2010. október 23. szombat

okt. 23
7:36
Az egész országot sztrájkba akarják borítani a szakszervezetek + videó (ATV)
Már ha a franci törvényhozás elfogadja a nyugdíjreformot.
okt. 23
7:51
Szlovákia: pénzbüntetés az államnyelvtörvény megsértése miatt (Infostart)
Szlovákiában 136 euró pénzbüntetést kapott a révkomáromi városi televízió az államnyelvtörvény megsértése miatt.
okt. 23
7:54
Újabb saját részvényeket vett az RFV (Portfolio)
Az RFV Nyrt. Igazgatósága értesíti Tisztelt Befektetőit, hogy a Közgyűlés 6/2010. (09. 17.) számú határozatában foglalt felhatalmazás alapján, Vezetői Részvényopciós Program biztosítása céljából, a...
okt. 23
8:06
Így közlekedhetünk Budapesten hétvégén (Privátbankár)
Október 23-án, szombaton országszerte, így Budapesten is ünnepi megemlékezéseket tartanak, emellett szintén ezen a napon rendezik meg a Nemzetközi Félmaraton és Szabadság Futamot. Az események következtében jelentős változások lesznek a fővárosi közösségi közlekedés megszokott forgalmi rendjében
okt. 23
8:12
Koalíció alakulás közjátékkal (Alternatív Energia)
Igazán rendesek vagytok, hogy vártatok rám másfél évet, én is vártam rátok - harsogta az emelvényre érve az egybegyűlteknek Gyurcsány Ferenc. Mire az ex-kormányfő a mikrofonhoz lépett, már bejelentették, hogy hivatalosan megalakult a Demokratikus Koalíció platform. Az újlipótvárosi Szent István parkban felállított sátorban vagy ezer ember szorongott, regisztrált, jelentkezett a tömörülésbe, vagy…
okt. 23
8:12
Vallott az X-Faktor mentora: "Az egész életem egy nagy szenvedés" (ATV)
Néhány évvel ezelőtt súlyos depresszióval kezelték, padlóra került – írja a stop.hu
okt. 23
8:14
"Történelemmé hal meg" az 56-os forradalom (Alternatív Energia)
A kormány a szokásos protokolláris eseményeken túl a ma fiataljaihoz közelálló, valódi nemzeti ünnepé kívánja tenni október 23-át - jelentette be a kormányszóvivő. A Kossuth téren egész napos családi programokat szerveznek, ünnepi hangulatban közlekedik majd a körúton a "négyes-hatos" villamos.
okt. 23
8:27
Cápa támadt a szörfösre (HírTV)
Meghalt egy 19 éves szörfös pénteken, amikor megtámadta egy cápa a kaliforniai partoknál – jelentette az amerikai rendőrség. Két éve nem fordult elő ilyesmi a térségben.
okt. 23
8:27
Csaknem kétszáz halottja van már a kolerajárványnak (Blikk)
okt. 23
8:29
Gyilkos földcsuszamlások Tajvanon (Blikk)
okt. 23
8:30
Október 23.: mi vár ma ránk? (Alternatív Energia)
A Kossuth téren családi rendezvények, koncertek lesznek, a "négyes-hatos" villamos ünnepi hangulatban közlekedik. Valódi nemzeti ünneppé akarja tenni október 23-át a kormány, nem a szokásos protokolláris eseményekre helyezi a hangsúlyt.
okt. 23
8:30
Matolcsy előkapta söralátétjét + videó (ATV)
A munkavállalói oldal szerint a magasabb jövedelműek járnak jól az új adórendszerrel.
