2009. augusztus 6. csütörtök

aug. 6
17:09
A Sallai-Perjés kettős a 470-es magyar bajnok (Metropol)
Közel 40 hajó részvételével rendezte meg a Magyar Vitorlás Szövetség a 470 osztály számára kiírt országos bajnokságot, valamint a 420-as juniorok részére a héten esedékes magyarországi junior EB-re rendezett előversenyt.
aug. 6
17:09
Bencze József: A 100 milliós nyomravezetői díj megtörheti az elkövetőket (Infostart)
Egy embert őrizetbe vett a rendőrség Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyik településén a romák ellen elkövetett bűncselekmények ügyében. Az országos rendőr-főkapitány azt mondta: több mint harminc hatástalanított fegyvert és lángszórót is lefoglaltak.
aug. 6
17:10
Felülmúlta a várakozásokat az Aviva biztosító (ProfitLine)
A Magyarországon is jelen levő Aviva - a legnagyobb piaci tőkeértékű brit biztosító, amely az élet- és a nyugdíjbiztosításban Európában is első helyezett - a vártnál nagyobb első féléves nyereséget jelentett csütörtökön: a céget a költségcsökkentések segítették. (ProfitLine.hu)
aug. 6
17:10
Mobiltelefon segítségével kapták el a bajuszos rablót (HírTV)
Egy mobiltelefonnal készített fotó alapján percek alatt elfogták a rendőrök azt a férfit, aki egy bottal fenyegetőzve rabolt ki egy újságos pavilont Salgótarjánban - értesült a HavariaPress.
aug. 6
17:12
Gyártásra kész a magyar vírusteszt (Privátbankár)
Gyártásra kész egy magyar cég által kifejlesztett vírusteszt, amely az új típusú influenza vírusát két óra alatt pontosan kimutatja
aug. 6
17:14
Kifogyhatatlan energiára építene Miskolc (Privátbankár)
Geotermikus erőművet épít Miskolcon a PannErgy Nyrt., illetve a Miskolci Hőszolgáltató Kft-vel közösen alapított projekttársasága
aug. 6
17:15
Fáradhatatlan az OTP - megint új csúcs (Portfolio)
A délutáni, pozitív meglepetést okozó amerikai munkaerőpaici adat hatására kisebb megugrást láthattunk a részvénypiacokon, azonban a lendület hamar alábbhagyott, az amerikai tőzsdék már mínuszban...
aug. 6
17:15
Lidl: akciók mától! Háziasszonyok, figyelem! (Pénzcentrum)
Mától érvényes a Lidl legújabb akciós katalógusa. Az aktuális ajánlatok elsősorban a háziasszonyokat célozzák meg, de egy igazi kuriózumot is találtunk a kínálatban....
aug. 6
17:16
Közel 270 forinton jegyezték az eurót (Privátbankár)
Az elmúlt hetekben kialakult mozgási sávjának gyenge határát próbálgatja a forint: csütörtök délután négy órakor 269,07 forinton jegyezték az eurót, szemben a szerda délután négy órai 267,33 forinttal...
aug. 6
17:18
Támogatja az amerikai kormány az elektromos autókat (Privátbankár)
Barack Obama amerikai elnök és Joe Biden alelnök 2,4 milliárd dolláros költségvetésű programot hirdetett az elektromos autók gyártásának támogatására, fellendítésére. Az ország több pontján is bemu...
aug. 6
17:21
Gyengül a forint a bankközi devizapiacon (Infostart)
Az elmúlt hetekben kialakult mozgási sávjának gyenge határát próbálgatja a forint: csütörtök délután négy órakor 269,07 forinton jegyezték az eurót, szemben a szerda délután négy órai 267,33 forinttal, és a csütörtök kora délelőtti 268 feletti jegyzésekkel.
aug. 6
17:24
EUR/USD Csökkenő Monster-munkaerö-piaci index (HírTV)
Az amerikai Monster online állásközvetítő munkaerö-piaci indexe júliusban 117 pontról 114 pontra esett. Az esést a szezonalítással indokolták. Éves szinten 27%-os csökkenés mutatkozik. Az EUR/USD megállapodott 1,4350 fölött, és 1,4366-on jegyzik. 1,4390 alatt kedvezőtlenek a kilátások. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
aug. 6
17:24
Megállapodott a gázturbinákról a Mol és a Russneft (Gondola)
A Mol és a Russneft (Russznyefty) megállapodott arról, hogy a közös tulajdonukban lévő Zapadno-Malobalik ("ZMB") szénhidrogénkitermelő cég gázturbinákat helyez üzembe a nyugat-szibériai,...
