Több mint 4200 szakdolgozó hiányzik az egészségügyben - közölte Székely Tamás egészségügyi miniszter csütörtökön Veszprémben, az Egészségügyi Szakdolgozók 40. kongresszusán.
Elviselhetetlenné válik a zsúfoltság több büntetés-végrehajtási (bv) intézetben - állapította meg Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a székesfehérvári bv-intézet tervezett...
A világgazdasági válság jócskán megritkította a bécsi repülőtér forgalmát is, és különösen a kelet-európai országokba irányuló forgalom csökkent. Júniusban 1 650 043 utas fordult meg a repülőtéren,...
Sztrájkba léptek a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság létesítményeit építő munkások. A mintegy 70 ezer munkavállaló részvételével zajló munkabeszüntetések addig tartanak, amíg a feleknek nem sikerül megállapodniuk a béremelésről.
Bűncselekmény hiányában megszüntette az UD Zrt. vezetői ellen államtitoksértés, magántitok jogosulatlan megismerése, valamint számítógépes rendszer feltörése miatt indult nyomozást a rendőrség - mondta Futó Barnabás, a cég jogi képviselője.
A Nyolcak (G8) olaszországi csúcsértekezletének második napján az Ötök (G5) csoportjával kibővülve elsősorban valutapiaci és kereskedelempolitikai kérdésekről tárgyaltak. A Nyolcak szerdai...
Bűncselekmény hiányában megszüntette az UD Zrt. vezetői ellen államtitoksértés, magántitok jogosulatlan megismerése, valamint számítógépes rendszer feltörése miatt indult nyomozást a rendőrség - mondta Futó Barnabás, a cég jogi képviselője.
Nem felel meg az európai uniós normáknak a szlovák törvényhozás által elfogadott új nyelvtörvény, sőt a kisebbségi nyelvek diszkriminációjához vezet - vélte Michael Gahler német EP-képviselő, az...
Több mint 4200 szakdolgozó hiányzik az egészségügyben - közölte Székely Tamás egészségügyi miniszter csütörtökön Veszprémben, az Egészségügyi Szakdolgozók 40. kongresszusán. Az egészségügyi...
Alapvetőn rossz és kidolgozatlan - ezt mondta a vagyonadóról Járai Zsigmond. A volt jegybankelnök szerint azzal, hogy a kormány csak a pénzügyi egyensúly megteremtésével kezeli a válságot, rontja hazánk versenyképességét. A közszolgálati szakszervezetek, amelyek vezetői megszavazták a bérkompenzáció megkurtítását. Azt mondják, az adóváltozások miatt a közszolgák nagy része jövőre rosszul jár majd.
Több mint 4200 szakdolgozó hiányzik az egészségügyben - közölte Székely Tamás egészségügyi miniszter csütörtökön Veszprémben, az Egészségügyi Szakdolgozók 40. kongresszusán.
Bűncselekmény hiányában megszüntette az UD Zrt. vezetői ellen államtitoksértés, magántitok jogosulatlan megismerése, valamint számítógépes rendszer feltörése miatt indult nyomozást a rendőrség -...
Kína lehet a világgazdaság növekedésének motorja a válságból való kilábalás folyamatában Soros György, a milliárdos befektetési guru szerint. Kínába a válság kívülről gyűrűzött be, de képes...
Megvan az első budapesti Fröccsünnep "hivatalos végeredménye"; a fesztiválon 15 ezer kisfröccs fogyott el, és az ötszáz literes kisfröccs révén még egy világrekord is született.
Az Európai Unió tagországai hivatalosan is támogatásukról biztosították csütörtökön Jose Manuel Barroso jelölését egy újabb ciklusra az Európai Bizottság (EB) élére - közölte az AFP egy neve elhallgatását kérő uniós diplomatára hivatkozva.
Negyven ezer éve élt elődünk rendszeresen evett halat - állapították meg német kutatók az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) közzétett tanulmányukban
Megvan az első budapesti Fröccsünnep "hivatalos végeredménye"; a fesztiválon 15 ezer kisfröccs fogyott el, és az ötszáz literes kisfröccs révén még egy világrekord is született. A...
