Újabb három új influenzás megbetegedést igazoltak az Országos Epidemiológiai Központban. Ezzel az eddig megerősített esetek száma hétre emelkedett – közölte az ÁNTSZ.
A szerdai kormányülésen pozitív döntés született a Vértesi erőmű ügyében - tette közzé Keleti György országgyűlési képviselő nyilatkozata alapján Oroszlány polgármesteri hivatala szerdán az...
Az MDF és az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) együttműködése már régen megszűnt; együttműködés híján nincs mit felmondaniuk - közölte Horváth István, az MDF elnökségi tagja, az Ifjúsági Konzervatív...
A civil szervezeteken keresztül pályázaton nyert pénzek összegét a Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták (Fibisz) akkori elnöke, Ujhelyi István is ismerhette, és tudhatta, azokat mire fordították;...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 347,14 pontos, 2,22 százalékos csökkenéssel, 15.275,17 ponton zárt szerdán, 24 milliárd forintos forgalom mellett.Az előző napokhoz hasonlóan a vezető részvények árfolyama csökkent. (ProfitLine.hu)
A szerdai kormányülésen pozitív döntés született a Vértesi erőmű ügyében - tette közzé Keleti György országgyűlési képviselő nyilatkozata alapján Oroszlány polgármesteri hivatala szerdán az Önkormányzati Sajtószolgálat honlapján - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Nagy-Britannia a digitális technológia élharcosává akar válni a világon - közölte a kormány, amikor közzétette a digitális kommunikáció fejlesztéséről szóló tervet. Ennek része például, hogy 2012-re minden otthont rákapcsolnának a szélessávú internetre, fejlesztenék a mobiltechnológiát és szigorúbban fellépnének a kalózkodás ellen.
Újabb három, az új típusú influenzavírussal fertőzött személyről tud az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ); a megbetegedéseket az Országos Epidemiológiai Központ légúti vírus...
Nem tudja garantálni a kormányszóvivő, hogy a korábbi szocialista ígéretek szerint olcsóbb lesz a gáz a fűtési szezonban. Két héttel a piacnyitás előtt még mindig nem tudni, hogyan alakulnak a gázárak a jövőben. Az árszabályozási rendeleteket nem készítette el határidőre a kormány. A piacnyitás eredetileg 2008. január 1-től valósult volna meg, később ezt a határidőt módosították, de a júliusi…
A politikai stratégiával foglalkozó ülésekre nem kívánja meghívni Bokros Lajost az Európai Parlament (EP) magyar néppárti delegációja - közölte Brüsszelben magyar újságírókkal Szájer József, a...
Jelentős károkat okozott a somogyi ültetvényekben és a szántóföldeken a kedd esti viharos időjárás és a jégeső - közölte a megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal főigazgatója szerdán az...
A gyógyszeripar és ezen belül a biotechnológia versenyképességének javítását célozza elsősorban a gazdasági tárca akcióterve, a cél, hogy az iparág működéséhez, fejlődéséhez kedvező szabályozási környezetet biztosítsanak - ismertette Bakács András, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium főosztályvezetője az akcióterv szerdai szakmai vitáján, Budapesten - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Igen nagy meglepetés érte azt a belga lányt, aki elaludt, miközben tetoválták az arcát. Amikor felébredt és a tükörbe nézett, nem azt látta, amit szeretett volna.
Indokolás nélkül lemondott tisztségéről Dombóvár polgármestere – erősítette meg a Tolna megyei internetes oldalnak Krauss Péter alpolgármester. Szabó Loránd ellen jelenleg vesztegetés miatt folyik nyomozás, amit a hírTV kamerája is rögzített.
Parlagisas-fiókákat mentettek pénteken Dél-Borsodban. A parlagi sas fiókáinak szokásos gyűrűzését végezték, amikor a borsodi mezőségben lévő fészket megtalálták.
