Vizsgálóbizottságot hívott össze az indiai gyógyszerhatóság, amelynek feladata, hogy tanulmányt készítsen egy felállítandó digitális gyógyszerelosztó rendszer lehetőségeiről. A rendszer kialakításának célja, hogy a rossz minőségű, illetve hamis gyógyszerek terjesztését megakadályozza.
Úgy néz ki, hogy Görbicz Anita vasárnapi sérülésével Murphy már megint közbe szólt, és fújtak az újabb jó magyar Európa-bajnoki szereplés lehetőségének?
Az elmúlt három hónapban az intézményes megtakarítások növekedése, és ezzel együtt a lakossági betéti vagyon mérséklődése volt tapasztalható - derült ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) legfrissebb regiszteréből.
Egyiptomban a jelenleg kormányzó, Hoszni Mubarak vezette Nemzeti Demokrata Párt szerezte meg a parlamenti helyek mintegy harmadát az egyiptomi választások első, vasárnapi fordulójában, míg az iszlamista ellenzék súlyos vereséget szenvedett.
Keresi a rendőrség azt a sofőrt, aki lassítás nélkül elgázolt egy gyalogost vasárnap délután Szegeden, a Makai út egyik zebráján. A gázoló a baleset után megállás nélkül továbbhajtott.
Az elmúlt napokban az ausztrál dollár is nyomás alatt állt, ennek ellenére sikerült új történelmi csúcsot elérnie az euróval szemben. A devizát megviselték a csökkenö kamatfantázia és az aggodalmak. Ezek a tényezök ma már nem játszanak szerepet. Az euró az adósságválság miatt hatalmas nyomás alatt áll, és már rég nem Írországról van szó. Portugáliát emlegetik követöjeként, és a piacot megijesztik…
Októberben az elemzői várakozásoknak megfelelően 10,1 százalékra emelkedett az euróövezetben a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta a szeptemberi 10,0 százalékról, a huszonheteknél változatl...
Az izraeli Ramla városában nyugszik az igazi Harry Potter. Az 1939-ben elhunyt névrokon sírja igazi turistalátványosság lett a varázslótanonc népszerűségének köszönhetően.
A Financial Times brit napilap keddi száma külön mellékletben foglalkozik a régiós gazdaságok aktuális helyzetével, kilátásaival, és a térség bankszektoraival. Az FT egyik cikke Magyarországot kirívó...
Az euróövezeti bizalmi válság által megterhelt euróárfolyam miatt kedden délelőtt rekordszintre emelkedett az arany euróban kifejezett ára. Egy uncia arany spot ára elérte az 1.057,30 eurót, megdöntve...
4,2 százalékkal bővült a harmadik negyedévben a lengyel gazdaság az előző év azonos időszakához képest. A várakozás 3,6-3,7%-os növekedés volt, így ez a hír elég pozitív a lengyel gazdaságra nézve....
Az alacsony jegyzési érdeklődés emelkedő hozamelvárások miatt a meghirdetett 40 milliárd helyett csak 30 milliárd forintért értékesített 3 hónapos kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezel...
Az igen negatív nemzetközi befektetői hangulat, a magyar magánnyugdíjpénztári szektor vevői oldalról való kiesése és a magyar gazdaságpolitikával kapcsolatos bizonytalanság együttesen oda vezetett,...
Érdekli a külföldi kereskedés, de nem tudja hol és hogyan kezdje? Akkor a Portfolio.hu ingyenes délutáni tőzsdeszemináriuma Önnek szól! Rendezvényünkön a külföldi kereskedést és a devizapiacokat...
Több frankfurti, és müncheni járat késik vagy el sem tud indulni a ferihegyi repülőtérről a németországi havazás miatt, de egy párizsi járat is csak késéssel tud felszállni - mondta Hardy Mihály, a repteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. kommunikációs igazgatója.
Orbán Viktor miniszterelnök és a kormány támogatja a csepeli sportélet helyreállítását, ha a XXI. kerületi klub ingatlanvagyonának helyzetét sikerül rendezni.
Újabb három FIFA-tagot vádolnak korrupcióval. A BBC állítása szerint a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség végrehajtó bizottságából két dél-amerikai és egy afrikai sportvezető 1989 és 1999 között vett fel nagyobb összegeket a FIFA marketing ügynökségén keresztül.
Az amerikai katonák ellen hétfőn elkövetett kelet-afganisztáni merényletet egy olyan afgán férfi hajtotta végre, aki résztvevője volt a katonák által vezetett határrendőri kiképzésnek - közölték kedden afgán és amerikai illetékesek.
A jövő év végéig fokozatosan leépítik az osztrák hadseregnek a keleti határtérségben teljesített járőrszolgálatát az osztrák kormány keddi döntése értelmében.
