2009. augusztus 6. csütörtök

aug. 6
5:09
Pénzt, embert, paripát, fegyvert ígért a rendőrségnek a miniszterelnök (Alternatív Energia)
Olyan intézkedéscsomag kidolgozását rendelte meg a rendőri vezetőktől Bajnai Gordon, amely válaszokat ad a sorozatos, romákat ért támadások által fölvetett kérdésekre. Így arra is, hogyan lehet biztosítani a kisebbség védelmét, és megteremteni a rendet Magyarországon. Emlékezetes, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kislétán hétfőn hajnalban, ágyában lőttek agyon egy cigányasszonyt, akinek 13…
aug. 6
5:27
Nemcsak a Balla-ügyben került vakvágányra az eljárás (Alternatív Energia)
Bár a jelek szerint nem a valódi elkövető ül a vádlottak padján Balla Irma meggyilkolásának ügyében, az áldozat fiával mégis "végigfuttatják" a bírósági eljárást. Az ügyészség ugyan léphetne, de szerintük most "nincs kellő alap a vád visszavonására", a bíróságnak pedig a vád alapján kell eljárnia. Noha nem jelenthető ki egyértelműen, hogy az igazságszolgáltatás egyik vagy másik szereplője…
aug. 6
5:45
Távmunkával és részmunkaidős foglalkoztatással lenne állásuk korhatáremelés után az időseknek (Alternatív Energia)
A nyugdíjkorhatár emelése nem fenyegeti növekvő munkanélküliséggel az idősebb korosztályt, a fiatal pályakezdők elhelyezkedése sokkal nagyobb probléma - állítja Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója. Szerinte az életkornál sokkal meghatározóbb foglalkoztatási előny vagy hátrány a képzettség. A munkaerőpiaci szakértő szerint viszont egyelőre nem adottak a feltételek a korhatár kitolásához,…
aug. 6
6:03
Lamperth: alacsony a párt támogatottsága, jóval alacsonyabb, mint amilyet szeretnénk (Interjú) (Alternatív Energia)
Holnap egyeztetnek első alkalommal Bajnai Gordonnal a 2010-es büdzséről az MSZP elnökség tagjai. A miniszterelnök elmegy a pártszékházba, hogy ezzel is jelezze: bár a hiány mértékét "kőbe véste", azért bizonyos határokon belül kész engedni. Lamperth Mónika kemény csatára számít a költségvetési tárgyalásokon. A szocialista párt elnökhelyettese már a holnapi megbeszélés előtt leszögezte: egyetlen…
aug. 6
6:05
"Magyar" orvos, aki Kaposvárott csodás gyógyulásokkal büszkélkedik (Alternatív Energia)
Egy világhírű tudós, James Watson is szerepet játszott az illegális őssejtterápia leleplezésében - ismerteti a csütörtöki Népszabadság.
aug. 6
6:21
Baloldali nagy húzás! Külföldről hoznak kampánytanácsadót az MSZP-be (Alternatív Energia)
A szocialisták várhatóan az Egyesült Államokból kérnek fel kampánytanácsadót választási felkészülésükhöz, amelyben Gyurcsány Ferenc is feladatot vállal - értesült a Népszabadság.
aug. 6
6:23
A "romavadászoknak" is kifizetnék a százmilliós jutalmat, ha feladják társaikat (Alternatív Energia)
Az FBI viselkedéskutatói a magyar rendőrség illetékeseinél sokkal kisebb esélyt adtak annak, hogy a romák gyilkosai kiképzett fegyverkezelők vagy az idegenlégiót, vagy valamelyik közeli háborút is megjárt fegyverforgatók, netán hivatásos vadászok lennének - értesült a Népszabadság.
aug. 6
6:25
Már követni is nehéz! Nem ejtik a vádat Balla Irma fia ellen (Alternatív Energia)
A vádhatóság nem tervezi, hogy ejti a vádat az édesanyja - Balla Irma fideszes debreceni képviselő - meggyilkolásával vádolt S. Sándor ellen - értesült ügyészségi forrásból a Népszabadság.
