Az oltóközpontok rendszerének megvalósításához - alapvetően a kampányban részt vevő orvosok és járványügyi szakemberek munkadíjára - több százmillió forintot kér az egészségügyi tárca.
Az oktatási tárca honlapján kedden közzétett, MTI-hez is eljuttatott dokumentumban a miniszter felidézi, hogy november 11-én az influenza-világjárvány magyarországi egészségügyi és társadalmi hatásainak csökkentéséért a kormány ismét bővítette a térítésmentes A(H1N1) influenza elleni védőoltásban részesítendők körét.
Több mint 20 fokot mértek a Baranya megyei Sellyén kedden. A melegrekord ezzel nem dőlt meg, 2000 november 17-én ugyanis 23,1 fok volt Baján és Kőrösszakálon. A mostani, szokatlanul enyhe időjárás a szakemberek szerint 5-10 évente fordul elő, és 2-5 fokos eltérést jelent az évszaknak megfelelő napi átlaghőmérséklethez képest.
Utcai incidensek zavarták meg kedden a csehszlovákiai "bársonyos forradalom" 20. évfordulójának ünnepségeit Prágában. Kora este 48 személyt vettek őrizetbe, amikor a szélsőjobboldali...
Sorozatban elszenvedett három vereség után egygólos győzelmet aratott a Kecskemét felett a címvédő, házigazda Debrecen a labdarúgó Soproni Liga 15. fordulójának keddi mérkőzésén.
A jövő hét közepétől akár ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal is sújthatják azt az embert, aki a jövőben feloszlatott társadalmi szervezet működésében vesz részt, valamint a feloszlatott társadalmi szervezet egyenruhájának, formaruháját nyilvános rendezvényen viseli.
Mennyit mutassanak magukból, hogy a megfelelő férfiak figyelmét hívják fel magukra? - olyan kérdés ez, ami mindig foglalkoztatta a hölgyeket. Brit kutatók most megtalálták a választ.
Halálra ítéltek Iránban öt embert, aki részt vett a júniusi iráni elnökválasztást követő tüntetéseken - közölte kedden az állami televízió. Az adásban idézték az igazságügyi minisztérium...
Kora este 48 személyt vettek őrizetbe, amikor a szélsőjobboldali Munkáspárt megpróbálta megzavarni a rendszerváltás évfordulójával kapcsolatos megemlékezéseket
Félpályán megindult a forgalom kedd este az M7-es autópályán Tárnoknál, ahol korábban több személyautó és egy kamion is összeütközött - mondta az MTI-nek Sass Oszkár, a Budapesti...
Hazánkban első alkalommal végezték, de a világ urológiai sebészetében is úttörőnek számít az a műtét, amit a Péterfy Sándor Utcai Kórházban végzett dr. Bagheri Fari borz és dr. Buzogány István PhD, címzetes egyetemi docens, osztályvezető főorvos.
A WHO előrejelzése szerint 2020-ra az évente diagnosztizált új daganatos betegek száma a jelenlegi 10 millióról 15,7 millióra, a daganatos halálozás a jelenlegi 6 millióról 10 millióra emelkedhet.
A szélsőjobboldali politikát folytatók, a Magyar Gárda betiltását tudomásul nem vevők, a nosztalgiacsendőrséget felállítók viselik a felelősséget a Sajóbábonyban történtek miatt, de azok is...
A soros uniós elnökség ideje alatti együttműködésről és aktuálpolitikai kérdésekről tárgyalt Bajnai Gordon magyar, és Herman Van Rompuy belga miniszterelnök Budapesten kedden. A megbeszélés utáni sajtótájékoztatón mindkét kormányfő a prioritások között említette az EU bővítését, a lisszaboni szerződés működőképességének biztosítását, a klímapolitika véglegesítését és a közös munkát.
Feladta magát az a 26 éves német férfi, aki százezer dollárt (csaknem 18 millió forintot) próbált kicsikarni Cindy Crawford volt szupermodelltől és férjétől egy fotóért cserébe, amelyen lányuk egy...
Rákkal kezelik és csütörtökön kés alá fekszik a német antikapitalista Baloldali Párt elnöke – tudatta a párt kedden Berlinben. Oskar Lafontaine-t korábban egy brit lap Európa legveszélyesebb emberének titulálta – írja a Bloomberg.