okt. 23
8:32
Edvi Péter Tamás: ellenezzük a 14 év alattiak letartóztatásának lehetőségét! (Alternatív Energia)
Nem kizárólag saját érdeme, hanem 450 ember termékeny munkájának elismeréseként tekint a kitüntetésre Dr. Edvi Péter Tamás, aki a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) alapítójaként a rendszerváltás óta eltelt időben a fizikailag, értelmileg sérült, az árva és szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek felkarolásáért, életkörülményeik javításáért, illetve a gyermekintézmények segítésére tett…
okt. 23
8:45
Búcsúztak a Fivérek (Blikk)
okt. 23
8:45
Al-Dzsazíra: iraki kínzásokról, civilek megöléséről szólnak a WikiLeaks dokumentumai (Gondola)
A WikiLeaks oknyomozó honlapon szombaton megjelenő dokumentumok szerint az Egyesült Államoknak tudomása volt arról, hogy iraki rendőrök és katonák iraki őrizeteseket kínoztak meg, de "fedezte" az iraki erőket - vélte tudni az al-Dzsazíra arab hírtelevízió péntek este
okt. 23
8:45
Cápa végzett a fiatal hullámlovassal (Blikk)
okt. 23
8:45
Felvonták a Magyar Köztársaság lobogóját (+videók) (HírTV)
Katonai tiszteletadás mellett felvonták a Magyar Köztársaság lobogóját szombat reggel a Parlament előtt, a Kossuth téren. A ceremónián részt vett Schmitt Pál köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök. A zászlófelvonás után az új köztemetőben koszorúzta meg a Fidesz az október 23-i forradalom központi emlékművét.
okt. 23
8:47
Október 23.: ausztriai magyar szervezetek megemlékezése (Gondola)
Megemlékezést tartottak ,56-ról csütörtökön Bécsben ausztriai magyar szervezetek
okt. 23
8:47
Itt a vég? – Nem működik az MDF honlapja (HírTV)
Az oldal jelenleg átalakítás alatt… – ez a szöveg fogadja az MDF központi honlapjára látogatókat.
okt. 23
8:48
Tulajdonosi átrendeződés a Nordtelekomban (Portfolio)
A Nordtelekom tájékoztatja a tőkepiaci szereplőket, hogy 2010. október 15-én a Scandinavian EQT Invest Limited részesedése 20.74%-ra csökkent, így a társaságnál lévő részvények száma 60,695-ről 42...
okt. 23
9:03
Mikor kapjuk az újabb esőket? (Infostart)
Kellemes őszi időre számíthatunk a hétvégén, mondta az InfoRádiónak Jenki Szilvia meteorológus. Vasárnap késő délutántól megnövekszik a felhőzet, így a jövő hét első felén több csapadékra kell számítani.
okt. 23
9:03
Újabb közepes erejű földrengés Chilében (Gondola)
Közepes, a Richter-skála szerint 5,6-es erősségű földrengés rázta meg pénteken Chile északi részét, a bolíviai határ közelében, de nem követelt áldozatokat és károkat sem okozott
okt. 23
9:03
Több százezer bizalmas iratot hozott nyilvánosságra a Wikileaks (HírTV)
Az amerikai hadsereg szemet hunyt az iraki fegyveres erők által elkövetett kínzások felett – derül ki a Wikileaks újabb kiszivárogtatott katonai dokumentumaiból.
okt. 23
9:03
Távozik Dzsudzsákék csapatkapitánya (Blikk)
okt. 23
9:05
Csaknem kétszáz halottja van már a haiti a kolerajárványnak (Gondola)
A Haitin kitört kolerajárvány halottainak száma megközelítette a kétszázat, a megbetegedések száma pedig háromezer felé közelít a hatóságok pénteki közlése szerint
okt. 23
9:06
Beigazolódott a film: támadott az óriáscápa (Kripto Akadémia)
Cápa támadott és ölt meg egy hullámlovast a kaliforniai partoknál, Santa Barbara közelében - jelentették pénteken a helyi hatóságok.
okt. 23
9:07
Államnyelvtörvény: pénzbírságot kapott a révkomáromi városi televízió (Gondola)
A szlovákiai államnyelvtörvény megsértése miatt pénzbüntetést kapott a révkomáromi városi televízió
okt. 23
9:08
Más országokban így kezelik a tojásdobálókat (Kripto Akadémia)
Tizenöt napi elzárást kapott az orosz oktatási minisztert tojással dobáló Jevgenyij Melnyikov, a rosztovi déli szövetségi egyetem volt diákja.
