Az első részeredmények arra utalnak, hogy az írek elutasították az Európai Unió reformszerződését - jelentette a dublini közszolgálati rádió-televízió (RTE). A dublini, limericki, kerryi, corki és vidéki szavazókörzetekből érkezett első részeredmények azt mutatják, hogy a csütörtöki népszavazáson a "nemek" kerültek fölénybe.
Az euró árfolyama több mint egy hónapja nem állt olyan alacsonyan a dollárral szemben, mint péntek délben, miután az ír közszolgálati televízió, az RTE közölte: az első részeredmények azt mutatják, Ír...
Újabb kamatemelést valószínűsít a vártnál nagyobb, 7 százalékos májusi éves infláció miatt Kopits György, a jegybank monetáris tanácsának tagja. A Bloomberg hírügynökségnek nyilatkozó szakember január óta valamennyi kamatdöntő ülésen a szigorítást támogatta.
Mind az uniós támogatási pályázatok kiírói, mind a pályázók abban érdekeltek, hogy az összes lehetséges forrás felhasználása a lehető leghatékonyabb legyen. A Deloitte szakértői ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy a sikerhez nemcsak egy jó pályázatra, hanem részletes és körültekintő tervezésre is szükség van, hiszen az amúgy megfelelően előkészített pályázat is elbukhat néhány hiba miatt.…
A bérek járulékainak csökkentésére a kormány általános forgalmi adó két-három növelésével és önkéntes vagyonbevalláson alapuló általános adóamnesztiával teremtene forrást - adja hírül a Népszava dobogókői tanácskozásáról írt cikke alapján a Napi Gazdaság.
A maximális tarifa emelését kezdeményezik a budapesti taxitársaságok, a javaslatot jövő héten juttatják el a Fővárosi Közgyűléshez. A Taxi Fuvarszervező Társaságok Szövetségének főtitkára szerint a maximális összeg jelentős emelésére van szükség, azonban az utasoknak éves szinten csak 5-10 százalékos drágulással kell számolniuk.
Alaposan lepontozták az inforadio.hu olvasói a német válogatott játékosait a horvátok ellen 2-1-re elveszített labdarúgó Európa-bajnoki csoportrangadó után. Az összesített osztályzatok alapján a lengyel válogatott kapusa, Artur Boruc volt a csütörtöki játéknap legjobbja.
Csaknem 84 ezer tanuló kapott diákhitelt a 2007/2008-as tanévben, közülük 18 927-en szeptemberben igényelték először - közölte a Diákhitel Központ. A tanévben összesen 22,3 milliárd forintot utaltak ki, a végzett hallgatók pedig 12 milliárd forintnyi törlesztést már vissza is fizettek.
A vatikáni kertekben fogadta pénteken XVI. Benedek pápa George Bush amerikai elnököt és hitvesét, Laurát. A katolikus egyházfő a szokásos gyakorlattól eltérően ezúttal nem az apostoli palotában fogadott egy magas rangú külföldi vendéget, hanem a meghitt hangulatú kertekben lévő Szent János-torony bejáratánál, hogy ezzel is kifejezésre juttassa a közte és az Egyesült Államok első embere közötti…
Fényes nappal fegyveresek raboltak el két Picasso-képet Brazíliában. A három rabló megfenyegette a Sao Paolo-i múzeum biztonsági őreit, majd a közel 100 millió forint értékű műalkotásokkal távoztak.
A kormány készülő gazdaságélénkítő programjának nem része új vagyoni típusú adó bevezetése - közölte a Pénzügyminisztérium. A Népszava értesülései szerint a kormány és az MSZP vezetőinek kétnapos d...
Az euróövezet országaiban nőttek a munkaköltségek az idei év első negyedében az egy évvel korábbihoz képest, miközben lassult a foglalkoztatás növekedésének az üteme - tette közzé az EU statisztikai h...
