A magyar pénzügyi piacok konszolidációja már kellően előrehaladt ahhoz, hogy lehetővé tegye a Magyar Nemzeti Bank (MNB) számára a kamatok csökkentését és fékezze az ország mély recesszióját - jelentette ki Bihari Péter, az MNB monetáris tanácsának tagja kedden, a Reutersnek nyilatkozva - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A napi szexuális érintkezés javítja az ondósejtek minőségét, ezt a szempontot figyelembe kell venni azoknak a pároknak, akik a gyermekáldást tervezik - derült ki egy kutatásból
A várakozásokkal ellentétben nem emelkedő, hanem csökkenő amerikai fogyasztói bizalom elég volt ahhoz, hogy fordulat következzen be a keddi kereskedés menetébe. Az egész nap emelkedő vezető nyugat-európai indexek egy pillanat alatt zuhantak a negatív tartományba. (ProfitLine.hu)
Az Állami Számvevőszék vizsgálata alapján a Magyar Nemzeti Bank működését a takarékosságra illetve hatékonyságra való törekvés jellemezte tavaly a költségvetési szféra intézményeihez viszonyítva.
Az Egyesült Államokban (hol másutt?) a napokban megrendezték a Legrondább Kutyák világbajnokságát. Az eseményre Kaliforniában került sor, ahol rengeteg szörnyű kinézetű, esetenként félelmetes négylábúval volt dolga szakavatott zsűrinek.
A BL-győztes Barcelona két évvel meghosszabbítaná Samuel Eto'o jövő nyáron lejáró szerződését. A Chelsea hamarosan megszerezheti Jurij Zsirkovot, míg a Manchester Unitedhez a héten aláírhat Antonio Valencia. Az Inforadio.hu rendszeresen beszámol a legfrissebb átigazolásokról és pletykákról, így elsőként tudhatja meg, kedvenc csapata kikkel erősítene.
Az utolsó utáni csepp volt a pohárban a Dávid Ibolya és Herényi Károly mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló legfőbb ügyészi kérelem az MDF hétfőn lemondott és kilépett VIII. kerületi elnöke szerint.
A magyar küldöttség három éremmel zárta a kontinensviadalt. Korábban Marosi egyéniben, illetve a Gyenesei Leila, Kovács Sarolta, Cseh Krisztina alkotta női váltó nyert bronzérmet.
2009 májusában a stand-up comedy műfajának fiatal hazai képviselői örvendtek a legnagyobb népszerűségnek. A leginkább megosztó hírességek továbbra is a rádiós, televíziós műsorvezetők köréből kerültek ki – ezt tükrözik a havi rendszerességgel 400 internetező megkérdezésével készülő GfK Sztár Monitor adatai.
Ukrajna első negyedévi hazai összterméke 20,3 százalékkal, rekord mértékben esett éves szinten - közölte kedden az ukrán állami statisztikai bizottság. (ProfitLine.hu)
Oroszországot és Lengyelországot favorizálja a talán minden idők legtöbbet nyilatkozó befektetési guruja, Mark Möbius. Az örökké pozitív nézeteinek hangot adó szakember mindezt a nyersanyagpiacok és...
Az előzetes adatok szerint Szerbia idei első félévi költségvetési hiánya jóval nagyobb lesz a vártnál, s emiatt Belgrád eleshet a számára megítélt IMF-hitel második részétől - jelentette ki kedden Radovan Jelasic, a Szerb Nemzeti Bank elnöke. (ProfitLine.hu)
Cseppfolyós gázt szállított az a tehervonat, mely hétfőn éjjel Viareggio állomásán felrobbant. Lángjai átcsaptak a környező házakra, legalább tizenöt ember veszett oda. A vizsgálatok szerint két kocsi kisiklott és ez okozta a tragédiát.
Nincs akadálya a csepeli gerincút megépítésének, miután a Fővárosi Közgyűlés gazdasági bizottsága hozzájárult az útépítésben érintett utolsó ingatlan kisajátításához.
Lettországban 15-20 százalékkal csökken a közalkalmazottak bére. A kormány döntése része annak a jelentős kiadás-csökkentésnek, amelyre a további nemzetközi hiteligénylés miatt van szüksége a balti államnak. A nyugdíjakat 10 százalékkal mérséklik.
Vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat Vác és Diósjenő között a Vác - Balassagyarmat vasútvonalon kedd estig egy műszaki hiba miatt. A hiba elhárítását a vasút szakemberei megkezdték, várhatóan este kilenc órától közlekednek újra a vasúti szerelvények.
Holnap várhatóan elnök-vezérigazgatót és miniszteri biztost neveznek ki a MÁV-hoz - értesült több forrásból a távirati iroda. A hírügynökség úgy tudja: a jelenlegi vezérigazgató, Heinczinger István operatív vezetőként a helyén marad, de kineveznek mellé egy elnök-vezérigazgatót is, aki a vasúttársaság átalakításával foglalkozik majd, és elkészíti, illetve végrehajtja az erre vonatkozó tervet. A…
Átigazolási tanácsadóként dolgozik majd a Bolognánál a Juventus korábbi igazgatója. Ezt maga Luciano Moggi erősítette meg kedden. A szakembert nemrég évekre eltiltották a labdarúgástól az olasz bundabotrányban játszott szerepe miatt.
