Távozik a BKV-tól Szalainé Szilágyi Eleonóra, a társaság humánpolitikai igazgatója - közölte a közlekedési cég hétfőn az MTI-vel. Erre a korábbi közös megegyezés módosításával nyílik lehetőség, a megü...
A friss diplomások nem tudnak csapatban, vállalati munkarendben dolgozni; a mérnökök - mivel kevesen, és gyenge eredményekkel végzik el a képzést - sokszor alapvető matematikai készségek hiányában vannak - mondta az InfoRádiónak a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke.
Szávay Ágnes megőrizte 32. helyét a hétfőn frissített női tenisz világranglistán, Czink Melinda viszont négy pozíciót visszacsúszott, így jelenleg az ötvenhatodik.
Izrael továbbra is fontolgatja katonai erő bevetését Irán nukleáris terveinek meghiúsítására, és más országokat is arra biztat, hogy hagyják nyitva e lehetőséget. "Egyértelmű véleményünk, hogy...
Négy ember, köztük egy gyermek halálát okozta egy részeg sofőr, aki járművével behajtott egy boltba az oroszországi Perm városában. Vasárnap egy Mitsubishi vezetője ittas állapotban elvesztette uralmát a volán fölött, belerohant egy üzletbe, elütött három nőt és két hat hónapos csecsemőt.
A magyar állam 100 millió eurós áthidaló hitelt folyósít a Borsodchemnek, amelyet még 2006-ban vett meg 1,6 milliárd euróért a brit Permira felvásárlóház. Cél, hogy a 3600 embert foglalkoztató cég átvészelje a válságos időszakot, írja a Napi Gazdaság.
Fegyelmi eljárás indul a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Centrumának lemondott vezetője ellen a pénzért végzett rákdiagnosztikai szűrések miatt. Egyben kezdeményezik a vezető által kötött szerződés felmondását is azzal a céggel, amely bérbe vette a gépeket.
Júniusban kismértékben lassulhat a fogyasztói árak növekedésének üteme az Ecostat szerint, év végéig azonban - július-augusztusban az áfaemelés, szeptembertől pedig az alacsony bázis miatt -...
Távozik a BKV-tól Szalainé Szilágyi Eleonóra, a társaság humánpolitikai igazgatója - közölte a közlekedési cég hétfőn az MTI-vel. Erre a korábbi közös megegyezés módosításával nyílik lehetőség, a megüresedett posztra pályázatot írnak ki. Addig Sziebert György jogi igazgató látja el a humánpolitikai igazgató feladatait - tette hozzá a társaság.
Több mint harmincezer kérelem érkezett az elmúlt három hétben az Új Magyarország vidékfejlesztési program agrár-környezetgazdálkodási és géptámogatási pályázataira a Mezőgazdasági és...
Hétfőn távozik a BKV-tól Szalainé Szilágyi Eleonóra, posztjára pályázatot ír ki a vállalat. Szalainé megerősítette: nem ajánlotta fel a végkielégítés visszafizetését. Horribilis összegről, közel 100 millió forintról van szó.
Nézze meg, kiket rúgnak ki Bajnaiék! – ezzel a címmel tette közzé a Heti Válasz Online azon 262 ember névsorát, akinek a kormányzat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőn keresztül útilaput kötött a talpára. Hogy ezek az emberek mi célból ültek évekig azokban a székekben, azt nem tudjuk.
Egyre több trükköt vetnek be a kórházak pénzügyi helyzetük normalizálásához, írja a Népszabadság és a Magyar Nemzet. A fővárosi Bajcsy-Zsilinszky Kórház például leltárra hivatkozva állítaná le a...
Szűcs Erika miniszteri megbízott értékelte az "Út a munkához" program eddigi tapasztalatait, Herczog László szociális és munkaügyi miniszter pedig a krízisalaphoz kapcsolódó eredményekről beszélt....
Négymilliárd eurós tőkeemelést fontolgat a Volkswagen (VW) német autógyár, ellensúlyozandó, hogy a Porsche sportautógyárral tervezett összeolvadása esetleg rontsa a VW hitelminősítését - írta hétfőn a...