Tízezerhez közelít az új influenzavírussal eddig igazoltan fertőződött britek száma, 14 beteg meghalt - közölte csütörtökön az angol-walesi tiszti főorvos. Sir Liam Donaldson bejelentése szerint a...
Ősszel újból üzembe állnak a lopóautó néven elhíresült trélerek a fővárosban - mondta az InfoRádiónak a Parking Kft. kommunikációs vezetője. Volly György hozzátette: új módszert alkalmaznak majd a szabálytalanul parkoló gépjárművek elszállításakor, így azokban nem keletkezhet kár.
Jogerősen pénzbüntetésre enyhítette Kodela Lászlónak, a MEH korábbi helyettes államtitkárának adócsalás miatt első fokon kiszabott felfüggesztett börtönbüntetését a Fővárosi Ítélőtábla. A vád szerint Kodela László megígérte Kulcsár Attilának, elintézi, hogy a K and H Equities Rt.
7:6, 5:7, 7:5 arányban győzött Szávay Ágnes csütörtök délután Tathiana Garbin ellen a 220 ezer dollár összdíjazású budapesti női tenisztornán. A magyar teniszező szoros küzdelemben győzte le olasz ellenfelét. Szávay Ágnes ezzel bejutott a torna harmadik fordulójába, ahol a svájci Bacsinszky Tímea lesz az ellenfele.
Létezik egy pókfaj, amely önmaga hasonmását készíti el, hogy elterelje a ragadozók figyelmét. Ez lehet az első példa arra, hogy egy állat életnagyságban leképezi magát. A pók viselkedése arra is magyarázatot nyújthat, miért díszíti néhány pókfaj furcsa képződményekkel hálóját.
Közepes erejű földrengés rázta meg csütörtökön Kína délnyugati Jünnan (Yunnan) tartományát, a földmozgásban az eddigi adatok szerint 336 ember megsérült, és több mint 2700 ingatlanban keletkeztek károk. A kínai földtani hivatal szerint a hatos fokozatú földrengés központja Jaoan (Yao'an) megyében volt, közel 200 kilométerre a tartományi fővárostól.
Bernard Madoff, az 50 milliárd dolláros Wall Street-i csalássorozatot végrehajtó volt amerikai befektető nem fellebbez a rá kiszabott 150 évi börtönbüntetés ellen. Ira Sorkin, a befektetők ezreit...
Felborult egy autó a Kaposvár és Szántód közötti úton a répáspusztai elágazónál; a balesetben ketten könnyebben, egy harmadik fiatal pedig súlyosan megsérült. A jármű vezetője előzés közben megijedt a szemből érkező autótól, és félrerántotta a kormányt, emiatt a személygépkocsi az árokba borult.
Jogerősen pénzbüntetésre enyhítette Kodela Lászlónak, a MEH korábbi helyettes államtitkárának adócsalás miatt első fokon kiszabott felfüggesztett börtönbüntetését a Fővárosi Ítélőtábla. A Fővárosi...
Az egész térség megbékéléséhez hozzájárulhat, hogy Horvátország csatlakozott a NATO-hoz, az ezernél is több szigettel rendelkező ország egészében a biztonság szigetévé vált a régióban - mondta Bajnai Gordon csütörtökön Dubrovnikban, a Croatia Summit 2009 rendezvényen tartott megnyitó beszédében.
Az egész térség megbékéléséhez hozzájárulhat, hogy Horvátország csatlakozott a NATO-hoz, az ezernél is több szigettel rendelkező ország egészében a biztonság szigetévé vált a régióban - mondta...
Felborult egy autó a Kaposvár és Szántód közötti úton a répáspusztai elágazónál csütörtök délután; a balesetben ketten könnyebben, egy harmadik fiatal pedig súlyosan megsérült - tudatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A kínai hatóságok őrizetbe vették a Rio Tinto négy dolgozóját, ugyanis kémkedéssel és államtitkok megsértésével vádolják őket. A Rio Tinto ma bejelentette, hogy négy, Sanghajban dolgozó...
