2009. június 19. péntek

jún. 19
8:45
A liberális párt nevet, logót, arculatot vált? (Alternatív Energia)
Átmenetileg inkább a civil világot választja Szent-Iványi István, az SZDSZ európai parlamenti listavezetője. A politikus erről a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt pénteken.
jún. 19
8:47
Autóbalesetet szenvedett Lengyel Zoltán (Gondola)
Súlyosabbnak bizonyult az autóbalesetet szenvedett Lengyel Zoltán sérülése, mint amilyennek elsőre látszott. A független országgyűlési képviselő csütörtökön nyilatkozott a történtekről a Fejér Megyei Hírlapnak.
jún. 19
8:47
Halálra gázolta a 70 éves kerékpárost (HírTV)
Elgázoltak egy kerékpárost péntek kora reggel a 10-es számú főúton Győr határában. A 70 éves abdai asszony a helyszínen meghalt.
jún. 19
8:49
Sertéspestis járvány módjára terjedő nacionalizmusok (Gondola)
Tőkés László kifogásolta azt is, hogy az alapvetően diszkriminatív romániai egyházpolitika és a vallásügyi törvény nem szerepel a Romániáról összeállított külföldi jelentésekben, és szót sem ejtenek a moldvai csángóknak az egyházi segédlettel folytatott asszimilációja ellen.
jún. 19
8:51
Simor az FT-ben: "Magyarország még mindig sérülékeny a gazdasági sokkokra" (Portfolio)
A nemzetközi támogatásoknak és a hazai reformoknak köszönhetően Magyarország átvészelte a válság legsúlyosabb részét, de a gazdaság sérülékeny maradt a lehetséges jövőbeli sokkokra nézve -...
jún. 19
8:51
Adóváltozás: Mennyivel emelkednek az üzemanyagárak elsejétől? (Pénzcentrum)
Hatalmas, soha nem látott mértékben emelkednek az üzemanyagárak július 1-től a jövedéki adó emelése, illetve az ÁFA kulcs 20%-ról 25%-ra való emelése miatt. Mielőtt azonban valaki az olajcégeket kezdené szidni, érdemes megnézni, hogy miből áll össze a benzin- és a gázolajár most, illetve július 1. után....
jún. 19
8:53
Alku volt Farkas lemondása (Portfolio)
Egy alku keretében mondott le tegnap Farkas István a PSZÁF felügyeleti tanácsának az éléről. A távozása az ára annak, hogy megmaradjon a jelenlegi kettős vezetésű rendszer - írja a Népszabadság. Az...
jún. 19
8:53
Wizz Air-botrány: nem vitték el a vak utast (Pénzcentrum)
A fapados légitársaság megtagadta egy nő utaztatását, mert nem szólt időben, hogy vak. A társaság a nőt csak dupla árért, kísérővel vitte volna el....
jún. 19
8:54
Termelői árak: 22 éve nem láttak ilyet a németek (Privátbankár)
Németországban a termelői árak májusban átlagosan 3,6 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint tavaly májusban, ekkora árzuhanás huszonkét éve, pontosan 1987. április óta nem volt, jelentették pénteken ...
jún. 19
8:55
Román cég vette meg a MÁV Járműjavítót (Portfolio)
A teherszállítással foglalkozó román S.C. GRAMPET S.A. tulajdonába került a MÁV Debreceni Járműjavító Kft. teljes üzletrésze, a társaság által használt ingatlanok ugyanakkor továbbra is a magyar...
jún. 19
8:56
SZDSZ: Szent-Iványi inkább átigazol (Privátbankár)
Átmenetileg inkább a civil világot választja Szent-Iványi István, az SZDSZ európai parlamenti listavezetője. A politikus erről a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt pénteken. Az SZDSZ...
jún. 19
8:57
Kilenc hónap után először mehet tőzsdére kínai cég (Portfolio)
Kilenc hónap után először mehet tőzsdére kínai cég, a gyógyszergyártással foglalkozó Guilin Sanjin Pharmaceutical részvényeinek jegyzése június 29-én kezdődik. A gyógyszergyártó ma bejelentette,...
jún. 19
9:00
Megharapta az autós a túl lassú gyalogost (Infostart)
Gyalogost harapott meg autós Romániában dühében, hogy az illető túl lassan ment át úton.
