Az európai parlamenti (EP) választási kampányban kiderült: nem egyszerűen nyolc párt versenyez, hanem két politikai út, két politikai kultúra - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Legfeljebb napok kérdése, hogy Ukrajnában bejelentsék az új koalíciót: a kormányfő nevével fémjelzett Julija Timosenko Blokk (BJuT) és az ellenzéki Régiók Pártja (PR) szövetségre lépését, ami...
A magyarországi adórendszer változtatásai azt a célt szolgálják, hogy az országban megérje dolgozni, az adórendszer igazságosabb legyen, és hogy ne lehessen kikerülni az adózást - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) országos vezetői értekezletén pénteken Budapesten.
A Gooding & Company aukciós ház által augusztusra szervezett árverésén kerül kalapács alá a Bugatti gyár alapítójának 55. születésnapjára 1936-ban készített egyedi modell. Legutóbb egy 1957-es Ferrari 250 Terrarossa 9 millió euróért kelt el, de a szakértők szerint a kivételes ritkaságnak számító Bugatti Type 57C Coupe könnyen túlszárnyalhatja a rekordot....
Június 7-én a "szabad, demokrata" választókon múlik, hogy a szavazás a demokraták vagy a szélsőséges erők ünnepe lesz Magyarországon - mondta az SZDSZ kampányzáró sajtótájékoztatóján Fodor Gábor pénteken Budapesten.
Mi történnék, ha egyszerre csak lenne olyan gyógyszer, amely megelőzné a szívbetegségek kialakulását? A reggeli kávé után bevennénk a csodaszert, amely megakadályozná koszorúereinkben a vér megalvadását és ezáltal a szívinfarktust, gátolná a zsírok lerakódását az érrendszerben, csökkentené a magas vérnyomást és szép, nyugodt ütemre járatná vérkeringésünk motorját, a szívet.
Mintegy 50 milliárd forintból összesen 58 ezer munkahely megőrzését tették, illetve teszik lehetővé a kormány által az idén elindított programok - derül ki az elmúlt fél évet összegző kormányzati beszámolóból. Jelenleg a kis- és középvállalkozások részére kiírt képzéssel kombinált munkahely-megőrzési programra nyerhető támogatás.
További egyeztetések szükségesek az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvénytervezetről - ebben állapodtak meg a szociális partnerek és a kormány képviselői az Országos Érdekegyeztető Tanács...
Magyarország teljes területére vis maiornak nyilvánítja a 2009. évi aszályt a földművelésügyi miniszter, így a gazdák a területileg illetékes Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalnál igényelhetik az aszálykár enyhítését - közölte a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) pénteken az MTI-vel.
A rendelkezésre álló információk alapján a sebességmérő műszerek zavara okozta a hét elején az Atlanti-óceánba zuhant francia utasszállító repülőgép katasztrófáját. Ezt a francia repülésbiztonsági ügynökség (BEA) közölte pénteken.
Teljesen lezárták az M5-ös autópályát a 48-as kilométerkőnél Szeged felé, ahol összeütközött egy magyar és egy román rendszámú autó; a balesetben a román sofőr súlyosan megsérült - közölte...
A Bundesbank azt jósolta, hogy 2009-ben éves szinten 6,2%-kal csökkenhet a német GDP. 2010-nen enyhülés várható, de gyenge maradhat a gazdasági teljesítmény. A munkanélküliségi ráta 8,4%-ról 2010-ben 10,5%-ra, a munkanélküliek száma pedig 3,5 millióról 4,4 millióra emelkedhet. Bár a dollár nyereségei megállították az EUR/USD raliját, messze van még a fordulat. A kilátások 1,4050-3965 alatt…
A június 20-án életbe lépő nyári vasúti menetrend a balatoni utasforgalom lebonyolítására koncentrál - mondta Gúthyné Molnár Mária, a MÁV-START Zt. menetrend tervezési szervezet vezetője. Elmondta:...
