2010. november 4. csütörtök

nov. 4
8:09
Csökkent a benzin ára, a gázolajé nem változott (Gondola)
Csökkentette bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt
nov. 4
8:09
Náci pártrövidítésből álltak a rendszámok (Blikk)
nov. 4
8:12
Kényszerleszállást hajtott végre egy szuperjumbo (Kripto Akadémia)
Kényszerleszállást hajtott végre az ausztrál Quantas légitársaság óriásrepülője Szingapúrban csütörtökön. Az ausztrál Sydney-be tartó Airbus 380-as felszállás után hajtóműhiba miatt fordult vissza. Szemtanúk egy közeli indonéz szigeten robbanást hallottak, és megtalálták a gép alkatrészeit a földön, köztük az emblémáját ábrázoló fémdarabot is.
nov. 4
8:12
Magyar Telekom - I-III. negyedév: 15,6 százalékkal csökkent a nyereség (ProfitLine)
A konszolidált bevételek 5,8 százalékos csökkenése mellett éves összehasonlításban 15,6 százalékkal 56,9 milliárd forintra esett a Magyar Telekom nettó profitja 2010 első kilenc hónapjában - közölte a társaság a BÉT honlapján csütörtökön közzétett gyorsjelentésben.
nov. 4
8:12
A vártnál jobb negyedév a Magyar Telekomnál (Portfolio)
A Magyar Telekom az elemzői várakozásoknál minden eredménysoron jobb negyedéves számokat tett ma közzé harmadik negyedéves gyorsjelentésében. A főbb szegmensekben továbbra is csökkenő árbevételről...
nov. 4
8:12
Ők azok, akik mentesülnek a 98 százalékos adó alól + videó (ATV)
Szakszervezetekkel tárgyalt a Fidesz.
nov. 4
8:14
A Nikkei vezetésével emelkednek az ázsiai piacok a Fed döntése nyomán (ProfitLine)
Emelkedéssel reagáltak az ázsiai részvénypiacok a Fed tegnapi döntésére, mely szerint összességében 600 milliárd dollár értékben hajt végre kötvényvásárlásokat 2011 második negyedévének végéig.
nov. 4
8:15
Irigykedhetnek a bankok a Diákhitel Központra (Privátbankár)
Sok hitelintézet irigykedve nézheti a Diákhitel Központ Zrt. által produkált számokat. A törlesztési fegyelem hihetetlenül jó, pedig a hitelhez fedezet sem szükséges
nov. 4
8:15
A nyugdíjba menő professzorok nem fognak adózni (HR Portál)
A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) és a Fidesz frakcióvezetője megállapodott abban, hogy a felsőoktatásban a nyugdíjba menő professzorok, docensek esetében a végkielégítések után nem kell különadót fizetni - közölte Kis Papp László, az FDSZ elnöke szerdán, miután találkozott Lázár Jánossal.
nov. 4
8:16
Várhatóan az európai piacok sem maradnak ki az emelkedésből (ProfitLine)
Az európai részvénypiacok emelkedéssel indulhatnak a csütörtöki napon, annak örömére, hogy az amerikai jegybankrendszer (Fed) által szerda este meghirdetett új mennyiségi enyhítési, azaz kincstárjegy-vásárlási program mérete nagyjából megfelelt a piaci várakozásnak.
nov. 4
8:17
Nagyot esett a Magyar Telekom nyeresége (Privátbankár)
A bevételek 5,8 százalékkal 452,6 milliárd forintra mérséklődtek 2010 első kilenc hónapjában 2009 azonos időszakához képest. A bevételcsökkenés oka elsősorban, hogy a hangalapú vezetékes és mobil bevé...
nov. 4
8:17
Hatszázmilliós versenyképességet javító fejlesztés a győri egyetemen (HR Portál)
Hatszázmillió forintnál nagyobb összegből indít kétéves programot a győri Széchenyi István Egyetem a munkaerő-piaci alkalmazkodás, a intézményi döntéshozatali rend és a versenyképesség fejlesztése érdekében.
