2008. július 30. szerda

júl. 30
9:36
Nyolc évig bújkált Kecskeméten egy szlovák bűnöző (BorsOnline)
Zsúfolásig megtöltöttek Kecskeméten egy rendőrségi garázst azok a lopott, rabolt holmik, amelyeket egy bűnbanda tagjaitól foglaltak le a nyomozók.
júl. 30
9:36
A kínai éttermek elárasztva is működnek (Infostart)
Egy kínai étteremtulajdonos először úgy döntött, hogy bezárja étkezdéjét, miután azt elárasztotta az eső, de kiderült: a vendégek szeretnek a bokáig érő vízben enni, így megváltoztatta szándékát.
júl. 30
9:38
Áram rázta meg a vak Pétert (BorsOnline)
Halálfélelem vett erőt Varga Gy. Péteren, amikor a szappanért nyúlt. A 21 éve vakon élő férfi mindennek tudja a helyét a lakásban, de arra nem számított, hogy a beázó fal miatt megrázza az áram. Kis híján odaveszett. Ekkor már hónapok óta éltek a feleségével saját lakásukban menekültként: a bútoraikat nylonnal takargatják, szétázott ágyuk helyett matracon alszanak, és nem gyújtanak villanyt,…
júl. 30
9:38
Döbbenetes: 18. gyerekét szülte meg a 44 éves nő (Infostart)
Egy Kanadában élő romániai származású nő megszülte 18. gyerekét is. Férje szeretne még egy kisfiút.
júl. 30
9:42
Irak mégis indulhat az olimpián (HírTV)
Mégiscsak részt vehet Irak a pekingi olimpián – jelentette be a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kedden. Az Öböl-menti ország mindössze két sportolóval képviseltetheti magát a nyári játékokon. A bizottság internetes oldalán olvasható közlemény szerint Lausanne-ban jutott megállapodásra a NOB az iraki kormány képviselőivel.
júl. 30
9:42
BUX: +0,91 százalék a nyitáskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 197,92 pontos emelkedéssel, 21.974,04 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,91 százalékkal erősödött.
júl. 30
9:42
Halálos baleset Albertirsánál (Blikk)
júl. 30
9:42
Kina számos embert hallgattatott el (Kripto Akadémia)
A kínai külügyminisztérium vissza­utasította azt a bírálatot, amellyel az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet illette az emberi jogok tiszteletben tartása kapcsán. Órákkal korábban közzétett jelentésében az AI szemére vetette a kínai hatóságoknak, hogy az olimpiai játékok megnyitása előtti időszakban fokozta a jogi aktivisták elnyomását.
júl. 30
9:42
Latin-Amerika - Brazíliában az acélipar és a légitársaságok, Mexikóban a váratlanul emelkedő amerikai fogyasztói bizalom okán emelkedtek az indexek (ProfitLine)
Egy hónapja nem látott mértékű emelkedés a brazil részvénypiacon, miután a második legnagyobb amerikai acélgyártó a vártnál magasabb nyereségről számolt be, és a csökkenő olajár hatására célpontba kerültek a légitársaságok részvényei. A Bovespa index értéke 1173.86 ponttal, 2.1 százalékkal 58,042.87 pontig emelkedett. (ProfitLine.hu)
júl. 30
9:44
Cenzúrázzák az olimpián az újságírók netkapcsolatát (HírTV)
A korábbi ígérettől eltérően Kína mégsem biztosít szabad és korlátlan internet-hozzáférést a külföldi újságíróknak a jövő héten kezdődő játékok alatt - közölte az olimpiai szervezőbizottság szerdán.
júl. 30
9:44
Világszerte csökken az AIDS-ben meghaltak száma (Gondola)
Több mint két évtizedes növekedés után tavaly már a második egymást követő évben csökkent az AIDS-ben meghalt emberek száma világszerte - állapította meg legfrissebb jelentésében az AIDS elleni...
júl. 30
9:46
Két halott, három sérült a 4-es számú főúton (HírTV)
Ketten meghaltak, többen pedig megsérültek abban a balesetben, amely szerda reggel történt a 4-es számú főúton. Az 53-as kilométernél, Albertirsa közelében egy kamion és egy személyautó ütközött össze - mondta el Bényi Mónika, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Hozzátette, hogy minden bizonnyal teljes útzár lesz a karambol helyszínén.
