2008. június 2. hétfő

jún. 2
0:43
Peking 2008: mégiscsak elindul 100 méteren is az új "sprintkirály" (She)
Néhány órával azután, hogy New Yorkban 9.72 másodpercre javította a 100 méteres férfi síkfutás világcsúcsát, Usain Bolt bejelentette, hogy eddigi elképzeléseivel ellentétben nem csak 200 méteren indul a pekingi olimpián.
jún. 2
1:00
Peking 2008: a lengyel férfi röplabdázók is kvótát szereztek (She)
Nagy volt az öröm vasárnap este Lengyelországban a sportkedvelők körében, mert a férfi kézilabda-válogatott után a férfi röplabda-válogatott is kvalifikálta magát a pekingi olimpiára.
jún. 2
1:34
Női kézilabda: fölényes román győzelem Izlandon (She)
Mint arról honlapunkon már beszámoltunk, Törökország hatalmas meglepetésre megverte Dániát az Európa-bajnoki selejtező első mérkőzésén. Egy másik nagy csapat, Románia nem bízta a visszavágóra a dolgot, fölényes győzelmet aratott Izlandon.
jún. 2
1:52
Barátságos mérkőzés: simán nyertek a tartalékos angolok (She)
Magabiztos, 3?0-s győzelmet aratott az angol labdarúgó-válogatott Trinidad és Tobago vendégeként, Fabio Capello együttesében Jermain Defoe kétszer, míg Gareth Barry egyszer volt eredményes.
jún. 2
6:17
Van der Vaart, a szépfiú (Blikk)
Álompárt alkot Sylvie-vel
jún. 2
6:19
A válogatott üzent vb-selejtezőbeli ellenfeleinek (Blikk)
Ismét rangos ellenféllel szemben ért el jó eredményt a válogatott
jún. 2
6:21
Eltűnt a víz a medencéből (Blikk)
Döbbenetes reggel, keserű befejezés az öttusa-vb-n
jún. 2
6:23
Visszatértem! (Blikk)
Talmácsi Gábor második lett az Olasz Nagydíjon
jún. 2
7:12
Bosznia: tizenketten vettek jegyet a válogatott meccsre (She)
Percekkel a mérkőzés kezdete előtt mindössze tizenkét jegyet sikerült eladni a zenicai Bosznia-Hercegovina?Azerbajdzsán (1?0) barátságos mérkőzésre, miután a helyi drukkerek bojkottálták a találkozót Meho Kodro szövetségi kapitány kirúgása miatt.
jún. 2
7:14
Mexikó: harmadik bajnoki címét szerezte meg a Santos (She)
A Cruz Azul elleni idegenbeli 1?1 is elég volt a mexikói Santos csapatának, hogy megnyerje a bajnoki döntőt, miután az első mérkőzésen 2?1-re legyőzték a ?kékkereszteseket?.
jún. 2
7:31
PSV: félmillió fontot ajánl Fülöpért Dzsudzsák csapata (She)
A holland bajnok PSV Eindhoven félmillió fontos ajánlatot tett a Sunderlandnek Fülöp Mártonért.
jún. 2
7:33
Hertha: tízmillió eurót ajánlanak a berliniek a Flu sztárjáért (She)
A Hertha BSC menedzsere, Dieter Hoeness tízmillió eurós ajánlatot tett a brazil Fluminense kiválóságára, Thiago Nevesre.
jún. 2
7:51
Az iráni elnök visszatetette Karimit a válogatottba (Behaviour)
A politikai vezetés közbenjárására visszakerült az iráni labdarúgó-válogatottba Ali Karimi.
jún. 2
8:21
A Fenomént már futtatják orvosai - nézze meg fotón is! (Infostart)
Orvosai szerint Ronaldo júliusban újra futhat. Három hónappal azután hogy térdműtétet hajtottak végre a világbajnok brazil futball-legenda sérült bal lábán, az orvosok arról tájékoztatták, hogy júliusban elkezdheti a komolyabb mozgást.
jún. 2
8:27
Milan: Samuel Eto'o árát nem tudja megfizetni Galliani (She)
Gianluca Zambrotta igen, Samuel Eto,o nem - summázható az AC Milan hétvégi barcelonai "közbeszerzésének" mérlege, legalább is a madridi Marca híre alapján, amely szerint miközben az olasz hátvéd odahaza, a milánóiaknál folytatja pályafutását, a Barcelona labdarúgócsapatának egy másik ásza, a kameruni csatárkiválóság nem megy Olaszországba.
jún. 2
9:26
Öttusa-vb, női váltó: hetedik a magyar csapat a lövészetben (She)
A hetedik helyen áll a vívás előtt a magyar csapat a budapesti öttusa-világbajnokság női váltóversenyében. A Kovács Sarolta, Gyenesei Leila, Tóth Adrienn összeállítású fiatal együttes 263 kört lőtt, ezért 1060 pontot kapott.
