2008. június 10. kedd

jún. 10
4:51
Cristiano Ronaldo mellett Joao Moutinho az új kedvenc az ibériai válogatottban (Behaviour)
Túlzás lenne azt állítani, hogy nincs Eb-hangulat Svájcban és Ausztriában, ám tény, hogy a helyieket egyelőre nem hozza annyira lázba az esemény, mint négy éve a portugálokat. Ami azt illeti, az ibériai válogatott most is úgy érezheti, mintha hazai pályán szerepelne.
jún. 10
4:55
Szávay visszacsúszott a 15. helyre (Behaviour)
A Roland Garroson a 32 között búcsúzó Szávay Ágnes a 13.-ról visszacsúszott a 15. helyre a női teniszezők legfrissebb világranglistáján, amelyet a francia nyílt bajnokságon győztes szerb Ana Ivanovic vezet. A fináléban vereséget szenvedett orosz Dianara Szafina öt helyet javítva a kilencedik.
jún. 10
5:41
C csoport: A játékvezető hatalmas tévedése is kellett a sikerhez (Behaviour)
A játékvezető hathatós segítsége is kellett a holland válogatottnak, hogy bemutatkozó mérkőzésén két vállra fektethesse Olaszországot. A világbajnok ennek ellenére tehetett volna többet is a vereség elkerüléséért. A délutáni román-francia összecsapást követően csak jobbra lehetett számítani a halálcsoportnak keresztelt C jelzésű kvartettben. A világbajnok olaszok és a hollandok tettek róla, hogy…
jún. 10
6:10
Ronaldo elkelt? (Blikk)
Megnősül a portugál klasszis az EB után
jún. 10
6:12
45 percet és félidőket is mér az EB órája (Blikk)
A 45 perces félidőket és a 15 perces hosszabbításokat is méri
jún. 10
6:14
Podolski keserű öröme (Blikk)
Kivégezte a lengyel válogatott, mégsem boldog
jún. 10
6:16
Vesztes marad Torres? (Blikk)
33 gólt lőtt klubcsapatában, a Liverpoollal semmit sem nyert
jún. 10
6:18
Hamiltonon röhög a világ (Blikk)
Elnézést kért Kimitől hibájáért a brit pilóta
jún. 10
6:20
Talmának bejött a babona (Blikk)
Felragasztotta a versenygépén lévő, a világbajnoki címvédőnek járó 1-es rajtszámára a korábbi 14-est, és a haját is a tavalyihoz hasonlóan rövidre vágatta.
jún. 10
6:31
EURO-2008: bemutatkozik a címvédő (Behaviour)
Kedden utolsóként a D csoport csapatai is megkezdik küzdelmeiket az osztrák-svájci közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon. Előbb - 18 órakor - a spanyol ás az orosz válogatott mérkőzik meg egymással Innsbruckban, majd 20:45-től a címvédő görög alakulat lép pályára a magyarokkal egy világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő svédek ellen Salzburgban.
jún. 10
6:43
Atlético Madrid: az argentin csatár, Sergio Agüero nem eladó (She)
Nem kíván megválni Sergio Agüerótól az Atlético Madrid labdarúgócsapatának vezetősége.
jún. 10
6:48
EURO-2008: Szaúd-Arábiában elfogytak a tv-kártyák (Behaviour)
Elfogytak Szaúd-Arábiában a labdarúgó Európa-bajnokság megtekintéséhez szükséges tv-kártyák. Az al-Dzsazíra televízió sportközvetítéseit csak azok láthatják az osztrák-svájci közös rendezésű tornáról, akik rendelkeznek a 36 dollárért kapható kártyával. Hivatalos úton már nem lehet hozzájutni a kártyákhoz, a fekete piacon az eredeti ár négy-ötszörösét is elkérik értük.
jún. 10
7:00
Albacomp: Peresztegi marad az edző, Bencze Zoltán búcsúzik (She)
A székesfehérvári férfi kosárlabdázóknál edzőváltás biztosan nem lesz, de a játékoskeretben van változás.
