2009. november 7. szombat

nov. 7
10:06
Morgan Freeman megállapodott autóbalesete áldozatával (Gondola)
Morgan Freeman megállapodott tavalyi autóbalesetének áldozatával, aki súlyos sérülése és anyagi vesztesége miatt indított ellene kártérítési pert. A megállapodás pénzügyi részletei nem ismeretesek,...
nov. 7
10:06
Nincs egymáshoz szavunk, mondja Alföldi, csak a tébolyult mechanizmus részesei vagyunk (Spa Trend Online)
Alföldi Róbert az Ármány és szerelem előadásában élő díszletként használja a zenekart a Nemzeti Színház és a Művészetek Palotája közös produkciójában, a Fesztivál Színházban. A szereplők gyakran a zenekar tagjai között bolyonganak, közöttük telepednek le, vagy éppen egy-egy muzsikushoz szólnak, netán dühükben elzavarják helyükről valamelyiküket, akár Silló István karmestert is. Schiller veretes,…
nov. 7
10:06
Jövő héten benyújtja a parlamentnek a civilek kampányfinanszírozási javaslatát az MSZP (Alternatív Energia)
Törvényjavaslat formájában benyújtják az Országgyűlésnek a szocialisták a civilek kampányfinanszírozásra vonatkozó elképzeléseit – mondta el a Népszavának Mesterházy Attila. A MSZP frakcióvezetője reméli, hogy a Fidesz meggondolja magát, és végül megszavazza a kétharmados többséget igénylő tervezetet. A szocialisták egységesen támogatni fogják a javaslatot, ahogy kedden a költségvetés főbb…
nov. 7
10:08
Brezsnyev csókja ismét forró (Privátbankár)
A két hajdani kommunista pártvezető, Leonyid Brezsnyev és Erich Honecker ismét olyan forrón csókolja egymást, mint 20 évvel ezelőtt - legalábbis a berlini falon
nov. 7
10:08
Gyümölcsteával védi a majmokat az influenzától egy ukrán állatkert (Gondola)
Citromos és málnateával itatják a majmokat a harkovi állatkertben, így próbálva megóvni őket az influenzával való fertőződéstől. A kelet-ukrajnai nagyváros állatkertjében ezekben a napokban,...
nov. 7
10:10
OKM: a költségvetési módosításokkal jobb helyzetbe kerül a közoktatás (Gondola)
Az oktatási tárca szerint az elfogadott költségvetési módosításokkal jobb helyzetbe kerül a közoktatás - közölte a minisztérium sajtóirodája. A költségvetési tárgyalások során az Oktatási és...
nov. 7
10:12
Kétszáz kilós disznó ölte meg a 38 éves részeg disznót (ATV)
Egyetlen ép csontja sem maradt a betörőnek.
nov. 7
10:14
Nemzeti álláspont: Magyarország Izrael mellett szavazott + videó (ATV)
Jóváhagyta az ENSZ-közgyűlés a gázai háborúról szóló beszámolót.
nov. 7
10:18
Victoria egy kis melegségre vágyik (Édenkert)
A Victoria amazonica már gyermekkoromban elbűvölt, amikor először olvastam róla. A leírásból talán az ragadta meg a leginkább képzeletemet, hogy a tündérrózsák családjába tartozó vízinövény levele olyan hatalmas és szilárd, hogy - mintha egy kerek, lapos gumimatrac lenne - képes egy nagyobb gyermeket is a víz színén tartani.
nov. 7
10:24
A Biztonsági Tanács elé kerül a Goldstone-jelentés (Infostart)
A Biztonsági Tanács elé terjeszti a csaknem egy évvel ezelőtti gázai konfliktusban elkövetett állítólagos háborús bűncselekményeket taglaló, úgynevezett Goldstone-jelentést az ENSZ főtitkára.
nov. 7
10:24
Focus '89 fesztivál Brüsszelben a berlini fal leomlásának 20. évfordulóján (Gondola)
Focus '89 címmel egész héten át tartó kulturális fesztivál kezdődik hétfőn Brüsszelben a berlini fal leomlásának 20. évfordulója alkalmából. A belga főváros Flagey Művészeti Központja és az Európai...
nov. 7
10:24
Több ezer emberre számítanak a demonstráción (HírTV)
Több ezer embert vár a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a Budapestre meghirdetett országos szülői értekezletre. A jövő évi költségvetés tervezetében lévő, a közoktatást érintő megszorítások ellen tiltakozik a 18 szakmai és civil szervezet.
