A német Xenatec átépítő műhelyről eddig nem sokat lehetett hallani. Ez nem is csoda, hiszen első modelljük a kupévá átalakított Maybach 57 S – viszont amennyire jól sikerült a szériagyártású példány, nem csoda, ha a név ezentúl gyakrabban felmerül majd autós berkekben.
A Chevrolet manapság alaposan csigázza a Camaro rajongóit. Bár már elkészültek a Convertible néven ismert kabrióváltozattal, az árusítást csak 2011-ben kezdik meg, az első leszállított példányok tehát az első negyedévre tehetők. Ám így nem izgalmas a történet – gondolta a gyártó – és nemes egyszerűséggel az első szériagyártásból származó példányt aukcióra bocsátották.
Már nem volt titok, hogy újra feltámad a VW Beetle, viszont kémfotókon eddig még nem lehetett látni a mai sportosabb retro-vonalat meglovagoló jövevényt.
Bár a német Rotary Super Cars teremtménye még csak papíron és számítógépes grafikákon létezik, de könnyen lehet, hogy a Wankel-motor szériagyártásba történő visszacsempészése mellett a szuperautók mezőnyét is eredményesen gyarapítja majd.
Már „elsírtuk”, hogy a sok-sok világpremier ellenére nem voltunk maradéktalanul megelégedve a Párizsi Autószalon felhozatalával (hiába, úgy látszik, hogy az autós újságírók tényleg mindig elégedetlenek maradnak), de azért szerencsére jó néhány izgalmas falat akadt a francia fővárosban – és itt inkább az autócsodákra, mintsem a különböző tengeri herkentyűkből építkező ételekre gondolok.
A szervátültetés eredményességének bemutatására az egyik lehetséges – ha nem a legjobb – eszköz az olyan nagy figyelmet keltő nemzetközi esemény, amilyen a Transzplantált és Dializált Betegek Európai Versenye volt (aug. 8-15.) Írországban.
ichard F. Heck, a Delaware Egyetem professor emeritusa, Negisi Ei-icsi, a Purdue Egyetem kémiaprofesszora és Szuzuki Akira, a Hokkaido Egyetem professor emeritusa kapta megosztva az idei kémiai Nobel-díjat a a szerves molekulák szintézisében alkalmazott palládiumkatalizált keresztkapcsolások eljárásának kidolgozásárét
A Glee - Sztárok leszünk című zenés tévésorozat szereplői többször szerepeltek a 100 amerikai slágerlistán, mint a Beatles. Ez derül ki a szerdán nyilvánosságra hozott listából - számolt be róla a rangsort összeállító Billboard magazin.
Több mint száz magyarországi vállalkozás részére bocsátott ki fiktív számlákat a gyanú szerint egy bűnözői kör, az egyik cég csaknem négymilliárd forint adót csalt így el - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP)
Továbbra is stabilan alacsony a lakosság vásárlási hajlandósága; a komplex Fogyasztói Bizalom Index (FBI) emelkedése lelassult: a második negyedévhez képest mindössze 2,8 ponttal 175,7 pontra emelkedett, míg az első negyedévhez képest a második három hónapban még hét ponttal nőtt - derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet és a Corvinus Egyetem közös felmérésének legfrissebb eredményeiből
Szerdára virradó éjjel két HÉV-vonalon is ellopták, vagy megrongálták a kábeleket; Csepelre nem közlekednek a szerelvények, a szentendrei vonalon pedig több milliós kár keletkezett
BUDAPEST — Miközben Bochumban tegnap megkezdődött a bírósági tárgyalása annak a pernek, amely vádirata szerint négy csaló 32 európai futballmérkőzés eredményét befolyásolta, itthon azt találgatják, lehet-e alapja annak, hogy, bundameccsek közé sorolják a 2009. április 24-én lejátszott Újpest– Honvéd (3-0) bajnoki találkozót.
BUDAPEST — Hullámvölgybe került a Vasas élvonalbeli focicsapata. A tabellán a 13. helyre visszaeső angyalföldiek legutóbbi négy bajnoki meccsüket elveszítették, méghozzá úgy, hogy csupán három találatot értek el, s közben 13 gólt kaptak.
Még napjainkban is folyik a vita a tenziós fejfájás lehetséges okairól, sőt még a betegség elnevezése kapcsán sincs teljes egyetértés. Az elmúlt évek során több elmélet született a tenziós fejfájás kialakulását illetően, ennek megfelelően nevezték már pszichogén fejfájásnak, depresszív fejfájásnak, esszenciális fejfájásnak és közönséges fejfájásnak is.
Szuzuka — Jenson Button (30) otthon érzi magát Japánban. A Forma–1 tavalyi világbajnoka annyira örült, hogy a hét végén kedvese, Jessica Micsibata (25) szülőhazájában száguld a cirkusz, hogy már napokkal ezelőtt elutazott az ázsiai országba.
Katmandu — Csalódottan bár, de visszaérkeztek a magyar Himalája-expedíció tagjai Nepál fővárosába, Katmanduba, miután a 8201 méter magas Cso-Oju hegy visszaverte az Erőss Zsolt vezette csapat támadásait.
Pécs — Szinte napra pontosan a két évvel ezelőtti, két halálos áldozatot követelő pécsi kézigránátos merénylet után ismét gyilkosság történhetett ugyanabban a házban, ahol annak idején robbanóeszközzel megöltek egy házaspárt.
