Az amerikai védelmi minisztérium új kibervédelmi terve sértheti a magánszférát, sőt diplomáciai aggodalmakat is fölvethet - jelentette szakértői vélemények alapján vasárnap az MSNBC televízió. A...
Bencsik János szerint a szocialisták kiforgatták a szavait. Tatabánya fideszes polgármestere vasárnap azt is közölte az MTI-vel, a kifogásolt hasonlattal azért élt, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány magántőkét is igénybe véve bocsát el embereket.
A román gazdaság a recesszió felé halad, és a központi bank korábbi prognózisa, mely szerint nulla százalékos GDP növekedéssel átvészelheti az idei évet, nem reális - közölte a román elnök a mai napon. (ProfitLine.hu)
A múlt héten megtört a lendület a nemzetközi piacokon, míg a BUX szekere tovább szaladt, bár a hét második felére nálunk is alábbhagyott a lelkesedés. A nagy kérdés, hogy további menetelés előtti...
Egy átlagos testtömegű felnőtt napi kalóriaigénye 2000 kcal/nap. Az energiaszükségletet befolyásolja a testtömeg, a nem, az életkor, a külső hőmérséklet, és elsősorban a szellemi és fizikai aktivitás.
Magyar Koalíció néven új délvidéki magyar párt kezdte meg a hétvégén működését, névválasztásával megnehezítve a Vajdaságban élő magyaroknak, hogy eligazodjanak a képviseletére ajánlkozó politikai erők között.
A Ferencváros csapata nyerte a második alkalommal kiírt Puskás-Suzuki Kupa nemzetközi utánpótlás labdarúgótornát, miután a székesfehérvári fináléban 2-1-re legyőzte a Budapest Honvédot.
Kijutott a decemberi női kézilabda-világbajnokságra a magyar válogatott, miután az idegenbeli egygólos siker után Nyíregyházán 11 góllal múlta felül Szlovákiát.
Magyar Koalíció néven új délvidéki magyar párt kezdte meg a hétvégén működését, névválasztásával megnehezítve a Vajdaságban élő magyaroknak, hogy eligazodjanak a képviseletére ajánlkozó politikai...
Magyar Koalíció néven új délvidéki magyar párt kezdte meg a hétvégén működését, névválasztásával megnehezítve a Vajdaságban élő magyaroknak, hogy eligazodjanak a képviseletére ajánlkozó politikai erők között.
Kijutott a decemberi kínai világbajnokságra a magyar női kézilabda-válogatott, miután a selejtező vasárnapi visszavágóján, Nyíregyházán is nyert, mégpedig fölényesen, 33-22-re.
Tizennégy milliárd forinttal többet fizetett ki az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) 2009 első fél évében az egészségügyi intézményeknek, szolgáltatóknak, mint a tavalyi év hasonló időszakában - közölte az Egészségügyi Minisztérium. A szaktárca arra reagált, hogy előzőleg lemondásra szólította fel az egészségügyi minisztert a Fidesz, Pesti Imre, a párt szakpolitikusa ezt azzal indokolta,…
Arnold Schwarzenegger elképzelése szerint digitális tankönyvekből tanulnának a kaliforniai középiskolások; a kormányzó a nyomtatott tankönyvek költségeinek lefaragásával az állami költségvetés helyzetén akar javítani.
Oroszország bízik az amerikai dollárban, és egyelőre nem tervezi, hogy új tartalékvaluta felé nyisson - közölte az orosz pénzügyminiszter, Alexej Kudrin. (ProfitLine.hu)
Június 15-től, azaz hétfőtől kerül forgalomba az új, kétszázforintos érme, amely - a lakossági szavazás eredményeként - a Lánchidat ábrázolja - olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján.
A kommunizmus bukásának idei huszadik évfordulóját beárnyékolja a globális pénzügyi és gazdasági válság - írta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a The Guardian című angol lapban.
Június 15-től, azaz hétfőtől kerül forgalomba az új, kétszázforintos érme, amely - a lakossági szavazás eredményeként - a Lánchidat ábrázolja - olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján. A...
Június 15-től, azaz hétfőtől kerül forgalomba az új, kétszázforintos érme, amely - a lakossági szavazás eredményeként - a Lánchidat ábrázolja - olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján. (ProfitLine.hu)
Hatan sérültek meg egy közúti balesetben vasárnap kora este Kocsordon, ahol személygépkocsik ütköztek össze - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A Fidesz és a Jobbik nem egymás ellenségei, a nemzeti célok érdekében össze kell fogniuk - jelentette ki Fricz Tamás, a Civil Összefogás Fórum szóvivője az előre hozott választásokért meghirdetett fővárosi demonstráció végén, az Alkotmány utca és a Kossuth tér kereszteződésében mondott beszédében.
Hatvan év óta rossz iskolában van a magyar társadalom, és ezen változtatni kell - mondta az InfoRádiónak adott interjúban Hankiss Elemér. A szociológus szerint társadalmi szerződést kell kötni...