nov. 7
10:24
Még novemberben dönt az Alkotmánybíróság a szuperbruttóról (Alternatív Energia)
Heteken belül határozatot hirdet az Alkotmánybíróság (Ab) a szuperbruttóval kapcsolatban – közölte Paczolay Péter, a testület elnöke. A Bajnai-csomagot támadó beadványok közül a szuperbruttóra vonatkozó kérdéseket még novemberben, a költségvetés parlamenti elfogadása előtt lezárják. Egyidejűleg pedig a vagyonadóval és a családi pótlék új szabályozásával kapcsolatos ügyeket is elkezdik tárgyalni.…
nov. 7
10:26
Félmilliárdos cigarettacsempész-ügyet lepleztek le a vámosok (Gondola)
Félmilliárd forint értékű csempészett cigarettát találtak egy kamionban a pénzügyőrök - közölte a vám- és pénzügyőrség szombaton. A nyomozók Pest megyében a napokban három kamiont ellenőriztek,...
nov. 7
10:26
Oszkó miatt kényszerülnek fusizásra (HírTV)
Az APEH-nál felmerült a másodállási tilalom feloldásának gondolata, mert így lehetővé válna, hogy az adóhivatal munkatársai mellékes kereset után nézzenek – számol be a Magyar Nemzet. A veszélyesnek tűnő intézkedést a hatóság dolgozóinak drasztikus jövedelemcsökkenése indokolná, amit egyébként jól mutat, hogy egyre több APEH-os kér a hivataltól munkáltatói segélyt és fizetési előleget.
nov. 7
10:30
Egy új outsourcing hullám jöhet (Portfolio)
A volt kommunista országok nem omlottak össze, de új utakat kell találjanak a fejlett országokhoz való felzárkózáshoz -írja legújabb számában az Economist. Ugyan az utóbbi években rendkívül gyors...
nov. 7
10:30
Kubica: raliversenyen indul, mielőtt elfoglalná F1-es helyét (ATV)
Saját autóval vág neki a raliversenynek.
nov. 7
10:42
Egészségvédelemmel a gazdasági fellendülésért! (Privátbankár)
A gazdasági válság egyik következménye a munkavállalók pszichés terheltsége és az ebből eredő egészségkárosodás
nov. 7
10:42
Karcolásokkal megúszta, utasa szörnyethalt (HírTV)
A helyszínen belehalt sérüléseibe annak az autónak az utasa, mellyel ittas sofőrje fának hajtott az 55-ös úton - értesült a HavariaPress.
nov. 7
10:42
Majdnem fél méternyit zsugorodott a Mont Blanc (Gondola)
Összesen negyvenöt centimétert veszített magasságából az utóbbi két évben Nyugat-Európa legmagasabb hegycsúcsa, a Mont Blanc - jelentették be a szakértők egy hivatalos felmérést követően. A...
nov. 7
10:42
Sólyom nemzeti nagyjaink sírjairól (Alternatív Energia)
Sólyom László szerint helye lenne a Nemzeti Sírkertben határon túli magyarok sírjainak is, hiszen ez nemzeti és nem állami sírkert.
nov. 7
10:44
Újabb szocialista politikusról derült ki, hogy nincs érettségije (HírTV)
Újabb ózdi szocialista politikusról derítette ki a hvg.hu, hogy hamis az érettségi bizonyítványa. Az MSZP-s polgármester után Bereczki Lászlóné, a lakásügyi és társadalmi bizottság elnöke is elismerte, hogy nincs meg a papírja.
nov. 7
10:44
Interpellációk, kérdések - Az utolsó pillanatban vagyunk? (Gondola)
Felelőtlenség vagy üzlet? Visszaköszön a feljelentő állam! Magánbefektetők zsebébe csúsztat a Bajnai-kormány? Van-e jövője Egerben a vasúti közlekedésnek? Miért mostoha a gyermekotthonok sorsa a kormánynak? Ellopják a magánnyugdíj-pénztári tagok járulékbefizetéseit? Lázár, kelj fel!
nov. 7
10:48
Félmilliárd forintnyi csempészett cigarettát foglaltak le - nincs meg a tettes (ATV)
Ismeretlen tettes ellen indítottak egyelőre eljárást.
