A globális fedezeti alapszektor kezd feléledni, a kimagasló teljesítményeknek hála pedig egyre többen találnak vissza a szektorba. Az Eurekahedge becslései szerint pedig közel egy éves rossz sorozat...
Továbbra is mély gödörben van a hazai autópiac, amit jól jelez, hogy a regisztrációs adóból származó bevételek május végéig 18 milliárd forintot tettek ki, a tavalyi első öt hónap 38,2 milliárd forintjához képest....
Felszámolják a Demko Feder Kft.-t, a vállalkozás vagyonelemeit jelenleg egy társaság bérli, és folytatja a termelést, így a márkanév és a bolthálózat a piacon marad -olvasható a Népszabadság szerdai számában.
A liberalizált hazai gázpiac meghatározó szereplője, a vitatott tulajdonosi hátterű cég szerződése június 30-án lejár, miközben augusztustól el kellene kezdeniük a stratégiai tároló feltöltését....
A válság miatt nehéz időszak elé néz a jórészt alkatrész-beszállítókat tömörítő magyar járműipar, ezért jókor készült el a kormány által a közelmúltban elfogadott Közúti járműipari akcióterv - mondta tegnap Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter az Autóipari Versenyképességi Munkacsoport ülése után.
Minimális elmozdulásokat mutat a ma reggeli kereskedésben a forint: az euróval szembeni jegyzések tegnap délutánhoz hasonlóan ma is kissé a 280-as szint felett mozognak. Az európai nemzetközi...
Hullámzó teljesítményt mutatott az elmúlt órákban a dollár az euróval szemben, miután a tegnap délután kezdődött gyarapodását ma reggelre teljesen elveszítette. Az amerikai fizetőeszköz mozgására...
Több mint egy tonna kokaint foglalt le a mexikói haditengerészet a latin-amerikai ország déli részén egy kikötőben; a csempészek fagyasztott cápákban akarták az Egyesült Államokba juttatni a kábítószert.
Egy háromszintes ház valamennyi lakóját ki kellett menekíteni szerdára virradó éjjel Zalaegerszegen, mert tűz ütött egy lakásban, ahonnan egy sérültet is elszállítottak a mentők - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete az MTI-vel.
Ismeretlen támadók lelőttek egy civil ruhás rendőrt szerdán hajnalban Athén egyik északi, Ano Patiszia nevű külvárosában - közölték rendőrségi forrásból.
Tagságának felfüggesztésével fenyegeti a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Kuvaitot, mivel úgy ítéli meg, hogy az ottani ötkarikás szervezet nem működik szabadon.
2016-ig lesz Forma 1 Magyarországon a kormány hétfői határozata szerint, a kabinet ugyanis folyamatosan biztosítja a Hungaroring Zrt. számára a szükséges támogatást. Mint ismeretes, korábban...
Az iskolai idő végeztével sok szülőnek okoz gondot, kire bízza a nyári szünetben gyermekét. Az önkormányzatoknak fenn kell tartaniuk napköziket, sok szülő azonban ódzkodik ezektől. Hogy mi a megoldás ilyenkor, arról más véleményen vannak a szülők, a szociológus és a gyermekpszichológus. Mint ahogy arról is: kinek a feladata vigyázni a gyermekekre.
Bíróság elé állítják Gyenesei István emberét. A kaposvári ügyészség sikkasztás és a számviteli rend megsértése miatt emelt vádat a Somogy Televízió Kht. korábbi vezetője ellen.
Amerikai biológusok szerint az ondósejtekben olyan különleges módon csomagolt állapotban van jelen az örökítő anyag, hogy az nagyobb befolyással van a megtermékenyített petesejt fejlődésére, mint eddig hitték.
Elkészült a XIV. kerületben az Erzsébet királyné útján található 14 emeletes irodaépület felújítása, mely jelenleg 100%-os bérbe adottságnak örvend. A tulajdonos Elsbet Kft. tegnap jelentette be,...