aug. 6
6:27
Meglepő? Milliós fizetésük lesz a Költségvetési Tanács tagjainak (Alternatív Energia)
Első körben háromszáz-, majd 410 millió forintot különített el a kormány a Költségvetési Tanács idei működésére; tagjainak milliós fizetésük lesz - ismerteti a csütörtöki Magyar Hírlap.
aug. 6
6:33
Cigányokra támadtak bőrfejűek a Magyar Szigeten (Infostart)
Bőrfejűek támadtak a verőcei cigányokra a Magyar Sziget elnevezésű rendezvényen. A fiatalok egy terhes nőt és egy fiatal roma fiút vertek meg. A rendőrség fokozott ellenőrzést tart a Pest megyei településen.
aug. 6
6:39
Romák elleni támadások motivációja: "erkölcsi aberráció" (Alternatív Energia)
Finszter Géza kriminológus szerint a romák elleni támadások elkövetői "világnézeti bűnözők": nem riadnak vissza az emberöléstől sem annak érdekében, hogy bomlasszák azt a társadalmat, amelynek értékrendjét elutasítják. Münnich Iván pszichológus azonban úgy látja, hogy a tettesek motívumait illetően csak találgatni lehet.
aug. 6
6:41
Már az egészségügyi minisztert is hívják külföldre dolgozni (Alternatív Energia)
Már az orvos végzettségű egészségügyi minisztert is csábította a Magyar Orvosi Kamara (MOK), hogy vállaljon munkát angol vagy svéd kórházban, ám Székely Tamás nem állt kötélnek - ismerteti a csütörtöki Világgazdaság.
aug. 6
6:51
Törökök súlyos balesete az M5-ösön (Infostart)
Egy török állampolgárságú férfi a helyszínen meghalt, ketten pedig súlyos sérüléseket szenvedtek, amikor az M5-ös autópályán Budapest felé haladó autójuk Kiskunfélegyháza és Kecskemét között árokba szaladt csütörtökön hajnalban - közölte a rendőrség.
aug. 6
7:27
Gyurcsány Ferencnek fontos szerep jut a kampányban (Infostart)
Várhatóan az Egyesült Államokból kérnek fel kampánytanácsadót a választási felkészülésre a szocialisták. A Táncsics Alapítvány elnökeként Gyurcsány Ferenc is érdemi részese lesz a folyamatoknak.
aug. 6
7:29
Mikor lesz így elkerülő út? Még a tendert sem írták ki (Infostart)
Lapértesülés szerint még a tendert sem írta ki a kormány a 83-as főút Győr és Pápa közötti szakaszának felújítására, így ha a kabinet nem változtat a tervein, akkor a C-17-es repülőgépek bázisául szolgáló pápai laktanyához több kistelepülésen keresztül vezet majd a szállítójárművek útja.
aug. 6
8:03
Magyarország sokat veszített politikai súlyából az unióban (Infostart)
Magyarország jelenlegi rossz megítélése miatt nem számíthat arra, hogy befolyásos biztosi helyet kap - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a BruxInfo képzési igazgatója. Fóris György szólt arról is, hogy a szlovák nyelvtörvény ügye még nem érte el azt az ingerküszöböt, hogy uniós eljárás induljon.
aug. 6
8:39
Költségvetési Tanács: 410 millió forintot szán rá a kormány (Infostart)
Első körben 300, majd 410 millió forintot különített el a kormány a Költségvetési Tanács idei működésére. A Magyar Hírlap azt írja, hogy a testület csak jövőre kezdi el az érdemi munkát.