Szigorításként értékelhető, hogy a második ingatlan után már 15 millió forintos értéktől fizetni kellene adót, és az egy tulajdonban lévő harmadik, illetve sokadik ingatlan sem maradna adómentes. Ugyanakkor a tavasszal megalakult Bajnai kormány első ingatlanadó tervezetéhez képest a mostani még mindig egy puhább változat.
Az MSZP-re a kényes egyensúlyok politikája a jellemző, vagyis nem valószínű, hogy a belső elégedetlenség szétrobbantja a pártot - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Török Gábor politológus. Giró-Szász András, a Századvég Alapítvány igazgatója hozzátette: teljes paradigmaváltásra lenne szükség, de nemcsak az MSZP politizálásában.
A magyar és a lombardiai tartományi kormány egy széles együttműködést lehetővé tevő egyezmény alapjait fektette le szerdán Budapesten - mondta Roberto Formigoni, az olaszországi Lombardia tartomány...
A spanyol válogatott bejutott a Konföderációs Kupa elődöntőjébe, miután a szerdai csoportmérkőzésen 1-0-ra legyőzte Irak legjobbjait. A spanyolok David Villa második félidőben szerzett góljával jutottak előnyhöz, amelyet a hátralévő időben megőriztek. Spanyolország a legjobb négy között valószínűleg az olaszokkal vagy a brazilokkal találkozik majd.
Dávid Ibolya szerint a Fidesz exportálja a Magyarországot tönkretevő, ellenségeskedő politikát az Európai Parlamentbe. Véleménye szerint a magyar konzervatívok újabb példát kaptak a Fidesz jobboldaliságából és összefogás-együttműködéspártiságából azzal, hogy Szájer József szerdán közölte: a politikai stratégiával foglalkozó ülésekre nem kívánja meghívni Bokros Lajost az Európai Parlament (EP)…
Dávid Ibolya szerint a Fidesz exportálja a Magyarországot tönkretevő, ellenségeskedő politikát az Európai Parlamentbe. Véleménye szerint a magyar konzervatívok újabb példát kaptak a Fidesz...
Az arany augusztusi határidős árfolyama 0.4 százalékos emelkedés után 936 dolláron zárt a szerdai napon, a fő ok pedig a dollár gyengülése volt. Elemzők szerint rövid távon a dollár erősödése miatt...
Több mint harminc Airbus gyártásáról szóló szerződést írtak alá a Párizs melletti Le Bourget-ben hétfőn megnyílt Nemzetközi Légi- és Űrszalon második napján. A 48. alkalommal megrendezett esemény iránt a gazdasági válság ellenére is élénk az érdeklődés.
Lemondott tisztségéről Dombóvár szocialista polgármestere. Szabó Loránd a lépését nem kívánta kommentálni, mindössze annyit mondott: „Hét év után úgy gondoltam, hogy ennyi elég volt.
Tőkét emelt a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV) többségi tulajdonosa, a magyar állam a vasúttársaságban a keddi közgyűlésen - közölte a társaság szerdán az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint a...
A Jobbik elnöke, Vona Gábor, és a párt EP-képviselője, Szegedi Csanád 500 ezer forint törzstőkével céget alapított, hogy megjelentesse a párt online újságja, a Barikád printváltozatát – közli a HVG friss száma.
Az egyik utas az Air France járatán, amelyik az Atlanti-óceán felett még nem ismert okokból lezuhant, Casio Z750 típusú minifelvevővel két felvételt készített a gépen. A felvevőgép tönkrement, de a felvevő memóriakártyája nem sérült. Ezeket a képeket láthatják lentebb, bár hamisítványok...
A Széles Gábor médiacsoportjába tartozó cég tavaly 653 millió forint mérleg szerinti veszteséget volt kénytelen elkönyvelni - derül ki az eheti HVG-ből.
Manapság már szinte hihetetlen, de igaz: napra pontosan 45 évvel ezelőtt a magyar labdarúgó-válogatott elődöntőt játszott a spanyolok ellen a Nemzetek Európa-kupájának nevezett kontinensbajnokságon. S bizony nagy csalódást keltett, hogy óriási csatában, hosszabbításban, kikapott, s "csak" a harmadik helyért játszhatott három nappal később. Az inforadio.hu felidézi az emlékeket.
