2009. július 7. kedd

júl. 7
6:36
Megszüntették az UD Zrt. elleni egyik nyomozást (Infostart)
Bűncselekmény hiányában megszüntette az adócsalás és számlafegyelem megsértése miatt folytatott nyomozást a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) az UD Zrt. ügyében - hangzott el a közszolgálati televízió Híradójában.
júl. 7
6:39
Hamarosan távozik az országos tiszti főorvos? (Alternatív Energia)
Rövid időn belül távozhat posztjáról Falus Ferenc országos tiszti főorvos, akivel erről már egyeztetett az egészségügyi miniszter – értesült a Magyar Nemzet. A napilap keddi száma szerint ezt az információt több, egymástól független forrás megerősítette.
júl. 7
6:45
Korai magömlés: gyógyszerrel leküzdhető? (WebBeteg)
A rendszeresen korai magömlés számos párkapcsolat végét jelenti. A jelenség minden ötödik férfit, s így közvetve minden ötödik nőt érint, ám egy új tabletta megoldhatja a problémát.
júl. 7
6:54
A toscanaiak nem az etruszkok leszármazottai (Infostart)
A toscanaiak nem az etruszkok leszármazottjai - derült ki egy nagyszabású olasz genetikai projektnek köszönhetően. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az etruszkok kihaltak volna.
júl. 7
6:57
Vagyonadó: vagyonosodási vizsgálattal hajtják be? (Privátbankár)
Lapinformáció szerint vagyonosodási vizsgálattal ellenőrizheti a jövőben az APEH, hogy megfizették-e a polgárok a vagyonadót
júl. 7
6:57
Diplomát legálisan, egyetem nélkül! Nem vicc! (Alternatív Energia)
Néhány éven belül a szülőktől, a szomszédtól, a televízióból vagy épp a munkahelyről megszerzett tudást is beszámíttathatjuk az egyetemen, sőt akár az iskolában megszerezhető ismeretekkel egyenértékűnek fogadtathatjuk el - olvasható a keddi Népszabadságban.
júl. 7
6:59
Új csatornákat indíthat itthon az RTL és a TV2 (Privátbankár)
Napokon belül hatályba léphet a két országos kereskedelmi televízió műsorszolgáltatási szerződésének módosítása - értesült médiahatósági forrásból az MTI. A két dokumentum leglényegesebb eleme, hogy e...
júl. 7
6:59
Vagyonvizsgálattal ellenőrizhetik a vagyonadó megfizetését (Alternatív Energia)
A Magyar Nemzet szerint vagyonosodási vizsgálattal ellenőrizheti a jövőben az APEH, hogy megfizették-e a polgárok a vagyonadót.
júl. 7
7:01
Jövedelmezőbb lesz a pornó! (Alternatív Energia)
A kulturális járulék megszűnésével jelentősen csökken egyes iparágak és szolgáltatások adóterhelése: az erőszakos filmek készítőinek és a pornóiparnak például 25 százalékos megtakarítást hoz a januártól életbe lépő változás - írja a keddi Napi Gazdaság.
júl. 7
7:12
Diploma - iskolába járás nélkül (Infostart)
Lehetővé válik, hogy az oktatási intézményeken kívül szerzett tudásról gyakorlati bizonyítékok alapján állítson ki bizonyítványt egy iskola - írja a Népszabadság. A lehetőség az EU oktatásfejlesztési programjának része, magyarországi bevezetését kétmilliárd forint közösségi támogatás segíti.
júl. 7
7:12
Jóváhagyta a horvát parlament Jadranka Kosor kormányfői kinevezését (Gondola)
A horvát parlament jóváhagyta Jadranka Kosor kormányfői kinevezését hétfő este. Kosor asszony, akit a kormányzó Horvát Demokratikus Közösség párt elnökének is megválasztottak szombaton,...
júl. 7
7:14
A Jobbik és Vona küzd a Gárdáért (Gondola)
A Jobbik elnöke, Vona Gábor teljes mellszélességgel áll ki a bíróság által feloszlatott Magyar Gárda mellett. "Lélekben mindannyian gárdisták vagyunk" - áll a következő szombati demonstrációra invitáló közleményében.