aug. 6
9:15
Eligazodunk-e ezentúl a boros címkéken? (Infostart)
Az eddigi négy helyett a jövőben csak három kategóriába lehet sorolni az Európai Unió területén forgalomba hozott borokat. Az EU borpiaci reformja előírja, hogy augusztus elsejétől már csak oltalom alatt álló eredetvédett, oltalom alatt álló földrajzi jelzésű és földrajzi jelzés nélküli borokat lehet árusítani. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára szerint a legfőbb baj, hogy az új…
aug. 6
10:09
Újabb gyanúsított a Cozma-gyilkosság ügyében (Infostart)
A rendőrség újabb gyanúsítottat vett őrizetbe a Marian Cozma román válogatott kézilabdás, az MKB Veszprém játékosa elleni február 8-án elkövetett gyilkossággal összefüggésében; R. János enyingi lakost csoportosan elkövetett garázdasággal gyanúsították meg csütörtökön - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
aug. 6
10:45
Kamionnal ütközött villamos a fővárosban (Infostart)
Kamionnal ütközött a 47-es villamos a Fehérvári úton a fővárosban csütörtök délelőtt - közölte a BKV.
aug. 6
11:21
Paul Lendvai polgárháborút vizionál a magyarok és a romák között (Infostart)
A romák bűnbakként való folyamatos megbélyegzése a jobboldali-radikális médiában és a rendőrség tehetetlensége a tettesek kézre kerítésében Paul Lendvai ausztriai magyar író szerint oda vezethet, hogy polgárháborús állapotok alakulhatnak ki a magas roma lakosságarányú falvakban és városrészekben.
aug. 6
11:57
A Fidesz összehívta a parlamenti ellenőrző bizottságot (Infostart)
Összehívta az Országgyűlés költségvetési bizottságának ellenőrzési albizottságát a BKV-nál kifizetett végkielégítések ügyében a testület fideszes elnöke.
aug. 6
11:59
Rákbetegek százait küldi el az országos központ (Infostart)
Rákbetegek százait küldik el az Országos Onkológiai Intézetből. Igazgatói utasításra a kórház csak a meghatározott ellátási területről fogadja az érkezőket. A vezetőség a pénzügyi gondokkal indokolja az intézkedést.
aug. 6
12:03
Kislétai gyilkosság: a család kérése (Alternatív Energia)
A család kérésére a nyíregyházi Jósa András Kórház a továbbiakban nem ad tájékoztatást annak a 13 éves kislánynak az állapotáról, akit roma édesanyjával együtt ért orvtámadás Kislétán hétfőn, s azóta a gyógyintézetben ápolják - közölte az egészségügyi intézmény sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.
aug. 6
12:05
Romák elleni támadások: felszólították a magyar hatóságokat (Alternatív Energia)
Az Európa Tanács főtitkárához, az ENSZ emberi jogi főbiztosához, az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalához, valamint az Európai Parlamenthez fordult levélben az Európai Romák és Úton Lévők Fórumának elnöke, állásfoglalásukat kérve a romák ellen elkövetett kislétai gyilkos támadás nyomán.
aug. 6
13:09
Romák elleni gyilkosságok - Elfogások Borsodban (Infostart)
A romák ellen elkövetett gyilkos bűncselekmények ügyében indult nyomozás kapcsán több embert vettek őrizetbe Borsod - Abaúj - Zemplén megye településein - írja a Borsod Online.
aug. 6
13:15
2010-es büdzsé: Bajnai kontra MSZP (Alternatív Energia)
Elkezdi a jövő évi költségvetésről szóló egyeztetést az MSZP: pénteken az elnökséggel, hétfőn pedig a frakcióval találkozik Bajnai Gordon kormányfő. A kormány azt tervezi, hogy szeptember 8-án, még a parlament őszi ülésszakának kezdete előtt benyújtja az Országgyűlésnek a 2010-es büdzsét.
aug. 6
13:33
Romák elleni támadások: Lázár János Draskovicsot faggatja (Alternatív Energia)
Zárt ülést rendelt el Lázár János, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke csütörtökön, miután a bizottság tagjai egyhangúlag így döntöttek.
aug. 6
13:51
"Egy várandós roma fiatalasszonyt részeg szigetlakók támadtak meg, a földre rántották és rugdosták" (Alternatív Energia)
A verőcei romák és a Magyar Sziget elnevezésű rendezvényre tartó fiatalok közötti szóváltás ügyében a rendőrség adatgyűjtést végez a helyszínen - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel csütörtökön.