Szeged — Most megmondta a magáét Botka László (37), Szeged újraválasztott polgármestere. Az egyik legsikeresebb szocialista politikus a Blikknek nyíltan beszélt pártját elhagyó Szili Katalinról és Gyurcsány Ferencről is.
Kettészakadt a pálya a két kereskedelmi csatorna között, érdekes módon míg az RTL Klub a hétköznapokon tartolt, addig a TV2 hétvégén, például az Indiana Jones és a Kristálykoponya királysága című...
20 millió fontért, azaz 6,2 milliárd forintért keres új házat Simon Cowell, az X-Faktor tehetségkutató műsor kitalálója, producere és mentora. Az 50 éves híresség menyasszonyával bútorozna össze......
Budapest — Megszenvedik a keveset keresők a jövő évi adóváltozásokat: rajtuk a családi adókedvezmény sem fog segíteni! Az Index megtudta, hogy a kormány nagy vonalakban döntött a jövő évi adórendszerről, ami nem kedvez majd azoknak, akik kevés adót fizetnek.
Washintgon — Jó, hogy nem a plafon szakadt rá! Vélhetően rosszul rögíztették, így beszéd közepén leesett az elnöki címer Barack Obama szónoki pódiumáról tegnap Washingtonban.
Budapest — Úgy hírlik, hogy a Nemzeti Színház művésze, Stohl András titokban megházasodott. Mi lehet ennek az oka? Hiszen a hot! magazinnak korábban azt nyilatkozta, világraszóló lakodalomra készülnek!
Legyen az bútorcipelés, gyaloglás, kertészkedés, takarítás - akármilyen mozgást is végzünk, azzal csökkentjük a szívelégtelenség kialakulásána kockázatát - állítják amerikai és finn kutatók az Amerikai Szívgyógyászok Kollégiumának folyóiratában megjelent tanulmányukban.
A munkában töltött évek meghatározására a cégeknek minden évben kötelezően adatot kellett szolgáltatni a dolgozókról az előző év bér- és járulékfizetése alapján. Ezt idén utoljára április 30-ig kellett megtenni, ugyanis a Nyugdíjbiztosítási Egyéni Nyilvántartó Lapon (NYENYI) történő adatszolgáltatást január elsejével eltörölték....
Lisszabon — Három napon keresztül gyalogolt Portugáliában Zalatnay Sarolta (62). Az énekesnő dr. Medveczky Mihály Világexpedíciójához csatlakozott, amelynek célja, hogy hosszú távú nemzetközi párbeszédet kezdeményezzen a kontinensek teljes körbegyaloglásával.
Több mint 4 milliárd forintos adócsalás ügyében indított nyomozást a Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) olyan magyarországi székhelyű cégek ellen, amelyek éveken át fiktív számlákat fogadtak be tényleges gazdasági tevékenységet nem végző társaságoktól.
Jogilag kétszeresen is értelmezhetetlen módon, illetve hivatkozással fellebbezte meg az esztergomi Fidesz-szervezet a helyhatósági választás eredményét. A voksoláson a szavazatok kétharmadát a függetlenként - de a Jobbik, az LMP, az MDF, az MSZP és a volt fideszesekből álló polgári egyesület által is támogatott - Tétényi Éva kapta meg.
Budapest — Kígyózó sorban tódultak a nők, hogy ehessenek Kovács Lázár főztjéből, s bevallották: egy cseppet sem orroltak meg csalfaságáért a sztárszakácsra, sőt!
Izsa — A TV2 tehetségkutatójának közönségkedvencét, Csonka Andreast (27) hazakísértük a szlovákiai Izsára. Az énekes egy hónap után először lépte át a szülői ház kapuját az énekes, akit szülei, Erzsi néni és Bandi bácsi, de még kutyusa, Milike is hatalmas lelkesedéssel fogadott a pár ezer lelkes településen.
Korábban nem ismert nyelvet azonosítottak a kihalóban lévő nyelveket kutatva tudósok India egy eldugott részén, a most megismert korót már csak nyolcszázan beszélik.
Elkezdődött Kolontár megtisztítása. Az iszapártól leginkább sújtott Kossuth Lajos utcát szerda délelőtt már markológépek lepték el. Fél 11-kor ponyvás teherautó akad el közöttük, szűk a még mindig vörös sárban úszó utca.
Iveta Radičová kormányfőnek lőszert tartalmazó levelet postáztak ki, s bizonyára ez az oka annak, hogy a miniszterelnök asszony néhány napja páncélozott kormánylimuzinban közlekedik.
Óvatosságra szükség van, de nincs ok az utazási tervek megváltoztatására. Az Egyesült Államok és az Európai Unió illetékes hatóságai végzik munkájukat, folytatják együttműködésüket a terrorveszély mérséklésére - ezt hangsúlyozta Martonyi János magyar külügyminiszter és James B. Steinberg amerikai külügyminiszter-helyettes tegnap Budapesten tartott közös sajtóértekezletén.
Újabb cég igyekszik az utolsó utáni bőrt is lehúzni Michael Jacksonról (†50), ezúttal egy bahreini vállalat jelentkezett 667 ezer dolláros követelésével.
Határozott erkölcsi fordulatra, megtisztulásra van szükség az MSZP-ben - nyilatkozta új platformjáról Gyurcsány Ferenc az általa igazgatott portálon közölt 10 perces videóinterjújában. Mint mondta: "Inkább legyünk szegények, de tisztességesek!" Új alapszabály, új szervezeti, irányítási rend szükséges a Demokratikus Koalícióban - véli Gyurcsány, aki szerint ilyen fordulatra van szüksége az egész…