Elméleti és gyakorlati sugárvédelmi kiképzésen vettek részt a megyei Veszélyhelyzeti Felderítő Csoportok, valamint a Budapest és Pest megye védelmét ellátó Veszélyhelyzeti Felderítő Szolgálat munkatársai. A hallgatók többek között azt is megtanulták, mit kell tenniük, ha egy laboratóriumban robbanás történik, tűz üt ki, és radioaktív anyagok kerülnek a szabadba.
Harmadik alkalommal lehetett a Zsolnay gyár egyik termében megtekinteni a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Képzőművészeti Mesteriskolájának Színerő - Léptékváltás, táblaképnél nagyobb méretű festményeit. Az ünnepélyes megnyitó június 12-én volt.
Megdöbbentő jelenet zajlott a minap a tószegi motorostalálkozón - Az Edda fellépése alkalmával Pataky Attila ittasan káromkodott a színpadon. Az Edda minap a tószegi motorostalálkozón adott...
16 milliárd svájci frankos (15,4 milliárd dolláros) részvénykibocsátást hajt végre Svájc második legnagyobb, a hitelválság miatti nehézségekkel küzdő bankja, az UBS. Ez a bank második kísérlete pénzüg...
A hét végén jelentősen gyengült a kiwi. A devizapárt megterhelték a legutóbbi kiskereskedelmi forgalmak, melyek áprilisban havi szinten 1,0%-kal emelkedtek, meghaladva a +0,5%-os előrejelzést. A benzin nélkül azonban 0,5%-os csökkenés mutatkozik. Az adatok arra utalnak, hogy az új-zélandi fogyasztók már lefaragták költségeiket. Az NZD/USD minimumot ért el 0,7456-nál. Ha 0,7450 alá megy az…
Attól tart Liv Tyler, hogy az internetre kerül az a filmrészlet, amelyen kilátszik a csupasz hátsója - tájékoztatta szerkesztőségünket a UIP Duna-film. A baleset A hihetetlen Hulk című film...
Mindenki levegő után kapkodott, amikor híre ment, hogy Jennifer Lopez a szülése előtt 50 000 dollárért (8 millió forint) rendeztette be a babaszobát, pedig hol van ez az összeg attól, amennyiért...
Vigyázzon, hogy víz, vagy tengerparton homok illetve egyéb szennyeződés ne juthasson a hallójáratába fürdés közben! Ha mégsem sikerül elkerülni, mielőbb távolítsuk el a fülből, mert komoly gondot okozhatnak.
Két hónapon át nem lehet közlekedni a budai alsó és felső rakparton június 16-tól, mert a 4-es metró Szent Gellért téri állomásához tartozó lejtakna és a főgyűjtőcsatorna építése miatt mindkét utat le...
Az SZDSZ új ügyvivői testülete első érdemi ülésén azzal foglalkozott, hogy a párbeszéd programjának jegyében elindítsa azt a folyamatot, amelynek keretében Fodor Gábor más pártok vezetőivel találkozik...
Zalaegerszegen elfogtak egy férfit, aki szerepel az Országos Rendőr-főkapitányság által kiadott, a száz legkeresettebb bűnözőt felsoroló körözési listán.
Minden három és fél percben életét veszti valaki az Európai Unióban, munkavégzésre, munkakörülményekre visszavezethető okok miatt. E balesetek és betegségek többsége megelőzhető, amelynek első lépése a kockázatértékelés.
Német európai parlamenti képviselők megkérdőjelezik Szlovákia felkészültségét arra, hogy bevezessék az eurót. Az Európai Parlament, valamint az állam- és kormányfők tanácsa még ezután dönt a kérdésről.
Egy amerikai blogmédia-birodalom alapítóját is megihlette a Tékozló Homár, amely eredetileg általános fogyasztási blogként és nem fogyasztóvédelmi fórumként indult – hangzott el a Magyar Fogyasztó Platform szervezésében zajlott két napos konferencián. Az itt közzétett pénzügyi piacon végzett kutatásból pedig az derült ki, hogy Magyarországon nincs igazi lovemark, ehhez szakértők szerint hosszútávú…
Teste melegével mentette meg felesége és barátja életét a Washington állambeli Rainer-hegyen hirtelen támadt júniusi hóviharban egy hegymászó, miközben ő halálra fagyott.