aug. 6
17:24
Milyen legyen az összehasonlító reklám? (Kreatív Online)
Az összehasonlító reklámok kapcsán az Önszabályozó Reklám Testület azt várja, hogy kialakuljon egy olyan gyakorlat, amelyben a reklámozó nagyjából azonos minőségű és azonos versenyhelyzetben lévő termékeket hasonlít össze. A testület elvi állásfoglalását itt elolvashatja.
aug. 6
17:24
Huszonnyolcmilliós cigifogás Szabolcsban (Blikk)
Két, együttesen 28 millió forint értékű csempészcigaretta-szállítmányt foglalt le a vám- és pénzügyőrség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, egy csempészt elfogtak, egy pedig elmenekült. Vásárosnaményban szerdán egy kisbusz 37.
aug. 6
17:24
Megállapodott a gázturbinákról a Mol és a Russneft (ProfitLine)
A Mol és a Russneft (Russznyefty) megállapodott, hogy a közös tulajdonukban lévő, a nyugat-szibériai Zapadno-Malobalikszkoje olajmezőt működtető Zapadno-Malobalik (ZMB) cég gázturbinákat helyez üzembe, s az ezekkel termelt elektromos áramot a mező olajkitermelése során használja fel, illetve újabb fúrási programot indít. (ProfitLine.hu)
aug. 6
17:26
Várhatóan gyakrabban fogadhatnak majd látogatót az elítéltek (Gondola)
Az ombudsman javaslatai nyomán várhatóan gyakrabban fogadhatnak majd látogatót az elítéltek és javulhat kapcsolattartásuk a külvilággal. Szabó Máté hivatala erről csütörtökön tájékoztatta az MTI-t,...
aug. 6
17:27
Biztosan indulhat a BL-ben a Porto (Metropol)
A portugál bajnok FC Porto biztosan ott lehet a Bajnokok Ligája soron következő szezonjában, miután az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága megszüntette a klub korábbi vesztegetési ügyének tárgyalását.
aug. 6
17:27
Gyorsabb diagnózis a magyar vírusteszttel (Metropol)
Gyártásra kész egy magyar cég által kifejlesztett vírusteszt, amely az új típusú influenza vírusát az ígéretek szerint három nap helyett két óra alatt, egyszerűbben és pontosan kimutatja.
aug. 6
17:27
Munkacsoportot hoztak létre a pártok ifjúsági szervezetei (Alternatív Energia)
Munkacsoportot hoztak létre a felsőoktatási intézményekben való politizálás lehetőségeinek megtárgyalására csütörtökön a parlamenti frakcióval rendelkező pártok ifjúsági szervezetei - közölte a KDNP frakciója. Mint írták, a szakmai munkacsoport célja, hogy közös álláspontot dolgozzanak ki, amellyel szeptember végén megkeresik a Magyar Rektori Konferenciát.
aug. 6
17:28
BUX: 17.851,03 pont, +1,41 százalék záráskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 247,68 pontos, 1,41 százalékos emelkedéssel, 17.851,03 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 0,70 százalékkal 13.745 forintra erősödött, az OTP...
aug. 6
17:30
Megállíthatatlanul csökken Obama népszerűsége (Privátbankár)
Ötven százalékra csökkent Barack Obama amerikai elnök népszerűségi mutatója, beiktatása óta a legalacsonyabb szintre
aug. 6
17:39
Betiltották a fék nélküli bébikompok forgalmazását Ausztriában (Infostart)
Veszélyes az olyan bébikomp, amelyen nincs fékberendezés - állapította meg az osztrák közlekedésbiztonsági felügyelet. Péntektől csak fékkel ellátott bébikomp árusítható Ausztriában.
aug. 6
17:42
USD/MXN Kedvező kilátások (HírTV)
Az elemzők szerint jó esély van rá, hogy az USD/MXN kitör a felső oldal felé. A devizapárt 12,98 közelében jegyzik, és kedvezőek kilátásai, míg 12,9143 fölött marad. 13,0196 fölött szabaddá válhat az út 13,1248-ig, majd 13,1775-ig. 12,90 alatt veszteségekkel kell számolni 12,7038-ig. Az USD/MXN-t 12,9768-on jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
aug. 6
17:42
Mélypontra süllyedt Barack Obama népszerűségi mutatója (Gondola)
50%-ra csökkent Barack Obama amerikai elnök népszerűségi mutatója, beiktatása óta a legalacsonyabb szintre - derült ki egy csütörtökön, nem sokkal elnökségének 200. napja előtt közölt felmérésből....