júl. 30
9:46
4,6 százalékkal nőttek az ipari termelői árak (Gondola)
Az ipari termelői árak júniusban az előző hónaphoz viszonyítva 0,5 százalékkal csökkentek, az egy évvel korábbinál viszont 4,6 százalékkal voltak magasabbak - közölte a Központi Statisztikai...
júl. 30
9:48
A MABISZ kártalanítási számlájára nem számíthatnak a MÁV ÁBE ügyfelei (Infostart)
Nem használható a MÁV biztosítós autósok által okozott károk megtérítésére A MABISZ által kezelt kártalanítási számla, mert ez az alap a kötelezővel nem rendelkező autósok kárait rendezi - mondta el a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének gépjárműszekció-vezetője. Cselovszki Zsolt szerint megoldást jelenthet a sok ezer károsult számára, hogy amennyiben rendelkeznek casco-val,…
júl. 30
9:48
Dél-Dunántúl: 11 millió forint munkaügyi bírság (Piac és Profit)
A Dél-Dunántúli Munkaügyi Felügyelőség összesen mintegy 11 millió forint bírsággal sújtott 21 munkáltatót és 118 munkavállalót az elmúlt egy hónapban, a régióban végzett ellenőrzéseiken tapasztalt munkavédelmi, munkaügyi hiányosságok miatt - közölte a felügyelőség igazgatója.
júl. 30
9:48
Elment a fővárosiak kedve az építkezéstől (Privátbankár)
Az év első felében a használatba vett lakások száma 15%-kal, az új lakásépítési engedélyeké 1%-kal volt kevesebb, mint 2007 hasonló időszakában
júl. 30
9:51
Kompetencia-modell kialakítása és alkalmazása (HR Portál)
A szervezetek különféle munkakörei kapcsán gyakori igényként találkozunk a kompetencia-modellezéssel. Ez a folyamat az adott munkakör sikeres ellátáshoz szükséges személyes jellemzők meghatározását, valamint hatékony felmérését foglalja magában. De nem csak ezt. Cikkünkben egy olyan módszert mutatunk be, mely összekapcsolja a kompetenciákat, a tesztelést, az interjúztatást és a döntéshozatalt, így…
júl. 30
9:53
Vezér nélkül marad a BKV? (HR Portál)
Továbbra sincs vezérigazgatója a BKV-nak, a koalíciós képviselők újabb egy hónappal tolták ki a döntést a főváros gazdasági bizottságának ülésén. A közlekedési vállalat március 9-e óta működik vezér nélkül, áll a Magyar Hírlapban.
júl. 30
9:54
Vége Kate Hudson és Armstrong románcának (Blikk)
Váratlanul szakított a színésznő és a kerekes
júl. 30
9:55
Tetőzik a Lufthansa-sztrájk (HR Portál)
Már a tengerentúli járatokat is sújtja a szerdán harmadik napjába lépett Lufthansa-sztrájk.
júl. 30
10:00
Idén eddig 15 százalékkal kevesebb lakást adtak át, mint tavaly (Gondola)
Az idén az első félévben 11.138 befejezett lakás kapott használatbavételi engedélyt, és 20.907 új lakásra adtak ki építési engedélyt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. A...
júl. 30
10:00
Nyitó kommentár (HírTV)
Reggel összeszedte magát az EUR/USD, de nem sikerült sokkal maga mögött hagynia az 1,5556-os napi minimumot, és valamivel 1,56 alatt jegyzik. 1,5615 alatt negatívak a kilátások. 11.00-kor teszik közzé a júliusi EU-s konjunktúrával kapcsolatos hangulat mutatóját (előrejelzés: -0,02 pont, előző: 0,14 pont), valamint az EU-s gazdaságba vetett bizalom mutatóját (előrejelzés: 93,0 pont, előző: 94,9…
júl. 30
10:00
Határmenti világzenei fesztivál (Spa Trend Online)
Különleges zenei kínálattal várja a világzene és a népzene kedvelőit augusztus 8. és 10. között a III. Határmenti Világzenei Fesztivál, melyet a magyar-ukrán-román határhoz közel, a Tisza-Szamos-közben fekvő Panyolán rendeznek meg.
