Szijjártó Péter szerint ma sem az SZDSZ, sem pedig annak elnöke, Retkes Attila nincs abban az állapotban, hogy bármilyen kijelentését - főleg amelyik kormányzással kapcsolatos - komolyan kellene venni.
Elveszíti egyhavi képviselői fizetését és összes juttatását Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke, mert októberben igazolatlanul hiányzott a parlament emberi jogi bizottságának üléseiről -...
Depressziótól szenvedett Robert Enke. Ezt szerdán az özvegye közölte, miután egy nappal korábban egy vonat elé vetette magát az első osztályú német fociklub, a Hannover 96 és a válogatott 32 éves kapusa.
A Budapest Józsefváros Önkormányzata által kiírt parkolási közbeszerzési eljárást jogsértőnek minősítette a közbeszerzési döntőbizottság, az önkormányzatot 2 millió forint, míg a felhívást ellenjegyző ügyvédet 100 ezer forint bírsággal sújtotta, mivel az alkalmassági feltétel egyik pontját lényegében a Centrum Parkoló Kft.-re szabták, és így kizárták a versenyből a többi lehetséges ajánlattevőt.
"A kis pénzű negyedek" felzárkóztatása a VIII. kerületi önkormányzat fő feladata, emellett szükség van az önkormányzat átláthatóságának megteremtésére - mondta Komássy Ákos, az MSZP VIII. kerületi szocialista polgármesterjelöltje szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Elveszíti egyhavi képviselői fizetését és összes juttatását Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke, mert októberben igazolatlanul hiányzott a parlament emberi jogi bizottságának üléseiről - jelentette be szerdán Berényi József, a bizottság elnöke.
Második alkalommal ítélték oda a Junior Prima Díjakat a magyar sajtó kategóriában; az elismerést tíz fiatal tehetség - köztük a Magyar Távirati Iroda külpolitikai szerkesztőségének munkatársa,...
Az EUR/PLN a kelet-európai devizák nyereségeinek köszönhetően 4,1188-ra esett. Egyre nagyobb az esélye, hogy tesztelik a 4,0571-es augusztusi minimumot, főleg, ha az EUR/PLN 4,10 alá megy. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A hadsereg megölt tíz tálib fegyverest, amikor szerdán helikopterekkel támadta Pakisztán északnyugati részén állásaikat. A hadművelet megtorlás volt azért, mert a tálibok megölték az egyik...
A fiatalok gyermekvállalásának ösztönzését tűzte ki célul az az úgynevezett népesedési kerekasztal, amely szerdán tartotta alapító ülését. Több munkacsoport dolgozik majd azon, hogyan lehetne a fiatal párok körülményein javítani, például a családtámogatási rendszer átalakításával vagy éppen a család és a munka összeegyeztetésének segítésével.
Nagy-Britannia lemondana két ciprusi katonai támaszpontja területének csaknem a feléről, hogy ezáltal megpróbáljon friss lendületet adni a megosztott földközi-tengeri szigetország egyesítéséről folytatott tárgyalásoknak - közölte az ENSZ.
A kormány döntése alapján a jövőben a középiskolásokat is ingyen beoltják a H1N1 elleni védőoltással - jelentette be a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón az egészségügyi miniszter.
A kiváló hozamokról ismertek világszerte a Riverside kockázati és magántőke alapjai, a társaság pedig 2009. első felében az USA legaktívabbja volt a befektetések számát tekintve. Ebből az alkalomból...
Vincze Béla visszautasítja a vádakat, fellebbez és szakértők segítségével védi meg borászata jó hírnevét, miután kedden megkapta a Borminősítő Igazgatóság dokumentumait a pincészete egyes borairól.
Az év első tíz hónapjában az egészségbiztosítási alap hiánya 123,67 milliárd volt, döntően a az időarányosnál tervezetthez képest 103,9 milliárd forinttal kevesebb járulékbevételek miatt - adta közre az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) szerdán a honlapján.
