2008. szeptember 30. kedd

szept. 30
18:48
Az emlőrákosok nagy része ma már túléli a betegséget (Infostart)
Magyarországon tavaly 6800 beteget diagnosztizáltak emlőrákkal, de jelentős részük korai stádiumú daganattal került orvoshoz - jelentette be az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója. Kásler Miklós hozzátette: az emlőrák még mindig a leggyakrabban előforduló női daganat, mégis Magyarországon már több nő hal meg tüdőrákban.
szept. 30
19:00
Sikerült beazonosítani a MDF megyei elnökének elrablóját? (HírTV)
A Nemzeti Nyomozó Iroda emberei állítólag már tudják, hogy ki rabolta el az MDF Somogy megyei elnökét a párt országos választmányának ülése előtti éjszaka.
szept. 30
19:00
Nem szűnik a viszály Zamárdi és Szántód között (Gondola)
A Legfelsőbb Bíróság határozata értelmében felfüggesztették a Szántód-Zamárdi vagyonperben megszületett jogerős bírósági ítélet végrehajtását, így Szántód nem nyújthat be inkasszót Zamárdi...
szept. 30
19:00
Ókori egyiptomi koponyákat talált a kertjében (Blikk)
szept. 30
19:02
Lendvai: foglaljon állást a házbizottság a nemzetbiztonsági bizottság működéséről (Gondola)
Az MSZP-frakció azt kéri Szili Katalintól, hogy a házbizottság vagy az ügyrendi bizottság foglaljon állást arról, hogyan biztosítható a nemzetbiztonsági bizottság munkája, mert az elnök...
szept. 30
19:04
Kósa Lajos: Arnóth Sándor emelt fővel távozott (Gondola)
Kósa Lajos szerint Arnóth Sándor fideszes országgyűlési képviselő "emelt fővel távozott", miután az egész parlamenttől elnézést kért és azonnal lemondott mandátumáról. A Fidesz alelnöke...
szept. 30
19:06
Paris Hilton újra villantott! (BorsOnline)
Ezúttal tündérként villog Paris Hilton, legújabb, Fairy Dust névre keresztelt parfümjének reklámkampányában.
szept. 30
19:12
Taróczy szerint Szávay nemsokára újra nyerni fog (Infostart)
Már az első fordulóban kiesett Szávay Ágnes a 650 ezer dollár összdíjazású stuttgarti női tenisztornán, a világranglistán pedig az áprilisi tizenharmadik helyről visszacsúszott a huszonhetedikre. Taróczy Balázs a magyar teniszező szereplésével és világranglistás helyezésével kapcsolatban az InfoRádiónak azt mondta, hogy Szávay Ágnes hamarosan újra feljebb léphet, mert nagy küzdő, és még mindig…
szept. 30
19:18
Talált tárgy: A szoclibek 2002-ben már aláírták, most a másik oldalon a sor (Gondola)
A 2002. január 12-én kelt szöveg az Orbán kormány megbuktatására született, ám ma minden sora vállalható, igaz, valójában a Gyurcsány kormányra igaz.
szept. 30
19:18
Eszeméletlen mértékben elszaporodtak a gasztronómiai adások (Spa Trend Online)
Enni jó, na de ennyit? S ráadásul csak képletesen? Eszeméletlen mértékben elszaporodtak a gasztronómiai adások. Áldozunk a látvánnyá tett kulináris örömöknek utazás közben (hogy mennyiért, azt mindig a jótékony homály fedi, akár egy távol-keleti bazár nyílt konyháján, akár az exkluzív elit-étteremben ejti meg a boldog riporter a falatok bekebelezését), konyhában, tanyán, étteremben, reggel,…
szept. 30
19:24
Európa alatt még nem ég a talaj (Privátbankár)
Az Európai Központi Bank igazgató tanácsának tagja szerint, jóllehet Európára is hat az amerikai pénzügyi válság, de a bank nem látja szükségét egy, az amerikaihoz hasonló pénzügyi mentőprogram megalkotásának, mert az európai pénzügyi rendszer alapjában véve egészséges.
