Felszólítják a XI. kerületi Fidesz és KDNP vezetői Molnár Gyula polgármestert, hogy hagyjon fel a látszatpolitizálással, és ne veszélyeztesse saját céljai érdekében az emberek egészségét. Rétvári...
Látványos csillaghullást figyelhetünk meg kedd este 10 órától, amelyet a Leonidák meteorraj aktivitása okoz. Az égi jelenség – jó idő esetén – az erős városi fényektől távol figyelhető meg teljes pompájában – tudta meg az MNO.
A Fidesz hátat fordított a budapestieknek: egyetlen képviselőjük sem szavazott igennel a távhő áfa-csökkentésére - hívta fel a figyelmet kedden Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke. Közleménye szerint a Fidesz az, aki átveri az embereket, mert több mint egy éve valóban volt olyan ötlete Tarlós Istvánnak és Orbán Viktornak, hogy csökkenjen a távhő áfája 5 százalékra.
Az áldozatok házában dolgozott az a 29 éves kelebiai férfi, aki a gyanú szerint elkövette a hármasgyilkosságot Tompán - közölte Polyák Zsolt őrnagy, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője Kecskeméten tartott sajtótájékoztatóján.
Az 50 éven felüli férfiak esetében kétszer nagyobb valószínűséggel alakul ki cukorbetegség, anélkül, hogy tudnának róla, mint a hasonló korú nők esetében – derült ki egy tanulmány eredményéből.
Az egész nap folyamán a negatív tartományban mozogtak az európai indexek és az amerikai tőzsdék is mínuszba lendültek a nyitást követően. A hazai börze zárás időpontjában az irányadó európai és...
A minap derült ki, hogy Rob Marshall, a Chicago direktora rendezi a Karib-tenger kalózainak negyedik részét. A folytatás -mely valójában az eddigi sorozat előzményét jelenti- két év múlva kerülhet a mozikba....
Az egykori csehszlovákiai rendszerváltás dokumentumai, fotói, filmjei láthatók szerdától a Bársonyos forradalom 1989 című kiállításon a budapesti Szlovák Intézetben.
Fenntartható gazdasági növekedés csak egyensúly közeli államháztartás mellett lehetséges, ez a válság legfontosabb tanulsága Magyarország számára is - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter kedden Budapesten a tudomány napja alkalmából tartott konferencián.
Közép-Kelet-Európát és Közép-Ázsiát sújtja leginkább a világban a recesszió, és ebből csak a szigorú pénzügyi politikán át vezet kiút, amire Magyarország mutatott példát - írta a Nemzetközi Valutalap...
Fél adag (hatásfokozó szert nem tartalmazó) vakcina is megfelelő védelmet nyújt a H1N1 influenza ellen - állítja a Novartis az általa végzett, saját vakcinájára vonatkozó friss klinikai vizsgálatokra...
Haladéktalanul és feltétel nélkül távozzon Medveczky Balázs, a Magyar Televízió ügyvezető alelnöke - javasolta kedden közleményben a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnökségének két SZDSZ által delegált tagja. Kozák Márton és Rajk László nyáron lépett ki a pártból, de kuratóriumi posztjukról nem mondtak le.
A részvénypiaci veszteségeknek és a csökkenő nyersanyagáraknak köszönhetően jelentős veszteségeket könyvelt el az EUR/USD, és új napi minimumot ért el 1,4828-nál. A kereskedők nyereség-kivétekről számoltak be az USD-shortoknál, miután a devizapárnak meggyűlt a baja az 1,50-es szinttel. A cél az 1,4820-25-ös érték. Ha elesik az érték, célba vehetik az 1,4750-es szintet. in-www.globalfx.hu / ks-…
A kuratórium okozta a Magyar Televízióban kialakult vezetési válságot azzal, hogy hat menetben sem tudott elnököt választani az intézmény élére - reagált a közmédiumot felügyelő közalapítvány...
Az orosz belügyminisztérium gazdaságbiztonsági osztálya sürgős felvilágosító kampányt kezdett a fővárosi egyetemeken, a legutóbbi időben ugyanis már hat fiatalembert gyilkoltak meg bűnözői szervezetek, miután előzőleg fantomcégek alapításával bízták meg őket, s e cégekben súlyos milliárdokat forgattak meg vagy utaltak át külföldre.
Az unfriend, vagyis a baráttiltás lett az év angol szava a New Oxford American Dictionary szerint. A helyezettek között a halott hírességekre alkalmazott deleb (dead celebrity) is helyet kapott, csakúgy mint a sexting, ami a szexuális tartalmú szöveges és képüzeneteket takarja.