jún. 19
9:00
Szent-Iványi István: nagyon súlyos helyzetben van az SZDSZ (Infostart)
Átmenetileg inkább a civil világot választja Szent-Iványi István, az SZDSZ európai parlamenti listavezetője. A politikus erről a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt pénteken.
jún. 19
9:02
Megöltek egy férfit Szombathelyen - elfogták a gyanúsítottat (Infostart)
A rendőrség már tudja, hogy ki ölte meg azt a férfit, akit csütörtök éjszaka szúrtak nyakon Szombathelyen az Óperint utcában - közölte az MTI-vel a rendőrség pénteken.
jún. 19
9:03
USD/CAD A sáv fogságában (HírTV)
AZ USD/CAD hajnalban relatíve szűk sávban mozgott. A sáv tetejét (1,1340) és alját (1,12900 is tesztelte már korábban a jegyzés, de nem sikerült átlépni ezeket az értékeket. Az alsó oldal elemzők szerint erősebb. A piac most a délutáni kanadai adatokra vár. Az adatok hatására komolyabb mozgások is kialakulhatnak. (OT/www.globalfx.hu)
jún. 19
9:03
Szent-Iványi István: nagyon súlyos helyzetben van az SZDSZ (Gondola)
Átmenetileg inkább a civil világot választja Szent-Iványi István, az SZDSZ európai parlamenti listavezetője. A politikus erről a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt. Az SZDSZ országos...
jún. 19
9:05
Németország: termelői árak -3,6 % (HírTV)
A májusi német termelői árak mutatója -3,6 %-os értéket hozott a várt -2,7 % helyett. (OT/www.globalfx.hu)
jún. 19
9:05
Két gyártó végleg kiszáll a F1-ből? (Gondola)
Előfordulhat, hogy a jövő évi szabályokat elutasító FOTA egysége az utolsó pillanatban felbomlik, pletykák szerint a McLaren, a Brawn GP és a BMW Sauber hajlik a nevezésre, míg a Renault és a Toyota egyszerűen végleg kiszáll az F1-ből.
jún. 19
9:07
Tóbiás: Simor Andrásnak le kellene mondania (Gondola)
Le kellene mondania posztjáról Simor András jegybankelnöknek – mondta Tóbiás József, az MSZP frakcióigazgatója a köztelevízió reggeli műsorában pénteken. A politikus hangsúlyozta, hogy ez a személyes véleménye.
jún. 19
9:09
Orbán szerint a Jobbik tovább erősödhet (ProfitLine)
Orbán Viktor szerint Magyarországon a szocialisták és a Jobbik között a második legnagyobb párt pozíciójáért való verseny tovább fog folytatódni - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
jún. 19
9:09
Nem kifogás a pénzhiány - Állami programok vállalkozások számára (Portfolio)
A magyar vállalkozások közel 80%-a hitel igénybevétele nélkül folytatja tevékenységét, miközben Nyugat-Európában ez az arány 15-20%. Válságban is különösen fontos lenne pedig, hogy a kkv-k a pénzügyi...
jún. 19
9:11
Unalmas nap várható a BÉT-en (ProfitLine)
Ingerszegény környezetben semleges kereskedési nap várható a Budapesti Értéktőzsdén pénteken - vélte Kovács Krisztián, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
jún. 19
9:11
Bajnai a CNBC-n: mi folytatjuk a legprudensebb politikát Európában (Portfolio)
A magyar gazdaság helyzetéről kérdezgették Bajnai Gordont néhány perce élőben a CNBC-n. A miniszterelnök az eddig megtett lépésekről, a lehetséges új IMF-hitelről és a hitelességről beszélt. Az...
jún. 19
9:12
Képesek vagyunk magunkat finanszírozni (Privátbankár)
A kormányfő szerint a jelenlegi törékeny piaci hangulatban is képesek vagyunk magunk finanszírozni szükségleteinket. Az IMF ott van biztosítéknak
jún. 19
9:13
Óvatos emelkedés jöhet a nap elején (Portfolio)
Tegnap Amerika és Ázsia is kisebb pluszban zárt, így nálunk is egy óvatos emelkedés várható, a nap első felében legalábbis. A tovább irányt pedig vélhetően a tengerentúli piacnyitás adja majd meg -...
