A meddő párok gyermekvállalási lehetőségeinek bővítését, a magánnyugdíjpénztárak helyett az önkéntes kölcsönös egészség- és nyugdíjpénztárak elterjesztését, és azt javasolja a Népességi Kerekasztal, hogy ne lehessen kor szerint diszkriminálni azokat, akik a nyugdíjkorhatár elérése után is dolgozni szeretnének.
Fogy a levegő Matolcsy György körül, hamarosan napirendre kerül a leváltása – mára ez az általános vélemény alakult ki a piacokon a nemzetgazdasági miniszter további sorsával kapcsolatban. Tény, a szaktárca vezetője a közelmúltban számos elhíresült esettel okozott gondot a május végén felállt új kormánynak.
A harmadik legmagasabb választási részvételű szavazás alapján dőlt el vasárnap, hogy az adott településen ki lesz a polgármester, és milyen összetételben kezdi meg munkáját az önkormányzati képviselő-testület
Fogy a levegő Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter körül, hamarosan napirendre kerül a leváltása - írja piaci forrásokra hivatkozva a Magyar Nemzet hétfői száma.
Fogy a levegő Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter körül, hamarosan napirendre kerül a leváltása - írja piaci forrásokra hivatkozva a Magyar Nemzet hétfői száma
Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) elnöke szerint akár ötezren is elveszíthetik állásukat az osztrák kézben lévő Rail Cargo Hungaria Zrt. (RCH) súlyos válsága miatt, de a VDSZSZ semmiképp sem nézné tétlenül a tömeges elbocsátásokat.
A megszokott felvételeknél háromezerszer nagyobb felbontásban csodálható meg a firenzei Uffizi-képtár hat remekműve; a rendkívüli festménybemutató január 29-ig várja a látogatókat interneten.
A tagiskolákban kevesebb az egyéni fejlesztésre fordított tanóra, a tornaterem, a szakkör, a napközis foglalkozás és a tanulószoba, mint a vizsgált oktatási intézmények székhelyein – derül ki az Oktatási Hivatal jelentéséből. A tagiskolák diákjai jóval kisebb arányban részesülnek emelt szintű oktatásban és tantárgyi orientációban, mint a központi intézmények tanulói - írja a Magyar Nemzet.
Zavartalan volt a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választása - mondta Bordás Vilmos, az Országos Választási Bizottság (OVB) elnöke az előzetes eredményekről szóló vasárnapi sajtótájékoztatón
Kényes témával állunk szemben, lányom kb. 8-9 hónapos kora óta maszturbál. Most első osztályos, de sokszor rajtakapom, hogy nyilvánosan, vagy otthon is csinálja. Próbáltam már szidni és fenyegetni is. Kétségbe vagyok esve! - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Az indiai központi banknak (Reserve Bank of India) nem kíván intervencióval élni a devizapiacon annak ellenére, hogy a rúpia már 11. hónapja erősödik, mellyel Ázsia második legjobban teljesítő devizája lett szeptemberben, ugyanis az erős rúpia segít az infláció fékezésében.
Mai elemzésünkben a BUX index várható árfolyam alakulását tekintjük át a technikai elemzés segítségével. Az önkormányzati választások tegnapi eredményei nem hoztak meglepetést, így a politikai kockázat kiárazódhat a piacból.
Megdőlt a hátrányos etnikai származás dogmája a romaintegrációs kudarcok indoklásában. Egy akadémiai intézet szakembereinek kutatása legalábbis ezt támasztja alá - olvasható a Magyar Nemzetben.
Az illetékes választási bizottságoknak a szavazatszámláló bizottságok jegyzőkönyvei alapján hétfő 16 óráig kell összesíteniük a szavazatokat, és megállapítaniuk a választási eredményt
A kormányzó jobbközép Fidesz megerősítette hatalmát az önkormányzati választásokon aratott elsöprő győzelmével, amelynek nyomán világosabb kép alakulhat ki a kormány költségvetési szándékairól - írta hétfői értékelésében a Financial Times.
Magas szinten stagnált a munkanélküliség az euróövezetben augusztusban: a ráta továbbra is 10,1 százalék - tette közzé pénteken az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat).
