A magyar kisvállalkozások többsége nem képes hatékonyan védekezni az informatikai környezet biztonságát fenyegető veszélyek ellen, amit mutat az is, hogy minden ötödiket veszteség éri védelmi hiba...
Sem a taxitársaságok, sem pedig az önkormányzatok nem tudták, hogy lemaradtak a cégautóadó-mentességet élvezők listájáról. Bár ilyen adó korábban is létezett, a kormány most vagyonadóként fogalmazta azt meg, amivel szélesítette az adózók körét.
A fideszes országgyűlési képviselők szerdán kivonultak az alkotmányügyi bizottság üléséről, arra hivatkozva, hogy a testületet "titkosszolgálati játszmákra" használják a szocialisták; erről Répássy Róbert, a bizottság fideszes alelnöke beszélt újságíróknak.
Jelentősen javult az üzleti bizalom a japán cégek körében a harmadik negyedévben a rekord alacsonyra csökkenő előző negyedévihez képest, habár a belföldi gazdaságra vonatkozó előrejelzések rosszabbodást mutatnak. (ProfitLine.hu)
Mélyen lehangoló az Ars Technicában tegnap ismertetett kutatás, mely szerint sok netező még a teljesen egyértelműen rosszindulatú popupokra is rákattint.
Több mint százezer embert menekítettek ki szerdára Kína déli partvidékén a Hagupit névre keresztelt tájfun miatt, amely óriásdagályt okozott több part menti városban. A kínai meteorológiai...
A Fidesz azt követeli Hiller István oktatási minisztertől, hogy vonja vissza a szakmai tanácsadás szabályait módosító rendeletét és az ehhez kapcsolódó 17 milliárd forintos pályázatot, mert "a miniszternek kedves köröket hozza helyzetbe"; erről Sió László, az ellenzéki párt szakpolitikusa beszélt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Az OTP-vezér azért hívta a főkapitányt, mert szerinte hátrányos lenne, ha üzleti titkok szivárognának ki a lefoglalt szerverekről, a fideszes politikus pedig arra figyelmeztette Benczét, hogy szerinte politikai célokra akarják felhasználni az ügyet
Utassy László, az OTP Bank igazgatósági tagja 10.000 darab OTP törzsrészvényt vásárolt szeptember 23-án, 6.269 forintos átlagáron - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Magyarország versenyképességi indexe stagnált, üzleti környezeti indexe mélypontra süllyedt 2008 második negyedévében - közölte szerdán a GKI Gazdaságkutató Zrt. Az ország versenyképességét...
Az RFV Nyrt. tájékoztatása szerint 2008. szeptember 23-án Soós Csaba az RFV Nyrt. Igazgatóságának Elnöke 1.600 db 10 Ft névértékű RFV részvényt értékesített 6.614 Ft-os átlagáron, míg Makra József az RFV Nyrt. Vezérigazgatója 1.100 db 10 Ft névértékű RFV részvényt értékesített 6.611 Ft-os átlagáron az Erste Befektetési Zrt. segítségével - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
A Fidesz azt követeli Hiller István oktatási minisztertől, hogy vonja vissza a szakmai tanácsadás szabályait módosító rendeletét és az ehhez kapcsolódó 17 milliárd forintos pályázatot, mert "a miniszternek kedves köröket hozza helyzetbe".
Évente, munkavállalónként 20 700 forint értékben adható adómentesen ajándékutalvány, azonban ha családosok vagyunk, ez az összeg magasabb is lehet. Milyen ajándékot és hány alkalommal kaphatunk a főnökünktől?
A GDP 3,7 százalékát kitevő, idei államháztartási hiány jövőre 3,2 százalékra csökkenhet, míg a GDP növekedése 3,2 százalékra gyorsulhat a 2008-as 2,2 százalékról az Ecostat legfrissebb...
Belefér a természetes ingadozásba az elmúlt napok átlagosnál hűvösebb időjárása, ugyanakkor régóta nem volt példa ekkora mértékű hőmérséklet-csökkenésre másfél hét alatt.
Egy elemzők szerint hamarosan erősödést mutathat az USD/CAD. Mivel romlottak a világgazdasági kilátások, nyomás alá kerülhetnek a nyersanyagdevizák, ami emelkedést hozhat az USD/CAD-nak. Ellenállási pont 1,0400-15-nél, míg támogatás 1,0301-nél van. In-GFX
Autók "pofatesztelését" végezték a Bécsi Egyetem kutatói: 40 fiatal nőt és férfit kérdeztek meg 38 jelenleg futó modellről. Az alanyoknak azt kellett eldönteniük, hogy női vagy férfias...
Csak egy új kormány tud új lendületet adni az országnak Orbán Viktor szerint. A Fidesz elnöke a választókerületi elnökökkel találkozott ma Budapesten. A legnagyobb ellenzéki párt a jövő júniusi európai parlamenti választásokra és az esetleges előre hozott választásokra készül.
A Legfelsőbb Bíróság (LB) hatályon kívül helyezte szerdán azt a jogerős ítéletet, amelyben a Fővárosi Ítélőtábla kimondta, hogy a titkosszolgálatnak nyilatkoznia kell a titkos minősítés alól...
Gyurcsány Ferenc blogjában arról ír: a rendszerváltás óta először fordul majd elő, hogy a választások előtti évben nem nő, hanem csökken a költségvetés hiánya.
