Megfontoltan optimista sajtó és elemzői tájékoztatót tartott ma a Rába, ahol Pintér István még azt is kifejtette: a jelenlegi részvényárfolyam nem feltétlenül tükrözi a cég lehetőségeit és...
A filmhéten a következő napokban Mundruczó Kornél Deltáját, Goda Krisztina Kaméleonját, M. Tóth Géza Maestro című animációját, valamint Sas Tamás 9 és fél randi című nagyjátékfilmjét vetítik
Varga Mihály szerint a magyar gazdaság megint Európa szégyenpadján van, ami egyértelmű bizonyítéka a kormány alkalmatlanságának. A Fidesz alelnöke ezt az ellenzéki párt keddi elnökségi ülése után közö...
Kurtág György jelenlétében mutatták be a világhírű zeneszerző munkásságáról a közelmúltban franciául megjelent tanulmányköteteket a Párizsi Magyar Intézetben (PMI) hétfőn este.
Újra hatalmas érdeklődés mutatkozott az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) ma megtartott 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukción. Ennek köszönhetően az átlaghozam 26 bázisponttal 6,19 százalékra esett, sőt az eredetileg meghirdetett 35 milliárddal szemben az ÁKK 45 milliárd forint értékben fogadott el ajánlatokat.
A HKD/JPY árfolyama emelkedett a mai délelőtt folyamán. A hongkongi munkanélküliségi ráta októberben 5,2 %-ra csökkent. Az elemzők 5,3 %-os értéket vártak. A következő fontosabb támogatást 11,43-nál találhatjuk. (OT-www.globalfx.hu)
Felipe Massa boldogan nyilatkozott azt követően, hogy visszaült idei autójába, és július végi súlyos- életveszélyes balesete után megtette első köreit az F60-as modellel a Ferrari hétvégi évadzáró eseményén Valenciában.
A járműiparban észlelhető lassú élénkülés és a Rába Járműipari Holding Nyrt. rendelésállománya azt jelzi, hogy a vállalat termelése már elérte mélypontját: a cég az idén 35 milliárd forint konszolidál...
Többek között Abonyban, Cegléden, Nagykátán, Pilisen, Sülysápon, Üllőn, Vecsésen és Verőcén épül meg a vasútállomások mellett a P+R, valamint a B+R parkoló
Annak érdekében, hogy a pénzügyi átstrukturálás folyamatában érintett felekkel megszülethessen a végleges megállapodás, a törlesztési moratórium jövő év januárig való meghosszabbítását kérte...
Új jogcímmel bővült a Kríziskezelő Program. November 15-től egy fix, 50 ezer forint összegű természetbeni támogatást igényelhet az, akinek a háztartásában nem vehető igénybe semmilyen fűtési célú vezetékes energiaforrás (áram, gáz)....
A gazdasági előrejelzések készítői és az optimista piaci szereplők közül sokan vélik úgy, hogy minél mélyebb a recesszió, annál gyorsabb a kilábalás. Ez azonban nem minden esetben igaz - véli Kenneth...
Christine Lagarde francia pénzügyminisztert választotta Európa idei legjobbjának a Financial Times, amely szerint Oszkó Péternek, a magyar szaktárca vezetőjének a feladata a legnehezebbek között van az EU-n belül.
Július közepe óta nem látott nagyságú vételi erő (218.3 mrd Ft) jelentkezett a mai 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukción, amelynek nyomán az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a 35 milliárd forintnyi...
Kedden a déli órákban felszállt egy kínai katonai helikopter Szecsuan tartományban, és személyzete mintegy 4200-4400 méterre emelkedve a megadott területen és koordináták szerint felderítette a terepet abban a térségben, ahol nagy valószínűséggel eltűnt a négy magyar hegymászó október 22-én vagy 23-án - tájékoztatta helyi idő szerint délután öt órakor a magyar diplomáciai képviseletet a tartományi…
A főváros körzetében sugárzó Pont FM-et működtető cég eladó, de „a legkevésbé a Sláger Rádióval tárgyalunk” - közölte az kedden az adót működtető társaság ügyvezetője.