Elégedett volt Felipe Massa családja azzal, ahogyan a brazil Forma-1-es versenyzőt ellátták szombati súlyos balesete után. Erről Palik László, a Hungaroring Sport Zrt. elnöke számolt be. Dávid Sándor Forma-1-es szakíró azt emelte ki, hogy az acélrugó rendkívül rossz helyen találta el Massa sisakját.
A nyereségek ellenére is kedvezőtlenek az EUR/GBP kilátásai, és érdemes shortolni a devizapárt. Hosszabb távon tesztelhetik a 0,8403-as éves mélypontot, ezért érdemes lehet eladásokat indítani 0,8670-nél 0,8710-es stoppal. Az EUR/GBP-t 0,8660-on jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Él Németországban egy kislány, akinek hiányzik a fél agya. Erre hároméves korában jöttek rá, amikor szülei a néha fellépő enyhe rángások miatt kórházba vitték. Ezen kívül minden rendben volt...
Sültkolbásszal csalogatja véradásra a székelyföldi magyarokat a sepsiszentgyörgyi vérközpont. Minden önkéntest rögtön a véradás után egy adag illatos sültkolbásszal, kenyérrel és mustárral, egy palack ásványvízzel és fagylalttal jutalmaznak.
Alkotmánybírósági eljárást kezdeményezett a közúti árufuvarozáshoz és személyszállításhoz kapcsolódó bírságok összegéről szóló, 2007-es kormányrendelet alkotmányellenességének megállapítására a Zala M...
Hétfő délelőtt elhagyhatta a kórházat a francia köztársasági elnök. Nicolas Sarkozyt vasárnap szállították kórházba, azt követően, hogy Versailles-ban kocogás közben rosszul lett. Az elnöki hivatal...
Baleset miatt több mint húsz percig állt a forgalom az 1-es villamos egy szakaszán hétfő délelőtt Budapesten, a fennakadást négy jármű ütközése okozta. A Kacsóh Pongrác úti felüljáró középső szakaszán három személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött néhány perccel 11 óra után.
Nyílt csatában címmel a szlovák államnyelvtörvénnyel, illetve ennek kapcsán a szlovák-magyar viszonnyal foglalkozott hétfői kommentárjában a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) szerint kiterjedt korrupciós hálózat működhet számos önkormányzatban - írja Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF országos elnökségének tagja hétfői közleményében.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a válogatott két szeptemberi, hazai világbajnoki selejtezőjére való tekintettel nem támogatja, hogy a Puskás Ferenc Stadionban legyen Madonna augusztus 22-i koncertje, s ez ügyben Kisteleki István elnök levelet írt Török Ottónak, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet (NUSI) főigazgatójának.
"Nagyon is elképzelhető, hogy a pulcsi miatt nyertem. Vagy hatvan fok volt benne, de megérte" - mondta az idei floridai Ernest Hemingway-hasonmásverseny győztese, aki nem volt rest az író jellegzetes gyapjúpulóverét magára ölteni a több mint harminc fokos melegben megtartott hagyományos "viadalon".
"Nagyon is elképzelhető, hogy a pulcsi miatt nyertem. Vagy hatvan fok volt benne, de megérte" - mondta az idei floridai Ernest Hemingway-hasonmásverseny győztese, aki nem volt rest az író...
Szaúd-Arábiában meghalt egy H1N1-es vírussal fertőzött beteg, aki az új influenza első halálos áldozata az arab országban - jelentette be hétfőn a szaúdi egészségügyi minisztérium. A 30 éves férfi...
A Fidesz szerint Bajnai Gordon kormányfőtől elvárható, hogy megszabaduljon Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti minisztertől, aki most már nagyon terhes a kormánynak - közölte Balsai István, a párt országgyűlési képviselője.
A korábbi közös megegyezés módosításával a mai nappal távozik a BKV-tól dr. Szalainé dr. Szilágyi Eleonóra humánpolitikai igazgató, írja a Napi Gazdaság.
A korábbi közös megegyezés módosítása után a mai nappal távozik a BKV-tól Szalainé Szilágyi Eleonóra humánpolitikai igazgató. A volt vezető feladatait ideiglenesen dr. Sziebert György jogi igazgató veszi át. A megüresedett posztra pályázatot ír ki a Budapesti Közlekedési Vállalat.
