Az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) szerdán bejelentette, hogy további külföldi jegybankokkal kötött devizahitelcsere-megállapodásokat, csökkentendő a nemzetközi dollárhitelezés szűk keresztmetszeteit szerte a világon.
Júliusban -1,8%-os értéket hoztak a magyar kiskereskedelmi forgalmak (előrejelzés: -1,5%, előző: -1,9%). 10.00-kor várhatók a szeptemberi német Ifo-üzleti hangulat indexe (előrejelzés: 94,3 pont, előző: 94,8 pont), mely nagy hatással lehet az EUR/HUF sorsára ellenállás 242,00-nél, míg támogatás 239,00-nél találhatók. In-GFX
Megkezdődött Kaiser Ede perújítási tárgyalása a Fővárosi Bíróságon (FB) szerda reggel; a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás és más erőszakos bűncselekmények miatt Kaiser Ede már két és fél éve jogerősen kiszabott tényleges életfogytig tartó szabadságvesztését tölti.
Két vadászra lőtt rá egy társuk szerda hajnalban a Bakonyban, Farkasgyepű határában; az egyik vadász életveszélyes, a másik súlyos sérüléseket szenvedett.
Nőtt az álláskeresők száma Somogyban; a tavalyinál több az idős, az alacsony iskolai végzettségű és a pályakezdő munkanélküli, az előző évhez képest kétszer több férfi vesztette el az állását, mint nő - derül ki a Dél-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ legfrissebb jelentéséből.
Egy belga bíróság kedden húsz év börtönbüntetésre ítélte azt a lengyel fiatalt, aki két évvel ezelőtt egy mp3-lejátszó miatt késelt halálra egy belga tinédzsert.
"A gyerekek örökre elaludtak, én pedig felakasztom magam" - mondta telefonon feleségének az a brit férfi, aki megfojtotta két kislányát, majd magával is végzett Southamptonban.
A francia Électricité de France (EdF) áramtermelő- és szolgáltató vállalat szerdán bejelentette, hogy emelt vételi ajánlatát elfogadta és a részvényeseknek elfogadásra ajánlja a British Energy Plc áramtermelő vezetősége.
A kolumbiai hadsereg megtalálta egy, a harcok során elkobzott USB-memóriában a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) gerillaszervezet keleti frontjának valóságos "ki kicsodáját". A...
Szerdán kezdődik Kaiser Ede perújítási tárgyalása a Fővárosi Bíróságon. A perújítást idén áprilisban rendelte el a Fővárosi Ítélőtábla, ugyanis a bizonyítékok alapján feltehetően nem a jogerősen tényleges életfogytiglanra ítélt Kaiser Ede követte el a nyolc áldozatot követelő móri bankrablást, sőt, valószínűleg nem is járt akkor a helyszínen.
A másodrendű és az ötödrendű vádlott ügyvédjének betegsége miatt elmaradt az olaszliszkai emberölés tárgyalása szerdán Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei bíróságon. Gyury József Gergely...
Egyre többen gondolják úgy, hogy Gyurcsánynak le kellene mondania, s ezzel együtt egyre kevesebben hisznek neki – ez derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb felméréséből, amelyet a Heti Válasz megbízásából készített. A válaszadók jelentős része azt gondolja, hogy Fodor képes parlamentbe juttatni az SZDSZ-t.
Megkezdődött Kaiser Ede perújítási tárgyalása a Fővárosi Bíróságon (FB) szerda reggel; a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás és más erőszakos bűncselekmények miatt Kaiser Ede már két...
Alig mozdult a forint, az eurót 240,50/60 forinton jegyezték szerdán délelőtt kilenc óra után a bankközi kereskedelemben, közel megegyező árfolyamon a kedd délutáni 240,20/35 forinttal.
Valószínűleg radioaktív sugárzás következtében veszítette életét nemrégiben négy ember a Manchesteri Egyetemen. Mindannyian Ernest Rutherford száz évvel ezelőtt élt tudós egykori laboratóriumának közelében dolgoztak.
