2010. november 4. csütörtök

nov. 4
17:24
Wenger szerint csapata nem koncentrált eléggé (Sport365)
Az Arsenal vereségét a klub menedzsere, Arsene Wenger azzal magyarázta, hogy csapata miután megszerezte a vezetést már nem összpontosított kellőképpen.
nov. 4
17:26
Mourinho visszatért a San Siro-ba és újra elégedetten távozott (Sport365)
A labdarúgó Bajnokok Ligája szerdai játéknapján 2-2-es döntetlent játszott egymással a Milan és a Real Madrid. A mérkőzés után a "Királyi Gárda" mestere nyilatkozott.
nov. 4
17:27
Hallotta, ahogyan az apja segítségért könyörög, majd meghal (BorsOnline)
Hárman meghaltak, 100-an pedig megsérültek a Richter-skála szerinti 5,4-es erősségű földrengés következtében a szerbiai Kraljevoban és környékén. Egy idős asszony ijedtében vesztette életét, egy házaspárra azonban rászakadt a tető.
nov. 4
17:27
Rudolf Péter életveszélyes forgatásai (Blikk)
Rudolf Péter az Aktív kamerájának mesélt arról, hogy bizony a színészek élete nem éppen egyszerű. Bizony hajmeresztő kalandokban volt már része az Üvegtigris sztárjának.
nov. 4
17:27
Cáfolták a Szócska Miklós távozásáról szóló híreket (Infostart)
A sajtóban felröppent hírek szerint jövő év elején távozik posztjáról Szócska Miklós egészségügyi államtitkár. Néhány orgánum a lehetséges utódot is tudni vélte Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet vezetője, vagy Mikola István személyében. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és az az Orbán-kormány korábbi egészségügyi tárcavezetője is határozottan cáfolta a híresztelést.
nov. 4
17:27
USD/JPY Még nem érték el a történelmi minimumot (HírTV)
A zöldhasú a jennel szemben is gyengült. A jen a többi devizához hasonlóan azonban kisebb nyereségeket könyvelhetett el. Az USD/JPY az elmúlt 2-3 hétben oldalazást produkált. A BoJ talán megakadályozhatja a 79,75-ös történelmi minimum áttörését, ez azonban csak spekuláció. Biztosak lehetünk benne, hogy a piac teszteli az értéket. A dollárnak nincs elég ereje hozzá, hogy összeszedje magát. A cél a…
nov. 4
17:27
Honlap indult az egyszerűsített honosításról (Gondola)
Az egyszerűsített honosítási eljárásról szóló honlap indult csütörtökön; a www
nov. 4
17:28
Dombi Tibor 400. meccse következik (Sport365)
A Debreceni VSC játékosa vasárnap a Szolnok elleni bajnoki mérkőzésen játszhatja 400. élvonalbeli találkozóját piros-fehér mezben.
nov. 4
17:29
Tizenkétmillió forintot fizet a Pécsi Vízmű volt gazdasági igazgatója (Infostart)
Tizenkétmillió forint megfizetésére kötelezte a bíróság a Pécsi Vízmű Zrt. volt gazdasági igazgatóját, aki a társaságtól való távozása után a baranyai megyeszékhely új vízszolgáltatójánál helyezkedett el.
nov. 4
17:29
Csak egy napig látható a Kispál-film (+videó) (HírTV)
Csak november 24-én nézhetik meg az érdeklődők a mozikban a Kispál és a Borz búcsúkoncertjéről készült filmet. Merényi Dávid Napozz Holddal című alkotása tükörreflexes fényképezőgéppel készült, a videórögzítő funkció használatával, és nemcsak magát a koncertet mutatja be, hanem az előkészületeket is.
nov. 4
17:30
Kétszer számolhatnak a bérszámfejtők a kommunikációs hiba miatt (Infostart)
Duplán dolgozhatnak a vállalatok bérszámfejtői, mivel a magán-nyugdíjpénztári befizetések átalakításáról szóló törvénymódosítások, illetve az adóhatóság ezzel kapcsolatos eljárási előírásai csak szerdán jelentek meg - mondta az InfoRádiónak a Magyar Adótanácsadók és Könyvelők Szövetségének elnöke. Zara László felhívta a könyvelők figyelmét arra, hogy az adóhivatal honlapján érhetik el az új…
nov. 4
17:30
Vége az oldalazásnak - Technikai elemzés (Portfolio)
A szerda esti Fed kamatdöntés hatására új csúcsra futott a dollár árfolyama, ezzel kilépett az árfolyam a több mint két hete tartó oldalazásból. A forint gyengült egy keveset, de még mindig ígéretes...
