Hétfőn még lehet jelentkezni a februárban induló keresztféléves képzésekre a hazai egyetemeken, főiskolákon. Csaknem száz intézmény több mint 1100 képzést kínál az érdeklődők számára. Alapképzésben a jövő évi keresztféléves képzésekre csak költségtérítéses formában lehet jelentkezni. A felvételi döntést január közepén teszik közzé, elsőként a www.felvi.hu weblapon.
A kötelező biztosítás első két hete rengeteg embert megmozgatott, bár a legtöbb kötést még ezután várják a szakemberek. Volt, aki évi 49 forintos spórolásért váltott biztosítót
David Beckham csapata, az alapszakaszgyőztes Los Angeles Galaxy simán kikapott az FC Dallastól az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS) elődöntőjében.
Az ügyészségnek el kell rendelnie a nyomozást a Biszku-ügyben – mondta Gellér Balázs József tanszékvezető egyetemi docens, ügyvéd. A nemzetközi büntetőjog szakértője szerint a hatóság feljelentést elutasító határozata nem állja ki a nemzetközi jog próbáját. Nem tisztázták annak ténybeli és jogi feltételeit, hogy a volt belügyminiszter felelőssé tehető-e az 1956-os forradalmat követő megtorlá...
A K&H Biztosító a legnagyobb nyertese az idei kötelező biztosítási kampány első félidejének. A KÖBE és az Astra sokszor hiába adja a legolcsóbb ajánlatot
Az intenzív esőzés és a földmozgások okozták a szeptemberi rézsűcsúszást az M0-ás autóút bővítés alatt álló szakaszánál - tájékoztatott a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. hétfőn.
Nem attól félünk, hogy a jövő évi hiány nem fog teljesülni. Attól tartunk, hogy amikor ezek az átmeneti adók kifutnak, akkor kevés lesz a költségvetés bevétele és egy újabb nagy hiány fog teremtődni,...
Többnyire az energiaszolgáltató lecserélésekor kerülnek napvilágra a szerződés fogyasztókra nézve hátrányos feltételei. A törvény szerint bár mindenkinek joga van a szolgáltatóváltáshoz, az energiakereskedő cégek sok esetben tudatosan akadályozzák a váltást....
A rendeletben meghatározott egyösszegű kifizetés miatt már nagyon várták a múlt hét pénteket a nyugdíjasok. A számok láttán azonban többen azt hitték, hogy ez a kész átverés!Egyik olvasónk azt írta,...
A múlt hét három utolsó kereskedési napján látott izgalmak mára kicsit alábbhagytak a pesti parketten, így az első percek alapján egy nyugodt kereskedés vette kezdetét, ahol a BUX 0,3%-os...
Az aorta, a szív bal kamrájából kiinduló főverőér kezdeti szakaszában lévő billentyű cseréje egyik leggyakoribb szívsebészeti beavatkozás, de az általában idős betegek operációja jelentős kockázattal jár. A mellkas műtéti fölnyitása nélkül, az éren keresztül beültethető műbillentyű alapvetően megváltoztatta a betegeknek az ellátását.
A csaknem 800 helyre mindössze 377 gyakornok orvos jelentkezett - derül ki a rezidensszövetség felméréséből. Sztárszakmáknak számító helyek is üresen maradtak
Rekord mértékű megrendelés-állományokról számolnak be a német autógyártók, több verziónál nem tudják kielégíteni a megnövekedett fogyasztói igényeket. A gyártás felfutása mögött nem elsősorban az...
Azon múlik Barack Obama amerikai elnök 2012-es újraválasztásának esélye, hogy javulnak-e addig az ország gazdasági mutatói - mondta a Magyar Külügyi Intézet igazgatója. Magyarics Tamást az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy az Egyesült Államoknak elsősorban Kína és India gazdasági kihívásaira kell választ adnia.
Tálib felkelők támadást intéztek hétfőn Afganisztán északi részén egy telefonösszeköttetést biztosító távközlési antenna ellen, az összecsapásban kilenc őr, egy rendőr és hét tálib vesztette életét
Számos fórumon lehet arról hallani, hogy az álláskeresés akkor lesz sikeres, ha az önéletrajz átgondolt, rendezett, ahogy a motivációs levél és az álláskereső öltözéke is. Sokan vannak, akik ezeket betartják, mégsem veszik fel őket a kívánt pozícióba. Mi emeli ki a legjobb jelölteket az átlagból? A kiválasztási tanácsadó megmondja.
Heteken belül elhagyhatja a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházat ott ápolt utolsó kolontári sérült - közölte Tamás László János főigazgató főorvos hétfőn az MTI-vel
Németország-szerte több tízezren vonultak utcára szombaton, hogy tiltakozzanak a megszorító intézkedések és a szociális juttatások megkurtítása ellen - értesült a Magyar Hírlap.
