Magyarország — A kutyákat és macskákat is elérheti a cukorbetegség, ám az odaadó gazdiknak nem kell emiatt feladniuk a reményt, a novemberi diabéteszhónap róluk is szól.
A készülődés tetőpontjára hágott, Berlin jubileumi lázban ég a fal leomlásának 20. évfordulója előtt. A turisták már elárasztották a belvárost, ahol a november 9-i ünnepségeket rendezik. Az idegenforgalmi hatóságok több mint 1 millió hazai és külföldi vendégre számítanak, a szállodák túlnyomó többsége már lehúzta a redőnyt, az előzetes foglalások ugyanis minden várakozást felülmúltak.
Gaskó István szerint a korrupciót, a feketegazdaságot a magyar társadalom kizárólag önszerveződéssel képes visszaszorítani, a kormányzat ugyanis nem érdekelt ebben, mert nagyon sok szállal kötődik...
A német Energia- és Vízgazdálkodási Szövetség (BDEW) adatai alapján az idei év első hónapjában 7% körül csökkent az áram- és a gázfogyasztás Németországban. A fogyasztáscsökkenés az energiaigényes...
Levélben kérte tagságának megszüntetését a Pannon Bormíves Céhben a glicerinbotrányba keveredett egri termelő, a legismertebb magyar borászokat tömörítő szervezet péntek esti pannonhalmi közgyűlésén elfogadta a kérést. A céh ugyanott kiáltványt fogadott el "a szőlész- és borásztársadalomért", amelyben a szakmai szervezeteket összefogó bortestület megalakítását szorgalmazzák.
A készülődés tetőpontjára hágott, Berlin jubileumi lázban ég a fal leomlásának 20. évfordulója előtt. A turisták már elárasztották a belvárost, ahol a november 9-i ünnepségeket rendezik. Az...
Négy civil szervezet tart demonstrációt a Radnóti-emlékév alkalmából vasárnap délután a fővárosban, a tömörülések szerint az adófizetők pénzéből nem lehet emlékhelyet fenntartani náci, nyilas gyilkosoknak
A Fidesz alelnöke szerint a demokratikus jogállam keretei között mindenképpen meg kell próbálni feltárni az elmúlt évek elhíresült botrányait, még akkor is, ha bizonytalan, hogy milyen eredményt lehet majd elérni. Pokorni Zoltán arról is beszélt, hogy az új kormány asztalán ott kell lennie a kidolgozott, részletes pedagógusi életpályamodellnek.
"Egyáltalán nem hiszem, hogy parlamenten kívül reked a párt. De ha mégis, akkor elmondhatjuk: legalább megpróbáltuk. A mai ordas, gyorsan romló világban ez alapvető politikai felelősségünk és erkölcsi kötelességünk."
Óriási Disney parkot terveznek építeni Shanghaiban, melynek alapterülete tíz négyzetkilométeres lesz, a beruházás becsült értéke pedig 25 milliárd jüan (680 milliárd forint). Kérdés persze, hogy mennyiben tudja felülmúlni majd a hongkongi park meglehetősen gyenge teljesítményét....
Az újkori német történelem legboldogabb napjának nevezte 1989 november 9-ét, a berlini fal leomlásának napját Angela Merkel. A készülődés tetőpontjára hágott, Berlin jubileumi lázban ég a fal leomlásának 20. évfordulója előtt. A turisták már elárasztották a belvárost, ahol a november 9-i ünnepségeket rendezik.
Az újkori német történelem legboldogabb napjának nevezte 1989 november 9-ét, a berlini fal leomlásának napját Angela Merkel. Szokásos hétvégi videoüzenetében a német kancellár kiemelte az egykori...
Nemzetközileg is lejáratja Magyarországot az Országos Rádió és Televízió Testületnek a rádiós frekvenciapályázatban tapasztalt eljárása - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Újságíróként kezdte, főszerkesztőként a divatvilág legexkluzívabb helyszíneire jutott el, a szakmában mindenkit megismert, aki számít, bejárta a világot, aztán hazajött. Tapasztalatait most összegezte, és szerelmes regényt ír belőlük
Az utolsó pillanatban mégis létrejött a megegyezés arról, hogy a Baranya Megyei Önkormányzat január elsejétől átadja kórházát a Pécsi Tudományegyetemnek. Az intézménynek 2 milliárd forint a tartozása, ezt a régi tulajdonosnak kell kifizetnie. A Bajnai-csomag megszorításai további 1 milliárd forinttal terhelik meg a megye éves költségvetését.
