Kína forrongó muzulmán autonóm tartományában a karhatalom tovább folytatja a vadászatot a hétvégi véres etnikai összecsapások állítólagos szervezői után. A G8-as csúcsról idő előtt hazatért Hu Csin-tao elnök is "súlyos és erőszakos bűntettnek" nevezte a történteket. Az ujgurok támadása, majd a han kínaiak válasza mögött éles társadalmi és vagyonbeli különbségek is meghúzódnak.
Kikapott, de idegenben lőtt góllal továbbjutott a szombathelyi Haladás az Európa-liga selejtezőjében. A nyugat-magyarországi csapat a hazai pályán elért 1-0-s győzelme után Kazahsztánban 2-1-re kapott ki az Irtis Pavlodartól.
Továbbjutott a Szombathelyi Haladás a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének 1. fordulójából, miután 1-0-s hazai sikerét követően a csütörtöki visszavágón 2-1-es vereséget szenvedett a kazah Irtisz Pavlodar vendégeként, s így idegenben szerzett góllal jobbnak bizonyult riválisánál.
A legálisan működő vállalkozások elvárják, hogy a hatóságok szűrjék ki és szankcionálják az illegálisan működőket, hasonló szigorral járva el, mint ahogy ők tapasztalják. Szűcs György, az...
Hetvennyolc teknős vonulása akadályozta a New York-i Kennedy repülőtér egyik leszállópályájának forgalmát, ami miatt le kellett zárni a kifutót. A repülőtéri hatóságok által később azonosított, 20 centiméter hosszú és 0,9-1,3 kilogramm súlyú gyémánthátú teknősök a közeli New York-i öbölből másztak ki majd így kerültek a repülőtér kifutójára.
A Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (MaHaSZ) csütörtökön megjelent legfrissebb Top 40-es albumlistáján Michael Jackson nem kevesebb, mint 8 kiadvánnyal szerepel; a teljes 200-as eladási listán...
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) tovább emelte a kötvényaukcióra felkínált mennyiséget, a július 16-i aukción összesen 55 milliárd forintnyi kötvényt kínál megvételre, derül ki az ÁKK honlapján kö...
Mintegy 3000 fiatal vesz részt a fiatal szocialisták világszervezete, a Szocialista Ifjúsági Internacionálé (IUSY) jövő heti zánkai politikai fesztiválján - közölte a rendezvény egyik szervezője a Societas elnöke, Varga László, az MSZP országgyűlési képviselője csütörtökön.
A jövő héten visszatérhet otthonába az a kétmillió ember, aki az északnyugat-pakisztáni Szvat-völgyben a lázadók ellen indított katonai offenzíva miatt menekült el - közölte a kormányfő. Juszuf...
A Kínai Kommunista Párt Politikai Bizottsága szerint a nyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm régióban külföldiek szították a zavargásokat. Hu Csin-tao kínai elnök megszakította olaszországi...
Követve a Tesco és az Auchan példáját, az Aldi is megpróbálkozik benzinkutak üzemeltetésével. A német diszkontlánc először Ausztriában építi ki saját márkás töltőállomásait, de könnyen lehet, hogy hamarosan széleskörű terjeszkedésbe kezd....
Az erősödő és kevésbé volatilis forintárfolyam, a csökkenő finanszírozási igény és a növekvő állampapírkereslet kikövezi az utat Európa legmagasabb kamatszintjének csökkentéséhez - mondta el a...
A forint kissé erősödött, az eurót 275,62 forinton jegyezték csütörtök délután a bankközi kereskedelemben, szemben a kora délelőtti 277 és a szerda délutáni 276,20 forinttal. (ProfitLine.hu)
A finanszírozáshoz jutás lehetőségei rendkívül korlátozottak, a jelenlegi helyzetben a szinte egyetlen kapaszkodót továbbra is a gazdaságösztönzésbe bevont uniós források jelentik a vállalatok...
Az elmúlt napokban látott esések után ma kisebb felfelé korrekciót láthattunk a részvénypiacokon, mindez azonban nem volt olyan jelentős, hogy változtatna az összképen, az irány továbbra is inkább a...
Veres János pénzügyminiszterként tárgyalt azzal a francia befektető társasággal, amely több állami tulajdonú kastély vagyonkezelői jogát szeretné megszerezni. Az MSZP-s politikus csütörtöki...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 111,05 pontos, 0,77 százalékos emelkedéssel, 14.586,79 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 2,95 százalékkal 11.500 forintra erősödött, az OTP...
Pénzügyminiszterként nem volt döntési lehetősége a kormányzati negyed ügyeiben - állítja Veres János. A szocialista képviselő nem számít arra, hogy az ügyben őt is kihallgatják majd. „A projektirodának volt döntési jogköre ebben a kérdéskörben” - fogalmazott.
A Dunántúlon és a középső országrészben is többfelé valószínű eső, zápor, helyenként zivatar. Keleten, délkeleten - ahol több-kevesebb napsütés is ígérkezik - csak néhol lehet csapadék. Az...
A forint kissé erősödött, az eurót 275,62 forinton jegyezték csütörtök délután a bankközi kereskedelemben, szemben a kora délelőtti 277 és a szerda délutáni 276,20 forinttal. Nap közben az euró csende...