nov. 4
17:30
Balsai: finomodhat az Ab-t érintő törvény (ATV)
Mégsem gátolnák meg a testület kontrollját a költségvetés, az adók és illetékek tekintetében.
nov. 4
17:31
Bush beismerte: ő adott utasítást a vízbefojtásos kínvallatásra (HírTV)
Személyesen adott utasítást a vízbefojtásos kínvallatásra George W. Bush egy terrorizmussal gyanúsított férfi esetében – derül ki az elnök memoárjából, amely jövő héttől kerül a boltokba.
nov. 4
17:32
A Magyar Telekomnál három területet érinthet a különadó (Infostart)
A befektetéseket, az osztalék mértékét és a vállalati költségeket egyaránt érintheti a különadó, de hogy melyiket milyen mértékben, arról a menedzsment az év végén dönt majd - mondta az InfoRádiónak a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója. Cristopher Mattheisen a harmadik negyedéves eredményekkel kapcsolatban arról beszélt: már látszanak a kilábalás jelei, az árbevétel-csökkenés dinamikája lassult…
nov. 4
17:33
Emelést kaptak, de még több pénz járna a nyugdíjasoknak? (Privátbankár)
Novemberben 2,7 millió idős ember kap fejenként átlagosan bő 6500 forinttal több nyugdíjat, ám az érdekvédelmi szervezeteik szerint ezt még 5500-zal kellene megfejelni
nov. 4
17:35
MAX: adótanácsadók és könyvelők a káosz ellen (Privátbankár)
“Inkább azzal lennénk elfoglalva, hogy tanácsainkkal miként tudjuk növelni a vállalatok nyereségét, mint a rosszul megfogalmazott törvények miatti káosz enyhítésével”
nov. 4
17:37
Kizárt, hogy privatizálják a társadalombiztosítást (Privátbankár)
Az egészségügy megmentését célzó Semmelweis Terv egyebek között a racionális területi és szervezeti integráció megvalósítására helyezi hangsúlyt - mondta Szócska Miklós
nov. 4
17:45
Beckham kettős állampolgár lesz (BorsOnline)
Anglia kissé meglepődött a hír hallatán. David Beckham ugyanis azt nyilatkozta, hogy nincs messze az az idő, amikor felveszi az amerikai állampolgárságot is.
nov. 4
17:45
Jövőre sokkal drágábbak lesznek a játékok (Infostart)
Jelentősebb áremelkedésre számít jövőre a német játékipar: bár konkrét számokat egyelőre nem közöltek, ágazati szakértők szerint az emelkedés százalékosan akár kétszámjegyű is lehet.
nov. 4
17:45
Honlap indult az egyszerűsített honosításról (Infostart)
Az egyszerűsített honosítási eljárásról szóló honlap indult csütörtökön; a www.allampolgarsag.gov.hu címen elérhető oldalon az állampolgárság megszerzésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, szabályokat gyűjtötték össze.
nov. 4
17:45
Czene Attila: teljes körű rekonstrukció vár a Kisstadionra (Infostart)
Teljes körű rekonstrukció vár a jégkorong egyik budapesti bázisára, a nyitott Kisstadionra.
nov. 4
17:45
EUR/GBP Erösödö font (HírTV)
Az euró tegnap átlépte a 0,8768-as ellenállást, a 0,8860-as értéket azonban nem érte el. A csúcs 0,8817-en áll. A BoE szertefoszlatta az ambíciókat, mikor közölte: nem pumpál újabb tökét a piacokba, és nem növeli államkötvény-vásárlási programját. A font emiatt erösödött. Az EUR/GBP 0,8738-ra esett. Az euró kitörési kísérlete kudarcot vallott. Tesztelhetik a 0,8645-ös szintet. in-www.globalfx.hu…
nov. 4
17:45
Magyarország a Világbank ranglistájának élcsoportjában (Gondola)
Magyarország egyike annak 10 országnak, amely tavaly a legtöbbet javított az üzleti környezet minőségén - állapította meg a Világbank csütörtökön közzétett, Doing Business 2011 című jelentése
nov. 4
17:47
Előzetesben maradnak a csepeli mészárlás gyanúsítottjai (HírTV)
Újra meghosszabbította két hónappal a Fővárosi Bíróság a csepeli kettős gyilkosság gyanúsítottjainak, - Deme Gábor és K. Tamás - előzetes letartóztatását.