Nagy valószínűséggel elérheti a megbetegedési arány a járványküszöböt Magyarországon - erről Székely Tamás egészségügyi miniszter beszélt kedden Budapesten újságíróknak.
Bár Magyarország egy helyet javított és így 46. lett a Transparency International (TI) 2009-es korrupció érzékelési indexének (CPI) rangsorában, a szervezet európai és közép-ázsiai igazgatója szerint ezzel nem lehet elégedett az ország.
A GlobalFX LIVE kereskedelmi rendszerén a mai naptól automatikus szignálrendszer működik. A szignálokat indikátorok alapján az összes befektetési eszközre (deviza, részvény, index, commodity stb.) alkalmazható. Az indikátorok paramétereit, mindenki önállóan állíthatja be a saját stratégiájának megfelelően. A vételi és eladási szignálokról e-mail, SMS vagy egy felugró ablakban segítségével…
Elfogadta a romagyilkosságok felderítésének titkosszolgálati hátterét vizsgáló tényfeltáró munkacsoport jelentését az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága - jelentette be a bizottság több mint...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 138,78 pontos, 0,65 százalékos csökkenéssel, 21.115,46 ponton zárt kedden. A Mol árfolyama 0,61 százalékkal 16.300 forintra csökkent, az OTP...
Vasárnap magas volt a szén-monoxid mértéke, hétfőn öten rosszul lettek az új bevásárlóközpontba, az Allee-ban. A hatóságok egyeztettek a történtek miatt
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,65 százalékos csökkenéssel, 21 115,46 ponton zárt kedden. A vezető részvények közül egyedül a Magyar Telekom emelkedett.
Nem tartja indokoltnak Újbuda jegyzője, hogy ideiglenesen bezárják a napokban nyílt Allee bevásárlóközpontot - közölte a kerület, miután több szakhatóság is egyeztetett az elmúlt napokban történt...
A mostani válság legfőbb tanulsága, hogy nincs ingyen ebéd, azaz "nincs olyan elköltött pénz, amit az idő előre haladtával ne kellene visszafizetni, kitermelni" - vont mérleget a...
"Hogy mi a The Twist? Egy angol nyelvű nem-projekt" - fogalmazta meg új csapata ars poeticáját Szűcs Krisztán. A Heaven Street Sevenből ismert gitáros-énekes-dalszerző és három zenésztársa szupergroupja csütörtökön mutatkozik be a fővárosi Corvintetőn.
A javuló pénzpiaci feltételekre való tekintettel az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kormányzótanácsa (Federal Reserve Board) úgy döntött, hogy a TAF (Term Auction Facility, Határozott idejű...
Nem sokat változott a forint jegyzése a mai napon a tegnapi naphoz képest, az eurót kedden délután öt óra előtt percekkel 266,01 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, hétfő délután fél ötkor 266,22 forintnál jegyezték.
Jövőre várhatóan drágul a hitelezés Közép és Kelet-Európában - vélekedett a Raiffeisen International bankcsoport vezérigazgatója kedden egy bécsi konferencián.
Oltóközpontokat jelölt ki az egészségügyi kormányzat, hogy megkönnyítse az új influenzavírus elleni oltóanyaghoz való hozzájutást a lakosságnak - jelentette be a szakminiszter. Székely Tamás...
4,2 százalékkal csökkent az amerikai felsőoktatásban hallgató magyarok diákok száma a 2007/2008-as tanévben az előző évhez képest - derül ki az Open Doors 2009-es nemzetközi mobilitást vizsgáló jelentésből. Az OrienPress.hu oldal a jelentés alapján beszámol: a hallgatói létszámcsökkenés 2001 óta tendencia, az elmúlt hét tanévben mintegy 42 százalékkal esett vissza a magyar felsőoktatási hallgatók…
Többször rálőttek és megsebesítették a rendőrök azt a férfit, aki kedd hajnalban egy gázpisztollyal kirabolta a dombóvári központi postát; az elkövetőt egy postai alkalmazott lélekjelenlétének...
Idén is megtartotta helyezését a Szegedi Tudományegyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem a sanghaji Jiao Tong University által évente elkészített nemzetközi rangsorban. A két intézmény a legjobb 300-400 között foglal helyet - írja a szegedindex.hu. A világ 400 legjobb egyetemének ranglistáját három amerikai egyetem: a Harvard University, a Stanford University és a University of California,…
A Fidesz hátat fordított a budapestieknek: egyetlen képviselőjük sem szavazott igennel a távhő áfa-csökkentésére - hívta fel a figyelmet kedden Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke. Közleménye...