jún. 10
7:04
Atlético Madrid: Agüero nem eladó (Behaviour)
Nem kíván megválni Sergio Agüerótól az Atlético Madrid labdarúgócsapatának vezetősége. Enrique Cerezo, a fővárosi klub elnöke közölte nincs napirenden az argentin csatárklasszis eladása. "Mindig is azt mondtam, hogy ha egy játékos menni akar, mehet. Ebben az esetben azonban sem ő, sem az egyesület nem akar szakítani, ami önmagáért beszél" - mondta az elöljáró azokra a sajtóértesülésekre reagálva,…
jún. 10
7:16
Átigazolás: olasz védőért harcol a Milan és az Aston Villa (She)
A Sampdoria 26 éves védőjéért, Christian Maggióért harcol az angol Aston Villa, és az olasz Milan.
jún. 10
8:24
Vitás gól törte össze a világbajnokot (Blikk)
A hollandok kiütötték az olaszokat a halálcsoportban
jún. 10
8:24
Euro 2008: Hiddink szerint Dél-Korea a példa az oroszoknak (She)
Kedden a D-csoport tagjai is elkezdik az Európa-bajnokság küzdelmeit. A címvédő görögök a svédekkel, míg az oroszok a spanyolokkal találkoznak. Guus Hiddink orosz szövetségi kapitány szerint ez utóbbi meccsnek a spanyolok az esélyesei.
jún. 10
8:58
Gera Zoltán a Fulhamé (Blikk)
Négy év után egy fővárosi klubért hagyja el a WBA-t
jún. 10
9:14
Sorozatban harmadszor nyert a párbajtőrcsapat (Blikk)
Sorozatban a harmadik olimpián győzedelmeskedtek
jún. 10
9:20
Újabb 50 ezres stadion épülhet Liverpoolban (Behaviour)
A helyi hatóságok elfogadták a terveket, így nincs akadálya annak, hogy felépüljön az Everton labdarúgócsapatának új stadionja. Az 50 ezer férőhelyes aréna Liverpool központjától mintegy 15 km-re, Kirkbyben várja majd a szurkolókat.
jún. 10
9:48
Anderlecht: a belgák a skót Hibernian csatárát akarják (She)
Az Anderlecht szeretné leigazolni a skót Hibernian támadóját, Abdessalam Benjellount.
jún. 10
9:50
DVSC: Dragan Vukmir valószínűleg távozik a csapattól (She)
A szerb Dragan Vukmir nem fogadta el a Debrecen vezetőségének ajánlatát lejáró szerződésének meghosszabbítására a klub hivatalos honlapja szerint.
jún. 10
9:54
Ronaldo a legszebb az Eb-játékosok közül (Behaviour)
Christiano Ronaldo az osztrák-svájci rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság legszebb játékosa - legalábbis az LG Plasma TV megbízásából készült felmérés szerint.
jún. 10
9:56
Gattuso hiába futott (Behaviour)
Gennaro Gattuso, az olasz válogatott labdarúgója futott a legtöbbet hétfő este az Európa-bajnokság első igazi rangadóján, melyet csapata 3-0-ra veszített el a hollandok ellen. A C csoport nyitó fordulójában az AC Milan védekező középpályása három méter híján 12 km-t robotolt, igaz, ez a - tőle egyébként megszokott - futómennyiség ezúttal kevéssé hatékony játékkal párosult.
jún. 10
10:04
NBA: Gilbert Arenas elhagyhatja a Washingtont (She)
Gilbert Arenas, a Washington Wizards kosárlabdacsapatának egyik ásza július elsejétől szabadügynökké válik, így elhagyhatja a fővárosi csapatot.
jún. 10
10:26
Arsenal: a Cardiff szupertehetsége, Aaron Ramsey érkezhet (She)
Az Arsenal nagy valószínűséggel leigazolja az idén FA-kupa-döntős Cardifftól a 17 éves Aaron Ramsey-t, akit több nagy angol klub is szeretne megszerezni.
jún. 10
10:28
Portugália: 26 bundázó játékvezetőt tiltottak el az ?Aranysíp? miatt (She)
A Portugál Labdarúgó Szövetség huszonhat játékvezetőt és asszisztenst tiltott el a bíráskodástól, akik mind az ?Aranysíp? néven hírhedtté vált bundabotrányban voltak érintettek.
