Késhegyre menő vita vetett véget a családi idillnek Hajdú Péter otthonában. A családfő és felesége, Kata kislányuk leendő testvérén veszett össze. Kata ugyanis már most teherbe akar esni, Péter viszont egyelőre nem hajlandó testvért nemzeni a kis Noéminek.
Minden pártnak versenytársat jelent a Jobbik, de a legtöbb félnivalójuk a szocialistáknak van - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Lánczi András filozófus. A Budapesti Corvinus Egyetem tanára szerint az MSZP meggyengülésével olyan űr keletkezett a baloldalon, hogy ezt kihasználva akár egy új politikai erő is megjelenhet.
Friderikusszal erősít a TV2 – beszélik szakmai berkekben! A híreket a csatorna sem cáfolta, így valószínűleg ősztől a producerként és műsorvezetőként is már számtalanszor bizonyított Fridi tanácsadóként erősítheti az adót az RTL elleni harcban.
A gazdaság élénkítésére 51 milliárd forintot vonnának el egy előterjesztés szerint elsősorban az egészségügytől és az oktatástól. Áldozatul esne a többi közt az iskolák digitális fejlesztése, a mentés-irányítás fejlesztése és a kórházak betegazonosító rendszerének kiépítése
Az emelkedő olajár következtében a befektetők a vételek mellett döntöttek, ennek következtében emelkedéssel telt a második negyedév utolsó előtti napja. Leginkább az energetikai, ipari és nyersanyagipari vállalatok árfolyamai emelkedtek, bár a piaci aktivitás alacsony volt. (ProfitLine.hu)
Mámorral tölthette el az ölés, őrjítő késztetést érezhetett, hogy újra és újra megízlelje ezt az örömöt - vélekednek a szakértők a kiskunlacházi gyilkossággal gyanúsított P. Józsefről. A férfi szent és sérthetetlen trófeaként őrizte lakásában az áldozatától elvett tárgyakat, csak idő kérdése lehetett, hogy Horák Nóra kivégzése után ismét lecsapjon.
Lehet szégyellni, lehet elítélni, de lehet elfogadni is. Staller Ilona, vagy ahogyan megismerte a világ, Ciccolina, nem szégyelli pornós múltját, nem akar másnak látszani, mint aki. Sorozatunkban Husika csak a Bors olvasóival oszt meg új, és soha nem hallott részleteket az életéből. A második részből kiderül: hogyan lett kém a Hotel Duna Intercontinentálban és hogyan hagyták el a férfiak…
Fedélzetén 153 emberrel az Indiai-óceánba zuhant a jemeni állami légitársaság utasszállító repülőgépe a Comore-szigeteknél kedden hajnalban. Nem tudni, hogy van-e túlélője a balesetnek - közölte Idi Nadhoim, a három nagyobb és több kisebb szigetből álló parányi ország alelnöke.
Lezuhant egy Airbus 310-es típusú utasszállító a Comore-szigeteknél - jelentették kedden légügyi illetékesek Szánában. A fedélzeten az eddigi hírek szerint 153-an voltak, egyelőre nem tudni, hogy van-e túlélője a katasztrófának. A gép eredetileg Párizsból indult - közölte az AFP.
A válság hatásait enyhítené a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség javaslata, amely az Új Magyarország Fejlesztési Tervre szánt keretből 51 milliárd forintot átcsoportosítana a gazdaság élénkítésére; az elvonás főként az esélyegyenlőségi programokat, az oktatást és az egészségügyet érintené - írta a Népszabadság keddi számában egy, a lap birtokába került, a kormánydöntést megalapozó előterjesztésre…
Lezuhant egy Airbus 310-es típusú utasszállító a Comore-szigeteknél - jelentették kedden légügyi illetékesek Szánában. A fedélzeten az eddigi hírek szerint 154-en voltak, egyelőre nem tudni, hogy van-e túlélője a katasztrófának. A gép eredetileg Párizsból indult
Csökkentett árú állóhelyek eladására kért engedélyt egy kínai fapados légitársaság. Az utasok olcsóbban kapják majd a folyosók állóhelyeire szóló jegyeket - írja az IC Media. A Spring légitársaság el...
A Citigroup följavította a kőolaj idei és jövő évi átlagárára vonatkozó előrejelzését, ugyanakkor azzal számol, hogy rövid távon csökken az energiahordozó ára. (ProfitLine.hu)
Tovább zsugorodik a hazai bogyósgyümölcs-termesztés, lassan hiánycikk lesz a magyar málna a piacokon - írta keddi számában a Napi Gazdaság. Az elmúlt 10-15 évben folyamatos volt a bogyós gyümölcsök...
Húsz gyermeket is molesztálhatott az a férfi, aki bébiszitterként hirdette magát egy közösségi portálon. A rendőrségen egy anya márciusban tett feljelentést, miután kétéves kisfia elmondása szerint a férfi fajtalankodott vele.
Továbbra is mintegy 800 kilométer hosszan van árvízvédelmi készültség a magyarországi folyószakaszokon. Az Országos Műszaki Irányító Törzs szóvivője az InfoRádióban azt mondta: több mint 100 kilométeren harmadfokú a készenlét, jelentős javulás csak a hét végén várható.