A regionális munkaügyi központok adatai szerint a gazdasági válság kezdete óta 11-12 ezer - részben feketén foglalkoztatott - vendégmunkás kényszerült arra, hogy hazaköltözzön....
Az elmúlt napokban kicsit kifulladt a piac, a korrekció azonban az elmúlt hónapokban látott masszív emelkedés után egyáltalán nem meglepő. Egyelőre nincs semmi, amibe a befektetők kapaszkodhatnának,...
Pókerarc vagy sokéves kártyabarlang-rutin nélkül is szép summát vagy slusszkulcsot tehetnek zsebre játékos kedvű és szerencsés olvasóink. Sokan már most tudják, mire költenék július 19-ig tartó játékunk 15 millió forintos fődíját!
Megérkezett a Phylaxia piacára a részvények tegnapi felfüggesztését okozó bejelentés. Újabb tőkeemelés és egy ebből finanszírozandó akvizícióra is sor kerül a Phylaxia-nál. A korábbi napok...
A Merrill Lynch és a UBS után az Erste állt elő ma reggel egy kedvezőtlen véleménnyel a Magyar Telekom részvényeiről. Felhalmozásról tartásra minősítette le az Erste elemzője ma reggeli régiós...
A HUMET bejelentette, hogy tegnap a Társasághoz érkezett bejelentés szerint Civin János 2009. június 15-én és 16-án a tulajdonában lévő HUMET részvényeket értékesítette, így a tulajdonában lévő HUMET...
A BRIC országok (Brazília, Oroszország, India és Kína vezetői) ismét nemtetszésüket nyilvánították ki amiatt, hogy a dollár tölti be a világ vezető devizájának szerepét. A találkozó részvevői szerint...
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: TOVÁBB FOLYTATÓDOTT AZ ESÉS -a főbb amerikai részvénypiacokon a tegnapi napon is folytatódott az esés, annak ellenére, hogy a nap első részében még pozitív...
Ismét határozottan cáfolta a pénzügyminiszter, hogy valamennyi ingatlant meg kívánná adóztatni a kormány, úgy vélte, hogy a módosító javaslatok elfogadásával igazságosabb lesz a vagyonadóztatás és...
A civil szférának fontos szerepe van a társadalmi változásokban. Ahhoz, hogy elért eredményeiket bemutathassák, jelen lehessenek a családok mindennapjaiban és a közéletben egyaránt, hatékonyabb együttműködésre van szükség az állami, a vállalkozói szféra és a média szereplőivel. A civil társadalom képes hidakat építeni a különböző társadalmi szektorok, nemek, népek, nemzetek között. A nonprofit…
Az EMFESZ Első Magyar Földgáz és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft. az MTI-nek cáfolta azt a sajtóban megjelent hírt, miszerint gázellátási problémái lehetnek a társaságnak. A közlemény -...
Az EUR/USD 1,3820 körül kezdte a napot hajnalban, majd emelkedni kezdett. Később aztán sikerült átlépni az 1,3860-as szintet és tovább gyengült a dollár. 08:00 órakor újabb lendületet kapott a devizapár az ébredező európai kereskedőktől, akiknek sikerült 1,39 fölé tolniuk a jegyzést. Amennyiben sikerül tartósan megtartani az értéket, úgy az elemzők többsége további euró erősödésre számít. A felső…
Felszámolják a Demko Feder Kft.-t, a vállalkozás vagyonelemeit jelenleg egy társaság bérli, és folytatja a termelést, így a márkanév és a bolthálózat a piacon marad -olvasható a Népszabadság szerdai számában.
Az EUR/USD 1,3820 körül kezdte a napot hajnalban, majd emelkedni kezdett. Később aztán sikerült átlépni az 1,3860-as szintet és tovább gyengült a dollár. 08:00 órakor újabb lendületet kapott a devizapár az ébredező európai kereskedőktől, akiknek sikerült 1,39 fölé tolniuk a jegyzést. Amennyiben sikerül tartósan megtartani az értéket, úgy az elemzők többsége további euró erősödésre számít. A felső…
A bérek, a nyugdíjak emelését, munkahelyteremtést, az IMF-hitelek elleni uniós védelmet javasolja a válság leküzdésére az Európai Szakszervezeti Szövetség (ESZSZ).
