Összeütközött, majd lezuhant két vadászrepülőgép az Egyesült Államokban pénteken a nevadai sivatag felett - közölte az amerikai légierő. A balesetben az egyik katonai gép pilótája meghalt, a másik gép két pilótája megsérült, de ők ejtőernyőjükkel a katapultálás után sikeresen földet értek.
Szombaton Esztergomban, Pécsett, Szegeden és Veszprémben is felszentelik új papjaikat a megyéspüspökök, és a következő hétvégeken szinte valamennyi székesegyházban hasonló szentség kiszolgáltatásra kerül sor. Idén összesen 48 új pappal gazdagodik a katolikus egyház.
Megöltek legkevesebb 15 börtönőrt Afganisztánban azok a tálib lázadók, akik pénteken megrohamozták az ország déli részén fekvő Kandahár város központi börtönét, és kiszabadították az ott fogva tartott több mint ezer fogoly nagy részét - közölte szombaton a tartományi tanács vezetője, illetve az afgán igazságügyi miniszterhelyettes.
A nyár végén 235 dolgozójától megválik takarékossági okokból a 6.314 embert foglalkoztató Pécsi Tudományegyetem - írja a Népszabadság. Imhof Gábor, az intézmény főigazgatója a lapnak elmondta: a P...
A környezetvédelem nem a napi politikai csatározások színtere - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a környezetvédelmi és vízügyi miniszter. Szabó Imre szerint a javaslatok előkészítésekor kell konszenzusra jutniuk a pártoknak.
Fantasztikus támadófutballjával erőlködés nélkül nyerte a halálcsoportot Hollandia: taktikai forradalomnak vagyunk tanúi? Élet-halálharc lesz a francia-olasz, de még a románok is továbbjuthatnak…
Az Európai Unió a lisszaboni reformszerződés elutasítása ellenére sincs válságban - emelte ki szombaton ismertetett rövid és óvatos nyilatkozatában Angela Merkel német kancellár.
Megöltek 15 börtönőrt Afganisztánban azok a tálib lázadók, akik pénteken megrohamozták az ország déli részén fekvő Kandahár város központi börtönét, és kiszabadították az ott fogva tartott több mint ezer fogoly zömét - közölte szombaton a tartományi tanács vezetője, illetve az afgán igazságügyi miniszterhelyettes.
Visszaállítaná a halálbüntetést a cseh lakosság kétharmada - derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét szombaton hozták nyilvánosságra Prágában. A CVVM közvélemény-kutató intéze...
A Pécsi Tudományegyetem által kezdeményezett, a lézer-alkalmazások környezet- és egészségipari elterjesztését célzó projekt 1 milliárd forintot nyert az ÚMFT keretében.
Versenyezniük kell a különböző országok adóhatóságainak, melyikük a leleményesebb az átcsoportosított adóalapok leleplezésénél. A vállalkozások ugyanis arra törekszenek, hogy a legnagyobb eredményt ott mutassák ki, ahol a legkisebb az adóteher. A magyar adóhivatal külön csapatot képez az országból kivitt adózatlan jövedelem, illetve vagyon visszaszerzésére. Miket tervez még a következő négy ében…
Irán elutasítja a nagyhatalmak minden olyan együttműködési javaslatát, amelyben azt követelik tőle, hogy cserébe függessze fel urándúsító tevékenységét - közölte szombaton a teheráni kormány...
„Megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára több mint 17 millió forint értékben kíván megvásárolni a Somogy megyei Kötse külterületén három ingatlant, amelynek valós ára 2-3 millió forint” - kommentálta a pénteken kirobbant ingatlanbotrányt Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója
Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő, a Magosz szövetségi igazgatója azt vélelmezi, hogy Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felesége, kijátssza az amúgy is rossz földtörvényben...
Ha a városi szenátus és a képviselő-testület is jóváhagyja, a spanyol sztárépítész, Santiago Calatrava építhet hidat Bécsben. A város pályáztatás nélkül szeretné megbízni az építészt.
Visszaállítaná a halálbüntetést a cseh lakosság kétharmada - derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét szombaton hozták nyilvánosságra Prágában.
A lengyelektől megkaphatja Budapest az Európai Innovációs és Technológiai Intézet székhelyét. Cserébe azonban kérni fognak valamit. Brüsszelben nehéz munkaebéd vár az unió kutatási minisztereire.
A parlament előtt van már az államháztartási törvény módosításáról és a költségvetési fegyelemről szóló törvénycsomag, elfogadása "hosszú távra tenné jó pályára a magyar közpénzügyeket" - mondta Drask...
Négymillió forinttal nőtt a súlypontivá minősített győri megyei kórház havi villanyszámlája a januári piacnyitás óta. A törvény szerint a közintézményeknek ugyanúgy szabadpiaci áron kellene venniük a villamos energiát, mint a többi nagyfogyasztónak. A gyakorlatban mégis alacsonyabb áron kapják az áramot. A kedvezményre az olcsó import és az előnytelen, hosszú távú áramvásárlási szerződések…
Irán elutasítja a nagyhatalmak minden olyan együttműködési javaslatát, amelyben követelik tőle, hogy cserébe függessze fel urándúsító tevékenységét - közölte szombaton a teheráni kormány szóvivője, miután az Európai Unió külpolitikai főképviselője átadott az ország vezetésének egy ilyen tartalmú javaslatot.