okt. 23
9:18
Török céget vesz az OMV (Privátbankár)
Átveszi a török Petrol Ofisi olajipari konszernt az OMV - jelentették be péntek este Bécsben. Az OMV közleménye szerint a társaság egymilliárd eurót fizet a török Dogan Holdingnak a Petrol Ofisi 54...
okt. 23
9:18
Gyulladást okozhat a szívben az alkohol (Infostart)
Rövid idő alatt, hirtelen sok alkohol elfogyasztása átmeneti gyulladást okoz a szívben, aminek hosszú távú következményeit egyelőre megjósolni sem lehet. Német kutatók sok vodka megivásának hatását vizsgálták az egyik legkorszerűbb szívvizsgáló módszer alkalmazásával, egészséges önkénteseken.
okt. 23
9:21
Súlyos földcsuszamlások Tajvanon a Megi tájfun miatt, 19 kínai turista eltűnt (Gondola)
Súlyos földcsuszamlásokat okoztak Tajvanon a Megi tájfunt kísérő heves esőzések, a megmozdult föld autókat és egy buddhista templomot temetett maga alá; a helyi hatóságok közölték szombaton, hogy kilencen meghaltak, és eltűnt egy busz, amelyen 19 kínai turista utazott
okt. 23
9:21
Halálra gázolta szomszédasszonyát (Blikk)
okt. 23
9:21
Országgyűlés előtt a nyugdíjpénztár-választás szabadságáról szóló törvény (HírTV)
Önálló képviselői indítványként nyújtotta be a parlamentnek a miniszterelnöki megbízott a nyugdíjpénztár-választás szabadságáról szóló törvényjavaslatot. A Selmeczi Gabriella által jegyzett jogszabálytervezet eltörli a pályakezdők kötelező magán-nyugdíjpénztári tagságát.
okt. 23
9:23
Perli a Renault-t két Renault család (Gondola)
Pert indított a Renault autógyár ellen két Renault nevű család Franciaországban, hogy rábírja a céget: ne adja új villanyautójának a Zoe nevet
okt. 23
9:24
Meglepő kijelentés az amerikai külügyminisztertől az iraki kínzásokról (Kripto Akadémia)
"A leghatározottabban elítélte" a WikiLeaks oknyomozó honlapnak az iraki háborúval kapcsolatos kiszivárogtatásait még pénteken Hillary Clinton amerikai külügyminiszter, de mindenféle további állásfoglalástól elzárkózott azzal, hogy az amerikai külügyminisztérium nem kommentál "törvénytelen úton nyilvánosságra hozott információt".
okt. 23
9:24
A NATO téves diagnózisa az 1956-os forradalomról (ATV)
Ahogyan az afganisztáni válság vagy az izraeli merényletek hírei napjainkban, úgy töltötték be 1956 õszén a világsajtót a magyar forradalom hírei. A NATO Tanácsa azonban – amint az újabban nyilvánossá vált NATO-dokumentumokból és nyugati diplomáciai iratokból is kiderül – a magyar válság „kezelésében” a mai aktivitásához képest jóval szerényebb szerepet játszott. A kulisszák mögött zajló egykori…
okt. 23
9:25
Iszapömlés: hétszáz ember még nem tudott hazatérni (Gondola)
Csaknem három héttel az ajkai térségben bekövetkezett vörösiszap-katasztrófa után 700 ember még nem tudott hazatérni otthonába, közülük 22-en továbbra is a devecseri zeneiskola tantermeiben kialakított közösségi szálláson tartózkodnak, ellátásukról folyamatosan gondoskodnak - tájékoztatta Kivágó Tamás dandártábornok, kárhelyszíni parancsnok az MTI tudósítóját szombat reggel Devecserben
okt. 23
9:26
Letartóztattak 13 terroristát Spanyolországban (ATV)
A baszk szeparatista csoport, az ETA ifjúsági szárnyához tartoztak.