júl. 7
7:15
Obama ott is működik, ahol nem kedvelik? (Privátbankár)
Obama és Medvegyev találkozója eredményes volt a "hűvös" fogadtatás ellenére is. Putyinnal már volt szóváltásuk, most leülnek egymással
júl. 7
7:15
Törvénytelen vakáció (HírTV)
Jogsértő módon rendelnek el nyári szünetet az ország egyes óvodáiban és bölcsődéiben, az iskoláknak pedig a vakáció minden napján biztosítaniuk kellene a gyerekek napközbeni felügyeletét – állítják jogszabályokra hivatkozva a szülők.
júl. 7
7:15
Baka szerint nyíltabbá, nyitottabbá kell tenni az igazságszolgáltatást (Alternatív Energia)
Baka András szerint nyíltabbá, nyitottabbá kell tenni az igazságszolgáltatást, és amit lehet, megmutatnak magukból. A Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke a Népszavának és a Népszabadságnak is interjút adott.
júl. 7
7:17
Készüljön fel: újra jön a 280 forintos euró! (Privátbankár)
A londoni bankközi piacon kedden reggel 273,03 forintot ért egy euró a kora hajnali 272,75 forinttal szemben. Ez 0,10 százalékos gyengülés. Elemzők szerint a forint euró árfolyama a múlt heti erősö...
júl. 7
7:17
Indulhatnak az RTL Klub és a TV2 tematikus csatornái (Alternatív Energia)
Napokon belül hatályba léphet a két országos kereskedelmi televízió műsorszolgáltatási szerződésének módosítása - értesült médiahatósági forrásból az MTI. A két dokumentum leglényegesebb eleme, hogy ezentúl lehet tematikus csatornája az RTL Klub, illetve a TV2 üzemeltetőjének.
júl. 7
7:21
Nagyot durrantak a részvényalapok - 60 százalék felett az éllovas (Portfolio)
Szemet gyönyörködtető hozamokban részesülhettek a részvényalapok befektetői 2009 első félévében, mintegy kárpótlásként a 2008-ban elszenvedett szinte példátlan veszteségekért. A legjobb alapok a...
júl. 7
7:30
Öt vesével él egy indiai férfi (Blikk)
Ã
júl. 7
7:30
Magyar Nemzet: hamarosan távozik az országos tiszti főorvos (Gondola)
Rövid időn belül távozhat posztjáról Falus Ferenc országos tiszti főorvos, akivel erről már egyeztetett az egészségügyi miniszter - értesült a Magyar Nemzet. A napilap keddi száma szerint ezt az...
júl. 7
7:32
Kötelező mosolyogni egy japán vállalatnál (Blikk)
A japán Keihin vasúttársaság ötszáz dolgozója ezentúl minden nap mosolyellenőrzésen esik át, a vállalat vezetői a felfelé kunkorodó szájaktól remélik az ügyfélszolgálat sikerét. A mosolyszkenner az arc olyan jellegzetességei alapján elemzi a mosolyokat, mint az ajkak vonala, a szemmozgás és a ráncok.
júl. 7
7:32
Megosztottak az euróövezeti pénzügyminiszterek az uniós IMF-képviseletről (Gondola)
Nem alakult ki egyetértés az Európai Unió közös pénzt használó tagországainak pénzügyminiszterei között hétfőn arról, hogy az övezet képviselete csökkenjen egyetlen szavazatra a Nemzetközi...
júl. 7
7:33
Baka: élő netes közvetítést a tárgyalásokra! (Privátbankár)
Baka András szerint nyíltabbá, nyitottabbá kell tenni az igazságszolgáltatást, és amit lehet, megmutatnak magukból. A Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke a Népszavának és a Népszabadságnak is interjút adot...
júl. 7
7:33
Távozhat a tiszti főorvos (HírTV)
Rövid időn belül távozhat posztjáról Falus Ferenc országos tiszti főorvos – értesült a Magyar Nemzet. Az információt több, egymástól független forrás megerősítette.
júl. 7
7:35
Járulékeltörlés: a pornósok jól jártak (Privátbankár)
A kulturális járulék megszűnésével jelentősen csökken egyes iparágak és szolgáltatások adóterhelése: az erőszakos filmek készítőinek és a pornóiparnak például 25 százalékos megtakarítást hoz a januárt...