jún. 10
10:34
Ronaldo a szépségkirály az Eb-n (Infostart)
A portugál Cristiano Ronaldo az osztrák-svájci rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság legszebb játékosa - derül ki egy felmérésből, amely során összesen tizenkét ezer nőt kérdeztek meg.
jún. 10
11:06
Még az olasz játékvezetők szerint is szabályos volt a hollandok első gólja (Infostart)
Az olasz játékvezetői bizottság vezetője, Cesare Gussoni szerint szabályos volt a holland válogatott első gólja hazája csapata ellen, a labdarúgó Európa-bajnokság harmadik napján. Ezen az álláspontot van az Európai Labdarúgó-szövetség is.
jún. 10
11:06
Moto GP: sikeres műtéten van túl Jorge Lorenzo (She)
Sikeres műtéten esett túl a Katalán Nagydíj edzésén hatalmasat bukó Jorge Lorenzo.
jún. 10
11:55
Van Basten: "Szép álmaink lehetnek" (Infostart)
Marco van Basten érthetően boldogan és büszkén beszélt csapata hétfői győzelme után. A holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint ha az olaszok legyőzése után is hasonlóan játszanak, akkor szép álmok következhetnek.
jún. 10
11:55
Férfi tőr Vk, Havanna: Széki Bence olimpiai bajnokot vert (She)
Legjobb magyarként Széki Bence a 15. helyen végzett a férfi tőrözők 102 főt felvonultató havannai Grand Prix-viadalán.
jún. 10
11:57
Peking 2008: Szabó Zita olimpiai résztvevő a triatlonosok között (She)
Kedden a Nemzetközi Triatlon Szövetség közzétette olimpiai kvalifikációs világranglistáját, ez alapján Szabó Zita olimpiai résztvevőnek számít.
jún. 10
12:02
Euro 2008: az UEFA szerint szabályos volt Van Nistelrooy gólja (She)
David Taylor, az UEFA főtitkára a ma reggeli sajtótájékoztatón elmondta, Ruud van Nistelrooy olaszok ellen szerzett gólja szabályos volt.
jún. 10
12:05
Széki Bence olimpiai bajnokot vert (Metropol)
Legjobb magyarként Széki Bence a 15. helyen végzett a férfi tőrözők 102 főt felvonultató havannai Grand Prix-viadalán.
jún. 10
12:07
Arsenal: a brazil Eduardo július végén visszatérhet a csapathoz (She)
Az Arsenal hivtalos honlapja közzétette, hogy a csapat brazil származású csatára, Eduardo július végén, vagy augusztus elején visszatér a csapathoz. A futballista tavasszal, a Birmingham City elleni bajnokin szenvedett súlyos sérülést, jelenleg Brazíliában kezelik.
jún. 10
12:08
Peking 2008: elkészült a triatlon ranglista (Behaviour)
Kedden a Nemzetközi Triatlon Szövetség közzétette olimpiai kvalifikációs világranglistáját, ez alapján Szabó Zita olimpiai résztvevőnek számít. A magyar szövetség korábbi számításait szintén igazolta, hogy a rangsor alapján a férfiak mezőnyében Kuttor Csaba, míg a nőknél Walkó Andrea harmadik számú tartalék.
jún. 10
12:10
Itáliát legyűrte Hollandia (Behaviour)
Az olasz sajtó majdhogynem egyöntetűen katasztrófáról ír a nemzeti válogatott 3-0-ás veresége után, amelyet a squadra azzurra a labdarúgó Eb csoportmérkőzéseinek nyitófordulójában, hétfő este szenvedett el a hollandoktól a C betűjelű négyesben.
jún. 10
12:41
Euro 2008: David Villa biztos abban, hogy döntőbe jutnak (She)
A spanyol válogatott csatára David Villa felépült múlt heti kisebb sérüléséből, így játszhat csapata első meccsén, Oroszország ellen. A csatárnak nem csak az egészsége, hanem az önbizalma is helyén van, ugyanis biztosra veszi, hogy döntőbe fog jutni Spanyolország.