jún. 2
9:49
FIFA: aggasztó a helyzet a vb-rendező Dél-Afrikában (She)
Két évvel a dél-afrikai világbajnokság rajtja előtt a nemzetközi szövetség ismét aggódni kezdett a biztonságos lebonyolítás miatt.
jún. 2
9:51
Hegyikerékpár: Buruczki Szilárd és Deli Anett sikere (She)
Buruczki Szilárd és Deli Anett sikerét hozta a nemzetközi hegyikerékpáros Pilis Kupa, amely egyben a Magyar Kupa harmadik fordulója volt.
jún. 2
10:35
Hegyikerékpár: Buruczki Szilárd és Deli Anett győzött a Pilis-kupán (She)
Nemzetközi, UCI C2-es kategóriájú olimpiai krossz hegyikerékpár-verseny zajlott a Pilisben június első vasárnapján.
jún. 2
10:51
Talmácsi harca a pokolian gyors, bevállalós fickókkal (Infostart)
Barcelonában győzni kell - nyilatkozta a hétvégi második helyezése után Talmácsi Gábor. Ellenleleiről a motorversenyző így vélekedett: "Nagyon kemény, bevállalós fickók. És pokoli gyorsak."
jún. 2
11:15
Nyolc halott a futballvilágbajnoki kvalifikációs mérkőzésen (Infostart)
Nyolc ember veszítette életét a Libéria-Gabon futballvilágbajnoki kvalifikációs mérkőzés kezdetekor annak a tumultusnak az áldozataként, amely a stadion bejáratánál támadt. Számos nézőnek hamis jegyet adtak el, így sokan nem jutottak be a stadionba.
jún. 2
11:39
Olimpiatörténeti kiállítás Újpesten (Metropol)
Az „UTE az olimpiákon” címmel nyílt kiállítás az újpesti Ady Endre Művelődési Központban, mely a IV. kerületi klub versenyzőinek ötkarikás játékokon elért sikereit mutatja be.
jún. 2
13:04
Doppingellenőrzés: bárhol, bárkit, bármikor (Metropol)
Minden Pekingben induló magyar sportolónak felelőssége teljes tudatában kell nyilatkoznia arról, hogy doppingmentesen készült és így is fog versenyezni az ötkarikás játékokon, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) pedig a nyilatkozat megerősítését elvárja a sportoló edzőjétől, a sportági keretorvostól, a szövetségi kapitánytól, valamint a szövetség elnökétől egyaránt.
jún. 2
14:00
Liverpool: 15 millió eurót adnának Ricardo Quaresmáért (She)
A portugál válogatott játékos 2004-ben érkezett a Portóhoz a Barcelonából, ahol nem tudott maradandót alkotni. Azóta Európa egyik legkeresettebb szélső középpályásává nőtte ki magát a 24 éves labdarúgó.
jún. 2
14:00
Vívásban a harmadikak lettünk (Metropol)
Jó vívással a hetedikről a harmadik helyre lépett előre a magyar csapat a budapesti öttusa-világbajnokság női váltóversenyében.
jún. 2
14:02
Roland Garros: különösebb nehézség nélkül győzött González (She)
A Roland Garros nyolcaddöntőjében három játszmában verte a chilei González az amerikai Gineprit ezzel a teniszező bejutott a negyeddöntőbe.
jún. 2
14:02
Roland Garros: három játszmában győzött az orosz Gyementyjeva (She)
A francia nyílt teniszbajnokság nyolcaddöntőjében a hetedikként rangsorolt orosz Gyementyjeva búcsúztatta honfitársát Zvonarjovát.
jún. 2
14:05
Labdarúgó NB II: két szurkolót előállítottak a Fradi-meccsen (She)
Rendbontások miatt két embert előállított a rendőrség a Baktalórántháza-Ferencváros NB II-es labdarúgó-mérkőzésen, egy szurkolót pedig a mentők szállítottak kórházba súlyos sérüléssel - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel.
jún. 2
14:30
Roland Garros: délután lép pályára Szávay Ágnes (She)
Legkorábban négy órakor kezdi mérkőzését a Szávay, Szafina páros a francia nyílt teniszbajnokság női párosainak küzdelmeiben.
jún. 2
14:32
Ferencváros: lapátra tették az ?öregeket? a zöld-fehérek (She)
A Ferencváros hivatalos honlapjának közleménye szerint a zöld-fehérek nem hosszabbítják meg Lisztes Krisztián, Mátyus János, Vasas Zoltán, Bojan Lazics és Vincze Ottó szerződését.
jún. 2
14:33
Öttusa-vb: élre álltak a magyarok a női váltóban (She)
Megnyerték az úszást, ezzel az élre álltak a magyarok a budapesti öttusa-világbajnokság női váltóversenyében.
jún. 2
15:02
Öttusa-vb, női váltó: élen a magyarok (Metropol)
Megnyerték az úszást, ezzel az élre álltak a magyarok a budapesti öttusa-világbajnokság női váltóversenyében.
jún. 2
15:04
José Mourinho lett az Inter vezetőedzője (Infostart)
Hivatalosan is bejelentették, hogy José Mourinho lett az olasz bajnok Internazionale labdarúgócsapatának új vezetőedzője.