júl. 30
10:00
KSH - Jelentős áremelkedés a belföldi ipar piacán (ProfitLine)
Az ipar belföldi értékesítési árai 2008. júniusban az előző hónaphoz képest 0,7%-kal, a 2007. júniusival összehasonlítva 12,1%-kal emelkedtek. Az ipari exportértékesítés árai az előző hónaphoz viszonyítva 1,4%-kal, az egy évvel korábbiakhoz képest 0,8%-kal csökkentek. A belföldi- és az exportárváltozás eredőjeként az ipari termelői árak az előző hónaphoz viszonyítva 0,5%-kal alacsonyabbak, az egy…
júl. 30
10:02
Ketten meghaltak egy balesetben Albertirsánál, teljes az útzár (Gondola)
Ketten meghaltak, amikor összeütközött egy személygépkocsi és egy teherautó Albertirsa és Cegléd között szerdán a 405-ös főúton - közölte a Pest megyei Rendőr-főkapitányság. A két jármű a 405-ös...
júl. 30
10:02
Már tengerentúli járatokat is törölt a Lufthansa (HírTV)
A legnagyobb német légitársaság, a Lufthansa szerdán bejelentette, hogy már tengerentúli járatokat is törölnie kellett a harmadik napja, határozatlan ideig tartó sztrájk miatt. A munkabeszüntetést a több mint ötvenezer Lufthansa-dolgozót képviselő Ver.di szakszervezet hirdette meg magasabb munkabért követelve.
júl. 30
10:02
KSH - Erőteljes visszaesés a befejezett lakásépítésnél, kisebb mértékű csökkenés az új engedélyek kiadásánál (ProfitLine)
2008 első félévében több mint 11 ezer befejezett lakás kapott használatbavételi engedélyt és közel 21 ezer új lakásra adtak ki építési engedélyt. A használatba vett lakások száma 15%-kal, az új lakásépítési engedélyeké 1%-kal volt kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. Az átlagosnál erőteljesebb a visszaesés a vállalkozói lakásépítés terén, továbbá a fővárosban - olvasható a KSH jelentésében.…
júl. 30
10:04
A tengerentúli járatokat is sújtja a Lufthansa-sztrájk (Gondola)
Már a tengerentúli járatokat is sújtja a szerdán harmadik napjába lépett Lufthansa-sztrájk. A légitársaság szóvivője kora reggel közölte, hogy a földi személyzet - elsősorban a műszaki...
júl. 30
10:04
Halálos zuhanás Békéscsabán (HírTV)
Négy emeletnyit zuhant, és a helyszínen életét vesztette egy asszony Békéscsabán. Az első feltevések szerint öngyilkosság történhetett - értesült a HavariaPress. A békési megyeszékhelyen élő 60 éves nő szerdán reggel, fél nyolc körül zuhant le a Tulipán utcai, negyedik emeleti lakásából, és azonnal szörnyethalt.
júl. 30
10:06
Kevesebb új lakás 2008 első félévében (Infostart)
Az idén az első félévben 11.138 befejezett lakás kapott használatbavételi engedélyt, és 20.907 új lakásra adtak ki építési engedélyt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
júl. 30
10:06
Dagad a Lufthansa-sztrájk (Privátbankár)
Már a tengerentúli járatokat is sújtja a szerdán harmadik napjába lépett Lufthansa-sztrájk. A légitársaság szóvivője kora reggel közölte, hogy a földi személyzet - elsősorban a műszaki karbantartók - ...
júl. 30
10:12
Rendőrségi eljárás indult Fábry ellen (BorsOnline)
Négy autót tört össze pénteken Fábry Sándor Leányfalun egy balul sikerült előzés következtében. A balesetnek sérültje nem volt, de így is szabálysértési eljárást indítottak a showman ellen.
júl. 30
10:12
A Tiszán már mindenhol megszűnt a harmadfokú készültség (Infostart)
Országszerte több mint 700 kilométeres töltésszakaszon van még árvízi védekezés, a Tiszán már mindenhol megszűnt a harmadfokú készültség.
júl. 30
10:12
Peking: a NOB nem aggódik a levegő minősége miatt (Infostart)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vezérigazgatója csekély jelentőséget tulajdonít a pekingi levegőminőséggel kapcsolatos aggodalmaknak. A NOB illetékese szerint a kínai főváros levegőjének minősége jobb, mint amire az emberek gondolnak.
júl. 30
10:14
Halálos baleset miatt van torlódás Cegléd felé (Infostart)
Kamion és személyautó ütközött frontálisan a 405-ös főúton Cegléd közelében. A balesetben két ember meghalt. A rendőrség teljes szélességében lezárta az utat, kerülni Albertirsa felé lehet.
júl. 30
10:18
Gázolt a vonat Felső-Gödnél (Blikk)
júl. 30
10:18
Szeptemberre lesz új sportszakállamtitkár (Alternatív Energia)
Szeptemberre ígéri az új sportszakállamtikár megnevezését Gyenesei István önkormányzati miniszter.