Kiürült a kassza, a hónap végéig kizárólag sürgős műtéteket végeznek a pécsi szívklinikán. Az intézmény a tervezettnél több költséges beavatkozást végzett az elmúlt időszakban, amivel kimerítette az első félév pénzügyi keretét. A következő két hétre előjegyzett betegeket várólistára teszik.
Bírálták Írországot és az Európai Unió válságáról írtak a lisszaboni szerződés Dublin által történt elutasítása nyomán, szombati kommentárjaikban a legtekintélyesebb német lapok. A konzervatív Fra...
George Bush amerikai elnök csalódott Irán elutasító magatartása miatt, amelyet a nagyhatalmak legújabb javaslatával szemben tanúsít, viszont biztos abban, hogy sikerül megkötni egy hosszú távú biztons...
George Bush amerikai elnök csalódott Irán elutasító magatartása miatt, amelyet a nagyhatalmak legújabb javaslatával szemben tanúsít, viszont biztos abban, hogy sikerül megkötni egy hosszú távú biztons...
A holland válogatott tagjai sem számítottak arra, hogy ilyen remek formában lesznek a labdarúgó Európa-bajnokságon. Marco van Basten szövetségi kapitány együttese az olaszok után a franciákat is fölényesen győzte le, és jutott a nyolc közé. Az olasz és a francia szövetségi kapitány is a játékvezetőt okolja.
Bőven van fedezet a háziorvosok kieső vizitdíjának pótlására. Pedig Horváth Ágnes volt miniszter a népszavazás után még a gyermekorvosoknak járó támogatások és a járóbetegek szakrendelésre fordított pénzek visszavonásával riogatott.
Bírálták Írországot és az Európai Unió válságáról írtak a lisszaboni szerződés Dublin által történt elutasítása nyomán, szombati kommentárjaikban a legtekintélyesebb német lapok. A konzervatív...
Több mint 1100 fogoly szökött meg a kandahári börtönből - adta hírül szombaton az AFP a térségben állomásozó NATO csapatok közleménye alapján. A tálibok szerint harcosaik öngyilkos merénylettel nyitották meg a fegyintézet bejáratát.
A fél német kormány Bécsbe érkezik hétfő délután, hogy a helyszínen nézze meg az osztrákok elleni mérkőzést, amely eldöntheti, a horvátok mellett ki jut tovább a labdarúgó Európa-bajnokság...
Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő, a Magosz szövetségi igazgatója azt vélelmezi, hogy Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felesége, kijátssza az amúgy is rossz földtörvényben szereplő elővásárlási jog bejelentését, ezért kínál 17,2 millió forintot a Somogy megyei Kötcse külterületén fekvő mintegy kéthektáros, legelőt, rétet és egy gazdasági épületet magában foglaló, nagyon…
A komi ábécének szándékozik emlékművet állítani az oroszországi Komi Vojtir (Komi nép) nevű mozgalom, s ehhez már meg is kezdte a pénz gyűjtését. A tervek szerint Sziktivkarban, az Európa északkeleti végein elterülő Komi Köztársaság székhelyén állítják fel az Anbur (ábécé) emlékművet a komi nyelv szépségéről.
Visszaállítaná a halálbüntetést a cseh lakosság kétharmada - derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét szombaton hozták nyilvánosságra Prágában. A CVVM közvélemény-kutató intézet által májusban készített felmérésben részt vevők egyharmada ellenzi a halálbüntetés újbóli bevezetését, míg hat százalék úgy nyilatkozott, hogy a téma nem érdekli, illetve nincs róla egyértelmű…
A gazdakörök szerint az emelkedő energiaárak miatt újabb drágulások várhatók a mezőgazdaságban. A termelők szerint a kereskedők sokszor háromszoros áron adják el a zöldséget, mint ahogy megveszik. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a mezőgazdasági termelői árak harmadával emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. A gabonafélék ára például 78 százalékkal drágult.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint dél felől gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, és főként a középső és a keleti területeken várható eső, zápor. Vasárnap felszakadozik a...
MOSZKVA (MTI) - Amy Winehouse soul-diva magánkoncertet adott Moszkvában Roman Abramovics és élettársa, Darja Zsukova művészeti galériájának megnyitóján. Az énekesnő egyórás műsort adott a mintegy 300 válogatott vendég előtt, s a hírek szerint maga a Chelsea fociklub tulajdonosa és élettársa, a volt fotómodell köszönte meg a színpadon a fellépését.
Opera nosztalgiavillamos közlekedik Miskolcon, a Tiszai pályaudvar és a Vasgyár között szombaton és vasárnap, illetve a következő hét végén - tájékoztatta az MTI-t a Miskolci Városi Közlekedési (MVK) Zrt. A társaság közlése szerint az Operafesztivál alkalmából közlekedő jármű a villamoson váltott menetjeggyel, illetve a fesztiválra érvényes belépővel vehető igénybe.
Hihetetlen lehetőségek rejlenek az öleb-bizniszben, de a nyereség persze itt is akkor a legnagyobb, ha szabályok betartásáról "véletlenül" megfeledkezünk. A kutyaipar már akkora méreteket öltött, hogy az illegálisan értékesített vagy pedigré nélküli ebekről már a Sky News is beszámolt. Magyarország minikutya-nagyhatalom lett.
A vádlottak hivatalból kirendelt ügyvédei vehemens beszédeket mondtak védenceik érdekében 1958-ban, pontról pontra igyekeztek cáfolni az ügyész vádjait - tűnt ki a Nagy Imre-per teljes hanganyaga...