A kormány 135 millió forintot csoportosítana át a "szegények bankja" nevű társadalmi kezdeményezés állami támogatásához a jövő évi költségvetéshez kedden benyújtott egyik kapcsolódó módosító javaslat...
Egy havi finanszírozástól esik el jövőre a győri megyei kórház a teljesítményvolumen-korlát bevezetése miatt. Az intézménynek a bérköltségek kifizetése után már nem marad pénze az ellátásra, így gyógyszer- és kötszerbeszerzésre, valamint a betegek élelmezésére. Az intézmény adóssága eléri a 2,5 milliárd forintot, a kórház számításai szerint az új finanszírozás miatt ez minden hónapban tovább fog…
Szögesdrótból font óriási szív emlékeztet ezentúl Pozsonyban a két évtizeddel ezelőtti csehszlovákiai "bársonyos forradalomra". A négy és fél tonnás, öt méter széles és több mint négy...
Idén a XI. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatra 23 épülettel jelentkeztek beruházók és építészek. A Nemzetközi IngatlanSzövetség (FIABCI) Magyar Tagozata által és Fegyverneky Sándor országos főépítész védnökségével meghirdetett pályázat nyertesei képviselik majd hazánkat a FIABCI Prix d’Excellence nemzetközi ingatlanfejlesztési nívódíj pályázatán.
A H1N1 az A típusú influenzavírus egyik altípusa, az emberi influenza leggyakoribb okozója. Tudjon meg mindent a védőoltásról és a betegségről itt, a WEBBetegen!
Megszüntette az eljárást a közteherviselés rendszerének átalakítására vonatkozó, úgynevezett szuperbruttó jövedelem ügyében az Alkotmánybíróság. Ez azt jelenti, hogy a januárban hatályba lépő törvénymódosítás után az adóalap részévé válik a munkáltató által a munkavállaló után fizetett társadalombiztosítási járulék is.
Előfizetői adatok millióit adták el más cégek nevében eljáró ügynököknek a T-Mobile mobiltelefon-szolgáltató cég nagy-britanniai érdekeltségének alkalmazottai. A vállalat kedd este elismerte érintettségét a kibontakozó botrányban.
1-0-ra nyert az Újpest a Fehérvár ellen a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén. A Honvéd hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Győrrel. A bajnokságban a Debrecen 1-0-ra nyert a Kecskemét ellen.hírTV
Feloldották az útzárat este 9 órakor az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, a tárnoki lehajtónál, ahol korábban több jármű is egymásnak ütközött - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
A szezonális influenza-fertőzés meglepően ellenállóvá tesz sok embert a H1N1-gyel szemben, illetve csökkenti a betegség tüneteit - derült ki egy friss kutatásból. Vagyis a korábban hittnél több ember szervezete képes sikerrel felvenni a harcot az újinfluenza ellen.
Váratlanul szerdára hozta előre a csütörtökre tervezett igazgatósági ülését a MÁV Zrt. A hirtelen sürgőssé vált tanácskozáson Hónig Péter közlekedési miniszter három új igazgatósági tagot delegál a testületbe, Győri Miklóst, Simoncskai Csabát és Czeglédy Gergőt. Utóbbi Hagyó Miklós titkárságvezetője volt a fővárosi önkormányzatnál, jelenleg pedig Oláh Lajos közlekedési államtitkár titkárságát…
Előfizetői adatok millióit adták el más cégek nevében eljáró ügynököknek a T-Mobile mobiltelefon-szolgáltató cég nagy-britanniai érdekeltségének alkalmazottai. A vállalat kedd este elismerte...
Meztelenül is megfestette Mona Lisát Leonardo da Vinci - állítja egy olasz művészeti szakértő, aki szerint a képnek számos reprodukcióját készítették el a reneszánsz mester tanítványai.
Több óra után oldották fel az útlezárást a 32-es főúton, ahol még a reggeli órákban busszal ütközött, és életét vesztette egy személyautó vezetője, Jásztelek közelében - értesült a HavariaPress.
Valószínűleg újabb csúcsot dönt az öngyilkosságot elkövető katonák száma idén az amerikai szárazföldi hadseregben - derült ki a Pentagon keddi nyilatkozatából. Idén eddig 140 katona vetett véget...