okt. 23
9:36
Hétszáz embert nem engedett még haza az iszap (Privátbankár)
Csaknem három héttel az ajkai térségben bekövetkezett vörösiszap-katasztrófa után 700 ember még nem tudott hazatérni otthonába
okt. 23
9:38
Roncsderbi az utakon: rengeteg baleset történt (Privátbankár)
Összesen 181 közúti közlekedési baleset történt az utakon az elmúlt 24 órában; egy ember meghalt, tizenöten súlyosan, 4-en könnyebben megsérültek. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivői i...
okt. 23
9:39
ORFK: 181 baleset 24 óra alatt (Gondola)
Összesen 181 közúti közlekedési baleset történt az utakon az elmúlt 24 órában; egy ember meghalt, tizenöten súlyosan, 4-en megsérültek
okt. 23
9:39
Pénzbírsággal sújtották a televíziót a magyar nyelvű hirdetések miatt (HírTV)
A nyelvtörvényre hivatkozva pénzbírsággal sújtotta a révkomáromi városi televíziót működtető céget a Szlovák Televízió és Rádió Tanácsa, mert magyar nyelven sugárzott két hirdetést – írja szombati számában az Új Szó szlovákiai magyar napilap. A Com-média Kft.-re 136 eurós büntetést szabtak ki.
okt. 23
9:42
Október 23.: rendbontás nélkül kezdődtek a megemlékezések (Alternatív Energia)
Katonai tiszteletadás mellett, a Himnusz hangjaira vonták fel a Magyar Köztársaság lobogóját az Országház előtti Kossuth Lajos téren szombaton, az 1956-os forradalom és szabadságharc 54., illetve a Magyar Köztársaság kikiáltásának 21. évfordulóján. "Összetartozás, hazaszeretet, boldog reménység és tettvágy" jellemezte 1956-ban Magyarországot - jelentette ki Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás…
okt. 23
9:42
Türkmén-orosz együttműködés a gázpiacon (ProfitLine)
Növelné az orosz vezetékeken szállított földgáz exportját Türkmenisztán - jelentette be Gurbanguly Berdimukhammedov türkmén elnök a Dmitrij Medvegyev orosz elnökkel tartott két napos, türkmenbasi csúcstalálkozón, de arról nem esett szó a nyilvánosság előtt, hogy a türkmén földgázból Oroszországnak alig jut a jövőben.
okt. 23
9:57
Október 23.: felvonták a Magyar Köztársaság lobogóját a Kossuth Lajos téren (Gondola)
Katonai tiszteletadás mellett, a Himnusz hangjaira vonták fel a Magyar Köztársaság lobogóját az Országház előtti Kossuth Lajos téren szombaton, az 1956-os forradalom és szabadságharc 54
okt. 23
9:57
Megállapodtak az IMF reformjáról (HírTV)
Létrejött a megállapodás a Nemzetközi Valutaalap (IMF) reformjáról - jelentette be Dominique Stauss-Kahn, a szervezet vezérigazgatója szombaton. Európa két helyről mond le az IMF igazgatótanácsában.
okt. 23
10:00
Brutális buszbaleset - tizenegy halott (Kripto Akadémia)
Tizenegy halottja és 22 sérültje van egy perui buszbalesetnek, amely pánamerikai autóút déli szakaszán, Atico körzetében történt pénteken.
okt. 23
10:12
Az USA a legeladhatóbb ország (Privátbankár)
Az Egyesült Államok vezeti továbbra is a globális "országmárka" listát - derül ki a Gfk húsz országban, húszezer felnőtt megkérdezésével végzett kutatásából
okt. 23
10:14
Felvonták a nemzeti lobogót a Parlament előtt (Privátbankár)
Az 1956-os forradalom és szabadságharcra emlékezve szombat reggel, a Himnusz hangjaira felvonták a Magyar Köztársaság lobogóját a Parlament épülete előtt
okt. 23
10:15
Megkezdődtek a megemlékezések (Blikk)

Keresés