nov. 4
17:47
Megkezdődhet a mezőgazdasági területek kármentesítése az iszapömlés területén (Gondola)
Kísérletképpen megkezdődött a korábban vörösiszappal elöntött másfél hektáros terület rekultivációja, a területre kilenc 30 tonnás kamionnal szállítottak javítóanyagot (komposztot, huminsavat), ezt bedolgozták a talajba, majd megkezdődhetett a dugványozás, a jövendő energiaerdő telepítése előtti szaporítóanyag előkészítés - tájékoztatta Németh Tamás, az MTA főtitkára, a Kormányzati…
nov. 4
17:48
Súlyos büntetést fizet a Pécsi Vízmű volt igazgatója (Metropol)
Tizenkétmillió forint megfizetésére kötelezte a bíróság a Pécsi Vízmű Zrt. volt gazdasági igazgatóját, aki a társaságtól való távozása után a baranyai megyeszékhely új vízszolgáltatójánál helyezkedett el.
nov. 4
17:48
A fallabda edzés hatásai - A sportorvos tanácsai (WebBeteg)
Fél óra fallabdázás hatására jelentős terhelésnek tesszük ki szervezetünk egészét. Egy dinamikus, anaerob állóképességet, gyorsaságot, robbanékonyságot és jó technikai tudást igénylő sportágról van szó, amely igen jelentősen megdolgoztatja a szív-érrendszert és az anyagcserét is. Az alábbiakban korunk egyik divatos sportágáról, a fallabdáról írunk.
nov. 4
17:48
Négy magyar focista lehet érintett az európai bundabotrányban (ATV)
Húszezer eurót kaptak a mérkőzések befolyásolásáért.
nov. 4
17:49
Délutáni devizapiaci összefoglaló-www.globalfx.hu (HírTV)
A német szolgáltatási index szeptemberben 56,6 pontról 56,0 pontra esett (elörejelzés: 56,6 pont). Az EU-s szolgáltatási indexet 53,2 pontról 53,3 pontra igazították ki (elörejelzés. 53,2 pont). Az EU-s termelöi árak szeptemberben a várt szerint 0,3%-kal emelkedtek (elözö: 0,1%). A BoE a várakozásoknak megfelelöen nem változtatott 0,50%-os alapkamatán. A bank nem növelte kötvény-vásárlási…
nov. 4
17:49
Szócska Miklós bemutatta az állami egészségügyi modellt (Gondola)
Az egészségügy megmentését célzó Semmelweis Terv egyebek között a racionális területi és szervezeti integráció megvalósítására helyezi hangsúlyt - mondta Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön a Világgazdaság című napilap által szervezett Merre tovább egészségügy? című konferencián, kiemelve a vitairat egyik pontját
nov. 4
17:51
November 4: Hogyan bátor egy demokrata? (Gondola)
Egy legendás levél keletkezésének története.
nov. 4
17:57
50 millió fontot érhet Gareth Bale (Sport365)
Sajtóértesülések szerint a Tottenham 50 millió fontban határozta meg Gareth Bale értékét.
nov. 4
17:59
Jótékonyság: 16-1-re nyert a ligaválogatott (Sport365)
A Ferencváros szervezésében létrejött ligaválogatott kedden délután meccselt a Fradi labdarúgóival megerősített Devecser ellen.
nov. 4
18:01
Drogba: A Chelsea legnagyobb bajnoki riválisa saját maga (Sport365)
Didier Drogba szerint a Chelsea legnagyobb ellenfele a Premier League-ben nem valamelyik vetélytársa, hanem saját maga.
nov. 4
18:03
Amauri nem akarja elhagyni a Juventust (Sport365)
Amauri ügynöke tagadja, hogy kliense távozna a Juventustól, ugyanis a támadó a híresztelések ellenére nem akarja elhagyni a klubot.