nov. 7
10:50
A palesztin ámokfutó őrnagy 600 katonát akart lemészárolni + videó (ATV)
13 halottja és 30 sebesültje van a legnagyobb amerikai katonai támaszponton történt lövöldözésnek.
nov. 7
10:52
Manchester United: aggódnak Ferdinand sérülése miatt (ATV)
Egy éve bajlódik különböző sérülésekkel a védő.
nov. 7
11:00
A távhő a fenntartható fejlődés záloga (Infostart)
A távhőszolgáltatás a fenntartható fejlődés és az energiahatékonyság záloga - így összegezték tapasztalataikat a Koppenhágában megrendezett a "távhő és a klímaváltozás" című konferencia résztvevői.
nov. 7
11:00
Álló mentőautóba rohant (HírTV)
Álló mentőautóba rohant egy kocsi hajnalban az 51-es úton, Dunaharaszti és Bugyi között. A karambolozó mentőkocsi egy másik, betegeket szállító mentőhöz érkezett.
nov. 7
11:00
Alkotmánybíróság - A költségvetés sem kivétel! (Gondola)
Bajnai-csomagot támadó beadványok. Fidesz: Erre eddig még nem volt példa! Aláírásgyűjtést kezdeményez a Jobbik. Az otthonszülés szabályozásáért. Pert nyertek! Az Alkotmánybíróság 2009. november 9-10 -i teljes ülésének napirendje.
nov. 7
11:00
Fidesz - MSZP: Óriásplakát és szócsata a munkanélküliségről (Alternatív Energia)
Nem kezeli, hanem tovább mélyíti a válságot a kormány – jelentette ki a fideszes Répássy Róbert. A politikus úgy vélte, ha minden így folytatódik, akkor hamarosan gazdasági vészhelyzet áll elő Magyarországon, és újabb tíz- és százezrek munkahelye kerülhet veszélybe. Hozzátette, a munkanélküliség a kormány kudarca, és ezt a Nyugati térre kihelyezett óriásplakáton is jelezni akarják. A Fidesz…
nov. 7
11:00
A méznél is jobb a magyar méz! (Édenkert)
Őskori barlangrajzok tanúsága szerint a méhek és a méz már több évezrede megjelentek az ember életében. A keleti kultúrákban a méz egyedülálló módon a mai napig kettős szerepet tölt be: gyógyszer és egyben élelmiszer is. Az európai országokban szintén kedvelt fogyasztási cikk: az átlagos mézfogyasztás eléri az évi 1,7-2,5 kg-ot. Németország, illetve a skandináv országok egyaránt nagy mézfogyasztó…
nov. 7
11:02
Bajnai rendszeresen egyeztet Gyurcsánnyal (HírTV)
Kéthavonta négyszemközt egyeztet Gyurcsány Ferenccel Bajnai Gordon. A Blikk úgy tudja: néhány hete a Szemlőhegyi villában fogadta a jelenlegi kormányfőt elődje.
nov. 7
11:02
Bazsalikom - a spagettifűszer (Édenkert)
Napimádó, egynyári növény. A konyhai ablakpárkányon télen is igen jól érzi magát, nincs vele gond egy szál se. Lássuk, mi mindenre jó a bazsalikom a ház körül!
nov. 7
11:06
Hoppá! Eladja luxusvilláját a drogozó celeb (Pénzcentrum)
Eladja luxuslakását Whitney Houston. A drogbotrányairól is híres amerikai énekesnő saját bevallása szerint új életet akar kezdeni, egy új házban....
nov. 7
11:06
Antikvárium: előkerült egy dedikált Ady-fotó (ATV)
A fotó 100 ezer forintról indul a november 14-iki árverésen.
nov. 7
11:08
Szolidaritás Hunvalddal: tehetetlenek a szocialista vezetők + videó (ATV)
Továbbra is megkapja fizetését Hunvald György.
nov. 7
11:18
A távhő menti meg a világot, mi jól állunk (Privátbankár)
A távhőszolgáltatás a fenntartható fejlődés, az energiahatékonyság záloga jelenleg és a jövőben is - Közép-Kelet-Európa jól áll e tekintetben
nov. 7
11:18
„Lebuktatták Gyurcsányt és Bajnait” (HírTV)
A sajtó lebuktatta Bajnai Gordont és Gyurcsány Ferencet, kiderült: rendszeresen összejárnak és egyeztetnek - tudatta szombaton közleményben Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója.