Izrael továbbra is fontolgatja katonai erő bevetését Irán nukleáris terveinek meghiúsítására, és más országokat is arra biztat, hogy hagyják nyitva ezt a lehetőséget.
A korábbi közös megegyezés módosításával távozik a hétfői nappal a BKV humánpolitikai igazgatója. Szalainé Szilágyi Eleonórát semmiféle járandóság, így szolgálati autója sem illeti meg. Feladatát ideiglenesen a jogi igazgató veszi át, a posztra pedig pályázatot ír ki a BKV.
A Magyar Demokrata Fórum szerint kiterjedt korrupciós hálózat működhet számos önkormányzatban - írja Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF országos elnökségének tagja hétfői közleményében. Mint az MTI-nek...
A Financial Times Deutschland (FTD) információi szerint négymilliárd eurós tőkeemelést fontolgat a Volkswagen (VW) német autógyár, ellensúlyozandó, hogy a Porsche sportautógyárral tervezett összeolvadása esetleg rontsa a VW hitelminősítését - tudósít az MZI. (ProfitLine.hu)
Délelőtt elhagyhatta a párizsi Val-de-Grace katonai kórházat a francia köztársasági elnök. Nicolas Sarkozyt tegnap vitték be a klinikára, azután, hogy Versailles-ban kocogás közben rosszul lett.
Az EUR/HUF múlt heti veszteségeit konszolidálja, melyek hatására új 6 hónapos mélypontot ért el 264,50-nél. 14.00-kor teszik közzé a magyar kamatdöntést. Az elemzők 50 bázispontos vágást várnak, ami nem szól a forint ellen. Nőtt a befektetők magyar gazdaságba vetett bizalma, és a magyar viszonyokhoz képest alacsony 3,7%-os inflációs rátára való tekintettel lehetséges a kamatcsökkentés. Az…
Ismét a szokásos, a gazdasági válság előtti termelés folyik a gyulai húskombinátban, miután a tulajdonos újabb 300 millió forint tőkét biztosított a nagyüzemnek. Ruck János vezérigazgató elmondta, hogy a tavaly ősszel likviditási válságba került cég az idei esztendő első felében megközelítőleg 25-30 százalékkal csökkentette a termelését, mert nem bírta finanszírozni az alapanyag-felvásárlását.…
Az olasz sajtó Felipe Massa állapotával és Michael Schumacher esetleges visszatérésével, a spanyol Fernando Alonso elszabadult kerekével és a Renault-csapat büntetésével, a francia pedig Lewis Hamilton diadalmas visszatérésével foglalkozik a vasárnapi Forma-1-es Magyar Nagydíj másnapján.
A Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) tiltakozik a MÁV cégcsoport átalakításának kormányzati elképzelései ellen. Borsik János, a Mozdonyvezetők Szakszervezete MTI-hez hétfőn eljuttatott tiltakozásában úgy fogalmaz, hogy aggodalommal nézik azt a kormányzati politikát, amely fenyegetően jelenik meg a kormány és a közlekedési tárca terveiben, nyilatkozataiban. A szakszervezet szerint a MÁV…
Még mielőtt átadták volna Marosszentannán (Santana de Mures) a román, magyar és angol nyelvű, székely motívumokkal díszített információs emléktáblát a község központjában, ismeretlen tettesek Molotov-koktélt dobtak rá.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a válogatott két szeptemberi, hazai világbajnoki selejtezőjére való tekintettel nem támogatja, hogy a Puskás Ferenc Stadionban legyen Madonna augusztus 22-i koncertje, s ez ügyben Kisteleki István elnök levelet írt Török Ottónak, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet (NUSI) főigazgatójának.
Vadnai Ágnest, a McDonald's magyarországi kommunikációs menedzserét nevezték ki a cég európai kommunikációs igazgatójának. A gyorsétteremlánc hazai részlege is megtalálta a távozó vezető utódját.
Ciprus idegenforgalmi bevétele 15,8 százalékkal csökkent az idei első félévben a múlt év azonos időszakához képest, s a földközi-tengeri szigetországba a tavalyinál 10,8 százalékkal kevesebb turista é...