aug. 6
14:39
Átért a másik pajzs is (Infostart)
Átért a Duna alatt a 4-es metró északi alagútfúró pajzsa is, és eljutott a Fővám téri állomásra, ezzel lezárult a Duna alatti és a budai alagútépítés.
aug. 6
14:41
Két óra alatt meggyőződhet arról, elkapta-e az új influenzát (Infostart)
Számos előnye van a sajtónak most bemutatott vírustesztnek - mondta az InfoRádiónak Kern József kutató vegyész. A Diagon-csoport vezetője hangsúlyozta: a magyar szabadalom az eddigi három nap helyett két óra alatt képes kimutatni az új típusú influenza kórokozóját, a H1N1-es vírust.
aug. 6
15:33
Nemzeti kerekasztal létrehozását javasolja Horváth Aladár (Infostart)
Nemzeti kerekasztal létrehozására tett javaslatot a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke az államszervezet és a demokrácia megerősítése, valamint a romák elleni támadások miatti feszültségek kezelése érdekében egy budapesti egyeztetésen.
aug. 6
15:35
Véget ért a Kánikula II. (Infostart)
Véget ért a Kánikula II. fogyasztóvédelmi ellenőrzéssorozat; a hatóságok összesen 850 millió forint bírságot szabtak ki a szabálytalankodókra.
aug. 6
15:51
Kincsek a csatornában (Infostart)
Hogy kulcsokat és személyi igazolványokat rendszeresen találnak a budapesti vízelvezetőkben a Fővárosi Csatornázási Művek munkatársai, azt még megértik. De hogy egy tárcsás mosógépet hogy tudott, egy élő kiskutyát pedig hogy volt képes kidobni a vécébe valaki, azt ők sem értik.
aug. 6
15:53
Éjszaka nem megy 14 fok alá a hőmérséklet (Infostart)
Pénteken a több-kevesebb napsütés mellett főként keleten lesznek eleinte erősen felhős területek, és ott helyenként zápor, zivatar előfordulhat. Az északi, északkeleti szél időnként megélénkül, zivatarban viharos lökések is lehetnek.
aug. 6
15:55
Vádat emeltek fegyveresen elkövetett emberrablás miatt a fővárosban (Infostart)
Fegyveresen elkövetett emberrablás miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség négy férfi ellen, ötödik társukat személyi szabadság megsértésével vádolják - közölte a főügyészség sajtóirodája csütörtökön az MTI-vel.
aug. 6
16:09
Gépkarabélyokat foglaltak le Borsodban (Infostart)
Gépkarabélyokat, éles lőszereket, kézigránátokat, páncéltörő gránátot és fegyveralkatrészeket foglaltak le a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai Borsod-Abaúj-Zemplén megyében; a rendőrségnek jelenleg nincs információja arról, hogy az ügynek köze lenne a romák elleni támadássorozathoz - közölte az MTI-vel az NNI főosztályvezetője csütörtökön.
aug. 6
16:11
Megemlékezés a hirosimai atomtámadás 64. évfordulóján (Infostart)
A 64 évvel ezelőtti atomtámadásra emlékezve azt kell megállapítanunk, hogy ma ugyan hallgatnak a fegyverek, de még mindig vannak atombombák - mondta Köteles György, a Magyar Békeszövetség elnöke azon a csütörtöki rendezvényen, amelyet a hirosimai atomtámadás 64. évfordulója alkalmából szervezett dunai hajóúton tartottak.
aug. 6
16:13
Onkológiai Intézet: "Nem távoznak üres kézzel az elutasított betegek" (Infostart)
A területi kötelezettség miatt nem tudják az összes érkező vidéki betegeket ellátni az Országos Onkológiai Intézetben - mondta az InfoRádiónak az intézmény orvosprofesszora. Ottó Szabolcs hangsúlyozta: hiába kaptak nagyobb finanszírozást tavaly, a pénz nem elég minden beteg kezelésére. Az InfoRádiónak nyilatkozó betegjogi képviselő úgy véli: nehezen értelmezhető a területi kötelezettség egy…
aug. 6
17:03
Lemondott Ungár Klára (Infostart)
Lemondott Ungár Klára az Országos Egészségbiztosítási Pénztár általános főigazgató-helyettesi posztjáról.
