A 98 százalékos különadóról szóló törvényt már hétfőn újraszavazzák - az érdekképviseletek véleményét érvényesítve. Vagyis minden bizonnyal 3,5 milliósra emelik a 2 milliós határt a pedagógusoknál és más közalkalmazottaknál - írja a Népszabadság.
Alkotmánybíróságon és uniós fórumokon keres jogorvoslatot a gyógyszertárak szövetsége, ha életbe lép a gyógyszertörvény tervezett módosítása. A jelenlegi tulajdonosokat arra kényszerítenék, hogy eladják üzletrészüket a patikájukban dolgozó gyógyszerésznek - írja a Népszabadság.
Egyértelműen belső okok motiválják a magyar vezetőket az önképzésben, úgy vélik, ezáltal bővül vezetői eszköztáruk, magabiztosabbak lesznek, jobban tudják kezelni az embereket. Olyan külső tényezők, mint a vezetői teljesítmény mérése, értékelése, nem igazán serkenti az önképzést - derül ki a KPMG-BME Akadémia felméréséből.
Neve alapján feltehetően csángó magyar az a kislány, aki megdöbbentő állapotban került szerdán a bákói gyermekkórházba. A Bákó megyei Bereşti-Bistriţa településen élő Gabriela Barna csont és bőr, testét pedig mély sebek borítják, írja az Adevărul napilap. Az orvosok intenzív felügyelet alatt tartják a 13 kilogrammos kislányt, a gyermekvédelem pedig vizsgálatot indított - írja a Manna.ro.
A fideszes Budai Gyula az új elszámoltatási kormánybiztos - jelentette be Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője. A posztot korábban a fideszes Papcsák Ferenc töltötte be, akit megválasztottak Zugló polgármesterévé.
Az EUR/USD gyorsan a nem túl erösnek mutatkozó 1,4240-es ellenállásra emelkedett. A következö akadály 1,4260-nál, kemény diónak bizonyulhat. 2009 végén a devizapárnak meggyült a baja az értékkel. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Megsemmisítette a Közbeszerzési Döntőbizottság a miskolci "Zöld Nyíl" villamostendert, így ismét eredménytelennek kell nyilvánítani, immár harmadszor a villamos-beszerzésre kiírt közbeszerzési eljárást - tájékoztatta a villamosprojekt igazgatóság csütörtökön az MTI-t
Budai Gyula eddigi miniszterelnöki megbízott veszi át Papcsák Ferenc elszámoltatásért és a korrupció elleni harc koordinálásáért felelős kormánybiztos munkáját - jelentette be a szerdai kormánydöntést Szijjártó Péter csütörtökön.
A teheráni amerikai nagykövetség elfoglalásának 31. évfordulóján, csütörtökön - mint minden évben - több ezer embert megmozgató tüntetést rendeztek az iráni fővárosban
Angelina Jolie, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) jószolgálati nagykövete és Brad Pitt, a Jolie-Pitt Alapítvány társelnöke csütörtökön bejelentették, hogy támogatást adnak a Magyar Vöröskeresztnek kolontári vegyianyag-katasztrófa áldozatainak megsegítésére - áll a Magyar Vöröskereszt közleményében. A filmsztárok pénzzel segítik az iszapkatasztrófában károsult családokat. A támogatás…
A Qantas, ausztrál légitársasággal ellentétben nem felfüggesztette Airbus A380-asainak repülését a többi légitársaság, amely a világ legnagyobb utasszállítóját alkalmazza. Az Emirates, az Air-France-KLM, a Singapore Airlines és a Lufthansa közleményben erősítette meg, hogy menetrend szerint közlekednek szuperjumbói.
Wankel-motor nélkül nem telik el hónap: hol jön a világmegváltás, hol elmarad, de legalább annyi biztos, hogy a forgótárcsás erőforrás feltámasztásán gőzerővel dolgoznak a mérnökök.
Az Európai Bizottság kötelezni akarja az internetes közösségi oldalak üzemeltetőit annak biztosítására, hogy a felhasználók gyorsan és egyszerűen törölhessék személyes adataikat, így például fényképeiket vagy ismerőseik listáját
Szerényen erősödött a forint: az eurót csütörtök délelőtt fél tizenegykor 271,97 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a szerda délutáni, még a Fed gazdaságösztönző célú mennyiségi monetáris i...
A forgalommal szemben, a leállósávon sétálgatott egy nő az M7-es autópálya székesfehérvári szakaszán. A rendőrök még azelőtt megtalálták a szellemileg leépült asszonyt, hogy tragikus balesetet szenvedett volna – értesült a HavariaPress.
A fideszes Budai Gyula az új elszámoltatási kormánybiztos - jelentette be Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten
Milyen feltételekkel lehet nyugdíjba menni, milyen speciális szabályozásokkal kell számolni, milyen lehetőségei vannak a munkavállalónak? Olvasóink kérdéseire az Adózóna nyugdíj-szakértője, Molnár László válaszol - a konkrét kérdések mellett általános tájékoztatást is adva.
Ügyesség, találékonyság, némi hajlékonyság és egy megfelelő kocsi: ezek a hozzávalók szükségesek egy pásztorórához a kocsiban. Mi most megvizsgáltuk, hogy erre melyek a legmegfelelőbb autók.