Százmilliós sikkasztás ügyében nyomoz a rendőrség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, az összeget egy Nyírbátor környéki kistelepülés pénzintézeti fiókjának dolgozója tulajdonította el - közölte a...
Az ITD Hungary magyar befektetésösztönzési és kereskedelemfejlesztési ügynökség ősszel ismét a külpiaci lehetőségeket ismertető országjáró körutat szervez.
Úgy fest, újabb csatát nyert Vajda Attila. A Pekingben C1-ben olimpiai bajnokságot nyert sportoló meglehetősen nehéz és összetett kérdésben védte meg karakán véleményét: miszerint neki is jár a plusz jutalom. A Borsnak őszintén beszélt arról, hogy bántónak érzi, amiért sok olimpiai bajnok pénzét megemelték, de róla mintha megfeledkeztek volna.
Felfüggesztette Kaiser Ede életfogytiglani fegyházbüntetésének végrehajtását szerdán a Fővárosi Bíróság, tekintettel arra, hogy a móri bűncselekmény elkövetésével mást vádol a Fővárosi Főügyészség. A bíróság egyúttal elrendelte Kaiser Ede előzetes letartóztatását az elsőfokú ítélet kihirdetéséig.
Észak-Korea feltörte és eltávolította legnagyobb nukleáris létesítményén a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) pecsétjeit, és távozásra szólította fel az ellenőröket. Phenjan azt is bejelentette, hogy egy héten belül felújítja az erőmű működését.
A szokottnál is nehezebben fogják visszafizetni 2009-ben a feltörekvő országok vállalatai a tartozásukat, a pénzügyi válság következtében ugyanis nincs miből finanszírozniuk a mintegy 111 milliárd dollár értékben felvett kölcsönök törlesztő részleteit - ez pedig tömeges csődhöz és sorozatos vállalati bezárásokhoz vezethet.
Elolvadnak a nők az új szlovén miniszterelnök-jelölttől. Borut Pahor mosolyának és tengerkék szemeinek kevés női választó tudott ellenállni: pártja nagy meglepetést okozva nyert is a parlamenti választásokon. Az egykori modellt mégis csúfolják kollégái a háta mögött.
Észak-Korea feltörte legnagyobb nukleáris létesítményén a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) pecsétjeit és távozásra szólította fel az ellenőröket - közölték diplomáciai források.
A Magyar Honvédségnek, létszámához képest, a legtöbb katonája szolgál, jelenleg is, külföldön: 8500 fős szárazföldi csapatainkból ezer fő állandó jelleggel külföldön állomásozik. Ez érték, a NATO-szövetségeseink megbecsülését is élvezzük, mégis kérdés: elsőbbek akarunk-e lenni az elsőbbeknél, vagy az elsőbbnél?
A lengyel kamatdöntés előtt gyengült a zloty az euróval szemben. Az EUR/PLN csúcsot ért el 3,3162-nél. A deviza szempontjából sorsdöntő fontosságú a bank kamatdöntése, ahol változatlan 6,00%-os irányadó kamattal számolnak az elemzők. Jól jöhetnek a devizának a kamatemelésre utaló kijelentések, melyek szerint az euró-bevezetésre való tekintettel kordában kell tartani az inflációt. In-GFX
Habár még mindig visszaesés tapasztalható szeptemberben a brit kiskereskedelmi értékesítések volumenében, azonban az már kisebb mértékű, mint augusztusban. (ProfitLine.hu)
Bár áprilisban a Sony vezérei még büszkén jelentették be, hogy 2008 végére a blu-ray eladások utol fogják érni a hagyományos dvd-két, a legújabb statisztikák azt mutatják, hogy ehhez csodára lenne szükség.
Torlódás egy napon. Lehet menni kutyusokat nézni vagy tüntetni az Andrássy úton, a pót(meleg)felvonuláson - vagy bölcsen otthon maradni. Újabb rendőrségi feladvány, bár szerencséjükre egyelőre nincs ellentüntetésről bejelentés. Egy biztos: már megint nem lehet szombaton sem közlekedni Budapesten.
A Fővárosi Bíróság szerdán felfüggesztette Kaiser Ede életfogytiglani büntetésének végrehajtását és elrendelte előzetes letartóztatását, ami más fogvatartási körülményeket jelent.
A Tégy a parlagfű ellen! közhasznú alapítvány a Gellért Gyógyfürdővel együttműködve lehetővé teszi beteg gyermekek számára, hogy a gyógyfürdőben ingyenes sókamra és inhalációs kezeléseken vegyenek részt.
A Fogamzásgátlás világnapján (szeptember 26) hazai és nemzetközi egészségügyi szervezetek hívják fel a figyelmet a fiatalok szexuális felvilágosítására és a korszerű fogamzásgátlási lehetőségek széleskörű megismerésére.
Romániában jövőre megszüntetik a tőkenyereség-adót, felélesztendő a bukaresti értéktőzsdét, mondta a román pénzügyminiszter, Varujan Vosganian szerdán sajtótájékoztatón Bukarestben. Az adótörvény effé...
A Nézőpont Intézet megkérdezett választópolgárok mintegy hatvan százaléka szerint Gyurcsány Ferencnek le kellene mondania a miniszterelnöki posztról. A Heti Válasz megbízásából készített felmérés eredményéből az is kiderül, hogy a válaszadók négy százaléka támogatja az SZDSZ-t.