jún. 19
9:15
Ha kárt okoz a cégnek, a menedzser is fizet (HR Portál)
Akár az éves fizetésük másfélszeresét is ki kell majd fizetniük a német menedzsereknek, ha bebizonyosodik, hogy hanyagságukkal kárt okoztak a vállalatuknak - írja a Világgazdaság.
jún. 19
9:15
KEG: sikeres volt a debütálás (Portfolio)
Sikeresen értékeli a tőzsdei debütálást a KEG vezérigazgatója, Steier József. A menedzser a Napinak adott interjújában elmondta, hogy a társaság az idei évben a pb gáz értékesített mennyiségét...
jún. 19
9:17
Lemondott a PSZÁF elnöke (HR Portál)
Távozott a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének éléről Farkas István, a felügyeleti tanács elnöke - értesült az index.hu.
jún. 19
9:17
Növekvő méretű kormányzati eladások (Portfolio)
Több európai kormányzat fontolgat nagyobb ingatlanértékesítéseket válaszul a globális pénzügyi válság és a recesszió következtében emelkedő adósságállományra, áll a CB Richard Ellis legfrissebb...
jún. 19
9:18
A pedofilok inkább ölnek, mint végleg rács mögé kerüljenek (Infostart)
Inkább megölik áldozataikat a pedofilok, hogy elkerüljék a börtönt - állítja egy korábban elítélt ausztrál gyermekbántalmazó. Márpedig Ausztráliában azt tervezik, hogy a szexuális bűncselekmények visszaeső elkövetőit a harmadik eset után meghatározatlan időre lecsukják.
jún. 19
9:18
Véglegesen megszüntették a büntetőeljárást Iliescu volt román elnök ellen (Infostart)
Véglegesen megszüntették a büntetőeljárást Ion Iliescu volt román államfő és több más volt tisztségviselő ellen az 1990. júniusi bányászjárással kapcsolatos ügyészségi vizsgálat során.
jún. 19
9:19
Távozik a Mikroszkóp éléről Sas József (HR Portál)
Sas József lemond a Mikroszkóp Színpad igazgatói posztjáról - jelentette be Horváth Csaba főpolgármester-helyettes a köztelevízió reggeli műsorában pénteken.
jún. 19
9:19
Magyarországon bővít a Philips (Portfolio)
A Brugge-ben lévő televíziógyártásának a jelentős részét Magyarországra hozza a Philips, az áttelepítés 191 munkavállalót érint. A Bloomberg információját megerősítette a Napi Gazdaságnak Blazsevácz...
jún. 19
9:21
Egy aranykorszakot hagytunk a hátunk mögött (Portfolio)
Az intézményi befektetőknek vissza kellene lépniük az alapokhoz, Luis Viceira, a Harvard Business School professzora szerint, hiszen egyrészt a válság miatt 10 éves időtávon 4.7 százalékról 7...
jún. 19
9:21
Kétezer tejtermelő demonstrált (HírTV)
Kétezer tejtermelő tüntetett Brüsszelben az uniós csúcs első napján. A német, francia, belga, holland és luxemburgi gazdák azt követelik, hogy 5 százalékkal emeljék meg a tejtermelési kvótákat, hogy növekedhessenek a termelői tejárak.
jún. 19
9:21
Láthatósági mellényt viselt, mégis halálra gázolták (Blikk)
Meghalt egy 70 éves kerékpározó asszony, akit egy furgon ütött el az 1-es főúton Győr határában péntek reggel. A szerencsétlenül járt nő láthatósági mellényben kihajtott a forgalmas főútra, mivel a túlsó oldalra akart átkerékpározni, és akkor ütközött össze a furgonnal.
jún. 19
9:21
Meghalt a világ legidősebb férfija (Gondola)
Meghalt a világ legidősebb férfijaként számon tartott 113 éves japán Tanabe Tomodzsi pénteken. A Jiji Press hírügynökség jelentése szerint Tanabe halálát szívelégtelenség okozta. Az idős férfi...
