Egyedülálló kiállítással várja látogatóit az Ottoneum természettudományi múzeum és halotti kultuszokkal foglalkozó múzeum a németországi Kasselben, ahol közel 70 - a világ minden tájáról - érkező múmiát mutatnak be.
Az ausztrál kormány engedélyezte a háborús bűnökkel vádolt Zentai Károly kiadatását Magyarországnak. A döntést az ausztrál belügyminiszter jelentette be, aki hangsúlyozta, hogy a kiadatás jóváhagyása nem jelenti automatikusan Zentai bűnösségét.
Csaknem kétszáz állam- és kormányfőt hívott meg a decemberi koppenhágai klímavédelmi konferenciára a házigazda Lars Lokke Rasmussen dán kormányfő - közölték csütörtökön Koppenhágában.
Egy díjazottja már ismert a januári Golden Globe-díjátadónak: csütörtökön bejelentették, hogy Martin Scorsese filmrendezőt ismerik el a Cecile B. DeMille-életműdíjjal.
Ismét a deficit felé billent az amerikai költségvetés mérlege, sorozatban tizenharmadik hónapja, a 176 milliárd dolláros hiány ellenére viszont a pénzügyminiszter bizakodó, hogy az állami mentőöv...
Vádat emeltek 13 rendbeli előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölés miatt csütörtökön a texasi ámokfutó ellen. A szárazföldi hadsereg Bűnügyi Nyomozó Parancsnoksága (CIC) - amely a...
Csak jövőre döntenek Pars Krisztián olimpiai ezüstérméről. A nemzetközi Sportdöntőbíróság csak jövőre tárgyalja a doppingvétségen ért és a Pekingben szerzett olimpiai érmétől megfosztott két fehérorosz kalapácsvető ügyét.
Az egyik plüss úgy meredt rám, mint akinek én vagyok az utolsó esélye. Kerek gombszemeiből olyan rettentő esdeklés áradt felém, hogy kis híján egyensúlyomat vesztettem.
Egy díjazottja már ismert a januári Golden Globe-díjátadónak: csütörtökön bejelentették, hogy Martin Scorsese filmrendezőt ismerik el a Cecile B. DeMille-életműdíjjal. A direktor január 17-én a 67....
Egy díjazottja már ismert a januári Golden Globe-díjátadónak: csütörtökön bejelentették, hogy Martin Scorsese filmrendezőt ismerik el a Cecile B. DeMille-életműdíjjal.
Továbbra sem közeledtek az álláspontok a jövő évi minimálbérről az Országos Érdekegyeztető Tanács plenáris ülésén. Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára azt mondta: a munkaadói oldal a jelenlegi 71 500 forint helyett 73 000 forintos minimálbért, és az ideihez hasonló, 87 500 forintos garantált bérminimumot javasolt.
Húzóemberként számít Gyurcsányra a választási kampányban az MSZP alelnöke. Azt azonban egyelőre még nem erősítették meg, hogy a Zuschlag-ügyben a jövő hétre beidézett másik szocialista tanú, Mesterházy Attila lesz-e a párt miniszterelnök-jelöltje. A döntést állítólag addig akarják titokban tartani, amíg a kecskeméti bíróságon nem tesz vallomást. A szocialisták egyébként ma bejelentették, hogy a…
Ilyenkor ősszel úgy tűnhet, hogy mindenki köhög vagy tüsszög. Ugyanez a helyzet a 12 éves, virginiai lánnyal, aki első ránézésre semmiben nem különbözik kortársaitól. Ám ha valaki pár percre leül mellé, rögtön megtudja, mitől különleges.
Ilyet! Nemhogy Budapesten, de Párizsban vagy Barcelonában is csak elvétve látni hasonlót. Már mint afféle antikváriumot, amely nemrég nyitott a Lövőház utcában.
Tiltakozik a monacói hercegi ház egy állítólagos titkosügynök vádjai ellen. A Kaliforniában élő Robert Eringer azt állítja, II. Albert herceg megbízásából kiépítette a monacói titkosszolgálatot, több év szolgálat után azonban a herceg 2007 márciusában kifizetetlen számláival gyütt faképnél hagyta. Eringer ezért Amerikában beperelte a herceget és titkosügynökként végzett munkájának kifizetését…
Öt nap után adta fel magát a rendőrségen az a férfi, aki még a múlt héten meggyilkolta egy ismerősét egy zuglói lakásban, majd a mellékhelyiségbe rejtette a holttestet.
Új, ijesztő adatok láttak napvilágot csütörtökön a H1N1-vírus amerikai áldozatairól; a szövetségi Betegségmegelőzési Központ (CDC) közlése szerint eddig mintegy 3900 halottat követelt a járvány és...
Feltételezhetően a Guillain-Barre Szindróma (GBS) elnevezésű nagyon ritka, autoimmun, perifériás idegeket érintő gyulladásos betegséget regisztráltak Franciaországban egy az új típusú influenza...
"Férjemmel babát szeretnénk vállalni. Elég gyakran használt mindkettőnk marihuánát több éven keresztül. Két hónapja egyáltalán nem élünk vele. Mennyi idő alatt tisztul ki a THC a szervezetből annyira, hogy teherbe eshessek? Milyen káros hatásai lehetnek? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Közeledik az országos választás, és miközben nyilvánosan siránkozik, aközben a fű alatt terjeszkedik az MSZP-közeli média. A Nyakó István köreihez közeli Stop.hu nemrégiben ölelte magához a Népszava online változatát. Mostanra új párthonlapot üdvözölhetünk a világhálón.