aug. 6
17:42
Vérteszttel állapíthatják meg a tüdőrákot (WebBeteg)
Kilenc vegyületet azonosít a vérben az a teszt, mely biztonságos, gyors és egyszerű módja lehet a nem kissejtes tüdőrák korai megállapításának - jelentette be kedden a Celera cég. Egy ilyen teszt lehetővé tenné a tüdőrák gyors kezelését, mielőtt még szétterjed a testben.
aug. 6
17:44
Kőszállító borult a 75-ösön (HírTV)
Órákra le kellett zárni a 75-ös főút egy szakaszát, ahol felborult egy követ szállító teherautó, s a rakománya szétszóródott az úton - értesült a HavariaPress.
aug. 6
17:44
Az Egyesült Államok 2,4 milliárdot szán elektromos autók gyártására (Gondola)
Barack Obama amerikai elnök és Joe Biden alelnök 2,4 milliárd dolláros költségvetésű programot hirdetett csütörtökön az elektromos autók gyártásának támogatására, fellendítésére. Az ország több...
aug. 6
17:45
Tovább romlott Obama megítélése (Kripto Akadémia)
Ötven százalékra csökkent Barack Obama amerikai elnök népszerűségi mutatója, beiktatása óta a legalacsonyabb szintre - derült ki egy csütörtökön, nem sokkal elnökségének 200. napja előtt közölt felmérésből.
aug. 6
17:46
Záró kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
A BoE ma a várakozásoknak megfelelően nem változtatott 0,50%-os alapkamatán, ugyanakkor 50 milliárddal 175 milliárdra növelte államkötvény-vásárlási programjának volumenét. Az EUR/GBP árfolyama ennek hatására 0,8480-ról 0,8553-ra emelkedett. A német ipari megrendelések júniusban éves szinten -25,3%-os értéket hoztak (előrejelzés: -26,5%, előző: -29,4%). Havi szinten a várt 0,6% helyett 4,5%-os…
aug. 6
17:46
Munkacsoportot hoztak létre a pártok ifjúsági szervezetei (Gondola)
Munkacsoportot hoztak létre a felsőoktatási intézményekben való politizálás lehetőségeinek megtárgyalására csütörtökön a parlamenti frakcióval rendelkező pártok ifjúsági szervezetei - közölte a...
aug. 6
17:48
Lázár: a kormány szerint kizárható a külföldi titkosszolgálati szál (Gondola)
A kormány képviselője teljességgel kizárta annak lehetőségét, hogy külföldi titkosszolgálat állna a romák elleni támadások mögött - mondta Lázár János, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti...
aug. 6
17:57
Lázár János: a kormány szerint kizárható a külföldi titkosszolgálati szál (Infostart)
A kormány képviselője teljességgel kizárta annak lehetőségét, hogy külföldi titkosszolgálat állna a romák elleni támadások mögött - mondta Lázár János, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke a testület csütörtöki, zárt ajtók mögött tartott ülése után.
aug. 6
18:00
Egyszeri - sikeresnek ítélik a krízisalapot (HírTV)
Pozitív a krízisalap fogadtatása a Szociális és Munkaügyi Minisztériumhoz beérkezett tapasztalatok alapján. Herczog László tárcavezető csütörtökön úgy nyilatkozott: jelenleg csaknem 4,2 milliárd forintból gazdálkodnak, de az összeg rövid időn belül kiegészül az ígért 5,5 milliárdra. A miniszter arról is beszélt: nem támogatják a monoki polgármester által kezdeményezett szociális kártyát, mert az…
aug. 6
18:00
A hazájában töltheti le büntetését a Laoszban elítélt várandós brit asszony (Gondola)
Nagy-Britanniában töltheti le büntetését az a várandós brit asszony, akit heroincsempészésért életfogytiglani börtönre ítéltek Laoszban - jelentették be Vientiánban. A fiatal nőt aznapra tervbe...
aug. 6
18:00
Hárman megsérültek egy erdőbe repült autóban (Blikk)
Hárman megsérültek, amikor megcsúszott a vizes úton és az út melletti erdőbe repült ma egy autó a 7-es főút 60-as kilométerénél, Székesfehérvár közelében. A mentők egy felnőttet és két gyermeket szállítottak a székesfehérvári kórházba, állapotukról egyelőre nincs információ.
aug. 6
18:03
Az OTP vitte a hátán a BUX-ot (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 247,68 pontos, 1,41 százalékos emelkedéssel, 17.851,03 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 31,6 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető ré...
aug. 6
18:03
Szexis tévéváltozat készül az Alice Csodaországban című meséből (Metropol)
Szokatlan tévéváltozat készül Lewis Carroll világhírű alkotásából, az Alice Csodaországban című meséből.
