Budapesten kívül 2-3 helyszínen rendezhetnek majd magas szinten találkozókat Magyarország EU-elnöksége idején - mondta Balázs Péter külügyminiszter kedden Budapesten az MTI-nek.
Rátámadt egy ittas férfi az őt ellátó orvosokra az egri kórházban. A hajléktalant azt követően szállították be a sürgősségi ambulanciára, hogy hétfőn este a nyílt utcán elesett.
Még ebben a színpompás évszakban is erős bennünk a vágy, hogy ne csak a házból kilépve, hanem odabenn is élvezzük a zöld szín áldásos hatását. Lássunk öt lakberendezési tippet, amelyet bárki könnyedén megvalósíthat otthonában.
Tiltakozik a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) az ellen, hogy az iparűzési adót az APEH szedje be, a törvény kihirdetése után pedig az Alkotmánybírósághoz fordul a szervezet.
Megerősítette az Európai Unió élelmiszer-biztonsági hivatala (EFSA) kedden kiadott véleményében azt az álláspontját, hogy a több uniós tagországba betiltott amerikai génkezelt kukoricafajta, a MON 810 nem tekinthető károsnak az emberi vagy állati egészségre, illetve a környezetre.
Több ezer munkahely megszűnésével járna, ha a kormány dobra verné a MÁV mozdonyparkját üzemeltető üzletágat, valamint a gépészetet - közölte Fónagy János, a Fidesz szakpolitikusa keddi budapesti sajtótájékoztatóján egy kiszivárgott kormány-előterjesztésre hivatkozva.
Kétszázhúsz zenekar és DJ lép fel idén a soproni Volt fesztivál tíz színpadán, köztük a nemzetközi élvonalból a Franz Ferdinand, a Limp Bizkit, Marilyn Manson vagy az Earth Wind and Fire Experience, és szinte a teljes hazai élvonal; a rendezvény kapui kedden este nyílnak meg, a koncertek szerdán délután kezdődnek.
Most már minden kérdésre végleges választ tudok adni a 2010-es, illetve a 2009-es adóváltozásokat illetően - kezdte Oszkó Péter pénzügyminiszter ami kormányszóvivői tájékoztatót, amelyen a tegnap elfogadott törvénmódosításokat kommentálta.
A régió legfontosabb importáló országai, amelyek hozzájárultak ehhez a rekord-eredményhez, többek között Egyiptom, Dél-Afrika, Algéria, Marokkó és Nigéria
Az értékesítők számára az egyik legnagyobb kihívást az új ügyfelek akvirálása jelenti. Ez a régóta tartó gazdasági válságban egyre nehezebb feladat, ami a cégek nagy részénél érezhető visszaesést okozott az eladásokban. A munkatársak folyamatos értékesítési kudarcaiból kialakuló alulmotiváltsága tovább csökkenti eredményességüket. Ebben a helyzetben a megfelelő motiválás kulcsfontosságú.
Kora délután 271 forint alatt is volt az euró, utoljára januárban volt ilyen erős a forint, kedvezően hatottak az adómódosítások és a jó fizetési mérleg is
Nem drágulnak a repülőjegyek az adóváltozások miatt, ugyanis sem az áfa-, sem a jövedékiadó-emelés nem növeli a kerozinárakat - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A munkaerőpiaci és az általános gazdasági kilátásokkal kapcsolatos aggodalmak erősödése miatt júniusban - öt hónap után először - ismét nagyobb pesszimizmus lett úrrá az amerikai fogyasztókon - derül...
Szerda reggel 0 órától nem csak a világpiaci folyamatoknak köszönhetően változik az üzemanyag nagy- (és kis-)kereskedelmi ára a benzinkutakon, hanem az öt százalékpontos áfaemelésnek köszönhetően is. A sorok már most gyülekeznek....
Megerősítette az Európai Unió élelmiszer-biztonsági hivatala (EFSA) azt az álláspontját, hogy a több uniós tagországban betiltott amerikai génkezelt kukoricafajta, a MON 810 nem tekinthető károsnak az...
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint az Országgyűlés által hétfőn elfogadott élelmiszer termékpálya törvény a világ legnagyobb multinacionális élelmiszergyártóit védi, és meghiúsítja azt a törekvést, hogy a magyarországi üzletek polcaira 80 százalékban magyar áruk kerüljenek. (ProfitLine.hu)
Felszólította az Európai Bizottság az unió tagországait, hogy fogadjanak el jogszabályokat, amelyek révén 2012-re mindenhol biztosított lehet a nemdohányzók védelme zárt nyilvános helyeken.
Megpróbált megvesztegetni két rendőrt egy kínai származású autós Hevesben, az M3-as autópályán. A furgont vezető kínai származású, ám magyar állampolgárságú férfi egy 20 ezer forintost próbált ráerőltetni a rendőrökre, hogy ne firtassák az általa szállított ruhanemű eredetét.
Lakóházakat ürítenek ki Pécs Szabolcsfalu városrészében, ahol egy munkagép elvágott egy gázvezetéket kedd délután. Zsobrák Péter tájékoztatása szerint az eset a Szabolcsi és a Szabó István utca kereszteződésében, valamivel délután fél 4 előtt történt.
Munkagép vágott át egy gázcsövet Pécsett, a Szabolcsi és Szabó István út kereszteződésében. Tűzoltók, katasztrófavédelmi szakemberek, rendőrök vonultak a helyszínre, amely körül 500 méteres védőkörzetet állítottak fel.