nov. 4
8:19
Alkotmánybírósági eljárást kezdeményezett a Stabilitás (HR Portál)
A magán-nyugdíjpénztári befizetésekhez kapcsolódó törvénymódosítások visszamenőleges hatályú megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól a Stabilitás Pénztárszövetség - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.
nov. 4
8:19
Kovács Miklós maradt az FTC elnöke (Sport365)
Kovács Miklóst választották a következő négy évre a Ferencvárosi Torna Club elnökének, erről az egyesület keddi tisztújító közgyűlésén szavaztak a küldöttek.
nov. 4
8:21
163 új munkahely jön létre a ZF Hungáriánál (HR Portál)
Az elmúlt évhez képest 53 százalékkal növeli árbevételét az Egerben működő, sebességváltókat gyártó ZF Hungária Kft., illetve a kormányműveket gyártó ZF Lenksysteme Kft. - jelentette be a ZF Hungária elnök-vezérigazgatója szerdán Egerben. 163 új munkahely jön létre a két járműipari cégnél.
nov. 4
8:21
Zeneterápia és a Parkinson-kór (WebBeteg)
A zeneterápia a zenét használja fel fizikai, érzelmi, kognitív és szociális téren, a beteg életkorától függetlenül a panaszok és tünetek kezelésében. A zeneterápiának két típusa van: aktív, ami magában foglalja a hangszerek és énekhang használatát, és passzív, ami egyszerű zenehallgatást jelent.
nov. 4
8:23
Czomba Sándor: Kulcskérdés a munkahelyteremtés (HR Portál)
A munkahelyteremtés kulcsfontosságáról beszélt egy szerdai győri rendezvényen Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. Hangsúlyozta: "csak kiművelt emberfőkkel lehet hatékonyan munkát végezni".
nov. 4
8:27
Szerelemre vár Giorgio (Blikk)
nov. 4
8:27
Laci betyár tüzet rak a ValóVilágban (BorsOnline)
Szalonnát, pálinkát és szivart akar becsempészni a VV-villába a jó Laci betyár, aki Benkő Dániellel, Győzikével és társaikkal hamarosan beköltözik a kamerákkal megfigyelt luxusbörtönbe.
nov. 4
8:27
A Bookline toplistája: Frei Megmentője és a Titánok Bukása mindent vitt (Infostart)
Megjelent a Bookline TOP50, Magyarország első hivatalos-könyv sikerlistájának októberi összesítése.
nov. 4
8:27
Egyik elnökjelölt sem szerezte meg a szükséges többséget Elefántcsontparton (Gondola)
Egyetlen elnökjelölt sem szerezte meg a szükséges többséget Elefántcsontparton az elmúlt hét végén tartott választásokon
nov. 4
8:27
Tartja hatalmas fölényét a Fidesz (HírTV)
Egyik párthoz sem vitt új szavazókat az önkormányzati választások eredménye, ugyanakkor korábbi támogatókat sem tántorított el – derül ki a Szonda Ipsos felméréséből, amit a Népszabadság közöl.
nov. 4
8:29
A címvédő Andy Murray búcsúzott (Sport365)
Nem sikerült a címvédés Andy Murraynek a valenciai tenisztornán. Az argentin Juan Monaco a második körben búcsúztatta el a világranglista negyedik helyén álló britet.
nov. 4
8:29
Jó hír a benzinárról (HírTV)
Két forinttal csökken a benzin ára csütörtöktől a hazai töltőállomásokon – értesült piaci forrásból a holtankoljak.hu. Gázolajat változatlan áron lehet majd tankolni. A benzin litere átlagosan 336 forint lesz, míg a gázolajért 323 forintot kell fizetni.
nov. 4
8:30
A Facebook filmen és a mindennapjainkban (Metropol)
Már csak egy hetet kell várnunk, hogy a magyar mozikban is bemutassák a Social Network – A közösségi háló címet viselő Facebook-filmet.