aug. 6
18:18
A Pándi meggytorta lett a nyerő (HírTV)
A Pándi meggytorta lett az Ország Tortája. A desszertet a tavalyi évhez hasonlóan, a Kossuth téren, augusztus 20-án kóstolhatja meg a nagyközönség, valamint aznap az ország több száz cukrászdájában is árusítani kezdik. A Zilah kávéház győztes tortájában különleges ízesítésű meggy, és belga fehér csokoládé is van.
aug. 6
18:18
Saválló acélt lopott (Blikk)
Saválló acélt lopott, majd eladta azt egy tiszafüredi férfi, akit szerdán fogott el a rendőrség. Az elkövető több mint hetven kilogramm fémet vitt magával egy körülkerített udvarból, majd a speciális fémet egy lerakatnál értékesítette.
aug. 6
18:21
Lerepült az útról egy autó Székesfehérvárnál (Metropol)
Hárman megsérültek, amikor megcsúszott a vizes úton és az út melletti erdőbe repült egy személygépkocsi csütörtökön a 7-es főút 60-as kilométerénél, Székesfehérvár közelében.
aug. 6
18:21
Krízisalap: 4,2 milliárd forint van a számlán (Alternatív Energia)
Jelenleg mintegy 4,2 milliárd forint van a krízisalap számára létrehozott számlán; az országgyűlési képviselők közül csak a szocialisták fizettek be az alapba - tudta meg kormányzati forrásból az MTI csütörtökön.
aug. 6
18:21
Szálloda lehet a szobi volt folyamőrlaktanyából (Metropol)
Befektetőt keres Szob önkormányzata a Duna-parton álló volt folyamőrlaktanya szállodaként való hasznosítására, amelynek nyomán megélénkülhetne az idegenforgalom ebben a gazdaságilag elmaradott térségben - közölte a Pest megyei város független polgármestere csütörtökön az MTI-vel.
aug. 6
18:23
MTV: elnökválasztás szeptember 4-én (Metropol)
Szeptember negyedikén jelölhetnek, s ha ez sikerül, választhatnak elnököt a Magyar Televízió (MTV) élére. A hatodik pályázaton induláshoz szükséges csomagot öten vették fel - az MTI úgy tudja, most először nem tagja az érdeklődő csapatnak Rudi Zoltán, aki tavaly tavaszig irányította a nagyobbik köztévét.
aug. 6
18:23
Az euró bevezetése elriasztotta a külföldi turistákat Szlovákiából (Metropol)
"Rosszkor vezettük be az eurót", mondják a szlovák idegenforgalom és a kiskereskedelem szereplői, az erős euró ugyanis elriasztotta a cseh, a lengyel, a magyar és az orosz turistákat, írta az Új Szó című szlovákiai magyar napilap kedden.
aug. 6
18:25
Lovagi torna és élőtársasjáték Zalakomárban (Metropol)
Középkori jelmezekbe öltözött apródok, udvari bohócok, apró testőrök, hercegnők és bárókisasszonyok játszanak élő társasjátékot Hunyadi Mátyással hétvégén Zalakomárban, a középkori várudvarrá átalakított iskolaudvaron.
aug. 6
18:27
Csak csínján a részvényekkel! - A látszat csal (Portfolio)
Az elmúlt hónapok szárnyalásának köszönhetően lényegében megszűnt a globális részvénypiacok alulértékeltsége, mostanra elértük a fair értékeltségi szinteket, sőt Kínában már buborék kezd kialakulni -...
aug. 6
18:33
Koncz Gábor fáradtnak, összetörtnek látta Bujtor Istvánt (Infostart)
Stabil az állapota, de nincs még túl az életveszélyen Bujtor István színművész. A veszprémi színház szóvivője az InfoRádiónak elmondta: Bujtor István szervezetében súlyos fertőzés miatt légzési elégtelenség lépett fel és a vérkeringése összeomlott. Az intézményigazgató pénteken lett rosszul, ezután került kórházba.
aug. 6
18:35
Még 1300 tonna német szemét van az országban (Infostart)
Még 1300 tonna hulladék van az országban abból az összesen mintegy négyezer tonna szemétből, amelyet 2006-ban illegálisan hoztak be Németországból - mondta az InfoRádióban az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség szóvivője.
aug. 6
18:36
Székely büntetéssel oldaná meg a rákos betegek problémáját (HírTV)
Az egészségügyi miniszter szerint az Országos Onkológiai Intézetben el kell látni mindenkit, akit másutt nem tudnak. Székely Tamás hozzátette: keresik a forrást arra, hogy megemeljék az intézet ellátási keretszámát. Addig is büntetést helyezett kilátásba. Mikola István szerint viszont a csúcsintézményeket nem szabad korlátozni.

Keresés