útzárat körülbelül egy óra elteltével feloldották.
jún. 2
22:28
Az éghajlatváltozás rajtad múlik (Alternatív Energia)
Öt ország - Csehország, Románia, Bulgária, Lengyelország és Magyarország - vesz részt az Európai Unió Az éghajlatváltozás rajtad múlik elnevezésű kampányában, amely június 7-én indul a Szigeti Sportvarázs rendezvénysorozat keretében. Azért éppen ezek az országok, mert az Eurobarometer felmérése szerint ezekben a legalacsonyabb az odafigyelés mértéke a környezet védelmére. A budapesti rendezvényen…
jún. 2
22:31
Paul Lendvai: Ausztriában a politikusok nem ellenségek, hanem ellenfelek (Alternatív Energia)
Ausztriában a politikusok és pártjaik nem ellenséget, hanem ellenfelet látnak egymásban - mondta Paul Lendvai, magyar származású, osztrák publicista hétfőn Budapesten, Az osztrák titok - 50 év a hatalom kulisszái mögött című könyvének bemutatóján.

Keresés