Az iPhone sikerének nyomán az Apple megszerezte az első helyet a Nokiától a mobiltelefon-gyártók nyereség szerinti ranglistáján - mutatta ki a harmadik negyedévi adatok alapján a Strategy Analytics amerikai informatikai elemző és tanácsadó cég.
Az év első tíz hónapjában az egészségbiztosítási alap hiánya 123,67 milliárd volt, döntően a az időarányosnál tervezetthez képest 103,9 milliárd forinttal kevesebb járulékbevételek miatt
Szent Márton napján nem csupán a szentre emlékezünk, hanem számos népi hagyományt is feleleveníthetünk. Márton napján zárulnak le azok a gazdasági munkák, amelyek Szent György napján, azaz áprilisban kezdődtek. November 11-én már megkóstolható az újbor, ekkor vágják le először a tömött libát.
Hozzávalók: A tésztához: 50 dkg liszt 25 dkg margarin 10 dkg cukor 2 tojássárgája kb. 1 dl bor Az almatöltelékhez: 55 dkg apró kockákra vágott alma 1 dl bor 10 dkg cukor ízlés szerint őrölt fahéj A máktöltelékhez: 35 dkg darált mák 1 citrom reszelt héja fahéj 1 evőkanál bor ízlés szerint mazsola A diótöltelékhez: 35 dkg darált dió 1 narancs reszelt héja ízlés szerint mazsola fahéj 1 evőkanál…
Moszkva csökkenteni fogja az Ukrajnán keresztül Európába szállított földgáz mennyiségét, ha Kijev a számla kiegyenlítése nélkül, törvénytelenül megcsapolja a szállítmányokat - mondta Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök.
Amíg a tavalyi kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban a díjukat kalkulálók 40 százaléka kötötte meg az alkusznál interneten keresztül az új biztosítást, addig az idei arány 80 százalékot mutat - közölte a biztositas.hu online alkusz az MTI-vel.
A gazdasági válság a magyarországi elektromos szerszámgéppiacon is érezteti hatását. A hazánkban kiemelkedő jelentőséggel bíró szerszámgép-kereskedő boltok forgalma jelentősen visszaesett a professzio...
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) felszólítja a képviselőket, hogy ne fogadják el a jövő évi költségvetést. Szabó Endre, a tömörülés elnöke úgy fogalmazott: a családok számára...
Heim Péter visszalép a Magyar Öttusa Szövetség elnöki posztjára való jelöléstől. Az üzletember azzal indokolta lépését, hogy az utóbbi időszak tapasztalatai azt mutatják, olyan hatalmi harc kezdődött meg a posztért, amiben nem kíván részt venni.
Nagyon jó minősítést kapott a H1N1 vírus elleni magyar védőoltás az Egészségügyi Világszervezet (WHO) londoni laboratóriumában - közölte a világszervezet magyarországi irodája szerdán.
Árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Szamos és a Tisza folyók romániai szakaszán, mivel az elmúlt órákban az esőzések miatt megnőtt valamennyi folyó és a patak vízhozama. Az Agerpres román...
Visszautasítja a borhamisítás vádját Vincze Béla és fellebbez a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Borminősítő Igazgatóságának (KBI) elmarasztaló döntése ellen - erről közleményben tájékoztatott szerdán az egri borász.
Nagyon jó minősítést kapott a H1N1 vírus elleni magyar védőoltás az Egészségügyi Világszervezet (WHO) londoni laboratóriumában - közölte a világszervezet magyarországi irodája szerdán. A magyar...
A munkáltatók kétharmada jövőre is ugyanakkora cafeteria-költségkeretet tervez, mint ebben az évben, így a kedvezményes adózású elemek esetén a dolgozók többsége ötödével kevesebb juttatásban részesül majd az új évben - mondta Bessenyey Balázs, a Sodexo Pass ügyvezető igazgatója.
A Fidesz fontolóra vette az MSZP korábbi felvetését, és nem zárja ki, hogy akár szavazataival is támogatja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelenlegi elnökének, Kovács Árpádnak az ismételt kinevezését - m...