nov. 4
8:30
Megindulhat a vonatközlekedés a vörösiszap-katasztrófa által érintett szakaszon (Alternatív Energia)
A vonatok lassabban ugyan, de menetrend szerint közlekednek péntektől Ajka és Somlóvásárhely között, ahol hetekig pótlóbuszok szállították az utasokat.
nov. 4
8:30
Ehető virágok - csodaszép ételek! (Édenkert)
Az ehető virágok egy leheletnyi különleges aromát adnak a salátáknak. Miután a salátára rádobtuk az öntetet, szedjük le az ehető virág szirmait, és szórjuk a tetejére. Néhány virágfajtának erős íze van, ezért óvatosan használjuk.
nov. 4
8:30
Megerősítette várakozásait a Deutsche Telekom (Portfolio)
A várakozásoknak közel megfelelő eredményekről számolt be a Deutsche Telekom ma reggel közzétett harmadik negyedéves gyorsjelentésében. A menedzsment megerősítette az idei évre vonatkozó várakozásait...
nov. 4
8:30
Lady Gaga: nem mindennapi show lesz (Metropol)
Vasárnap este az Arénában lép fel a Monster Ball turné keretében a látványos színpadi show-iról is ismert énekesnő.
nov. 4
8:31
Reggeli devizapiaci összefoglaló-www.globalfx.hu (HírTV)
Az USD/JPY-nál a 81-es érték átlépését és 80,74-es minimumot láthattunk. Lehet, hogy ma vagy legkésöbb az elkövetkezö napokban új éves mélypontot láthatunk. A GBP/USD hosszabb ideig 1,61 fölött maradt és 1,6110 körül mozog. Az EUR/USD 1,4101 és 1,4136 között mozgott. Ma nagyobb volatilitásra készülhetünk. A mai napot a kamatdöntések határozzák meg. 13.00-kor várható a BoE, majd 13.45-kor az EKB…
nov. 4
8:32
Kezd feltápászkodni a Gazprom (Portfolio)
Októberben az ilyenkor szokásos szinteken alakult a Gazprom gáztermelése, azonban a társaság teljes éves földgáz-kihozatala továbbra is jelentősen alulmúlja a válság előtti időszakban tapasztaltakat....
nov. 4
8:33
Százmilliárdokat pumpálnak az amerikai gazdaságba (Privátbankár)
A Fed 600 milliárd dollárt fordít kötvényvásárlásokra 2011 második negyedévének végéig - jelentette be Ben Bernanke, a Fed elnöke szerdán
nov. 4
8:34
Ázsia is nagy örömmel fogadta a Fed döntését (Portfolio)
Tegnap a Fed bejelentés utáni nagy volatilitást követően végül a vevők kerekedtek felül Amerikában, melynek köszönhetően ma Ázsiában is kedvező szelek fújtak. A főbb indexek közül a japán Nikkei 2.2,...
nov. 4
8:39
Újabb névtelen játéklehetőség a PartyPokernél (Sport365)
A LadBrokes kezdeményezése után most a PartyPoker is lehetővé tette játékosai számára, hogy név nélkül pókerezhessenek, emellett további funkciókkal tették izgalmasabbá a játékot.
nov. 4
8:45
Fordulat: nekiment Nagynak a kézilabda-szövetség (BorsOnline)
A jelek szerint sohasem zárul le az egyre kínosabb Nagyügy: a magyar kézilabda-szövetség tegnap közleményben reagált a válogatottat bojkottáló átlövő nyílt levelére.
nov. 4
8:45
Egervári Sándorral beszélgettünk (Blikk)
nov. 4
8:45
BNP Paribas- Bizakodás (HírTV)
A BNP Paribas bizakodó, és arra számít, hogy a 4. negyedévben jó eredményeket ér el. Saját elmondásuk szerint nincs szükségük tökeemelésre, hogy teljesítsék a Basel-III elöírásait. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
nov. 4
8:45
Magyar Telekom: 15,6%-kal csökkent a nyereség az első 9 hónapban (Gondola)
A konszolidált bevételek 5,8 százalékos csökkenése mellett éves összehasonlításban 15,6 százalékkal 56,9 milliárd forintra esett a Magyar Telekom nettó profitja 2010 első kilenc hónapjában - közölte a társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett gyorsjelentésben
nov. 4
8:47
Elveszik a nagyszájú szakács házát (BorsOnline)
Gordon Ramsay birodalma a csőd szélén áll, és úgy tűnik, magánéletében is válságot okoz anyagi helyzete. A bank ugyanis már a házára is rá akarja tenni a kezét.
