158 emberrel a fedélzeten az Indiai-óceánba zuhant ma hajnalban egy jemeni utasszállító repülőgép a Comore-szigeteknél. Eddig egy túlélőt és három halottat találtak.
Az MSZP nem kezdeményezi az előrehozott választásokat a jövő évi költségvetés novemberre tervezett parlamenti zárószavazása után, a frakció kitart Bajnai Gordon mellett 2010 tavaszáig - mondta az InfoRádiónak a párt országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője. Mesterházy Attila szerint tisztújítást is csak a büdzsé elfogadása után szabad tartani.
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a 39 éves férfit, akit egy személygépkocsi elsodort hétfőn éjszaka Kunszentmiklós belterületén; az autós segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. Az elgázolt férfi medencecsonttörést szenvedett - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Az amerikai katonáknak kedd éjfélig kell kivonulnak az iraki városokból, de több helyütt ez már megtörtént. Bryan Whitman, a Pentagon szóvivője közölte, hogy az Egyesült Államok már bezárt 120...
A legjobb társadalmi célú tévéreklám lett az ACG Állásinterjú című filmje a 10. Golden Hammer Reklámfesztiválon, amelyet június közepén tartottak a Riga melletti tengerparti nyaralóvárosban, Jurmalában. A Carnation digitális média kategóriában ezüstöt nyert.
Az elmúlt két hónapra jellemző 275-290 közötti kereskedési sávból kitörni látszik ma reggel a forint az euróval szemben az enyhén pozitív külpiaci befektetői hangulatban, a magyar parlamenti szavazás...
Alabama — 9000 kilométer után megérkezett az amerikai Alabama államba az a világjáró vajdasági magyar testvérpár, akik 40 ezer kilométeres gyalogútjukat a béke hirdetésének szentelik.
Egy magyar szakembert nevezett ki az Ipsos Csoport az egyik kutatási területének közép-kelet-európai, közel-keleti és afrikai régiójának élére. Géczi Tamás július 1-jétől tölti be a posztot.
A Richter-skála szerinti 5,1-es erősségű földrengés rázta meg kedden Kína Szecsuan tartományát - közölte az Egyesült Államok Földtani Intézete. A rengés epicentruma Csengdutól 90 kilométerre északra volt.
A kormányszóvivő cáfolta, hogy Pásztory Tamás, a Magyar Telekom Zrt. korábbi vezérigazgató-helyettese lesz a MÁV kormánymegbízottja. Szollár Domokos ezzel kapcsolatban kedden az MTI-nek úgy nyilatkozott: a gazdasági válság miatt az IMF-fel és az Európai Bizottsággal kötött megállapodás alapján lesznek változások a MÁV-nál, amelyek várhatóan 40 milliárd forintos átcsoportosítással járnak.
Nem számít, politikusba, hírességbe vagy akár járókelőbe botlik: Bélámnak van véleménye, és el is mondja! A Blikk „megmondóemberét” Lehoczki Károly álmodta meg. A rajzfigura pimaszul, udvariasan vitatkozik.
Megtéríti a teljes esküvői költségét egy Szaúd-Arábiai jótékonysági szervezet annak a szaúdi fiatalembernek, aki leszokik a dohányzásról, és kihúzzák a nevét egy sorsoláson. Ezt a BBC közölte hétfőn.
Az amerikai katonák kedd éjfélig kell kivonulnak az iraki városokból, de több helyütt ez már megtörtént. Június 30. az iraki nemzeti szuverenitás napja lett
2009 I. negyedévében a külfölddel szemben fennálló finanszírozási képesség (a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlege) 272 millió euró volt. 1995 óta nem volt arra példa, hogy ez a...
Július elsejétől kedvezőbbek lesznek külföldön bonyolított sms-ek díjai, ugyanakkor a hívásokért többet kell fizetnünk. A Pannonosok 12-éig haladékot kapnak....
Tovább drágult kedden reggel a kőolaj, amelynek ára hétfőn több mint 2 dollárral emelkedett. Az olajár nyolc havi csúcs közelébe emelkedett, és egy időre meghaladta a 73 dollárt közép-európai idő szer...
Dél-Korea legnagyobb intézményi befektetője, az állami nyugdíjalap ebben az évben kevésbé akar a hazai piacon részvényekbe fektetni, mint az korábban várható volt, az ok pedig a lassabb gazdasági...
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség azt javasolja, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Tervre szánt keretből 51 milliárd forintot csoportosítsanak át a gazdaság élénkítésére. Az intézkedés az...