júl. 7
7:37
Az élet iskolája: diploma egyetem nélkül? (Privátbankár)
Néhány éven belül a szülőktől, a szomszédtól, a televízióból vagy épp a munkahelyről megszerzett tudást is beszámíttathatjuk az egyetemen. Félreértés ne essék, Magyarországról van szó
júl. 7
7:39
Felminősítés előtt áll Brazília a Moody's-nál (ProfitLine)
Felminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá vette Brazília devizában, illetve hazai valutában kiadott szuverén kötvényadósságának egyelőre spekulatív besorolását a Moody's Investors Service. Hosszú hónapok óta ez az első pozitív hitelminősítői lépés valamely vezető felzárkózó gazdaság esetében. (ProfitLine.hu)
júl. 7
7:41
Nyakunkra jöhet az APEH, ha nem fizetjük meg a vagyonadót - Magyar Nemzet (ProfitLine)
A Magyar Nemzet írása szerint vagyonosodási vizsgálattal ellenőrizheti a jövőben az APEH, hogy megfizették-e a polgárok a vagyonadót. (ProfitLine.hu)
júl. 7
7:43
Az EU pénzügyminiszterei sem tudják mikor lesz vége a válságnak (ProfitLine)
Nem alakult ki egyetértés az Európai Unió közös pénzt használó tagországainak pénzügyminiszterei között hétfőn arról, hogy az övezet képviselete csökkenjen egyetlen szavazatra a Nemzetközi Valutaalap (IMF) most tárgyalt reformjával. (ProfitLine.hu)
júl. 7
7:45
Econet - Lemondott az egyik fb tag (ProfitLine)
Az econet.hu Média, Telekommunikációs és Vagyonkezelő Nyrt. tájékoztatása szerint Hartmann István felügyelő- és audit bizottsági tag a mai rendkívüli közgyűlés napjának hatályával egyéb elfoglaltságai miatt felügyelő- és audit bizottsági tagságáról lemondott - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
júl. 7
7:48
Tárgyalni lehet a kastélyokról - eladni azokat nem (Infostart)
A műemlék kastélyok fenntartásáról, üzemeltetéséről tárgyalni lehet a Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel vagy a társminisztériumokkal, de az eladásukról szó sem lehet - mondta az oktatási és kulturális miniszter az InfoRádiónak. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke szerint az állam és az uniós források nem tudják fedezni a felújításokat.
júl. 7
7:48
Vagyonvizsgálattal ellenőrizhetik a vagyonadó megfizetését (Gondola)
A Magyar Nemzet szerint vagyonosodási vizsgálattal ellenőrizheti a jövőben az APEH, hogy megfizették-e a polgárok a vagyonadót. A napilap keddi cikke szerint az adóhatóságnál felvetődött, hogy...
júl. 7
7:48
Evitát játssza a miniszter neje (Blikk)
júl. 7
7:50
Baka András: hatékonyabbá kell tenni a tájékoztatást (Gondola)
Baka András szerint nyíltabbá, nyitottabbá kell tenni az igazságszolgáltatást, és amit lehet, megmutatnak magukból. A Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke a Népszavának és a Népszabadságnak is interjút...
júl. 7
7:51
IMF: egy szavazatra olvadna az eurózóna befolyása (Privátbankár)
Az IMF 24 tagú igazgatótanácsában a feltörekvő gazdaságok helyet követelnek maguknak, az euróövezetnek csak 1 szavazat jutna így
júl. 7
7:51
Még nem végrehajtható a gárdaítélet (HírTV)
Súlyos jogalkalmazási hibát követett el a rendőrség, hogy egy még nem írásba foglalt, így végrehajthatatlan ítéletre hivatkozva lépett fel szombaton a gárdista-egyenruhát viselőkkel szemben – közölte Juhász Imre polgári eljárásjogász – írja a Magyar Nemzet.
júl. 7
7:52
Ismét több száz ujgur tüntető vonult az utcákra Nyugat-Kínában (Gondola)
Több száz ujgur tüntető ismét az utcákra vonult kedden a nyugat-kínai Hszincsiang tartomány fővárosában, Urumcsiben. A brit hírügynökség helyszíni tudósítója szerint újabb összecsapások törtek ki...
júl. 7
7:53
Szokatlan: felminősítést fontolgat a Moody"s (Privátbankár)
Felminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá vette Brazília devizában, illetve hazai valutában kiadott szuverén kötvényadósságának egyelőre spekulatív besorolását a Moody´s Investors Service. Hosszú...