Az építőipari termelés volumene 2009 áprilisában mind kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanaptényezővel kiigazítva 8,4 százalékkal csökkent éves szinten. Az év első négy hónapjában a termelés 5,7 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál; szezonálisan kiigazítva áprilisban 4,9 százalékkal maradt el az előző havitól - olvasható a KSH jelentésében. (ProfitLine.hu)
Áprilisban az építőipari termelés volumene 4,9 százalékkal maradt el a márciusi szinttől, az egy évvel ezelőtti helyzethez képest 8,4 százalékos az elmaradás - derül ki a Központi Statisztikai...
Elvileg jövő tavasszal világbajnoki futamot rendeznek a Sávoly határában épülő gyorsasági motoros versenypályán. Egyelőre azonban nem sok munkagépet látni a terepen....
11:00-kor teszik közzé az áprilisi EU-s kereskedelmi mérleg mutatóját (előrejelzés: , előző érték: ). 14:30-kor teszik közzé az USA-ban az első negyedéves fizetési mérleget (előrejelzés: -85,0 mrd USD, előző érték: -132,8 mrd USD) és a májusi fogyasztói árak mutatóját (előrejelzés: 0,3 %, előző érték: 0,0 %). 16:30-kor kerül közzétételre a nyersolajtartalékok eheti mutatóját (előrejelzés: -2,0…
Egyre több fiatal szeretne hosszabb-rövidebb ideig külföldön tanulni vagy dolgozni, jelenleg már az egyetemisták, főiskolások csaknem fele próbálná ki szívesen a külföldi tanulmányokat - állapítja meg az ötödik alakommal elkészült Fanta Trendriport elnevezésű jelentésben Ságvári Bence szociológus. A válaszadók mintegy 32 százaléka volt elégedetlen a magyarországi helyzettel, és hasonló számban…
Az amerikai törvényhozók 37 milliárd dollárt remélnek attól az intézkedéstől, amelyben megtiltanák a gyógyszergyártóknak, hogy a jövőben is levonható maradjon a receptre kapható készítményekre...
Kevin M. Warsh (Fed tag) tegnapi beszédében óvatosságra intette a túlzott eufóriába esett szakembereket. Lehet, hogy a recesszió elérte mélypontját, de ez még egyáltalán nem egyenlő az erős és tartós gazdasági növekedés kialakulásának lehetőségével. Warsh szerint az amerikai fogyasztók kiadásai hosszú időn keresztül alacsonyan maradhatnak. A dollár gyengén kezdte a napot a kanadai dollárral…
Csupán Németországban négyezer ember leépítésére számít az E.ON energiavállalatnál a szolgáltatásban dolgozók szakszervezete. Európa-szerte hatezer munkahely eshet áldozatául a cég takarékossági programjának a ver.di szakszervezet számítása szerint. Az E.ON magyarországi részlegénél egyelőre nem kívánták kommentálni a hírt.
30%-os leépítést határozott el a MySpace amerikai tevékenységeit illetően, ezzel a cég munkaereje 1,000 főre csökken az Egyesült Államokban. A MySpace bejelentette, hogy 400 dolgozóját, vagyis...
Beszélő mosógép, hangos konyhamérleg, a porzsák cseréjére figyelmeztető porszívó, a sütő hőmérsékletét bemondó tűzhely - egyre több olyan eszköz van, amelyek nagyban javíthatnák a vakok és gyengénlátók életminőségét, de ezek nagyon drágák.
Ismét határozottan cáfolta a pénzügyminiszter, hogy valamennyi ingatlant meg kívánná adóztatni a kormány, úgy vélte, hogy a módosító javaslatok elfogadásával igazságosabb lesz a vagyonadóztatás és megerősítette, hogy erről az adónemről nem folytattak külön egyeztetést az IMF-fel, ez az egész a 2010-es intézkedési csomag része.