A kormány november 8-án terjeszti a parlament elé a 2011. évi költségvetés fejezeti köteteit, a büdzsét megalapozó, úgynevezett salátatörvényt pedig november 12-én nyújtja be. A jövő évi költségvetés főösszegeiről december 7-én dönt a Ház.
A nemzetpolitikai kérdések összehangolását, az erdélyi autonómia, a státustörvény és a határon túliak oktatás-nevelési támogatását tartják fontos kérdéseknek a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) pénteki budapesti ülésén részt vevő három romániai magyar szervezet vezető politikusai a Szabadság című kolozsvári napilap honlapján megjelent nyilatkozataikban
A China Daily szerint Hu Jintao franciaországi látogatásánál 'történelmi' üzleti megállapodások születtek. Szóba kertült több mint 100 Airbus-gép megvásárlása is. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A sokszor hallott szülői beszámolók után Moszkvát úgy képzeltem el, mint egy jobb napokat látott, virágában elpazarolt királyságot. Ahol az örökké hófedte, aranyozott hagymakupolák alatt kovászos kocsikat és füstölt hal árusokat kerülgetve vonulnak a kenyérért sorban álló, harmincfokos hidegtől cserzett arcú, szegény moszkvaiak.
Önmagában is bizonytalansággal jár, hogy mit jelent az egyes adók ideiglenes, átmeneti jellege, "el tudom képzelni, hogy még tíz év múlva is átmenetiek lehetnek" - fejtette ki negatív véleményét a...
A főváros légszennyezettsége, a levegőben szálló por koncentrációja szerdán minden mérőállomáson meghaladta az egészségügyi határértéket, az adatok ugyanakkor nem érték el a szmogriadó tájékoztatási küszöbértékét.
Brit tudósok kifejlesztettek egy rugalmas filmszerű anyagot, amelynek apró részei képesek úgy manipulálni a fényt, hogy a tárgyak láthatatlanná válnak – derült ki a New Journal of Physics című szaklap csütörtökön közzétett írásából. Korábban is hoztak már létre ilyen, úgynevezett „metaanyagokat”, de ez az első eset, amikor az az emberi szem számára látható fénysugarakat is képes ...
Az egy hónappal ezelőtt készített felmérésünkhöz képest emelkedést mutat a pesszimistább hazai részvénypiaci kilátásokat megfogalmazó alapkezelők aránya, bár még így is többségben vannak azok, akik...
A fideszes Budai Gyula az új elszámoltatási kormánybiztos - jelentette be Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten
Két év múlva egy oldalon vallhatja be adóját nagyjából hárommillió ember - vázolta fel a kormány terveit Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára, aki szerint az egykulcsos adórendszer visszaszorítja majd a feketegazdaságot - írja a Magyar Nemzet.
Egy térdnadrág lesz a tárgya annak a bírósági eljárásnak, melyet egy Veszprém megyei rendőr kezdeményezett munkáltatója ellen. A járőr ugyanis sortban lépett a kapitányság területére, hogy ott öltözzön át egyenruhájába - ezért fegyelmit kapott - írja a Népszava.
A vörösiszap-katasztrófa sújtotta térségben jelentős problémát okoz a térség vállalkozói számára a jövedelemkiesés. A vállalkozók megsegítésére még nem készült tervezet, így azonban több munkahely is veszélybe kerülhet - írja a Világgazdaság.
A korábbinál gyorsabb, de hosszú távon fenntartható növekedési pályára kell állítani az országot - a jegybankelnök szerint. Simor András a Cambridge-i Egyetem közgazdasági társaságában tartott előadást az angol egyetemi városban.
A kormány november 8-án terjeszti a parlament elé a 2011. évi költségvetés fejezeti köteteit, a büdzsét megalapozó, úgynevezett salátatörvényt pedig november 12-én nyújtja be
A Fed államkötvény-vásárlási tervei után nyomás alá került a dollár, az ausztrál dollárral szemben is, és az AUD/USD reggel új történelmi csúcsot ért el 1,0119-nél. Nagyobb gond nélkül sikerült bevenni az 1,0024-es és az 1,0100-es ellenállásokat. A gyenge hazai adatok sem árthattak az ausztrál dollárnak. A kiskereskedelmi forgalmak és a külkereskedelmi mérleg is csalódást okozott. A kvöetkezö cél…
A Magyar Kármentő Alapba befizetett összeg meghaladta az egymilliárd forintot - jelentette be csütörtökön a miniszterelnök szóvivője. Szijjártó Péter hozzátette: a kormány adóváltoztatásokkal próbálja ösztönözni az adományozást az iszapkatasztrófa áldozatainak megsegítésére.
Füstmérgezésben halt meg egy idős férfi szerdán Miskolcon. A lángok egy égő cigaretta vagy gyertya miatt csaptak fel a konyhában, és bár a tűz elaludt, a füst szétterjedt a helyiségekben.
A ausztrál állami bokszbizottság 75 ezer dolláros büntetéssel sújtotta a profi nehézsúlyú Paul Briggset. A bíróság megítélése szerint hamis mérkőzést vívott júliusban az IBO szervezet világbajnoki címéért.
A Magyar Pékszövetség elnöke szerint nem kizárt, hogy a tél végére elfogy az itthon termett búza, és amerikai importból készülhet majd a magyar kenyér. Ez pedig legalább 50 százalékos áremelkedést jelenthet.