nov. 7
11:18
Semjén: az értékek irányába kell elmozdítani a társadalmat (Gondola)
A Kereszténydemokrata Néppártnak (KDNP) nem pusztán az az ambíciója, hogy jó oktatáspolitikát hirdessen, hanem az is, hogy az értékek irányába mozdítsa el a társadalmat - erről Semjén Zsolt...
nov. 7
11:18
"Az emberek azt is szeretnék tudni, hogy milyen gyakran rendeli magához Gyurcsány Ferenc az Apró-villába bábját, Bajnai Gordont, hogy ellássa utasításokkal" (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint "folytatódik a Gyurcsány-Bajnai korszak", hiszen sajtóhírekből kiderült, hogy a két politikus rendszeresen összejár és egyeztet, az előző miniszterelnök "befolyása a kormányzásra erősebb, mint valaha".
nov. 7
11:18
Korunk Noéi (Spa Trend Online)
Állatok a kipusztulás küszöbén – ez a címe a National Geographic televíziós csatorna egyik legizgalmasabb sorozatának. Méltán hirdetik úgy a műsort, hogy korunk Noéival ismerkedhetünk meg általa. Azoknak a szakembereknek, civi­leknek az áldozatos munkájával, akik arra tették fel életüket, hogy megmentsék azokat az állatokat, melyeket a civilizáció, a környezeti ártalmak lassan vagy nem is annyira…
nov. 7
11:24
Fának ütközött: az utas kirepült az autóból, a vezető megúszta (ATV)
A biztonsági öv használatának hiánya okozta a tragédiát.
nov. 7
11:26
Mi történt? Itthon kiesett, külföldön világhírű lett a megatáncos! (ATV)
A Megatánc döntősei közül elsőként szavazta ki a zsűri Rákász Dánielt, aki akkor úgy érezte, kalapáccsal törték össze az álmait.
nov. 7
11:33
Levine: Sarapova a legrosszabb szerető (Blikk)
LOS ANGELES - Egy szlovén kosarassal randevúzgat Marija Sarapova (22).
nov. 7
11:33
Egészségesnek tűnő alkalmazottak, akik mégis betegek (Infostart)
Számítások szerint az amerikai vállalatok egészséges alkalmazottaikhoz képest négyszer annyit költenek azokra a dolgozóikra, akiket úgy vettek fel munkahelyükre, hogy nincs semmi bajuk, pedig idült betegségeik miatt állandó kezelést igényelnek, és bármikor kieshetnek a munkából.
nov. 7
11:36
Tizen mentették meg Hunvald fizetését (Privátbankár)
A kerületi képviselő-testület megszavazta, hogy Hunvald továbbra is fizetést kapjon, miközben a szaktárca már állást foglalt: nem járhat javadalmazás
nov. 7
11:36
Újra kezdeményezi a kerületi Fidesz Hunvald fizetésének felfüggesztését (Gondola)
Ismét kezdeményezni fogja az erzsébetvárosi Fidesz-frakció az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György (MSZP) VII. kerületi polgármester alapilletményének felfüggesztését. Vattamány Zsolt, a...
nov. 7
11:36
Autóbusznak ütközött, szörnyethalt (HírTV)
Szörnyethalt annak az autónak a vezetője, mely egy parkoló autóbusznak ütközött a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kőteleken - értesült a HavariaPress.
nov. 7
11:38
Főállású civilek (Gondola)
Még a helyi borbarátok köre is politikával fertőzött, ami nem baj addig, amíg kakaspörköltet készítenek és borozgatnak az elvbarátokkal. De igenis nagy baj, amikor az ökörköri beszélgetések eredményét közkinccsé kívánják tenni és mondjuk rábírják a falu népét, hogy tárgyalásokba bocsátkozzanak (esetlegesen pártkötődő) szemétszállítási indítványukról.
nov. 7
11:38
Magyar Bálint újabb drasztikus javaslattal állt elő (HírTV)
A közelmúltban bukott meg Magyar Bálint salátatörvényhez benyújtott módosító indítványa, amely lehetővé tette volna, hogy szinte minden ágazatban kiszervezzék a közalkalmazotti jogviszonyból az alaptevékenységgel közvetlenül össze nem függő munkakörben dolgozókat, így a dajkákat, iskolatitkárokat, gazdasági szakembereket, portásokat, takarítókat – írja a Magyar Nemzet.

Keresés