jún. 2
15:54
Inter: hivatalosan is bejelentették Mourinho érkezését (She)
Az Internazionale hivatalosan is bejelentette: José Mourinho lett az olasz bajnok fekete-kékek új vezetőedzője. A 45 éves portugál szakember a múlt csütörtökön menesztett Roberto Mancinit váltja a kispadon.
jún. 2
15:54
Internazionale: Mourinho az új vezetőedző (Metropol)
Hivatalosan is bejelentették, hogy José Mourinho lett az olasz bajnok Internazionale labdarúgócsapatának új vezetőedzője.
jún. 2
16:00
Roland Garros: eső miatt szünetel a játék (She)
Kora délután, nem sokkal három óra előtt eleredt az eső Párizsban, így ismét kénytelenek esőszünetet tartani a francia nyílt teniszbajnokságon.
jún. 2
16:21
Lisztest és Mátyust is elküldik a Fraditól (Infostart)
A másodosztályban szereplő Ferencváros labdarúgócsapatánál a mostani szezont követően a vezetőség úgy döntött, több rutinos játékostól is elköszönnek, és a fiatalításra fektetik a hangsúlyt.
jún. 2
16:21
Kosárlabda: Fegyverneky Zsófia a cseh Brnóhoz szerződött (She)
A 23 éves, 178 centis irányító - aki az idén ezüstérmes baranyai csapat saját nevelésű játékosa - már korábban bejelentette, hogy ősztől külföldön kívánja folytatni pályafutását.
jún. 2
16:21
FTC: megkezdődik a fiatalítás (Behaviour)
A másodosztályban szereplő Ferencváros labdarúgócsapatánál a mostani szezont követően a vezetőség úgy döntött, több rutinos játékostól is elköszönnek, és a fiatalításra fektetik a hangsúlyt.
jún. 2
16:23
Euro 2008: Ranieri szerint a franciák a végső esélyesek (She)
Claudio Ranieri szerint a francia válogatott nyerheti a hamarosan rajtoló Európa-bajnokságot.
jún. 2
16:23
Internazionale: Mourinho az új vezetőedző (Behaviour)
Hivatalosan is bejelentették, hogy José Mourinho lett az olasz bajnok Internazionale labdarúgócsapatának új vezetőedzője.
jún. 2
16:25
Espanyol: szponzor nélkül maradt a spanyol klub (She)
jún. 2
16:42
Roland Garros: elállt az eső, folytatódnak a küzdelmek (She)
Elállt az eső Párizsban, így folytatódnak a francia nyílt teniszbajnokság hétfő délutáni küzdelmei.
jún. 2
17:16
Inter: Balotelli távozik, ha nem kap rendszeres játéklehetőséget (She)
Bár azok a játékosok, akik azzal fenyegetőztek, hogy távoznak, amennyiben Mancini marad az edző, most Mourinho érkezésének örülhetnek, továbbra is akadnak olyanok, akik nem biztosak a maradásukban.
jún. 2
17:57
Öttusa-vb, női váltó: a futás előtt is élen a magyarok (She)
Jól sikerült a magyarok számára a lovaglás, így négy szám után is az élen állnak a budapesti öttusa-világbajnokság női váltóversenyében.
jún. 2
17:57
Red Bull Air Race: Besenyei ötödik Detroitban (Metropol)
Besenyei Péter az ötödik helyen végzett a Red Bull Air Race műrepülő-versenysorozat harmadik versenyén, Detroitban.
jún. 2
17:57
Peking 2008: szabadban aludni és részegeskedni tilos (Behaviour)
Közzétette a legfontosabb tiltásokat az olimpia idejére a pekingi játékok szervezőbizottsága (BOCOG). A csak kínai nyelven kiadott és kilenc oldalra rúgó szabályzat első helyen kimondja, hogy minden tüntetést, felvonulást, parádét és egyéb nyilvános gyűlést előre be kell jelenteni a rendőrségen, máskülönben engedélyezetlen megmozdulásnak tekintik. A helybélieknél lakó külföldieknek érkezésüktől…
jún. 2
17:59
Roland Garros: nagy csatában győzött a svájci Federer (She)
Küzdelmes meccsen, három játszmában búcsúztatta az elsőként kiemelt Federer a francia Benneteau-t a francia nyílt teniszbajnokság nyolcaddöntőjében, így a chilei González után ő is biztosította helyét a negyeddöntőben.
jún. 2
17:59
Ötttusa: futás előtt élen a magyarok (Metropol)
Jól sikerült a magyarok számára a lovaglás, így négy szám után is az élen állnak a budapesti öttusa-világbajnokság női váltóversenyében.
jún. 2
18:01
Red Bull Air Race: Besenyei az ötödik helyen végzett Detroitban (She)
Besenyei Péter az ötödik helyen végzett a Red Bull Air Race műrepülő-versenysorozat harmadik versenyén, Detroitban.

Keresés