Felhőszakadás, zivatar és jégeső várható a következő órákban Dél-Dunántúlon valamint az Észak-Alföldön. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) narancssárga riasztást adott ki a következő órákra ezekre a területekre. Ez azt jelenti, hogy errefelé 50 milliméternél is több csapadék eshet, a szél megerősödhet.
Vlagyimir Putyin a Vedomosti című lapban nyilatkozva kijelentette, hogy az oroszországi bankároknak válság idején le kell mondaniuk a nyaralásról, és ugyanez vonatkozik azokra a szorult helyzetben lévő vállalatokra, amelyek hiteleket kaptak. (ProfitLine.hu)
Az idei szlovák államháztartási hiány több mint a duplája lesz a tavalyinak, a Reuters által megkérdezett szakértők szerint. Az idei deficit a GDP 5,5 százaléka lehet a tavalyi 2,2 százalék után. Jövőre az államháztartási hiányt 5,3 százalékra tették. (ProfitLine.hu)
Az alábbiakban felsorolt ételek és italok segítenek a szervezetnek megbirkózni az öregedés által jelentkező problémákkal. Építse be ezen ételeket mindennapi étrendjébe, így a szervezete extra vitaminokhoz, antioxidánsokhoz és egyéb olyan anyagokhoz juthat, melyek segítenek leküzdeni az életkorhoz köthető betegségeket.
Újabb postákat zárnak be Ausztriában szerdán, összesen százat - jelentették be kedden. Főként vidéki hivatalokra tesznek lakatot, feladataikat egyebek mellett helyi üzletek, köztük zöldségesek és újságosok veszik át.
A férfit a szerb hatóságok azzal vádolják, hogy 1999-ben közvetlenül részese volt 669 szerb és 18 más nemzetiségű, nem albán koszovói lakos meggyilkolásában
A társasági adóztatásban radikális változásokra került sor az RSM DTM Hungary szerint. A közteherviselésről szóló törvényjavaslat elfogadásával visszakerültek a szabályozásba korábbi elemek (forrásadóztatás), megritkultak az elburjánzott adóalap-módosító tételek, és új tartalmat nyertek korábbi fogalmak (ellenőrzött külföldi társaság) - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Elfogadták, jövő év elején jön az új vagyonadó. A legnagyobb figyelmet az ingatlanok adóztatása kapta, az Index összefoglalta, mit is kell tudni a vagyonadóztatás gyakorlatáról. Ha a lakás...
Lettországban 15-20 százalékkal csökken a közalkalmazotti bér - döntött kedden a lett kormány, részeként a jelentős költségvetési kiadás-visszafogásnak, hogy további hitelekhez juthasson a balti állam. (ProfitLine.hu)
A világgazdaságról érkező hírek többsége még mindig tovább romló nemzetgazdasági teljesítményekről, újabb elbocsátásokról, valamint az elmúlt hónapok tőzsdei emelkedésének elbizonytalanodásáról számolt be. Pozitív hír ugyanakkor, hogy a forint utoljára január első hetében tapasztalt tartományba erősödött, és a kora délutáni órákban, elérte a 271 forintos euróárfolyamot is.
A tervezett császármetszéssel született gyerekeknél előfordul, hogy megváltozik a fehérvérsejtjük DNS-készlete - állítják svéd kutatók, akik szerint a kicsiket későbbi életük során nagyobb eséllyel fenyegetik az immunhiányos megbetegedések.
Új, költséges hobbinak hódol Bill Clinton volt amerikai elnök. A 62 éves politikus és felesége, Hillary Clinton rengeteg időt töltenek egymástól távol, ami úgy tűnik, igencsak megviseli az egykori államfőt. Hogy szeretetét kifejezze, ajándékokkal halmozza el a külügyminisztert. A Times úgy tudja, márciusi, limai útja során több ezer dollárt hagyott a kasszáknál Clinton: feleségének egy zöld…
Ketten súlyosan, ketten pedig könnyebben megsérültek, amikor frontálisan ütközött két autóbusz kedd délután Vértesboglár területén - közölte az MTI-vel a rendőrség.
Fegyverrel rabolt ki egy egyelőre ismeretlen fegyveres egy zálogházat kedd délután Kiskunfélegyházán - értesült a HavariaPress. A rendőrség a lakosság segítségét kéri az ügyben.
Az augusztusi pollenáradat előtt a Magyar Allergológiai és Klinikai Immunológiai Társaság idén is megrendezi az Allergia Napot a Városligetben, a Petőfi Csarnok mögötti réten.
Közel két éve nem látott mélypontra esett a legjelentősebb alapkezelők befektetései között a készpénz aránya, ahogyan az általános piaci optimizmusban a profi befektetők inkább a részvények és egyéb...
A FIFA döntése alapján Kaká lett a vasárnap véget ért Konföderációs-kupa legjobbja, a teljesítmény index szerint pedig a döntőben győztes gólt szerző Lúcio végzett az élen.