júl. 7
7:54
Obama Putyinnal találkozik az orosz-amerikai csúcs második napján (Gondola)
Barack Obama amerikai elnök Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnökkel találkozik Moszkvában kedden, az orosz-amerikai csúcstalálkozó második napján. Obama múlt csütörtökön a washingtoni Fehér Házban...
júl. 7
7:56
Gárda-abszurd: bekövetkezik, ami szükségszerű (Gondola)
A dolgok logikája megint győzedelmeskedik a rövidlátó politikai voluntarizmuson: a Magyar Gárda feloszlatása mint bírói ítélet szükségszerűen rombolja a demokráciát. Egyfelől mert nem elég körültekintő a döntés, másfelől pedig van más ítélet is. Persze megint a kommunizmus és a szélsőjobb rokonságáról van szó.
júl. 7
8:06
Washington nem áll Izrael útjába, ha megtámadja Iránt (Infostart)
Kivárás után fenyegetés - úgy tűnik, az Egyesült Államoknak elege lett abból, hogy nem tud szót érteni Iránnal, ahol sokan továbbra sem fogadják el az elnökválasztás eredményét. Joe Biden amerikai alelnök arra utalt: Washington nem áll az iráni rezsim által magát fenyegetettnek érző Izrael útjába, ha az csapást akar mérni az iráni nukleáris létesítményekre. Közben Irán első számú vezetője ismét…
júl. 7
8:06
Népszabadság: ősszel önálló nyelvvé válhat a jelelés (Gondola)
A Népszabadság információi szerint júliusban tárgyalja a kormány, ősszel pedig a parlament elé kerül a jelnyelvi törvény tervezete. Ha a jogszabályt elfogadják, a jelnyelv - az amerikai,...
júl. 7
8:06
Egyre több a román munkanélküli (HR Portál)
Romániában júniusban 6 százalékra nőtt az átlagos munkanélküliség a májusi 5,8 százalékról, jelentették a román országos munkaügyi hivatalban hétfőn.
júl. 7
8:08
Szobor készül a megunt játékokból (Gondola)
Elege lett egy apának a gyerekei megunt játékaiból, így elhatározta, hogy szobrokat csinál belőlük. A játlkszobrásszá vált angol férfi alkotásaiért ma mát több ezer fontot fizetnek. "Elnéztem...
júl. 7
8:08
Hiányszakmákban szereztek képesítést munkanélküliek (HR Portál)
A Szolnok megyei Nagykörűn és Tiszaburán élő munkanélküliek szereztek több hiányszakmában képesítést a Társadalmi Megújulás Program (TÁMOP) keretében teljes egészében európai uniós pályázaton elnyert pénzből - közölte Varga Judit projektmendezser hétfőn az MTI-vel.
júl. 7
8:09
Kimerülten, sérülten feküdt az aknában (HírTV)
Egy magánház közműaknájába esett egy ló hétfőn Hernádnémetiben. Az állatot a tűzoltók szabadították ki.
júl. 7
8:10
ORTT: indulhatnak az RTL Klub és a TV2 tematikus csatornái (Gondola)
Napokon belül hatályba léphet a két országos kereskedelmi televízió műsorszolgáltatási szerződésének módosítása - értesült médiahatósági forrásból az MTI. A két dokumentum leglényegesebb eleme,...
júl. 7
8:10
Sztrájk készülődik az Electroluxnál? (HR Portál)
Sztrájkbizottságot alakított a Hűtőgépgyártók Független Szakszervezete az Electrolux nyíregyházi gyárában; a dolgozók érdekképviseleti szervezete 5 százalékos béremelést és a kollektív szerződés felülvizsgálatát szeretné elérni a cégvezetésnél - közölte Papp Jánosné, a szerveződés elnöke hétfőn az MTI-vel.
júl. 7
8:11
A vietnami küldetés - Ősök tere (videó) (HírTV)
2009. július 6. hétfő 22.05 2009. július 7. kedd 10.30 2009. július 10. péntek 15.30 2009. július 12. vasárnap 15.05
júl. 7
8:12
Az euró 273 forint felett kedden reggel (Gondola)
A londoni bankközi piacon kedden reggel 273,03 forintot ért egy euró a kora hajnali 272,75 forinttal szemben. Ez 0,10 százalékos gyengülés. Elemzők szerint a forint euró árfolyama a múlt heti...

Keresés