jún. 19
9:21
Bajnai reménye (Alternatív Energia)
Jelenleg úgy néz ki, hogy ha a piaci helyzet tovább javul, és a hazai intézkedések növelik a bizalmat, akkor Magyarország képes a piacról finanszírozni szükségleteit - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök pénteken a CNBC gazdasági televíziónak, az EU-csúcsértekezlet brüsszeli helyszínén nyilatkozva.
jún. 19
9:23
Megszorult hitelesek, kegyes bankok (Portfolio)
Folyamatosan nő a hiteltörlesztési nehézségekkel küszködő banki ügyfelek száma, s míg a kormány mentőcsomagja várhatóan csak ősztől lesz elérhető, a hitelnyújtók által felkínált könnyítéseket egyre...
jún. 19
9:23
A Főtáv nem készít vészforgatókönyveket (HírTV)
Sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta a Főtáv szóvivője azt a feltételezést, hogy azért kerül vélhetően január elsejétől a legalacsonyabb áfakulcsba a távhő, mert előzetes számítások szerint a sok leváló háztartás miatt olyan helyzet alakulhat ki Budapesten, hogy összeomlik a rendszer.
jún. 19
9:23
Elfogták a szombathelyi gyilkost (Blikk)
A rendőrség már tudja, hogy ki ölte meg azt a férfit, akit csütörtök éjszaka szúrtak nyakon Szombathelyen az Óperint utcában – közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A Nyugat.
jún. 19
9:23
Bajnai: Magyarország képes piaci finanszírozásra (Gondola)
Jelenleg úgy néz ki, hogy ha a piaci helyzet tovább javul, és a hazai intézkedések növelik a bizalmat, akkor Magyarország képes a piacról finanszírozni szükségleteit - mondta Bajnai Gordon...
jún. 19
9:24
Bajnai: Magyarország képes piaci finanszírozásra (Infostart)
Ha a piaci helyzet tovább javul, és a hazai intézkedések növelik a bizalmat, akkor Magyarország képes a piacról finanszírozni szükségleteit - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök pénteken a CNBC gazdasági televíziónak, az EU-csúcsértekezlet brüsszeli helyszínén nyilatkozva.
jún. 19
9:25
Az izraeliek szerint az Obama-kormányzat palesztinpárti (Gondola)
Az izraeli zsidók fele úgy véli, hogy Barack Obama amerikai elnök kormánya palesztinpárti, és csak 6 százalék szerint Izrael-barát - derült ki egy pénteken közzétett közvélemény-kutatásból. A...
jún. 19
9:26
Licenc megállapodást kötött a Richter a KV Pharmaceuticallal (Infostart)
Licenc megállapodást írt alá a Richter Gedeon Nyrt., valamint leányvállalata, a Gedeon Richter USA az amerikai KV Pharmaceutical Company-val (KV), a társaság egyes nőgyógyászati termékeire és technológiáira vonatkozóan - közölte a Richter az MTI-vel pénteken.
jún. 19
9:27
IMF - Mérséklődik a világgazdasági recesszió (ProfitLine)
A Nemzetközi Valutalap (IMF) várhatóan felülvizsgálja a világgazdaság 2010-re vonatkozó előrejelzését, miután jelek mutatkoznak arra vonatkozóan, hogy a gazdasági visszaesés mértéke enyhül - jelentette ki John Lipsky pénteken. (ProfitLine.hu)
jún. 19
9:27
Rémálommá válhat a szabadság? Stressz és nyaralás (WebBeteg)
Kis túlzással sokan erre az egy – szerencsés esetben – két hétre készülünk egész évben. Talán ez is oka lehet, hogy túlzott elvárásokkal indulunk el a nyári szabadságra, s az is előfordul, hogy fáradtan és nem csupán kellemes élményekkel térünk haza.
jún. 19
9:27
Szociális boltok Balatonon is (Pénzcentrum)
Bár a Balatonnál és a tó közelében élő gazdálkodók nem a legrászorultabbak, jövőhéten mégis szociális boltok nyílnak Bogláron, majd Siófokon....
jún. 19
9:27
Átfogó piaci körkép (Buda-Cash) (Portfolio)
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: A KEDVEZŐ MAKROADATOK TÁPLÁLTÁK AZ EMELKEDÉST -A főbb amerikai részvénypiacokon az előző naphoz képest megfordult az irány, miután most a Dow és az S&P 500...

Keresés