A Bundesbank szerint a német gazdaság 6,2 százalékkal zsugorodik az idén. A pénteken kiadott új prognózis a bank decemberi, mindössze 0,8 százalékos GDP-csökkenési előrejelzését váltja fel. (ProfitLine.hu)
A KEG bejelentette, hogy a magyarországi gázellátás biztonságának javítása érdekében 2009. június 4-én együttműködési keret-megállapodást kötött a gázlevegő rendszereket forgalmazó Termoszervíz...
Mentesülnek a kollégiumi klubok az alkoholtilalom hatálya alól a XI. kerületben az újbudai képviselő-testület pénteki döntése értelmében. A tilalomról szóló rendelet módosítását 200-300 egyetemista...
Sikeresnek és hatékonynak értékelte az Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elmúlt években végzett munkáját Oszkó Péter pénzügyminiszter pénteken a hivatal országos vezetői értekezletén. (ProfitLine.hu)
Csehországban az első negyedben 2,4 százalékkal 22 941 koronára (hozzávetőleg 245 00 forintra) nőtt a havi átlagbér az idei év első negyedében, reálértékben 0,3 százalék volt a növekedés - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Az SZDSZ elnöke szerint a párt szavazóin múlik majd, hogy június 7-én, az európai parlamenti választásokon a demokraták vagy a szélsőséges erők ünnepelnek-e majd. A párt kampányzáró rendezvényén Fodor Gábor a kirekesztés és a gyűlöletkeltés ellen emelt hangot, a listavezető Szent-Iványi István a társadalmi béke és a modern Magyarország szerepét hangsúlyozta, míg Demszky Gábor a városok európai…
A legális munkavállalás fontosságát, az igazságos adórendszer szükségességét hangsúlyozta beszédében mind a miniszterelnök, mind a pénzügyminiszter az adóhivatal vezetői értekezletén.
A jövő hét végére érkezhet meg a 4-es metró déli alagútépítő pajzsa a Szent Gellért térről a Fővám térre; eddig mintegy 190 métert haladt előre a pajzs a Duna alatt, azaz a folyó alatti táv több mint a felét megtette - közölte a DBR Metró Projekt Igazgatóság pénteken az MTI-vel.
A szavazatok közel 17 százalékának megszerzésével négy képviselői helyhez jut az új összetételű Európai Parlamentben a holland populista Szabadságpárt (PvV) - derült ki a pénteken reggel nyilvánosságra hozott nem hivatalos eredményből, amely a szavazatok közel 100 százalékát összesítette már.
Kormányátalakításba kezdett pénteken Gordon Brown brit miniszterelnök, miután az elmúlt napokban a kabinet több tagja is lemondott, és egyikük magát Brownt is távozásra szólította fel.
A KEG Közép-európai Gázterminál Nyrt. tájékoztatása szerint 2009. június 4-én együttműködési keret-megállapodást kötött a gázlevegő rendszereket forgalmazó Termoszervíz Kft-vel. Az együttműködés egyrészt arra épül, hogy a Termoszervíz Kft. olyan berendezések tervezésével és kivitelezésével foglalkozik, amelyek nagy biztonsággal biztosítják, hogy a vezetékes gázellátás csökkenése, vagy szünetelése…
Érdekes tendencia van kialakulóban az elmúlt hetekben-hónapokban: az a hatalmas készpénz halom, amelyen a világ kockázati tőke befektetőinek egy része ücsörög, úgy tűnik, elkezdte megtalálni az útját...
A kormány a cafeteria rendszer elemeinek adómentességéről nem kívánt tárgyalni az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén, csak az azokra vonatkozó adó mértékéről - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A viszonylag kedvező nemzetközi befektetői hangulat közepette hegymenetbe kapcsoltak a részvénypiacok, a régió ezúttal is Nyugat-Európát felülteljesítve emelkedik. Az élen az orosz tőzsde halad, az...