Két vadászra lőtt rá egy társuk szerda hajnalban, a Bakonyban, Farkasgyepű határában; az egyik vadász életveszélyes, a másik súlyos sérüléseket szenvedett. A vadászati hatóság vizsgálata előzetesen megállapította, hogy mindhárom vadász hibázott.
A kiskereskedelmi forgalom változatlan áron számolva 2008 júliusában 1,8 százalékkal csökkent 2007 júliusához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Az első nap második etapjában a délutáni szekciók egyaránt kínált szakmai eszmecserét és ökörködést. A mérleg felemás: két program megfeleltet kapott szakértőinktől, míg az Art Directors Club Hungary (ADCH) által szervezett Szórakoztató Kreatív Alkotóverseny pokoli kínokat okozott az egyik tudósítónknak. És a közönségnek is.
A cégcsoport fő feladata nem politikusok megfigyelése és politikusok megrendeléseinek teljesítése volt, hanem gazdasági információk megszerzése - közölte Tóth Károly
A keddi kereskedés során már második napja csökkent a brazil részvénypiac az árupiaci termékek árainak csökkenése miatti aggodalom hatására, valamint a világgazdasági lassulás miatt várhatóan csökkenő acélipari és kiskereskedelmi vállalati nyereségek csökkenésétől tartva. A Bovespa index 1,947.41 ponttal, 3.8 százalékkal 49,593.17 pontra esett. Az MSCI Latin America index 5.3 százalékkal…
Szeptemberben a várt szerint -12 pontról -14 pontra esett vissza a svéd üzleti hangulat mutatója. A fogyasztói bizalom mutatója -14,4 pontos értéket hozott (előrejelzés: -17,0 pont, előző -16,5 pont). Az EUR/SEK-et 9,6205-ön jegyzik. Ellenállás 9,6600-nál, míg támogatás 9,56000-nál található. In-GFX
Mivel több jel is recesszióra utal Nagy-Britanniában, David Blanchflower a kamatcsökkentések mellett emelt szót, és egy újságban nemtetszését fejezte ki a bank kivárási taktikáját illetően. Több negyedévig csökkenés várható. Az EUR/GBP-t 0,7915-ön jegyzik. Ellenállás 0,7980-nál, míg támogatás 0,7890-nél található. In-www.globalfx.hu
Változik a világ. Kezdetben a fogukat vicsorgatták, a női skalpokat számlálták, most pedig azt figyelik a hímek, kinek van nagyobb autója, kisebb mobilja és befolyásosabb állása. A lényeg maradt ugyanaz.
A kiskereskedelmi forgalom volumene – a naptárhatástól megtisztított adatok alapján – 2008. júliusban 1,8 százalékkal, az első hét hónapban 2,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
Az objektív másik oldalára állt Cseh László. Peking háromszoros olimpiai ezüstérmes úszója egyelőre még csak most ismerkedik a fotózás rejtelmeivel, de eltökélt vágya, hogy megtanul fényképezni. Annál is inkább, mert mostanában elég sok szabadideje van, januárig messzire elkerüli a medencéket.
Régóta tudjuk, hogy napi egy pohár bor elfogyasztása segít megelőzni a szív- és érrendszeri betegségeket. De mit tegyenek az antialkoholisták és azok, akik nem szeretik a bort? Igyanak szőlőlét, abban is megtalálhatóak a bort egészségessé tévő anyagok.
Pornográf, erkölcstelen és antiszociális - a moszkvai főügyészség így jellemezte a Simpson család és a South Park amerikai rajzfilmsorozatokat. A 2 X 2 nevű kereskedelmi tévé már le is vette műsoráról a rajzfilmeket, de várhatóan nem ússzák meg ennyivel.
A Nézőpont Intézet megkérdezett választópolgárok mintegy hatvan százaléka szerint Gyurcsány Ferencnek le kellene mondania a miniszterelnöki posztról. A Heti Válasz megbízásából készített, az MTI-hez szerdán eljuttatott felmérés eredményéből az is kiderül, hogy a válaszadók négy százaléka támogatja az SZDSZ-t.