Semmi meglepő nincs abban, hogy Magyarország új embereket küld külképviseletek élére - mondta Balázs Péter külügyminiszter kedden Budapesten az MTI-nek. A tárcavezető azt követően nyilatkozott, hogy a Fidesz bírálta a washingtoni nagykövetcserét.
Lakóházakat ürítenek ki Pécs Szabolcsfalu városrészében, ahol egy munkagép elvágott egy gázvezetéket kedd délután - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
A pénzügyminiszter szerint akkor lesz vonzó Magyarország a befektetők számára, ha a jelenlegi, 40 százalékot alulról súroló adócentralizációs szintje 33-35 százalékra csökken
Akár harmincezer forintra is büntethető az a telki lakos, aki nem tartja be a helyi képviselő-testület által most megalkotott úgynevezett csendrendeletet - tájékoztatta a település független polgármestere kedden az MTI-t. Az indoklás szerint a szigorúan zajmentes órákat régóta igényli a többség.
Akár harmincezer forintra is büntethető az a telki lakos, aki nem tartja be a helyi képviselő-testület által most megalkotott úgynevezett csendrendeletet. Az indoklás szerint a szigorúan zajmentes órákat régóta igényli a többség.
Autóeladásainak fellendülését várja a Hyundai az Egyesült Államokban attól az ösztönző programtól, amelyet július 1-jével indít. Azoknak, akik július 1. és augusztus 31. között vásárolnak gépkocsit, a...
A Conference Board által készített felmérés alapján júniusban az előzetes várakozásokkal ellentétben csökkent az amerikai lakosság fogyasztói hangulata, miután megint előtérbe kerültek a foglalkoztatottsággal és a gazdasággal kapcsolatos aggodalmak. (ProfitLine.hu)
A háztartások májusban mind forintban, mind devizában nettó betételhelyezők voltak, bár a forinterősödés miatt a devizabetétek forintban kifejezett állománya csökkent. A szezonálisan igazított nettó lakossági hitelfelvétel az áprilisi adatokhoz hasonlóan májusban is nulla körült alakult. A fogyasztási hitelek háromnegyedét, míg a lakáscélú kölcsönök több mint 60 %-át a devizahitelek teszik ki....
A kamatcsökkentésre erőteljesen utaló nyilatkozatot tett Bihari Péter, a monetáris tanács tagja a Reutersnek. Bihari szerint nincs mire várni. A hazai pénzpiacok stabilizálódása elegendő mértékben...
A legkelendőbbek az A-kategóriás irodák a kelet-közép-európai és a magyar irodapiacon is a CB Richard Ellis ingatlan tanácsadó szerint. (ProfitLine.hu)
Ma tartotta éves rendes közgyűlését a Zwack, melyen jóváhagyásra kerültek az igazgatósági előterjesztések. A részvényesek augusztusban papíronként 1,000 forintos osztalékban részesülhetnek. A...
Ma tartotta rendkívüli közgyűlését az RFV, melyen megválasztásra kerültek a javasolt új fb tagok. Dr. Papcsák Ferencz 1,000 darab RFV részvénnyel rendelkezik. A közgyűlés ellenszavazat és...
Cser-Palkovics András szerint a hétfőn elfogadott adócsomag rossz üzlet az embereknek: a feketeleves már szerdától, minden más pedig talán januártól érezteti majd hatását. A Fidesz helyettes szóvivője a sajtótájékoztatóján Oszkó Péter keddi nyilatkozatára reagált.
UV-B riasztást adott ki kedd délután az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdára, mivel az ország északkeleti részén 7,6-os, nagyon erős sugárzás várható. A nagyon erős sugárzás folyamatos lesz, több órán keresztül tart majd és a teljes északkeleti országrészre érvényes lesz.
Miközben a magyarországi élelmiszerek vagy más alapvető termékek árai már-már megközelítik a kontinens fejlettebb országainak árait, a keresetek messze elmaradnak például a dániai vagy a norvég jövedelmektől. A kontinens jövedelmi viszonyait áttekintő anyagunkból kiderül, hogy a régi 15 európai uniós tagállam között is jelentős különbségek vannak, Dániában például az átlagkereset a háromszorosa a…
Az adócsomag rossz üzlet az embereknek, akik azt fogják látni, hogy júliustól kevesebbet ér a bérük - mondta Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője kedden, a kormányszóvivői tájékoztató után. Ezen a pénzügyminiszter arról beszélt, hogy a januári bérek kifizetéskor a többség meg fogja látni, mennyivel több pénz marad nála az szja sávhatárának változása után.
Az értékesítők számára az egyik legnagyobb kihívást az új ügyfelek akvirálása jelenti. Ez a régóta tartó gazdasági válságban egyre nehezebb feladat, ami a cégek nagy részénél érezhető visszaesést okozott az eladásokban. A munkatársak folyamatos értékesítési kudarcaiból kialakuló alulmotiváltsága tovább csökkenti eredményességüket. Ebben a helyzetben a megfelelő motiválás kulcsfontosságú.
Bébiszitternek adta ki magát egy közösségi portálon az a hajléktalan férfi, aki a gyanú szerint több mint húsz kisgyermekkel fajtalankodott Budapesten és Pest megyében. Három hónapos csecsemőtől kétéves gyermekig vállalt megőrzést, vélhetően azért, hogy a gyerekek ne tudjanak beszámolni a molesztálásukról. Az egyikük mégis megtette, ezért az édesanya feljelentése nyomán az elkövető már előzetes…
Legyen hited és lészen országod! A trianoni Magyarország kordokumentumai címmel látott napvilágot az a kötet, amely a diktátum által szétmarcangolt országnak állít szomorú, de emelkedett és méltó emléket.