aug. 6
17:05
Szovjet katonák temetése Zircen (Infostart)
Katonai tiszteletadás mellett, az ortodox egyház szertartása szerint örök nyugalomra helyezték a II. világháborúban elesett 26 szovjet katona földi maradványait Zircen, a Borzavári úti temetőben.
aug. 6
17:07
Vádat emelt az ügyészség Geréb Ágnes ellen (Infostart)
Vádat emelt a budapesti IX. kerületi ügyészség Geréb Ágnes ellen halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt, miután a nő engedély nélküli otthonszülést vezetett le a Napvilág Születésházban.
aug. 6
17:09
Bencze József: A 100 milliós nyomravezetői díj megtörheti az elkövetőket (Infostart)
Egy embert őrizetbe vett a rendőrség Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyik településén a romák ellen elkövetett bűncselekmények ügyében. Az országos rendőr-főkapitány azt mondta: több mint harminc hatástalanított fegyvert és lángszórót is lefoglaltak.
aug. 6
17:21
Gyengül a forint a bankközi devizapiacon (Infostart)
Az elmúlt hetekben kialakult mozgási sávjának gyenge határát próbálgatja a forint: csütörtök délután négy órakor 269,07 forinton jegyezték az eurót, szemben a szerda délután négy órai 267,33 forinttal, és a csütörtök kora délelőtti 268 feletti jegyzésekkel.
aug. 6
17:27
Munkacsoportot hoztak létre a pártok ifjúsági szervezetei (Alternatív Energia)
Munkacsoportot hoztak létre a felsőoktatási intézményekben való politizálás lehetőségeinek megtárgyalására csütörtökön a parlamenti frakcióval rendelkező pártok ifjúsági szervezetei - közölte a KDNP frakciója. Mint írták, a szakmai munkacsoport célja, hogy közös álláspontot dolgozzanak ki, amellyel szeptember végén megkeresik a Magyar Rektori Konferenciát.
aug. 6
17:39
Betiltották a fék nélküli bébikompok forgalmazását Ausztriában (Infostart)
Veszélyes az olyan bébikomp, amelyen nincs fékberendezés - állapította meg az osztrák közlekedésbiztonsági felügyelet. Péntektől csak fékkel ellátott bébikomp árusítható Ausztriában.
aug. 6
17:57
Lázár János: a kormány szerint kizárható a külföldi titkosszolgálati szál (Infostart)
A kormány képviselője teljességgel kizárta annak lehetőségét, hogy külföldi titkosszolgálat állna a romák elleni támadások mögött - mondta Lázár János, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke a testület csütörtöki, zárt ajtók mögött tartott ülése után.
aug. 6
18:21
Krízisalap: 4,2 milliárd forint van a számlán (Alternatív Energia)
Jelenleg mintegy 4,2 milliárd forint van a krízisalap számára létrehozott számlán; az országgyűlési képviselők közül csak a szocialisták fizettek be az alapba - tudta meg kormányzati forrásból az MTI csütörtökön.
aug. 6
18:33
Koncz Gábor fáradtnak, összetörtnek látta Bujtor Istvánt (Infostart)
Stabil az állapota, de nincs még túl az életveszélyen Bujtor István színművész. A veszprémi színház szóvivője az InfoRádiónak elmondta: Bujtor István szervezetében súlyos fertőzés miatt légzési elégtelenség lépett fel és a vérkeringése összeomlott. Az intézményigazgató pénteken lett rosszul, ezután került kórházba.
aug. 6
18:35
Még 1300 tonna német szemét van az országban (Infostart)
Még 1300 tonna hulladék van az országban abból az összesen mintegy négyezer tonna szemétből, amelyet 2006-ban illegálisan hoztak be Németországból - mondta az InfoRádióban az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség szóvivője.

Keresés