Az ENSZ-közgyűlés 114 szavazattal, 18 ellenében magáévá tette a Goldstone-jelentést a múlt téli gázai hadjárat idején Izrael és a Hamász által elkövetett háborús bűnök ügyében, és kérdést megtárgyalására a Biztonsági Tanács elé utalta. A dokumentum elfogadása ellen szavazott Izrael, az Egyesült Államok, Kanada és több más állam mellett Magyarország és Csehország is. A zsidó állam képviselője…
Demonstrációval fenyegetőznek a szociális szervezetek képviselői, ha szerdáig nem tudnak megegyezni a kormánnyal a bentlakásos otthonokban élő idősek kiegészítő normatívájáról.
Akár egy évvel is csúszhat a jogilag kötelező érvényű nemzetközi klímamegállapodás, derült ki a decemberi koppenhágai klímacsúcs előtt tartott utolsó szakértői egyeztetésen Barcelonában.
A gazdasági válság által leginkább sújtott hátrányos helyzetű társadalmi csoportok mikrohitelhez való hozzájutását kívánja előmozdítani az a kezdeményezés, amelyről csütörtökön szavazott az Európai...
Több mint százezer rákos megbetegedést okoz évente az elhízás az Egyesült Államokban, és ez a szám valószínűleg tovább növekszik majd, ahogy az amerikaiak is egyre túlsúlyosabbak lesznek - állapították meg a kutatók.
A tudósok lehetősége és feladata, hogy eljuttassák a változás szükségességének üzenetét, hogy az emberiség képes legyen a változásra és ezáltal a túlélésre - fogalmazott Bajnai Gordon miniszterelnök a Tudomány Világfórumának zárónapján, az Országgyűlés épületében összegyűlt résztvevők előtt tartott beszédében szombaton.
Bűnösnek ítélte New Yorkban egy bíróság azt a guatemalai férfit, akit drogcsempész-hálózat működtetésével vádoltak - írta szombaton az AFP. Jorge Mario Paredes-Cordova az amerikai hatóságok szerint korábban a világ egyik legveszélyesebb drogbárója volt. Büntetésének mértékét később közlik - a legkevesebb 10 évre, de akár életfogytiglan tartó börtönbüntetésre is ítélhetik.
Az orosz kommunisták szombaton Moszkva központjában felvonulást tartottak az 1917-es bolsevik forradalom évfordulója alkalmából - amely négy éve már nem hivatalos ünnep -, a rendőrség mintegy 20 embert őrizetbe vett.
A súlyosan kóros kövérség kezelésére mind több országban végeznek sebészeti beavatkozásokat, amelyek a fogyás szempontjából igen hatékonynak bizonyulnak, de hosszú távon a szívroham esélye a tapasztalatok szerint nem lesz kisebb az operációtól.
Eddig úgy tűnt, hogy két esélyes politikus maradt. A hétvégén azonban újra felmerült Gráf József neve, de információink szerint az agrárminiszter ismét visszautasította a jelölést.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra emlékeztek a moszkvai Vörös téren. November 7-e az 1917-es bolsevik puccs évfordulója, ám az orosz kommunisták ma is a dicsőséges forradalmat ünneplik, és az egykori Szovjetunió nagyságát méltatják. Utcára vonultak a nemzeti bolsevikok is, akik a Putyin-Medvegyev páros távozását követelték a Kremlből.
A Bayern München hazai pályán nem bírt a Schalke 04 csapatával a német labdarúgó-bajnokság 12. fordulójának szombati játéknapján. A címvédő Wolfsburg a Hoffenheim vendégeként gyűjtötte be a három pontot.
Az V. kerületi Alkotmány utca és a Honvéd utca sarkán szombatra virradóra, a balesetben ketten sérültek meg. A baleset következtében az autók fejtetőre álltak, az egyik sérültet csak a tűzoltók segítségével tudták kiszabadítani.
Kállai István író, dramaturg Kertész Imre testi-lelki jó barátja fiatal kora óta. Több csacska vígjátékot együtt is írtak a ötvenes években, amikor Kertész már elindult a prózaíróvá válás útján, ám az anyagi körülmények alkatától eltérő tevékenységre kényszerítették.
Folytatódik a "Fidesz Muppet show", a legnagyobb ellenzéki párt "bábszínházasdit játszik" és "piszlicsáré" dolgokkal foglalkozik, miközben gazdasági válság sújtja a lakosságot - reagált a kormányszóvivő arra, hogy a legnagyobb ellenzéki párt szombaton azt kérdezte: miért hívatta magához titokban Gyurcsány Bajnait?