jún. 10
12:43
Átigazolás: az MU panasszal él, a Real szerint nincs bizonyíték (She)
Ramón Calderón, a Real Madrid elnöke szerint a Manchester Unitednek semmilyen bizonyítéka nincsen arra, hogy a spanyol klub Cristiano Ronaldóval tárgyalna.
jún. 10
12:50
MTK: Nagy Gábor négy évre írt alá a bajnokcsapatnál (She)
Nagy Gábor, a Haladás kiváló játékosa négy évre szóló szerződést kötött a Soproni Liga bajnokával, az MTK-val.
jún. 10
13:30
Az olasz csapat "olyan, mint egy Ferrari, amelyből kifogyott a benzin" (Infostart)
A védelmi hibákat okolta a hollandoktól elszenvedett 3-0-s vereségért az osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokság C csoportjában szereplő olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Roberto Donadoni szerint rosszul kezdték a meccset, majd még rosszabbul folytatták. Az olasz sajtó majdhogynem egyöntetűen katasztrófáról ír a súlyos vereség után.
jún. 10
13:30
Mexikó: börtönbe bulizta magát a válogatott kapusa, Sanchez (She)
Két és fél óráig egy chicagói őrszobán volt őrizetben Oswaldo Sanchez, a mexikói labdarúgó-válogatott kapusa, miután botrányosan ünnepelte csapata győzelmét szállodai szobájában.
jún. 10
13:32
Siófok: Détári Lajos lesz a vezetőedző a következő szezonban (She)
Az elmúlt szezonban 14. helyen végzett Siófoknál Aldo Dolcetti a múlt héten közös megegyezéssel távozott a csapattól, mától pedig Détári Lajos kerül az együttes élére, információink szerint. Détári a magyar élvonalban legutóbb a Sopron együttesét irányította. A siófoki csapattal várhatóan két éves szerződést köt majd a szakember.
jún. 10
13:38
Szombattól ifjúsági sakkcsapat Eb Szegeden (Metropol)
Szombattól egy hétig Szeged ad otthont az ifjúsági (18 éven aluli) sakkcsapat Európa-bajnokságnak, amelyen a magyar fiú együttes célja az aranyérem megszerzése.
jún. 10
13:43
Euro 2008: Claude Makelele és Wesley Sneijder voltak a legjobbak (She)
A román-francia összecsapás legkiemelkedőbb teljesítményét Makelele, a holland-olaszét Sneijder prezentálta ? legalábbis a fanok szerint.
jún. 10
13:45
Détári a Siófok új szakvezetője (Behaviour)
Détári Lajos lett a BFC Siófok élvonalbeli labdarúgócsapatának új szakvezetője. Erről a klub tájékoztatta az MTI-t. A volt világválogatott labdarúgó megbízatása 2010. június 30-ig szól. Détári az NB I-ben legutóbb a Sopront irányította, a csapattól szeptember 27-én menesztették.
jún. 10
14:25
Euro 2008: a Bild szerint Németország lesz az Európa-bajnok (She)
A lengyelek elleni győzelem (2-0) után Németországban szinte határtalan az öröm és a bizakodás. Az ország legnagyobb példányszámú napilapja, a Bild kedden már azt is megelőlegezte, hogy Németország Európa-bajnok lesz.
jún. 10
14:30
Boonent kokainbirtoklással gyanúsítják (Metropol)
Kokainbirtoklás gyanújával nyomozás indult Tom Boonen, az egyik legjobb belga országúti kerékpárversenyző ellen, miután május 26-án levett vizeletmintájában kábítószer nyomaira bukkantak.
jún. 10
14:38
Narancsmezesek a rangsorok élén (Infostart)
Az InfoRádió, a helyszínről tudósító Dénes Tamás és a Sky Sports értékelése mellett az inforadio.hu olvasói is Wesley Sneijdert és Giovanni van Bronckhorstot, a világbajnok olaszok ellen egy-egy gólt szerző holland futballistákat tartották a legjobbnak az osztrák-svájci közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság harmadik napján.

Keresés