szept. 30
19:30
Európa kisebb áldozatra számít (Infostart)
Európában a kereskedelmi banki struktúra dominál, amelyeknek a működése biztonságosabb, mint a befektetési bankoké. Épp ezért nem lesz annyi áldozata az Amerikából indult hitelpiaci válságnak - mondta el az ING Befektetési Alapkezelő vezérigazgatója.
szept. 30
19:30
Megindult a forgalom a Megyeri hídon - a nap információi (Infostart)
Megindult a forgalom a 63 milliárd forintból elkészült Megyeri hídon. Átalakította a BKV menedzsmentjét a cég 1 hónapja kinevezett vezérigazgatója. Mélyreható és alapos változást sürget a magyar politikai életben a Fidesz elnöke. Orbán Viktor a honlapján megjelent videó-interjúban ismét az előrehozott választások mellett érvelt. A nap legfontosabb hírei.
szept. 30
19:36
Kelet-európai hajléktalant védett az agyonvert bankár (Gondola)
Kelet-európai hajléktalan védelmére kelt a londoni City egyik legismertebb befektetési bankára, akinek az önfeláldozó akció az életébe került. Frank McGarahan, a Barclays bankcsoport kiemelten...
szept. 30
19:36
Megkezdék a nyomozást Dávid hangfelvételének ügyében (HírTV)
Az UD Zrt. vezérigazgatójának feljelentése alapján megkezdte a nyomozást a Dávid Ibolya által bemutatott hangfelvétel ügyében a Budapesti Nyomozó Ügyészség.
szept. 30
19:36
Simonyi visszatér az űrbe (Blikk)
szept. 30
19:42
A legélhetőbb településeket keresi a miniszter (Piac és Profit)
Készüljön toplista a legélhetőbb, legszerethetőbb, legsikeresebb településekről, javasolta Gyenesei István önkormányzati miniszter a helyi önkormányzatok napja központi rendezvényén, Marcaliban kedden - derült ki a tárca közleményéből.
szept. 30
19:42
Életeket menthet a depresszió felismerése (Privátbankár)
A szívbetegeket fontos lenne rutinszerűen szűrni depresszióval kapcsolatban is, mert emiatt nagyobb a valószínűsége egy további szívinfarktusnak
szept. 30
19:42
Jackson tragédiája – hét év szünet után kórházba került (BorsOnline)
Janet Jackson hirtelen megbetegedett, ezért kórházba szállították. A 42 éves énekesnő lemondta montreali show-ját tegnap este, miután „hirtelen beteg lett” a hangpróbán, közvetlenül színpadra lépése előtt – közölte a koncertet szervező cég szóvivője.
szept. 30
19:42
Döntött a bíróság, Ciccioliná- nál marad a fia (Blikk)
Tizennégy év pereskedés után rakott pontot az ügy végére a bíróság
szept. 30
19:44
Sanyarú helyzetben a magyar cukorbetegek (Privátbankár)
Magyarország a diabéteszellátás tekintetében a 19. helyen áll a 29 országot vizsgáló első Európai Fogyasztói Diabétesz Index szerint. Az Európai Fogyasztói Diabétesz Index az európai egészségügyi e...
szept. 30
19:48
Október elsejétől érvényes az újabb gázár emelés (Infostart)
Október elsejétől érvényes az újabb gázár emelés. A távhődíj-kompenzációs rendszer is szerdától hatályos. Idén már negyedik alkalommal emelkedik a földgáz ára: januárban 5, áprilisban majdnem hat, végül júliusban közel 10 százalékkal lett drágább.
szept. 30
19:54
AI: Gyurcsány maradjon távol a Tarka Magyar demonstrációtól (HírTV)
Az Amnesty International arra szólítja fel Gyurcsány Ferencet, maradjon távol a Tarka Magyar néven szervezett szombati demonstrációtól. A szervezők korábban arra kérték a pártok képviselőit, hogy az erőszakot elutasító tüntetéssel kapcsolatos nyilatkozat aláírását addig ne hozzák nyilvánosságra, amíg mindegyik párt alá nem írja.
szept. 30
19:54
Charles Simonyi visszatér az űrbe (Gondola)
Charles Simonyi szoftvermilliárdos újabb űrutazásra készül - jelentette be egy virginiai űrutazás-szervező cég. A hatvanéves magyar származású Simonyi tavaly áprilisban töltött 13 napot a...