Koszovóban az ENSZ átadná feladatait a helyi rendfenntartóknak - közölte a világszervezet főtitkára levélben a koszovói elnökkel. A tervek szerint a békefenntartók helyét egy új koszovói biztonsági alakulat venné át, amelynek 2500 tagja lenne. Az ő kiképzésük a NATO feladata lenne.
Az apaság gondolata foglalkoztatja Balázst. A mûsorvezetõ három éve jár együtt Vikivel, tökéletes köztük a harmónia, amihez az is hozzájárul, hogy mindkettõjük a buddhizmus...
Az euróövezet országaiban nőttek a munkaköltségek az idei év első negyedében az egy évvel korábbihoz képest, miközben lassult a foglalkoztatás növekedésének az üteme - tette közzé pénteken az EU statisztikai hivatala.
Az EUR/USD megközelítette az 1,5280-as értéket. Az értéknél fekszik a legutóbbi mozgási minimum, mely a legutóbbi alárendelt kettős csúcs-alakzat nyakvonalát képezi. Tesztelhetik az értéket. 14.30-kor teszik közzé a májusi amerikai fogyasztói árakat (előrejelzés: +0,5%, előző: +0,2%). In-GFX
Jelenleg nem rendelkezem (rendelkezünk) elég pénzzel, hogy a vonatjegyet megvásároljam, csak a rezsi költségünk (közüzemi) 60 000 Ft és a korábbi adósságainkat is ki kell fizetni. Se pénzem, se lehetőségem az általam vállaltak teljesítésére, holott ez a tantárgyfelvétel idején még nem így volt.
Elsősorban a tanárokat teszi felelőssé jelentésében az a bizottság, amely Hiller István kezdeményezésére jött létre az iskolai erőszak kivizsgálására. A pedagógusok érdekvédelmi szervezetei szerint azonban a minisztériumi jelentés szemlélete egyoldalú, mert nem vizsgálja a diákok és szülők kötelezettségeit.
A napokban nyilvánosságra került gazdasági adatok is a kormány teljes tehetetlenségét mutatják, így az előrehozott választás nem csak politikai, de gazdasági kényszer is. Minderről Navracsics Tibor beszélt sajtótájékoztatóján.
A Vatikánban nagy biztonsági készültség mellett fogadta a búcsúlátogatásra érkező George Busht a pápa. A szokásokkal ellentétben XVI. Benedek nem a könyvtárában találkozott az amerikai elnökkel, hanem a vatikáni díszkertben sétálnak. Az egyházi protokoll szerint ez a kiemelt figyelem jele.
Az idei évtől már fizetési könnyítésre és mérséklésre irányuló kérelmet is lehet elektronikusan benyújtani az APEH-hez. Az, aki a 2007-es személyi jövedelemadó bevallásának május 20-ai határidejéig nem tudta például rendezni adóhátralékát, kérelmét most már nem csak személyesen az APEH ügyfélszolgálatokon, postai úton, hanem elektronikus úton is benyújthatja - tájékoztat az adóhatóság.
Már az új lakások piaca is stagnál, a régen várt ingatlanpiaci felzárkózás Európa nyugati feléhez ma legalább olyan távoli, mint amilyen 2004-ben volt - írja a Figyelő. Hetilapszemle.
Kálnoki Kis Attila lett a Hamu és Gyémánt Magazinkiadó tulajdonában lévő Tallózó hetilap új lapigazgatója. A szakember felel a lap és az online felület tartalmi, arculati, marketing és gazdasági területeiért.
Pszichiátriára vittek két spanyol gyereket, hogy kezeljék a mobiltelefon-függőségüket. A 12 és 13 éves fiúk már nem tudtak élni készülékük nélkül, és az iskolai teljesítményük is leromlott.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elfogadhatatlannak tartja az orvosok számára kirótt díjat, melyet a további szakképesítések megszerzése esetén kell fizetniük, ezért felszólítja az egészségügyi minisztert és az orvosi egyetemeket, hogy méltányos megoldást találjanak a problémára.