A walesi herceg szerint a kapitalizmus és a fogyasztói társadalom fenntartása gazdasági és ökológiai összeomlásba taszítja a világot. Károly herceg jövőképét környezetvédők és a gazdasági élet szereplői előtt ismertette egy előadás keretében.
Az amerikai gazdaságnak újabb gazdaságélénkítő programra van szüksége - jelentette ki csütörtökön az ABC televízióban Warren Buffett üzletember, aki bírálta az első ösztönző csomagot. Nagyon is...
Otthagyták az építkezést a miniszterelnök távozása után azok a munkások, akik Bajnai Gordon helyszíni szemléje alatt még lázasan dolgoztak a kazári iskola felújításán. A beruházást Bajnai az egész ország elé állította példaként. Az igazgató szerint viszont reménytelen helyzetbe kerülnek a tanulók szülei, ha a kormány 17 milliárddal csökkenti az iskolai étkeztetés támogatását.
Szabálytalanul hívták össze az SZDSZ vasárnapi küldöttgyűlését a párt jószolgálati és etikai bizottsága szerint. A testület rámutat: az így összehívott küldöttgyűlésen hozott döntések és...
Már huszonnégy igazolt új H1N1 influenza esetet tártak fel Magyarországon; a betegek állapota kielégítő. Az ÁNTSZ Országos Epidemiológiai Központ légúti vírus laboratóriuma újabb két mintára adott pozitív eredményt, így a magyarországi új influenza esetek száma 24-re emelkedett.
Súlyos mérgezéssel szállítottak kórházba egy fürdőzőt a dél-ukrajnai Herszon megyében, miután megszúrta egy mérgesrája az egyik fekete-tengeri strandon. Az eset nagy riadalmat keltett a nyaralók körében.
A pénzügyi válság kitörése óta a legnagyobb mértékű változtatást viszi véghez menedzsmentjében a Citigroup: lecseréli pénzügyi igazgatóját és új banki vezetőt nevezett ki. A Citigroup...
Hetedik napja folyamatosan esik az olajár, amelyre 2006 szeptembere óta nem volt példa. Az augusztusi szállítású WTI 60 dollár csökkent a mai kereskedésben a New York Mercantile Exchange-en. 0...
Kaláka együttes koncertjével kezdődött meg csütörtökön a 30. Kaláka Fesztivál, a miskolci Városháza díszudvarán; a rendezvény névadója és házigazdája előtt fellépett a Kisharang együttes és a Számadó zenekar.
Szabálytalanul hívták össze az SZDSZ vasárnapi küldöttgyűlését a párt jószolgálati és etikai bizottsága szerint. A testület rámutat: az így összehívott küldöttgyűlésen hozott döntések és határozatok is szabálytalanok lesznek.
Néhány órára visszakapta eredeti nevét Moszkva legrégebbi vasúti pályaudvara: ismét I. Miklós cár nevét viselte az elmúlt nyolc és fél évtizedben megszokott Leningrádi helyett, míg az orosz vasúttársaság nem cáfolta a sajtóban előzőleg kész tényként tálalt döntést.
Amerikai és lengyel katonák súlyos károkat okoztak az ókori Babilon romjaiban és az ott lévő értékekben, többek között az Istár-kapu sárkányai is sérültek - közölte csütörtökön az UNESCO. A...
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) éveken át félrevezette a washingtoni kongresszust, jelentős tényeket hallgatott el a törvényhozás elől - a csütörtöki amerikai lapok szerint erről maga Leon Panetta, a CIA jelenlegi igazgatója számolt be a Capitoliumban.
Az SZDSZ mindhárom elnökjelöltje, Badacsonyi Szabolcs, Retkes Attila és Weinek Leonárd is gyökeres változást szeretne a pártjában - derült ki Siófokon csütörtökön, ahol a jelöltek négy megye...