szept. 30
19:54
Walt Disney-opera (Blikk)
szept. 30
19:56
Olajtolvajok megcsapolták a "Barátság" vezetéket Hevesben (Gondola)
Mintegy 59 ezer liter kőolajat lopott két ceglédi férfi a "Barátság" olajvezeték megcsapolásával, a MOL Nyrt. csányi telepéről - közölte a rendőrség. Az olajtolvajokat szeptember 25-én...
szept. 30
19:58
Megkapta az építési engedélyt a Holcim nyergesújfalui cementgyára (Gondola)
Megkapta az építési engedélyt a Holcim Hungária Zrt. új cementgyára, amelyet a cég a Nyergesújfalu Ipari Parkban szeretne felépíteni - közölte a Holcim. A közlemény szerint annak ellenére, hogy...
szept. 30
20:00
Opera születik Walt Disney utolsó hónapjairól (Gondola)
Philip Glass kortárs amerikai zeneszerző operát komponál Walt Disney életének utolsó hónapjairól - jelentette be a New York City Opera. A mű alapját Peter Stephan Jungk Der König von Amerika című...
szept. 30
20:00
Csodaszer lehet a csipkebogyóból (Privátbankár)
A csipkebogyó egyik összetevője védi, sőt újraépítheti az artritisz által tönkretett ízületi szöveteket - közölték dán kutatók
szept. 30
20:06
Az autópályákon is vége a nyárnak (Infostart)
Szerdától 350 forinttal kevesebbe kerül majd a személyautókra érvényes négynapos autópálya-matrica, amelynek ára így 1170 forint lesz. Január elseje és szeptember 28-a között több mint 8 millió darab négynapos matricát értékesítettek; ez 12 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest.
szept. 30
20:09
Meg akarták ölni Ingusföld belügyminiszterét (HírTV)
Öngyilkos merénylő akarta megölni a dél-oroszországi Ingusföld belügyminiszterét. A támadó a főváros, Nazrany főútján a tárcavezető páncélozott autója mellett hozta működésbe a pokolgépet.
szept. 30
20:12
Zsigulira támadt egy sas (Blikk)
szept. 30
20:12
Vörösborfesztivált rendeznek a hét végén Villányban (Gondola)
Színes, érdekes programokkal, valamint a hagyományoknak megfelelő kiváló borokkal várja az érdeklődőket a Villányi Vörösbor Fesztivál, melyre október 3. és 5. között kerül sor a baranyai...
szept. 30
20:18
Új utakon Geri Haliwell! (BorsOnline)
Írt már gyerekkönyvet, a Spice Girls lánycsapatából kilépve az egyik legsikeresebb szólókarriert futotta be, látványosan lefogyott, egyedül neveli gyermekét, az élet megannyi területén csillogtatta tehetségét, most egy új fejezettel gazdagíthatja önéletrajzát, forgatókönyvírásba kezdett.
szept. 30
20:18
Olcsó, kalóriaszegény, de ínyencfalat (Infostart)
Csupa jó mondható el a sárgarépáról: magas a béta-karotin-tartalma, védi a szemet, erősíti az immunrendszert és olcsó, különösen ilyenkor ősszel. A sárgarépa előnyeit azonban még nem eléggé használják ki a magyar háztartások.
szept. 30
20:20
Családi küzdelem: ki kap többet Marlon Brando korallzátonyából? (Infostart)
Megindult a harc Marlon Brando örökségéért. Házát még 2004-ben megvette Jack Nicholson, a szomszédja, a pénzt pedig szétosztották a családtagok között. Most korallzátonyán kellene fölépülnie egy luxus nyaralóhelynek, a sziget bérléséért azonban még nem fizetett a vállalkozó, így egyre türelmetlenebbek a családtagok.