Az utastérben megváltozott légnyomás miatt kényszerleszállást hajtott végre hétfőn, 306 utassal és 20 fős személyzettel a fedélzetén Cathay Pacific egyik járata. Az Amszterdamból Hongkongba tartó gép hat órával az indulás után a kazahsztáni Karagandában szállt le.
A fogyasztóvédelem a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tevékenységében jelentős helyen szerepel, az elindított ügyek kétharmadát teszi ki - mondta Juhász Miklós, GVH elnöke az Országgyűlés fogyasztóvédelmi bizottságában kedden.
Az alacsony jegyzési érdeklődés emelkedő hozamelvárások miatt a meghirdetett 40 milliárd helyett csak 30 milliárd forintért értékesített 3 hónapos kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
A Megasztár 3-ban egymásra talált szerelmesek a napokban ünnepelték ötödik évfordulójukat. A jeles nap örömére Szabó Eszter és Kontor Tamás egy közös dallal lepte meg a rajongókat.
A Forrest Gump Sportegyesület 2005-ben alakult azzal a céllal, hogy a Kiskunfélegyházán található Szivárvány Nappali Gondozó Intézet értelmileg akadályozott lakói számára sportolási lehetőséget teremtsen.
A Financial Times brit napilap keddi száma külön mellékletben foglalkozik a régiós gazdaságok aktuális helyzetével, kilátásaival, és a térség bankszektoraival. Az FT egyik cikke Magyarországot kirívó...
A politikai baloldal pontosan látja, tudja, merrefelé halad a Fidesz-hatalom - hangoztatta videoüzenetében Németh Péter. Lapunk főszerkesztője arra figyelmeztetett, hogy ma a demokrácia lebontása folyik és egy olyan diktatórikus hatalom kiépítése, amely előbb-utóbb elviselhetetlen lesz az emberek számára.
Az elmúlt három kereskedési nap közel 10%-os zuhanása után ma megnyugodtak a kedélyek hazánkban, így a fontos szintekről pattanva a BUX jelenleg 2,3%-os emelkedést mutat. A blue chipek közül szokás...
Az elmúlt hat évben mindössze egyszer, idén januárban vett fel az októberinél kevesebb lakáshitelt a magyar lakosság - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett adataiból. A lakossági...
A téli hidegben elkél egy kis vérpezsdítő felmelegítés. Erről most néhány szépség gondoskodik, akiket futballisták választottak maguk mellé. Vagy fordítva?
Irán elfogadta az Európai Unió ajánlatát, hogy egyévi szünet után, december 6-án és 7-én Genfben kezdjék újra a nagyhatalmakkal a megbeszéléseket a perzsa állam vitatott nukleáris programjáról.
A tervek szerint növelik jövőre a bíróságok és ügyészségek költségvetési támogatását, hogy javítsák az igazságszolgáltatás hatékonyságát. Az ügyészségekre szánt keret az előző évekhez képest átlagosan hárommilliárd forinttal nőne 2011-ben, emellett még egymilliárd forintot biztosítanának egy olyan munkacsoport létrehozására, amely kifejezetten korrupciós ügyekkel foglalkozna – közölte Navrac...
Irán elfogadta az Európai Unió ajánlatát, hogy egyévi szünet után, december 6-án és 7-én Genfben kezdjék újra a nagyhatalmakkal a megbeszéléseket Irán vitatott nukleáris programjáról.
Viktor Janukovics ukrán elnök kedden bejelentette, hogy megvétózta azt a vitatott adóreformot, amely ellen az elmúlt hetekben több ezer kis- és középvállalkozó tüntetett országszerte.
A magyar tejtermékek népszerűsítésére tartott kedden szimpátia tüntetést a belvárosában a Tej Terméktanács. A szervezet célja, hogy az olcsóbb, de rosszabb minőségű import termékekkel szemben növeljék a hazai tejből készült termékek fogyasztását, egy tisztességes árversenyben.
Novemberben 1,9 százalék volt a 12 havi euróövezeti infláció, ugyanannyi, mint októberben az EU statisztikai hivatala, az Eurostat keddi jelentése szerint. Az adat megfelelt a piaci várakozásoknak. A...
A Jobbik úgy látja, mivel a Fidesz vezette kormány nem kezdett bele a magyar kultúra és gondolkodás szükséges átalakításába, nekik kell ezt a "szabadságharcot" elkezdeniük.
Az illegálisan megszerzett információk alapján is házkutatásokat hajthatnak végre a hatóságok feltételezett adócsalók lakásaiban, mondta ki az ítéletet a karlsruhei szövetségi alkotmánybíróság, írja...
Kovácsra változtatta nevét a móri bankrablás ügyében korábban megvádolt Hajdú László - hangzott el a megismételt másodfokú büntetőperben, a Fővárosi Ítélőtáblán kedden.