nov. 4
8:47
Webber újra nekitámadt Vettelnek (Blikk)
nov. 4
8:47
Unilever- Kedvezö eredmények (HírTV)
Az Unilever forgalma a 3. negyedévben 13,2%-kal 11,548 milliárdra, az operatív eredmény 21%-kal 1,812 milliárdra, a nettó nyereség pedig 21%-kal 1,347 milliárdra emelkedett. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
nov. 4
8:47
Clinton: a szenátusnak gyorsan ratifikálnia kell a START-szerződést (Gondola)
A washingtoni szenátusnak még az idén ratifikálnia kell az Oroszországgal idén megkötött új fegyverzetellenőrzési szerződést, mert a félidős választások nyomán ez jövőre már sokkal nehezebb lesz - mondta Hillary Clinton amerikai külügyminiszter csütörtökön az új-zálandi fővárosban
nov. 4
8:48
Munkaerő-piaci versenyképességet javító fejlesztés indul a győri egyetemen (HR Portál)
Hatszázmillió forintnál nagyobb összegből indít kétéves programot a győri Széchenyi István Egyetem a munkaerő-piaci alkalmazkodás, a intézményi döntéshozatali rend és a versenyképesség fejlesztése érdekében.
nov. 4
8:48
A milliomosoknak is jár majd a családi pótlék (Pénzcentrum)
A szociális államtitkár korábbi bejelentésével ellentétben mégsem vonják meg a családi pótlékot a nagyon magas jövedelműektől. A kormányszóvivő szerint az alanyi jogosultság megszüntetése bonyolította volna az adórendszert....
nov. 4
8:48
Elvérzett egy szülő nő Kecskeméten (ATV)
A 26 éves asszony harmadik gyermekének adott életet.
nov. 4
8:49
Herczeg: ezúttal többet szeretnénk támadni (Sport365)
Herczeg András, a Debrecen labdarúgócsapatának klubmenedzsere szeretné, ha játékosai jobban megtartanák a labdákat és több támadást vezetnének a csütörtök este sorra kerülő PSV Eindhoven elleni Európa Liga-mérkőzésen.
nov. 4
8:49
Szalagkorlátnak ütközött a tartálykocsi – feloldották az útzárat (HírTV)
Reggel 6 órakor oldották fel az útzárat az M3-as autópálya egy szakaszán, ahol még az este szalagkorlátnak ütközött majd, az oldalára borult egy gázszállító tartálykocsi. A járművet végül elvontatták a helyszínről.
nov. 4
8:49
Magyar Hírlap: a Tesco és az Auchan beszerzési ár alatt adja a tejet (Gondola)
Bejelentést tett a Tej Terméktanács az olcsó, hosszan friss tejek (UHT) behozatala miatt az Auchan és a Tesco ellen, mert beszerzési ár alatt értékesítik a tejet - olvasható a Magyar Hírlap csütörtöki számában
nov. 4
8:50
Nyugdíjkiegészítés: a kormánynak nem jósolni, hanem számolni kellene (HR Portál)
Novemberben 2,7 millió idős ember kap fejenként átlagosan 6.500 forinttal több nyugdíjat. Az érdekvédelmi szervezetek szerint ezt a pénzt további 5.500 forinttal kellene növelni - olvasható a Blikk csütörtöki számában.
nov. 4
8:51
Nagyot esett a Magyar Telekom nyeresége (Privátbankár)
A bevételek 5,8 százalékkal 452,6 milliárd forintra mérséklődtek 2010 első kilenc hónapjában 2009 azonos időszakához képest. A bevételcsökkenés oka elsősorban, hogy a hangalapú vezetékes és mobil bevé...

Keresés