Kövér László szerint a következő országgyűlésben az MSZP és a Jobbik "két tűz közé, a satu két pofája közé" szorítja a Fideszt; a politikus erről a párt és a Kisgazda Polgári Egyesület...
A pénzügyi tranzakciók adóztatását ajánlotta megfontolásra G20-csoport szombati skóciai értekezletén Gordon Brown brit kormányfő. A világ 19 legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdasága, valamint az...
Hét afgán katona és rendőr vesztette életét a NATO vezette nemzetközi erők egy téves légitámadása következtében Nyugat-Afganisztánban péntek délután - jelentette be szombati közleményében a kabuli...
Őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki ittas állapotban betört a nagycenki patikába és egyebek mellett több mint 30 ampulla új influenza elleni oltóanyagot lopott - közölte a rendőrség.
Két ember halt meg szombaton H1N1 vírusfertőzésben, így 23-ra emelkedett az újinfluenzás halálesetek száma Törökországban - közölte az egészségügyi minisztérium.
Globális jövőkép, technológiai előretekintés, valamint a társadalom- és természettudományok együttműködése szükséges a fenntartható fejlődés céljainak eléréséhez - állapították meg a Tudomány...
Minden tizedik munkaképes korú amerikai munkanélküli. A washingtoni vezetés adatai szerint októberben 10,2 százalékos volt a munkanélküliség aránya. Utoljára 1983-ban volt hasonló foglalkoztatási válság Amerikában. A rászorulók növekvő aránya miatt az amerikai segélyszervezetek is kezdenek kifogyni a szétosztásra váró élelmiszerből.
Az MSZP és az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) szerint sem jár fizetés az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György VII. kerületi szocialista polgármesternek; az MSZP fővárosi vezetése jövő héten tárgyal az ügyben a VII. kerületi szocialistákkal.
Őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki ittas állapotban betört a nagycenki patikába és egyebek mellett több mint 30 ampulla új influenza elleni oltóanyagot lopott - közölte a rendőrség...
Tartalmazni fog csapaterősítést az Egyesült Államok új Afganisztán-stratégiája, amelyet néhány héten belül jóváhagy Barack Obama elnök - közölte Brüsszelben Michele Flournoy amerikai védelmi...
Két ember halt meg szombaton H1N1 vírusfertőzésben, így 23-ra emelkedett az újinfluenzás halálesetek száma Törökországban - közölte az egészségügyi minisztérium. A két utolsó áldozat egy 43,...
MAGYARORSZÁG - A magyarok több mint egyharmada venné igénybe a szexpartnerkereső szolgáltatásokat - derült ki a Blikk kiadója, a Ringier által elvégzett kutatásból.
Dél-Koreában 150 ezren tüntettek, mert a kormány átalakítaná az érdekképviseleti rendszert. Cégeken belül is rivális szakszervezeteket hozna létre a kabinet, az érdekképviseleti vezetők pedig a tagság helyett a cégektől kapnák fizetésüket. Az érdekképviseletek a kormány tervei miatt országos sztrájkkal fenyegetnek.
A Financial Times után az Economist is megemlékezik a két nagy hazai rádió elbukásáról és egyértelműen negatív jelként értékeli, hogy a külföldi tulajdonú állomások helyett helyi cégek kapták a...
Kövér László szerint a következő országgyűlésben az MSZP és a Jobbik "két tűz közé, a satu két pofája közé" szorítja a Fideszt; a politikus erről a párt és a Kisgazda Polgári Egyesület közös fórumán beszélt szombaton Szekszárdon.
Kilenc elfogatóparancs volt érvényben az ellen a férfi ellen, akit csütörtökön fogtak el a rendőrök Budapesten, a XVI. kerületben. A 33 éves férfi tavaly óta bujkált - tájékoztatta a Független Hírügynökséget szombati közleményében a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Dávid Ibolya Bajnait kéri rendcsinálásra és a nemzetközi jó hírünket félti. Az Advenio beperli Dávid Ibolyát - bár nem számít arra, hogy a parlament kiadja. Szijjártó szerint a két párt alaptalanul vádaskodik, és összeesküvés-elméleteket gyárt.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint veszély fenyegeti a közoktatást, a gyermekek ellátását. Az érdekképviselet által meghirdetett szombati, Országos Szülői Értekezlet címet viselő fővárosi demonstráción 18 szakmai és civil szervezet tiltakozott a jövő évre tervezett költségvetés közoktatást érintő tételei ellen.