Hol porig aláznak, hol pedig a csillagokat is lehozzák az égből az eladók és az ügyfélszolgálatban dolgozók. A legújabb felmérés szerint a pénzügyi szektor munkatársai a legkedvesebbek, ellentétben az állami hivatalban dolgozókkal, akik nem túl előzékenyek, és a rugalmasság sem jellemző rájuk. A legudvariatlanabbnak a bolti eladók bizonyultak. A pszichológus szerint egyszerű a magyarázat: amíg a…
Vegyes képet mutatnak ma reggel az ázsiai részvényindexek azt követően, hogy az amerikai tőzsdék is felemás elmozdulással zárták a tegnapi kereskedést. A nyersanyag-és az energiaszektor az olajár...
A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) a korengedményes nyugdíjrendszer fenntartását követeli, mert véleményük szerint ezzel megelőzhető lenne több ezer munkavállaló munkanélkülivé válása.
A Heves Megyei Önkormányzat is felbontotta a szerződést a HospInvesttel, így a csődhelyzetben lévő kórházüzemeltető társaság az összes intézményt elvesztette a megyében. Kiskunhalas még kivár, de ha...
A szabályok értelmében júliustól már nem működhetnek közhasznú társaságok. Június 30-ig kérhették a cégbíróságnál, hogy nonprofit gazdasági társaságként vegyék nyilvántartásba őket, vagy bejelenthették jogutód nélküli megszűnésüket.
Reprezentatív felmérést végzett tíz hitelintézetnél a PSZÁF a banki ügyfelek pénzügyi adatairól harmadik fél részére kiadott banki igazolások kiállításának gyakorlatáról, melyet azok adattartalmának,...
Augusztus 1-jén a Heves Megyei Önkormányzat is felbonthatja a vagyonkezelési szerződést a HospInvesttel. Így a hatvani és a gyöngyösi kórház után az egrit is elvesztheti az egészségügyi befektető
Két pokolgépes merényletet követtek el kedden a Fülöp-szigetek déli részén; a robbantásokban legalább hét ember meghalt és negyven megsebesült - közölte a rendőrség és a hadsereg. Az egyik...
Stevie Wonder és Mariah Carey is jelen lesz Michael Jackson keddi búcsúztatásán a Los Angeles-i Staples Centerben; egykori barátja, Elizabeth Taylor, valamint volt felesége, Debbie Rowe viszont nem...
Ha önálló országként számítana, Kalifornia a világ 8. gazdasági hatalma lenne. A csőd szélén tántorog, újra leminősítették. A kincstár szó szerint kong az ürességtől
Hozzávalók: 1 fej hagyma 1 gerezd fokhagyma 1 közepes (kb. 35 dkg) sárga cukkini 2 kisebb padlizsán (kb. 35 dkg) 3 nagyobb paradicsom (kb. 40 dkg) 2 nagyobbacska kápia paprika só bors rozmaring bazsalikom olívaolaj
Két nap után ismét tiltakoztak az utcákon az ujgurok: ezúttal 200-300-an azért, mert szerintük ok nélkül vették őrizetbe a rendőrök a vasárnapi zavargások résztvevőit
Rontott a csőd szélén tántorgó Kalifornia állam adósosztályzatán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő intézet azzal indokolta a döntést, hogy a helyi politikusok képtelennek bizonyulnak a pénzügyi gondok kezelésére. (ProfitLine.hu)
A szorongás és stressz közben termelődött verejték szagára az emberi agy szociális és érzelmi jeleket feldolgozó, illetve az együttérzéssel kapcsolatba hozható területei lépnek működésbe - közölték német kutatók a PloS ONE (www.plosone.org) című tudományos portálon.
Még július végéig szeretne szerződést kötni az RFV a gyergyószentmiklósi távfűtő rendszer korszerűsítéséről és üzemeltetéséről, mondta el Soós Csaba a társaság igazgatóságának elnöke a VG-nek. Az...
Míg korábban csak hitelekhez kötve létezett az állásvesztés esetén segítséget nyújtó biztosítás, az elmúlt hónapokban azonban egyre több társaság döntött úgy, hogy szabad felhasználású konstrukciókkal is beszáll a versenybe....
A londoni bankközi piacon kedden reggel 274,20 forintot ért egy euró a tegnap esti kora hajnali 273,17 forinttal szemben. A forint euró árfolyamban továbbra is tart a múlt heti erősödés utáni korrekciós fázis. (ProfitLine.hu)
Holnap lesz az első olyan aukció, amelyen az MVM 2010-es kapacitásokat értékesít. Áram árverést tart holnap reggel 10 órai kezdettel az MVM a Powerforum nevű elektronikus kereskedési platformján....
A nyomott felvásárlási árak és a banki hitelezés leállása miatt ismét tiltakozó akciókkal fenyeget Karsai József országgyűlési képviselő. Jelezte, hogy ha nem lesz érdemi változás, akkor július 25-től a felvásárlók telephelyei és a pénzintézetek elé vonulnak....
Az FHB Jelzálogbank Nyrt. tájékoztatása szerint a Társaság 2009. július 06. napján az Erste Befektetési Zrt. mint befektetési szolgáltató útján 724,7616 Ft-os árfolyamon 44.445 db FHB ’A’ sorozatú törzsrészvényt vásárolt - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
A tegnap reggeli mérsékelt forintgyengülést ma reggelig nem követte újabb leértékelődési hullám, majd a javuló befektetői hangulatban, a meglepően erős mai diszkontkincstárjegy aukciós eredménye...