Hét ember meghalt és 17-en megsebesültek vasárnap Mexikóban, amikor hatalmas robbanás történt egy szállodában - közölték mexikói tisztségviselők. Az első vizsgálatok arra utalnak, hogy egy közeli mocsárból felszabaduló gázok gyűltek fel a szálloda aulája alatt, és az robbant be.
Az agrártermékek termelőiár-szintje 2010 szeptemberében 24,7%-kal volt magasabb, mint egy évvel korábban - jelentette a KSH. Főleg a növényi termékek ára szállt el
Mintegy ezer fővel bővül novemberben az államigazgatási apparátus - írja a Vasárnapi Hírek. A létszámbővítés főleg az igazgatási szerveket érinti: 60 ezerről 61 ezerre emelkedett a létszám - írja a Népszava.
A Barclays Capital szerint a réz visszatérhet emelkedö trendjébe, hiszen kedvezöek a kilátások. A Macquarie szerint jövöre 420.000 tonnás réz-hiány jöhet létre. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Az idén meghirdetett orvosgyakornoki álláshelyeknek mindössze felére akadt jelentkező - írja a Magyar Hírlap a Magyar Rezidensszövetség adataira hivatkozva.
Rekord mértékű megrendelés-állományokról számolnak be a német autógyártók, több verziónál nem tudják kielégíteni a megnövekedett fogyasztói igényeket. A gyártás felfutása mögött nem elsősorban az...
A rendeletben meghatározott egyösszegű kifizetés miatt már nagyon várták a múlt hét pénteket a nyugdíjasok. A számok láttán azonban többen azt hitték, hogy ez a kész átverés!...
Korábban már írtunk róla, de akkor még igazán mi sem hittük el. Most viszont befutott az első gyári kép, és egyben a hivatalos megerősítés is: kabrió változatot fog kapni a Nissan Murano.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem áll a topegyetemek listájának élén, a legjobb főiskolai és egyetemi karok közül pedig idén is a bölcsészettudományi és orvosi centrumok taroltak - írja a HVG Diploma 2011 különszámára hivatkozva a Népszava.
Vizsgálhatja, alkotmányellenesnek mondhatja, de nem helyezheti hatályon kívül az Alkotmánybíróság az adótörvényeket - leegyszerűsítve ez a lényege az alkotmánymódosítás legújabb verziójának, amiről...
Nagyon markáns fordulat következett be az ezüst piacán. Egyfelől már igencsak túl volt feszítve a húr, hiszen az emelkedés gyakorlatilag nyílegyenes volt felfelé. A nagy fordulatban közrejátszott, hogy a tőzsdén megemelték a határidős kontraktus alapletétét, mely így egy komolyabb eladási hullámot indukált. (Solar Capital)
Az agrártermékek termelőiár-szintje 2010 szeptemberében 24,7%-kal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala a rossz terméseredmények miatt 40,4%-kal...
A spanyol plébánost a hatóságok több ezer illegális, gyermekpornó tartalmú fotó birtoklásával gyanúsítják. Az óvadékot kifizette, szabadlábon védekezhet.
Nyitásban úgy tűnt, folytatódik a pénteken megindult pozitív korrekció a magyar részvénypiacon, miután a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 150,56 pontos emelkedéssel, 22.276,97 ponton nyitott hétfőn. A legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 0,68 százalékkal erősödött.
Az eddig felmondott és megkötött új kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) szerződésekből a legnagyobb gyarapodást a K&H Biztosító mondhatja magáénak, Pest megyében az autósok háromnegyede vált biztosítót - derül ki az internetes alkuszok MTI-hez eljuttatott elemzéseiből.
Az agrártermékek termelői ára szeptemberben 24,7 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, ezen belül a növényi termékek árszínvonala 40,4, az élő állatok és állati termékeké 4,3 százalékkal emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn. A drágulás érzékelhetően felgyorsult az előző hónaphoz képest, amikor a növényi termékek 31,7 és az állati termékek 3,2 százalékos…
Az NB III, Dráva csoportjának 13. helyezettje, Bölcske csapatának játékos-edzője nyerte a különlegesen képzett rendőri egységek legrangosabb versenyét Orlandóban. Farsang János nyugdíjas ezzel a világ legjobb kommandósa lett.
A Rheinmetall részvénye az eredmények közzététele után nyomás alá került, és 5,27%-kal 49,08 euróra esett, így a legnagyobb vesztesnek számít az MDaxban. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Összesen 105 ezer euróért (29 millió forintért) cserélt gazdát egy 900 gramm súlyú fehér szarvasgomba egy olaszországi árverésen. Az értékes gombát egy hongkongi gyűjtő szerezte meg vasárnap az észak-olaszországi Albában tartott aukción.