szept. 30
20:24
Üröm és öröm a hídavatás után: növekvő nyilatkozat-forgalom (Infostart)
A Megyeri híddal kapcsolatos nyilatkozatok forgalma is megindult a híd átadása után. Óbuda, Budakalász, Üröm; bringás és autós, polgármester és környezetvédő - sok a nyilatkozat. A hídon futó bringasávra a budai oldalon a Duna parton futó kerékpárútról lehet felhajtani, míg a pesti oldalon a 2. számú út mellé épített kerékpárútról indul a csatlakozó szakasz. A hídon átvezető kerékpárutat a…
szept. 30
20:27
Bush: Mentőcsomag nélkül egyre nagyobb a veszély (HírTV)
Mentőcsomag nélkül egyre nagyobb veszély fenyegeti az amerikai gazdaságot - figyelmeztetett kedden mondott beszédében George Bush. Az amerikai elnök egy nappal azután beszélt erről, hogy a kongresszus képviselőháza elutasította a kormányzat hétszázmilliárd dolláros segélycsomagját.
szept. 30
20:30
Fehéroroszország javítani akarja kapcsolatát az EU-val (Gondola)
Fehéroroszország javítani akarja kapcsolatát az Európai Unióval annak ellenére, hogy a Nyugat bírálja a vasárnapi fehérorosz parlamenti választások körülményeit - közölte a fehérorosz...
szept. 30
20:36
A biztosításhoz mindenki ért, de csak kevesen értik! (Piac és Profit)
Ma a családok kevesebb, mint tíz százaléka választja a biztonságosan megtervezhető jövőt! A többiek meggondolatlanul minden kockázatot bevállalnak anélkül, hogy anyagi fedezettel rendelkeznének!
szept. 30
20:36
A kocsmázás segített a féllábú férfin (Infostart)
Bármilyen meglepő, de egy brit férfi annak köszönheti, hogy ismét járni tud, hogy betért kedvenc sörözőjébe.
szept. 30
20:45
Házfalnak vágódott, fát döntött egy házra, majd elhajtott (HírTV)
Házfalnak csapódott, majd kidöntött egy hatméteres fát, mindezek után pedig elhajtott egy autó a XVIII. kerületben, kedden délután a Jósika Miklós utca egyik kanyarulatában.
szept. 30
20:48
Új élő istennőt választottak Nepálban (Blikk)
szept. 30
20:48
Új élő istennőt választott ki a nepáli maoista kormány (Gondola)
Egy hatéves kislány személyében új élő istennőt, kumárit választott ki a nepáli maoista kormány, miután elődje már 11 éves és ezzel hamarosan túl öreggé válik a címre. Az ateista maoista vezetés...
szept. 30
20:50
Alkotmányellenes a terrorista kézre került repülő lelövése Lengyelországban (Gondola)
Alkotmányellenesnek minősítette a lengyel alkotmánybíróság kedden azt a törvényt, amely felhatalmazta a lengyel hatóságokat a terroristák kezére került utasszállító repülőgépek lelövésére. A...
szept. 30
20:52
Elfogadták a Partiumi Keresztény Egyetem akkreditálását (Gondola)
A román képviselőház kedden jóváhagyta a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) akkreditálására vonatkozó törvényt. A felsőfokú tanintézmény akkreditálása e jogszabály elfogadása révén életbe lép....
szept. 30
20:54
Kilencéves kislányt akartak férjhez adni a szülei (Infostart)
Nagy-Britanniában a hatóságok mentettek meg a házasságtól egy kilencéves kislányt, akit szülei férjhez akartak adni. A muszlim családok egyre gyakrabban kényszerítik legfeljebb tinédzserkorú gyermekeiket a házasságra.
szept. 30
21:00
Nyert a Real Madrid Szentpéterváron (Infostart)
A Real Madrid egy góllal nyert a Zenit vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában. A többi mérkőzés 20 óra 45 perckor kezdődött.
szept. 30
21:03
Két éve hunyt el Sütő András (HírTV)
Két éve hunyt el Sütő András Herder- és Kossuth-díjas erdélyi magyar író, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség alapító tagja. Az évforduló alkalmából, az RMDSZ Szövetségi Elnöki Hivatalának képviselői kedden koszorút helyeztek el az író sírjánál, a marosvásárhelyi református temetőben.
szept. 30
21:06
Kivonultak a Fideszes képviselők a zárszámadásról szóló vitáról (Gondola)
Kivonultak a 2007-es költségvetés végrehajtásáról szóló általános vitáról a Fidesz frakció jelenlévő tagjai kedden este, mivel Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke szerint a kormány nem tud...

Keresés