Jóval kevesebben terveznek elbocsátást most, mint korábban - derül ki a DGS GLOBAL RESEARCH tanácsadócég által folytatott "Képzési Benchmark Felmérés 2009" kutatásból. A mai gazdasági körülmények között ugyanakkor kiemelten fontos feladata a jövőre is gondoló munkáltatóknak a tehetségmenedzsment kérdése.
Alkotmányos a szuperbruttósítás, miután ez az adóalap-kiegészítés egy korrekciós tényező - mondta ki az Alkotmánybíróság. Szakértői számítások szerint ezzel a technikával az adózók többségének a nettó jövedelme jövőre nőni fog.
A várakozásokat felülmúló nyereségről számolt be a Home Depot ma közzétett harmadik negyedéves gyorsjelentésében, a bevételek szintjén pedig az elemzői konszenzusnak megfelelő számot tett közzé és a...
Alkotmányos a szuperbruttósítás, miután ez az adóalap-kiegészítés egy korrekciós tényező - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) a januárban életbe lépő személyijövedelemadó-változásokról a mai napon....
A korábban valószínűsített közel 50 ezernél jóval kevesebb munkahely szűnhet meg az idén a New York-i Wall Streeten, az Egyesült Államok pénzügyi központjában New York állam számvevőszékének új felmérése szerint.
Az Alkotmánybíróság elutasította a személyi jövedelemadó összevont adóalapja utáni adómegállapítás 2010. január 1.-jén hatályba lépő új módszere - vagyis a szuperbruttó - ellen érkezett beadványokat....
A 10 éves Patika Egészségpénztár a Concorde Alapkezelővel közösen a magyar befektetési és egészségügyi piacon egyedülálló kombinált befektetési konstrukciót vezet be Generáció Patikapénztár Befektetési Alap néven. A konstrukcióval nem csak az egészségpénztárba történő egyéni befizetések után járó adókedvezményeket tehetjük zsebre, de a konzervatív befektetési portfolió akár 7,5-8 százalékos…
Nem változott az elemzők és üzletemberek által érzékelt korrupció hazánkban tavaly óta, a volt szocialista országok közül csak Észtország és Szlovénia előzi meg Magyarországot. A teljes listán...
A Financial Times idén is összeállította az Európai Unió pénzügyminisztereinek rangsorát, ahol a 19 "versenyző" közül Oszkó Péter a 17. helyen végzett. A neves üzleti napilap a magyar...
Közzétette párhuzamos indoklását az országos kereskedelmi rádiós műsorszolgáltatási jogosultságokra érkezett pályázati ajánlatok értékeléséről Szalai Annamária, az Országos Rádió és Televízió Testület tagja. Eszerint az ORTT az egyetlen jogszerű döntési lehetőséggel élt, amikor a legjobb ajánlatot benyújtó pályázókat nyilvánította nyertesnek a két meghirdetett országos frekvencián.
Egyelőre nem bírta tartósan átlépni az 1,49-es szintet a jegyzés. Elemzők szerint jelenleg 1,4920-ig visszatérhet az árfolyam. Délután az amerikai adatok megmozgathatják a jegyzést. Pozitív adatok esetén sikerülhet az 1,49-es szint áttörése. Délután 14:30-kor teszik közzé az USA-ban az októberi termelői árak mutatóját (előrejelzés: 0,5 %, előző érték: -0,6 %). 15:00-kor kerül közzétételre a…
Dirk Nowitzkinak a hosszabbítás utolsó másodpercében szerzett kosarával nyert a Dallas Mavericks a Milwaukee Bucks otthonában az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) hétfői játéknapján.
A föld alatt, öt méter mélyen találták meg egy német nő holttestét a rendőrök Mohácson hétfő este – nyilatkozta Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden. A nőt múlt hét óta eltűntként keresték. Ügyében sok volt a gyanús körülmény, ezért a nyomozók figyelték a környezetét, így jutottak el a holttesthez.