A rendkívül gyenge ipari termelési adat kicsapta a biztosítékot a forint piacán, bár a lett deviza körüli aggodalmak is az eladókat aktiválták az európai feltörekvő piacok devizáinak kereskedésében. (ProfitLine.hu)
A kormány a cafeteria rendszer elemeinek adómentességéről nem kívánt tárgyalni az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén, csak az azokra vonatkozó adó mértékéről. Vagy az adóm...
Szeptembertől kivonják a forgalomból a 100 wattos izzókat és aztán fokozatosan a többi kisebb teljesítményű izzót is - mondta az InfoRádiónak a GE új termékfejlesztési igazgatója. Koltai Zoltán szerint egy lakásban az energiatakarékos izzókra való csere mintegy három év alatt térül meg.
Sikeresnek és hatékonynak értékelte az Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elmúlt években végzett munkáját Oszkó Péter pénzügyminiszter pénteken a hivatal országos vezetői értekezletén.
Környezetvédelmi szakembereknek és újságíróknak adott át díjakat Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter pénteken, a környezetvédelmi világnap alkalmából - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) pénteken az MTI-vel.
Az orosz elnök szerint elkerülhetetlen a mostani helyzetben, hogy az állam ne növelje tulajdoni részesedését egyes ágazatokban, amelyeket különösen érint a gazdasági visszaesés. Ez a helyzet azonban csak rövid ideig tart - jegyezte meg Dmitrij Medvegyev. (ProfitLine.hu)
Közel kétszeresére nőhet hazánk első online befektetési alap szupermarketjének, a Hozam Plazának kínálata a közeljövőben. Az ügyfelek a válság ellenére sem fordultak el a szolgáltatástól, így a...
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint az általa kibocsátott OTP 2010/VI fix 9,5 százalékos kamatozású kötvény második sorozatából 2,622 milliárd forintnyit jegyeztek le - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Sikeresen lezárult az OTP 9.5%-os fix kamatozású 2010/VI 002 sorozatának kötvény jegyzése, a befektetők összesen 2.6 milliárd forint értékben jegyeztek kötvényt. A 2009. június 2. és 2009. június 5...
A horvát autópályák üzemeltetői a turisztikai szezon kezdetére, június 15-re befejezik a felújításokat, bővítéseket, amelyek révén nagyobb lesz a sztrádák áteresztőképessége - foglalta össze az előkészületeket a horvát Vjesnik napilap internetes kiadása. (ProfitLine.hu)
Sikeresnek és hatékonynak értékelte az Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elmúlt években végzett munkáját Oszkó Péter pénzügyminiszter pénteken a hivatal országos vezetői értekezletén. A pé...
Csinszka Ady Endre halálát követő szerelmeit és életét dolgozza fel Rockenbauer Zoltán A halandó múzsa című kötete. Az Ünnepi Könyvhét alkalmából megjelent könyvet péntek délután mutatják be a Károly körúti Alexandra Irodalmi Kávéházban. A szerző új művét szombat délután öt órától dedikálja a Vörösmarty téren.
Jogszerűtlen, a munkavállaló személyiségi jogait sértő, ha az állásinterjún a munkaadó a családi állapotra, a lakásviszonyokra, a szülők foglalkozására, tetoválásra, krónikus betegségre, dohányzásra vonatkozó adatlap vagy kérdőív kitöltésére kéri a jelentkezőt - szögezte le Jóri András adatvédelmi biztos vizsgálata során - tudósít az MTI.
A teremben néma csend lett, mindenkiben felszökött a vér és a düh, én pedig kénytelen voltam megállapítani, hogy az EU hazai megítélését a kormány ismét tovább rombolta, pedig erre egyáltalán nem szolgált rá!
Legkevesebb 59 embert temetett maga alá egy földcsuszamlás pénteken Kína délnyugati részén egy bányavidéken. A kínai média szerint a hegyomlás Vulong (Wulong) megyében, Csungcsing (Chongqing) városa közelében egy bányát ért, ahol ötvenen dolgoztak, továbbá lakóházakat, amelyekben a katasztrófa idején kilencen tartózkodtak.