A műsorvezető megkérte a jelenlevőket, hogy ne készítsenek fotókat és videofelvételt, és állítólag titoktartási szerződést írattak alá a kastélyszálló alkalmazottaival
A tavaly csődvédelembe menekült spanyol ingatlanfejlesztő óriás a Martinsa Fadesa bejelentette, hogy hitelezőinek többsége elfogadta a hiteleinek visszafizetetésére vonatkozó ütemtervet - írja a...
Japánban ötéves csúcsra emelkedett a munkanélküliségi ráta, ami arra utal, hogy az elmúlt hetekben tapasztalt kedvező makrogazdasági fejlemények - ide értve az ipari termelés harmadik hónapja tartó...
Megindította az eljárást a legutóbbi kizárásos útépítési tender nyomán a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB); az M0-s déli szektorának új, 51-es főút és M5-ös közötti szakaszára kiírt pályázatra...
A tegnapi Danubius és Linamar eladási aukciók lebonyolítója a KBC Securities volt. A Napi írása szerint Danubius-ból 68,100 (0.82%), a Linamar-ból pedig összesen 23,000 darab (0.26%) részvény kelt el...
További 200 millió forintot költenek a költségvetésből az árvíz elleni küzdelemre, az eddigi kerettel együtt már összesen 700 millió forintot - jelentette be Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi...
Halálos közlekedési baleset történt kedden hajnalban a 4. számú főútvonal Szolnok és Szajol közötti szakaszán, ahol egy KIA típusú személygépkocsi és egy téglát szállító nyerges vontató ütközött frontálisan.
A Yemenia jemeni légitársaság közlése szerint 142 utas és 11 fős személyzet tartózkodott azon a repülőgépen, amely kedden hajnalban zuhant le a Comore-szigetek közelében. A mentés során három holttestet és egy túlélőt találtak a tengerben.
Csak átmenetinek bizonyult a dollár hét eleji ereje, az elmúlt órákban ugyanis ismét a gyengülés útjára lépett az amerikai fizetőeszköz az euró ellenében. A devizapiacok mozgását ezúttal is a...
Michael Jackson édesanyja akarja felnevelni a csütörtökön elhunyt sztár három gyermekét, a hírek szerint azonban a két idősebb testvér biológiai anyja is beszáll az elhelyezésükért folyó harcba. A nagymama egyelőre ideiglenes felügyeleti jogot kapott.
Mérsékelt optimizmus, enyhe árfolyam-emelkedés várható kedden a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett elemzők szerint. Illés László, a QUAESTOR Zrt. elemzője nullához közeli nyitásra számí...
Tovább drágult kedden reggel a kőolaj, amelynek ára hétfőn több mint 2 dollárral emelkedett. Az olajár nyolc havi csúcs közelébe emelkedett, és egy időre meghaladta a 73 dollárt közép-európai idő szerint keddre virradó éjjel, főként a gyengülő dollár és a nigériai olajlétesítmények elleni támadások hatására. (ProfitLine.hu)
Egyelőre tart még a jókedv a világban, mely a negyedév utolsó napján még vélhetően nem törik meg, a hazai parketten a tegnapihoz hasonlóan alacsony forgalom melletti erősödést várhatunk. A nap elején...
Folyamatos volt az elmúlt 10-15 évben bogyós gyümölcsök termesztésének visszaszorulása Magyarországon, amihez az ültetvényszerkezet elaprózottsága, a feldolgozók, hűtőházak felszámolása mellett a klimatikus viszonyok változásai is hozzájárultak....
Az optimizmus jegyében telt a hét első kereskedési napja, és úgy tűnik, figyelmünket a támaszokról most az ellenállásokra irányíthatjuk. Ma reggel az S&P 500 a japán Nikkei 225, és a BUX indexeket,...
Az MSZP nem kezdeményezi az előrehozott választásokat a jövő évi költségvetés novemberre tervezett parlamenti zárószavazása után, a frakció kitart Bajnai Gordon mellett 2010 tavaszáig - mondta az...
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: EMELKEDÉSSEL INDULT A HÉT -az előző két hét gyengélkedése után lényegesen jobb hangulatban indult a kereskedés ezen a héten a tengerentúlon -a befektetők...
Az ipari termelői árak 2009. májusban az előző havihoz képest 2 szalékkkal mérséklődtek, az egy évvel korábbinál 6,2 százalékkal magasabbak voltak - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
- Nem emlékszem, összemosódnak az emlékeim – ezek hangzottak el leggyakrabban tegnap a Zuschlag perben, amikor Tüttő Kata szocialista politikust hallgatta meg a bíróság.