Az ázsiai-csendes-óceáni vállalkozások új nemzetközi piacok megjelenésére számítanak, és ennek megfelelően alakítják tevékenységüket a globális recesszió alatt, míg sok európai vállalkozás határozatlan, hogy milyen választ adjon a válságra - állapította meg a KPMG új tanulmánya, amely 850 felső szintű döntéshozó megkérdezésével készült.
Első ízben mutatott hajlandóságot egy korlátozott jogkörű - hadsereggel nem rendelkező - palesztin állam elfogadására vasárnap Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.
A Fidesz és a Jobbik nem egymás ellenségei, a nemzeti célok érdekében össze kell fogniuk - jelentette ki Fricz Tamás, a Civil Összefogás Fórum szóvivője az előre hozott választásokért meghirdetett vasárnapi fővárosi demonstráció végén, az Alkotmány utca és a Kossuth tér kereszteződésében mondott beszédében.
A békefolyamat megtorpedózásával vádolta vasárnap a palesztin elnök szóvivőjén keresztül Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt annak tel-avivi beszéde miatt. Az izraeli kormányfő beszédében...
Magda József független jelölt nyerte az időközi polgármester-választást a baranyai Nagypeterden vasárnap - közölte a körjegyző. Az eddig a község alpolgármestereként dolgozó győztes 180 szavazatot...
A kommunizmus bukásának idei huszadik évfordulóját beárnyékolja a globális pénzügyi és gazdasági válság - írta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a The Guardian című angol lapban. Azután, ami az elmúlt...
Azonnali előre hozott választást követeltek a Civil Összefogás Fórum által a Hősök terére meghirdetett demonstráció szónokai vasárnap délután Budapesten.
Első ízben mutatott hajlandóságot egy korlátozott jogkörű - hadsereggel nem rendelkező - palesztin állam elfogadására Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.
Nagykozártól a szomszédos Romonyához tartozik majd 2010 őszétől a Zsemenye-dűlő, miután érvényes és eredményes volt a területrész átadásáról szóló vasárnapi népszavazás - tájékoztatta Jávorcsik...
A kommunizmus bukásának idei huszadik évfordulóját beárnyékolja a globális pénzügyi és gazdasági válság - írta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a The Guardian című angol lapban.
A pénzromlás újabb stációjához érkezünk hétfőn, 2009. június 15-én. Forgalomba hozzák a 200 forintos pénzérmét. Hivatalos magyarázat szerint a 200-as papírcímlet gyorsan kopott a napi használatban, ezért tér át a jegybank a fémpénzre.
Lemondásra szólította fel az egészségügyi tárca vezetőjét a Fidesz; a minisztérium szerint nem vonnak ki forrásokat az ágazatból. Azonnali előre hozott választást követeltek a budapesti kormányellenes demonstráción. Riasztást adott ki holnapra az Országos Meteorológiai Szolgálat a várhatóan magas UV-B sugárzás miatt
Drámai, 26-25-ös vereséget szenvedett a jól játszó magyar férfi kézilabda-válogatott a vb-ezüstérmes horvátok otthonában vasárnap, az Európa-bajnoki selejtezősorozatban. Ez azt jelenti, hogy a kontinensviadalra csak akkor juthat ki a csapat, ha csütörtökön nyer a görögök ellen és egy hét múlva pontot szerez Szlovákiában.
Meghalt vasárnap az új influenzavírus egyik brit fertőzöttje. Ez az első haláleset Nagy-Britanniában azóta, hogy a H1N1 vírustörzs májusban felbukkant az országban. A beteg a nyugat-skóciai Glasgow...
A pakisztáni hadsereg utasítást kapott a pakisztáni tálibok vezetőjének, Baitulla Mehszudnak az elfogására. Az e célból Dél-Vazirisztánban indított offenzíva hírét vasárnap jelentették be. Az...
A spanyol válogatott sima, 5-0-s győzelmet aratott a Konföderációs Kupa második mérkőzésén az új-zélandiak ellen. Fernando Torres szűk negyedóra alatt mesterhármast lőtt.
Napokon belül kiderülhet, hogy az OTP eddigi példátlan emelkedése, melyet az 1200 forintos mélypontjának elérése óta produkált, eléri-e a 4000 forintos szintet. Ugyan a piacokon továbbra is tart az emelkedés, azonban már korántsem olyan vehemens mértékben, mint korábban. (ProfitLine.hu)
Meghalt vasárnap az új influenzavírus egyik brit fertőzöttje. Ez az első haláleset Nagy-Britanniában azóta, hogy a H1N1 vírustörzs májusban felbukkant az országban. A beteg a nyugat-skóciai...
Június 15-től, azaz hétfőtől kerül forgalomba az új, kétszázforintos érme, amely - a lakossági szavazás eredményeként - a Lánchidat ábrázolja - olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján. A...