Mivel ma már több olyan termék is tartalmaz koffeint, amelyről nem is gondolnánk, könnyen előfordulhat, hogy az ajánlott napi bevitelt túlhaladó mértékben juttatjuk azt a szervezetünkbe. A koffein megtalálható a különböző energia-és sportitalokban, egyes gyógyszerekben, kávéban, teában, csokiban, valamint a guaranát tartalmazó italokban is.
Pásztory Tamás, a Magyar Telekomtól a montenegrói korrupciógyanús szerződések miatt távozni kényszerült vezérigazgató-helyettes a kormány kiszemeltje a MÁV átszervezése és részleges privatizációjának lebonyolítására – értesült a Magyar Nemzet.
Jóllehet a rendőrség továbbra is határozottan kiáll álláspontja mellett, hogy P. József egyedül erőszakolta és ölte meg tavaly november 23-án hajnalban Kiskunlacházán a 14 éves H. Nórát, a helyiek azt gondolják, hogy a tettesnek társai lehettek.
Nem jól készítették elő és nem jól irányították az Európai Számvevőszék szemével az Európai Unió műholdas navigációs programját, a Galileót. (ProfitLine.hu)
Az európai részvénypiacokon jó befektetési lehetőséget jelentenek a nyersanyag-és az ingatlanrészvények az értékeltségi szintek alapján - véli a Nomura elemzője. Ezen szektorok esetén az árazás...
Májusban már a hetedik egymást követő hónapban növekedett a munkanélküliség Japánban, a betölthető állások száma pedig történelmi mélypontra csökkent. Kedden közzétett hivatalos adatok szerint a mu...
Koszovó hivatalosan a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank tagja lett hétfőn. A csatlakozási megállapodást Fatmir Sejdiu koszovói államfő és Hashim Thaci miniszterelnök Washingtonban, az...
Fedélzetén 150 emberrel az Indiai-óceánba zuhant a jemeni állami légitársaság utasszállító repülőgépe a Comore-szigeteknél. Nem tudni, hogy van-e túlélője a balesetnek - közölte Idi Nadhoim, a három nagyobb és több kisebb szigetből álló parányi ország alelnöke.
Társadalmi szerepvállalásának keretében a Fürge Diák Iskolaszövetkezet április elején meghirdette a "Dolgozz a jövődön!" programot, amelyben a kiemelkedő diák munkavállalók karriercsomagot kapnak. Most a diákmunkások 12 pontját állította össze a fiatalok könnyebb munkavállalásáért és jogszerű alkalmazásáért - áll a sajtóközleményben.
Fedélzetén 150 emberrel az Indiai-óceánba zuhant a jemeni állami légitársaság utasszállító repülőgépe a Comore-szigeteknél kedden hajnalban. Nem tudni, hogy van-e túlélője a balesetnek - közölte...
Legkevesebb tizenhárom ember életét vesztette, ötven pedig égési sérüléseket szenvedett hétfőn éjjel Olaszországban, amikor egy kisiklott és felrobbant tehervonat lángba borította a egy vasútállomás környékét.
Kamion és személyautó ütközött kedden reggel a 4-es főúton a Szolnok és Szajol között a 104-es kilométerkőnél. Az autó férfi sofőrje a helyszínen meghalt.
Kisiklott egy La Spezia kikötőjéből Pisába tartó tehervonat, melynek két szerelvénye flerobbant. Két épület összeomlott, és a Viareggio pályaudvar közeklében lévő házakra átterjedt a tűz
Továbbra sincs élénkülés a másodlagos nyersanyagnak számító szelektíven gyűjtött hulladékok piacán, amely a tavaly beköszöntött világgazdasági válság óta komoly pozícióvesztést szenvedett el a pécsi hulladékkezelő BIOKOM Kft. cégvezetője állítása szerint - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Májusban már a hetedik egymást követő hónapban növekedett a munkanélküliség Japánban, a betölthető állások száma pedig történelmi mélypontra csökkent. (ProfitLine.hu)
A Magyar Nemzet azt írja, hogy a Magyar Nemzeti Bank 2009-ben és 2010-ben összesen 87-90 fő elbocsájtását tervezi, amelynek hatására éves szinten a személyi költségeknél 800 millió forint, a további működési költségeknél pedig 900 millió forint megtakarítással számol.
Csökkentett árú állóhelyek eladására kért engedélyt egy kínai fapados légitársaság. Az utasok olcsóbban kapják majd a folyosók állóhelyeire szóló jegyeket - írja az IC Media. A Spring légitársaság...
Cardiff ― 180 ezer forintnyi borravalót hagyott egy walesi étteremben Russell Crowe (45), több mint a dupláját annak az összegnek, amelyet kollégáival elfogyasztott.
Mobiltelefonja mentett meg egy szakadékba zuhanó síelőt a haláltól a svájci Alpokban. David Fitzherbert életét a dzsekije mellzsebében lévő, 1,27 cm vastagságú mobiltelefonja mentette meg, a...