Kedden reggel kis mértékben emelkedett a kőolaj ára, miután hétfőn már a negyedik egymást követő kereskedési napon csökkent, ebben a hónapban eddig 8 százalékkal értékelődött le az energiahordozó ára. (ProfitLine.hu)
Az econet.hu tegnapi közgyűlése jóváhagyta a cégcsoport új, médiára fókuszáló stratégiáját. A közgyűlésen lemondott felügyelő és audit bizottsági tagságáról Hartmann István. Az econet.hu a jövőben...
A sokak által várt nagy szakadás elmaradt a BÉT-en, a nap végére szépíteni tudott a BUX. A támaszok az amerikai piacokon is kitartottak, ami ha nem is hoz szárnyalást az európai börzékre, de kicsit...
Szili Katalin példátlannak tartja, amit Szlovákia tett a nyelvtörvény ügyében, az Országgyűlés elnöke kedden, a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában azt mondta, hogy a törvény ellen...
Idegen anyagot talált egy fogyasztó az ivóvízben Fegyverneken, az elvégzett laborteszt kiderítette, hogy szúnyoglárvák kerültek bele, amelyek a biológus szerint az egészségre nem ártalmasak - írta az Új Néplap. Az önkormányzat a jelenségről a lakosságot tájékoztatta, és ásványvizet ajánlott fel számukra.
Az FHB bejelentette, hogy 2009. július 06-án az Erste Befektetési Zrt. mint befektetési szolgáltató útján 724.7616 Ft-os árfolyamon 44,445 db FHB ’A’ sorozatú törzsrészvényt vásárolt. A...
Ma estére már minden miniszter tudni fogja a 2010-es költségvetés előkészítésével kapcsolatos feladatait - Bajnai Gordon miniszterelnök és Oszkó Péter pénzügyminiszter tegnap és ma egyenként egyeztet a tárcavezetők többségével.
A legnagyobb intézményi befektetők az európai piacon komoly változásokon mennek keresztül, a válság miatt ugyanis mindenkinek újra kell gondolnia például a befektetési stratégiáját - derül ki egy...
Szigorúan zárt családi körben kedden temetik el Michael Jacksont - adta hírül a BBC. A brit közmédia értesülése szerint lehetséges, hogy a popsztárt a Los Angeles-i Forest Lawn nevű temetőben helyezik végső nyugalomra, de biztosat még nem lehet tudni.
Gyengüléssel kezdte a keddi kereskedést az euró, ugyanis mind a dollárral, mind pedig a japán jennel szemben veszített értékéből. A közös európai valutának ezúttal az euróövezeti országok...
Ez az összeg elég lenne - reagált Vlagyimir Oszakovszkij, az UniCredit SpA vezető közgazdásza a Bloombergnek arra az orosz kormányzati bejelentésre, miszerint kész az állam arra, hogy 40 milliárd...
Az előzetes adatok alapján az ipari termelés az éves szinten májusban 22,1 százalékkal csökkent, a munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlan index-szel. A termelés volumene az év első öt hónapjában 23,3 százalékkal alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Havi szinten az ipari termelés 2,6 százalékkal emelkedett - olvasható a KSH jelentésében. (ProfitLine.hu)
A napvégi amerikai felhúzás, valamint a reggeli kisebb ázsiai plusszok idehaza is emelkedést indukálhatnak, melynek éllovasai továbbra is a gyógyszergyártók lehetnek. A mérsékelt optimizmus akár a...
Az új felsőoktatási rendszert a legtöbb munkáltató gyakorlatorientáltsága miatt tartja vonzónak. Idén kerülnek ki az első alapszakot végzett diákok, de azt még kevés vállalat tudja, hogy mi a különbség a BSc képesítést szerzettek és a régi főiskolai diplomások között....
Hétfő este kimondottan jó dolog volt magyarnak lenni Karlovy Varyban. Ekkor tartották a premierjét Fonyó Gergely Made in Hungária című filmjének, amelyet a Variety Critics’ Choice nevű kategóriában mutattak be. E szekcióba, a nemzetközi és világhírű Variety magazin kritikusai válogatták az alkotásokat, így már az is nagy dicsőség, hogy e kategóriában szerepel a rendezvényen a film.
Június végére májushoz képest 288 millió euróval 26,950 milliárd euróra nőttek a nemzetközi tartalékok az Magyar Nemzeti Bank legfrissebb jelentése szerint. (ProfitLine.hu)
Egyelőre minden jel arra utal, hogy a brazil gazdaság igen jól tűri a gazdasági sokkokat, így a Moody’s-nál szóba került a felminősítés lehetősége. A Moody’s-nál jelenleg Ba1-es...
Szolid, de tisztes megélhetést biztosíthat egy családnak a Bors Póker 15 millió forintos főnyereménye. A jelenlegi gazdasági helyzetben nem érdemes költekezni, mert még alacsony életszínvonal mellett is 6 év alatt lehet nyakára hágni az egyébként mesés összegnek. De ha csak bankban fialtatja pénzét győztesünk, csaknem annyi kamatot kap érte, amely megteremtheti egy négytagú család létfeltételeit.