júl. 30
10:18
"A Falunkung egy gonosz szekta" (Kripto Akadémia)
A pekingi olimpia szervezőbizottsága (BOCOG) beismerte, hogy a korábbi ígéretek ellenére mégsem biztosít teljesen szabad internethasználatot az újságírók számára.
júl. 30
10:20
„egészségügyi ámokfutás” (Alternatív Energia)
A közoktatási tananyag részévé tennék a szocialisták a laikus életmentést és elsősegélynyújtást, akár már a következő tanévtől.
júl. 30
10:22
Nagyszabású felújítások Szegeden (Alternatív Energia)
Ötvennégy oktatási intézményben összesen 2,1 milliárd forint összköltséggel folynak felújítási munkák szegedi óvodákban, általános és középiskolákban - közölte Solymos László alpolgármester (MSZP) szerdán Szegeden.
júl. 30
10:30
Márk meghalt, apja kiugrott az ablakon (BorsOnline)
Kiugrott tegnap este második emeleti panellakásának ablakán a 31 éves P. Szabolcs. A mentőket és a rendőröket a szombathelyi Bólyai utcába a környékbeli lakók hívták ki. A P. Szabolcs lakásába lépő rendőrök, holtan találtak egy gyermeket, 27 éves édesanyján, pedig súlyos sérülések nyomai voltak.
júl. 30
10:30
Ferihegyi kényszerleszállás: bekapcsolt a füstjelző (Infostart)
Kényszerleszállást hajtott végre az éjjel az Egyesült Arab Emírségek egyik légitársaságának utasszállító gépe Ferihegyen. A gépben a füstjelző kapcsolt be, de mire leszállt, már elmúlt a vészjelzés. A gépet a szakemberek átvizsgálják, mentesítő járat már úton van Dubaiból.
júl. 30
10:36
Gyenesei: szeptemberre lesz új sportszakállamtitkár (Gondola)
Szeptemberre ígéri az új sportszakállamtikár megnevezését Gyenesei István önkormányzati miniszter. A sportot felügyelő miniszter a Napkeltében elmondta: még nem találta meg a lemondását a múlt...
júl. 30
10:36
A 2008-07-30 nap előrejelzései (HírTV)
Az utolsó frissítés időpontja: 2008-07-30 09:56:00
júl. 30
10:36
Peking 2008: beismerték a szervezők az internetcenzúrát (Blikk)
júl. 30
10:36
Lázadás a demokratikus államért (Kripto Akadémia)
Ünnepélyes keretek között beiktatták Tonga új uralkodóját, V. George Tupout szerdán, egy négynapos ünnepségsorozat első napján.
júl. 30
10:38
Kortárszenei kórusverseny Debrecenben (HírTV)
Csaknem húsz országból több mint ezer kórustag érkezik idén Debrecenbe a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny és Folklórfesztiválra. Az idén 23. alkalommal szerda délutántól vasárnap estig megrendezett kortárszenei fesztivál záróestjén a Magyarországon először vendégszereplő török Turkuaz népi együttes és a hagyományos máramarosi ruszin zenét játszó Técsői Banda is fellép.
júl. 30
10:40
EUR/HUF A vártnál kisebb mértékben emelkedő magyar termelői árak (HírTV)
Júniusban éves szinten 4,6%-kal emelkedtek a magyar termelői árak, elmaradva ezzel a 4,7%-os előrejelzéstől a legutóbbi +4,9% után. Havi szinten 0,5%-os csökkenés mutatkozik. Az adatok hatására nyereségeket könyvelt el az EUR/HUF, és 230,30-on jegyzik. Ha sikerül megvédeni a 230-as értéket, emelkedés várható 231,50-ig. in-GFX
júl. 30
10:42
Az ipar belföldi értékesítési árai 12,1 százalékkal emelkedtek egy év alatt (Infostart)
Az ipari termelői árak júniusban az előző hónaphoz viszonyítva fél százalékkal csökkentek, az egy évvel korábbinál viszont 4,6 százalékkal voltak magasabbak - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
júl. 30
10:42
Tavaly jól ment, mégis 200 embert elbocsátanak (Piac és Profit)
Kétszáz dolgozójától kénytelen megválni szeptembertől a szentesi Hungerit Zrt., az ország egyik legnagyobb baromfi-feldolgozója.

Keresés