Kaliforniai tudósok bejelentették, hogy klónoztak egy kutyát, amely segített a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadás utáni kutatásban és mentésben. A Trakr nevű eb klónozásával öt...
Szerződést bontana Heves megye önkormányzata a HospInvest Zrt.-vel. Az egri megyei kórház működtetésére Egerrel és a Debreceni Egyetemmel közösen hoznának létre egy céget. Hogy a téma a június 26-i megyei közgyűlésen téma lesz-e, egyelőre még nem tudni.
Általános, szinte minden drogériában kapható hajfestékkel festette be a haját egy brit háziasszony, de megbánta, a feje ugyanis a kemikália használata után akkorára dagadt, mint egy focilabda.
Huszonöt százalék lesz a béren kívüli juttatások adókulcsa. Leghamarabb az év végén kaphatnak anyagi segítséget az államtól az aszály sújtotta területek gazdái. Őrizetbe vették a 2002-es hídfoglalásáról ismertté vált Budaházy Györgyöt.
Szadomazochista szexjáték közben, egy székhez bilincselten és tetőtől talpig latexbe öltözötten ölték meg Franciaország egyik leggazdagabb emberét, Edouard Stern bankárt; a gyilkosságban a...
Kaliforniai tudósok bejelentették, hogy klónoztak egy kutyát, amely segített a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadás utáni kutatásban és mentésben.
Öngyilkos lett Vermont állambeli művészeti galériájában Mia Farrow amerikai színésznő bátyja. A rendőrség szerint a 66 éves Patrick Farrow fejbe lőtte magát, s az öngyilkosságot megállapító...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a június 17-én megtartott 25. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták: Első számsorsolás: 2, 9, 14, 16, 21, 25, 28. Második...
Öngyilkos lett Vermont állambeli művészeti galériájában Mia Farrow amerikai színésznő bátyja. A színésznő egy éven belül második közeli családtagját veszítette el: fél éve fogadott lánya hunyt el.
Lemondott tisztségéről Dombóvár szocialista polgármestere. Szabó Loránd döntéséről már tájékoztatta a helyi képviselőtestületet, de a lépést nem kívánta megindokolni.
Az Egyesült Államokban a válság kezdete óta a legátfogóbb pénzügyi szabályozási reformot kezdeményezett az amerikai elnök. Barack Obama stratégiájának két központi eleme a bankok ellenőrzésének szigorítása a rendszerszintű kockázatok megelőzésére illetve kezelésére, valamint a fogyasztók pénzügyi védelme.
Oroszországban csaknem 54 ezer munkahelyet szüntet meg az idén az állami vasúttársaság. A jelenleg 1 millió 200 ezer embert foglalkoztató cég az áruforgalom visszaesésével indokolja a leépítést.
Újabb több százezres tüntetés volt Teheránban szerdán a múlt pénteki elnökválasztások eredményei miatt. A tömegtüntetést – amin részt vett Mir Hoszein Muszavi, az elnökválasztások reformista vesztese – csendes tiltakozásnak nevezték a szervezők.
Magára hagyta a költségvetési krach felé haladó Kaliforniát az amerikai szövetségi állam, Washington nem hajlandó pénzzel kisegíteni Arnold Schwarzenegger kormányzót. Közben már vannak, akik arra készülnek, hogy elvándorolnak Kaliforniából, mert a kormányzó által javasolt brutális költségvetési megszorítások kulturális értelemben is megváltoztatják az államot.
Egy 14 éves lányt vertek meg cigány fiatalok egy kerepesi általános iskolában. Azért támadtak neki, mert korábban megvédett egy 9 éves gyereket. A verést osztálytársaik videóra vették és feltették az internetre. A rendőrség csoportos garázdaság és bűnpártolás miatt indított eljárást. Az egyik verekedő komolyabb büntetésre számíthat, mert korábban többször felelnie kellett a rendőrségen lopásért.