"Ha felfedeznénk, hogy vannak még intelligens életek rajtunk kívül is, az korszakalkotó változást jelentene az emberiség történetében. Véletlen baleset lenne az ember, vagy csordultig van az univerzum intelligens lényekkel? Életbevágóan fontos ez a kérdés, hogy megérthessük önmagunkat és történelmünket" - fogalmazta meg az őt egész életében foglalkoztató kérdést a hetvenöt éve, 1934. november…
Virágültetéssel és félpályás útlezárással demonstráltak a kátyúzásért a nyugat-nógrádi települések. Azt mondják: évek óta szinte járhatatlan a közút Legénd, Nógrádsáp, Nézsa, Keszeg és Alsópetény között. A térségben lakók ezen az útvonalon járnak Vácra és Budapestre.
„Jómagam egy álom hatására ismertem meg Kertész Imrét, amelyben egy roppant szövevényes történet szimbolikus megoldásaként szerepelt. Ma is pontosan emlékszem rá, ahogy ott áll egy színdarab rendezőpéldányával a kezében… Amikor felébredtem, egyből tudtam, hogy dolgunk van egymással. Nemsokára telefonáltam neki, elmondtam, miért keresem, mire Kertész egyből felhívott magához a Török utcába. Amikor…
Hozzávalók: A tésztához: 20 dkg liszt 10 dkg vaj 1 tojás 1/2 teáskanál sütőpor porcukor szükség esetén tejföl A pudinghoz: 5 dl tej 2 evőkanál étkezési keményítő 2 evőkanál kristálycukor vaníliarúd vagy aroma + bármilyen gyümölcs, én sárgabarack konzervet használtam
Szabadon engedték szombat este Farhad Puladit, akit a héten vettek őrizetbe, amikor a teheráni nagygyűlésről tudósított - jelentette az IRNA hivatalos iráni hírügynökség a főügyészségre hivatkozva.
A Zalaegerszeg saját közönsége előtt 4-1-re legyőzte a Vasast a labdarúgó Soproni Liga 14. fordulójának első szombati mérkőzésén. A Haladás hazai pályán kétgólos győzelmet aratott a Nyíregyháza felett, gólerős támadójátékával győzött Kecskeméten az MTK, a Paks döntetlent ért el Kispesten, Diósgyőrben nyert a Kaposvár, Pápán is győzött a Ferencváros. Összefoglaló!
Cseh Tamás, Kossuth- és Liszt-díjas előadóművész emlékére fát ültettek szombaton Balatonfüreden; a tölgyfát a Tagore-sétányon a szerzőtárs és barát, Bereményi Géza író, rendező ültette el.
A munkájában elmaradhatatlan golyóstollal a füle mögött vette át egy brit hentes a Buckingham-palotában a királynőtől a kitüntetést, amit a brit húsiparnak tett több évtizedes szolgálataiért kapott. Ezt pénteken közölte a brit média. William Lloyd Williams a lovagi cím ötödik, civileknek járó fokozatát (MBE) kapta meg.
Hagyományosan az új bor megszentelésével kezdődtek a Szent Márton napi rendezvények Villányban. Ilyenkor kerül az asztalra a 2009-es évjárat első bora az oportó, és a belőle készült rozé, amelyhez libából készült ételeket kínálnak.
Az egyensúlytalansági problémák megoldásának határidőket kell szabni, ennek hiányában ugyanis újabb válság alakulhat ki - vélik a Skóciában ülésező pénzügyi vezetők. A találkozó részvevői a pénzügyi...
Még nem lehet elkezdeni a gazdaságösztönző intézkedések leépítését - ebben állapodtak meg a G20-csoport pénzügyminiszterei és jegybankárai Skóciában tartott szombati értekezletükön, amelyen napirendre került a pénzügyi tranzakciók adóztatása is.
Elsősorban a nyereség növekedését várja a távközlési piacon 6-6 százalékos részesedéssel rendelkező Externet Nyrt. és Enternet Zrt. a későbbi összeolvadástól - közölte Bauer Róbert, az Enternet Invest Zrt. igazgatóságának elnöke az MTI-vel.
Génterápia és csontvelő átültetés ötvözésével francia szakemberek sikeresen kezeltek két olyan súlyos idegsorvadásban szenvedő fiút, akik az 1992-ben George Miller által készített Lorenzo olaja című, amerikai-olasz film főszereplőjéhez hasonló agybetegségben szenvedtek.
A helyszínen belehalt sérüléseibe az a gyalogos, akit egy személyautó gázolt el a főváros IX. kerületében. Az autós a baleset után elhajtott a helyszínről - értesült a HavariaPress.
Erzsébetváros vezetése hétfőn reagál az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) közleményére, miszerint az előzetes letartóztatásban lévő köztisztviselőknek és polgármestereknek nem jár díjazás - közölte a VII. kerület MSZP-s alpolgármestere szombaton.