Fogy a levegő Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter körül, hamarosan napirendre kerül a leváltása - írja piaci forrásokra hivatkozva a Magyar Nemzet hétfői száma
Véget ért a 2010-es választási kampány, de a mostani újabb nagyarányú győzelem után sem dőlhet hátra a kormány, hiszen két hét múlva már arról a 2011-es költségvetésről tárgyal első olvasatban,...
Horváth Csabát javasolja az MSZP a párt fővárosi frakcióvezetőjének - erősítette meg a várakozásokat Molnár Zsolt elnökségi tag vasárnap késő este a Hír Televízió műsorában
A komposztládában tartjuk a komposzthalmot, ez egyrészt jobban mutat, másrészt megakadályozza, hogy a komposzt kiömöljön, vagy szétfújja a szél az udvaron.
Érvényes volt Szerencsen a helyi, véleménynyilvánító népszavazás, amelyet a költségek csökkentése miatt az önkormányzati választással együtt tartottak meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városban vasárnap - közölte Gadóczi Bertalan, a település jegyzője.
Az EUR/JPY 114,62-röl 67 pippel 115,29-re emelkedett. Ellenállás 115,50-nél, míg támogatás 114,80-nál található. Az AUD/USD 0,97 alá esett. Miután a devizapár napi csúcsot ért el 0,9714-nél, visszaesett 0,9690-re. Felfelé korlátozza a piacot a 0,9750-es érték, míg lefelé 0,9624-ig nyílhat potenciál. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A Jobbiknak nem sikerült felülmúlnia a várakozásokat, de nem is maradt el azoktól, a párt a papírformának, az elvárásoknak megfelelően szerepelt - értékelte az önkormányzati választást Vona Gábor
Akár több tízezer diabéteszes beteget kell majd átállítaniuk az orvosoknak más gyógyszerre, az Európai Gyógyszerügynökség ugyanis három általuk használt készítmény forgalomba hozatali engedélyének felfüggesztését javasolta. A medicinákat egyelőre ki lehet váltani a patikákban - írja a Magyar Nemzet.
Pénteken a vezető amerikai indexek mintegy 0,4%-ot emelkedtek, elsősorban a pénzügyi szektor és az energetikai vállalatok részvényei voltak erősek. A fontos kérdés továbbra is az, hogy az S&P 500...
A kormányzó jobbközép Fidesz megerősítette hatalmát az önkormányzati választásokon aratott elsöprő győzelmével, amelynek nyomán világosabb kép alakulhat ki a kormány költségvetési szándékairól - írta hétfői értékelésében a Financial Times
Zömében az emelkedés jegyében kezdődött el a hét a távol-keleti piacokon, melyek közül az ausztrál S&P ASX 200 1, a dél-koreai Kospi 0.2%-kal került feljebb, míg a japán Nikkei tovább őrlődve 0.2%-os...
Az elmúlt tőzsdehét nyertese az OTP volt, a bankpapír a csütörtökön érte el maximum záróárát: 5320 forintot. A papír erősödését a pozitív nemzetközi hangulat mellett annak is köszönhette, hogy a pénteki BUX kosár átsúlyozás az OTP papírjainak kedvezett. Az összforgalom 61,60 százalékát az OTP részvények adásvétele tette ki a hét folyamán.
Az önkormányzati választásokon egyértelműen kialakult az erősorrend a parlamenti pártok között, a voksolás győztesének számító kormánypártok mögött a szocialisták tekinthetik magukat a legnagyobb ellenzéki pártnak, őket a Jobbik, majd a szinte csak a fővárosban jelen lévő LMP követ az MTI által megkérdezett politológusok szerint
A KEG pénteken bejelentette, hogy 2010. október 1. napjától a társaság kereskedelmi és műszaki igazagtói tisztségét Borondics Dénes, külkereskedelmi igazgatói tisztségét Pető Zoltán tölti be. Az...
Az ázsiai részvénypiacok hétfőn két éve nem látott szintekre emelkedtek, leginkább a fejlődő piacokat célba vevő alapoknak köszönhetően, miközben a dollár erősödéssel kezdni a hetet a múlt héten elszenvedett veszteségek után.