nov. 4
18:03
Hatalmas botrány készülődik Nagy László körül (HírTV)
Kiáll Nagy László mellett az egész magyar kézilabda válogatott. A játékosok nyílt levélben kijelentették: kivétel nélkül mindenben egyetértenek a Barcelona átlövőjének megállapításaival, amelyek a válogatott körülményeire, lehetőségeire vonatkoznak.
nov. 4
18:03
Két nap alatt 13 csempészalagutat fedeztek föl a Gázai övezet határán (Gondola)
Az egyiptomi hatóságok az elmúlt két nap alatt 13 csempészalagutat fedeztek fel az ország és a Gázai övezet határán - közölték csütörtökön biztonsági források
nov. 4
18:03
Kölcsön felvételéhez ígért segítséget egy csaló (Blikk)
nov. 4
18:05
A Tennessee Titans lesz Randy Moss idei harmadik állomáshelye (Sport365)
Érthetetlen döntést hozott a liga egyik legjobb elkapója Randy Moss. A balhés játékost kedden bocsátotta el a Minnesota Vikings, pár nappal később pedig aláírt a Tennessee Titans csapatához.
nov. 4
18:05
Elkészült a kettős állampolgárság tájékoztató honlapja (HírTV)
Csütörtökön elkészült a kettős állampolgárság megszerzését segítő információs internetes honlap, amelyen az összes tudnivalót igyekeznek megadni ahhoz, hogy január elsejétől igényelhető legyen az egyszerűsített honosítás.
nov. 4
18:05
VDSzSz: több mint ezer dolgozó elbocsátásáról beszélt a Rail Cargo Hungaria (Gondola)
Nem kerülhető el a sztrájk a Rail Cargo Hungarianál (RCH), az osztrák tulajdonos képviselője a csütörtöki konzultáción ugyanis nem vonta vissza a magyar leányvállalatánál korábban bejelentett csoportos létszámleépítést - közölte a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSzSz) az MTI-vel
nov. 4
18:06
Franciaországban őrizetbe vettek két terroristagyanús fivért (Metropol)
A francia rendőrség őrizetbe vett két fivért, akit azzal gyanúsít, hogy terrortámadásokra készült - jelentette be csütörtökön Brice Hortefeux belügyminiszter.
nov. 4
18:06
Visszakozik a Fidesz az Alkotmánybírósággal kapcsolatban (Alternatív Energia)
A kormányoldal az Alkotmánybíróság (AB) hatásköreit szabályozó törvénymódosítás megváltoztatását tervezi - hangzott el az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának csütörtöki rendkívüli ülésén.
nov. 4
18:06
Szégyellje magát a kormány! - Több ezren tüntettek az adóreform ellen (Kripto Akadémia)
Több ezer ukrán kisvállalkozó tüntetett csütörtökön a kijevi kormány adóreform-terve ellen, azt állítva, hogy változások tönkreteszik őket. Két városban volt demonstráció. A kijevi ukrán parlament előtt kétezren tiltakoztak kürtöket fújva és fémvödrökkel csörömpölve, ezzel egy időben Lviv-ben (Lembergben) 2500-an vonultak fel.
nov. 4
18:06
Délutánra gyengült a forint (ProfitLine)
A forint szerdán átmeneti szerény erősödés után csütörtökön visszatért szerda délutáni 272 forint feletti euró jegyzési tartományba.
nov. 4
18:06
Egy év alatt alakítják át az egészségügyet (ATV)
Szócska Miklós vázolta az alapelveket.
nov. 4
18:07
Meglepetést okozna a San Jose Earthquakes (Sport365)
Az amerikai profi labdarúgó bajnokságban szereplő San Jose Earthquakes meglepetést okozna a Keleti főcsoport elődöntőjének visszavágóján, és idegenben harcolná ki a továbbjutást.
nov. 4
18:07
Őrizetbe vették Benedek Fülöpöt (HírTV)
Őrizetbe vették Benedek Fülöpöt. A magyar közszolgálati televízió értesülései szerint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium volt államtitkárát hűtlen kezeléssel és magánokirat hamisítással gyanúsítja az ügyészség.
nov. 4
18:07
Semmelweis Terv: Lesz-e Szócska az egészségügy megmentője? (Gondola)
Az államtitkár bemutatta az állami egészségügyi modellt. Mikola radikálisabb lett volna.

Keresés