Az Európai Fogyasztói Központ Magyarországhoz (EFK) egyre több panasz érkezik apróhirdetéses csalások miatt - közölte az fogyasztóvédelmi szervezet. A panaszolt esetekben a termékvásárlásra ösztöké...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 111,05 pontos, 0,77 százalékos emelkedéssel, 14.586,79 ponton zárt csütörtökön, 16,4 milliárd forintos forgalom mellett. (ProfitLine.hu)
A magyarországi új influenzások fele már itthon fertőződött meg, 12-ből 10-en pedig ugyanott, az ExxonMobil Váci úti irodájában - írja az Index. Egy dolgozó szerint a világcég nem engedi otthonról...
Több mint százezer cég szűnt meg vagy volt kénytelen felfüggeszteni működését Romániában az első félévben, ez a szám hétszer nagyobb a tavalyi hasonló időszakhoz képest, derül ki a román országos cégnyilvántartási hivatal statisztikájából.
Mintegy 3000 fiatal vesz részt a fiatal szocialisták világszervezete, a Szocialista Ifjúsági Internacionálé (IUSY) jövő heti zánkai politikai fesztiválján - közölte a rendezvény egyik szervezője a...
Az Európai Fogyasztói Központ Magyarországhoz (EFK) egyre több panasz érkezik apróhirdetéses csalások miatt - közölte az fogyasztóvédelmi szervezet csütörtökön az MTI-vel. A panaszolt esetekben a...
27 milliárd forint értékű oktatási-fejlesztési beruházás indul meg Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a költségek 95 százalékát pedig uniós forrásból finanszírozzák - jelentette be július 9-én Gazda László, a regionális fejlesztési tanács elnöke Leveleken. A helyszínen további húsz önkormányzattal írták alá a támogatási szerződést az észak-alföldi régióból. Az…
Cser-Palkovics András szerint Veres János volt pénzügyminiszter az ország külföldi megítélését is kockára tenné "az önkritika teljes hiányát mutató" személyes ambícióival.
Hamarosan kifullad az ipari nyersanyagok - köztük az olaj - ez év eleje óta tartó meredek áremelkedése, mivel halványulnak az erőteljes gazdasági növekedés gyors visszatértébe vetett remények, áll az egyik vezető londoni gazdaságelemző cég csütörtökön közzétett prognózisában. (ProfitLine.hu)
A Nemzetközi Valutaalap segítségére szoruló közép-kelet-európai országok sokkal jobb strukturális helyzetben kerülhetnek ki a válságból, mint a kevésbé kockázatosnak tartott (velük összehasonlítható)...
Jelentősen megemelte a jövő csütörtöki 3, 5 és 10 éves magyar államkötvény aukciókra meghirdetett mennyiségeket ma délutáni hirdetményében az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). Az intézmény döntése...
Cser-Palkovics András szerint Veres János volt pénzügyminiszter az ország külföldi megítélését is kockára tenné "az önkritika teljes hiányát mutató" személyes ambícióival. A Fidesz...
Félpályás útlezárással tiltakoznak civilek csütörtökön egész nap Gyöngyöstarjánban a falu határában lévő kőbányában végzett robbantások miatt - adta hírül a heol.hu hírportál.
Könnygázzal és gumibotokkal oszlatott szét csütörtökön az iráni rendőrség egy nem engedélyezett ellenzéki tüntetést Teheránban, szemtanúk szerint levegőbe leadott figyelmeztető lövések is...
Hamarosan kifullad az ipari nyersanyagok - köztük az olaj - ez év eleje óta tartó meredek áremelkedése, mivel halványulnak az erőteljes gazdasági növekedés gyors visszatértébe vetett remények, áll az ...
Mádi László fideszes politikus azt folytatta, amit Orbán Viktor, a párt elnöke elkezdett, Magyarországnak azonban árt minden olyan nyilatkozat, amely az ország teljesítményét rossz színben tünteti fel - mondta Tukacs István, az MSZP országgyűlési képviselője csütörtökön az ellenzéki politikus sajtótájékoztatójára reagálva.
Csoportos garázdaság gyanújával nyomoz a rendőrség a kerepesi diákverés ügyében ismeretlen tettesek ellen. A 14 éves lányt június közepén verte meg három cigány lány, miután egy 9 éves gyerek védelmére kelt.
A legendás amerikai befektető, Warren Buffett - aki a világ második leggazdagabb embere (Forbes magazin) - szerint az amerikai munkanélküliségi ráta elérheti a 11 százalékot, és egy második második gazdaságélénkítő csomagra is szükség lehet, hogy a recesszióban ragadt gazdaságot előre lehessen mozdítani - tudósít a Reuters hírügynökség. (ProfitLine.hu)
A legfrissebb eladási statisztikák szerint Kínában 13 ezerrel több új talált gazdára, mint az Egyesült Államokban. Első alkalommal tavaly decemberben sikerült túlszárnyalni az amerikaiakat, de a tendencia folytatódott. A világ nagy autógyártói eközben próbálnak egyre nagyobb szeletet harapni a kínai autópiac tortájából....
A turizmus-vendéglátás, a gazdálkodási és menedzsment, a mérnök-informatikus és a kommunikáció-médiatudomány a legnépszerűbb szakok idén a felvételizők körében - derül ki az Educatio Kht. elemzéséből.
A kalózok miatt az Ádeni-öbölben járőröző hadihajók elkoboztak tíz tonna kábítószert, amellyel vélhetőleg az afganisztáni terroristák finanszírozták volna a kiadásaikat - jelentette be csütörtökön...