2010. november 8. hétfő

nov. 8
7:53
Szenczy Sándor: Egyre fontosabb lehet a civil segélyszervezetek szerepe (Infostart)
A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány vezetője szerint a Civil Humanitárius Koordinációs Központ létrejötte segít a segélyszervezetek között a feladatok elosztásában. Szenczy Sándor az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy a segélyszervezetek és a katasztrófavédelmi szervek együttműködésével nagy eredményeket lehet elérni.
nov. 8
7:53
Alkotmány: túlszabályozott működés (HírTV)
Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke szerint nem jó egy túlszabályozó, a kormányzást akadályozó alkotmány, de azt sem tartja helyesnek, ha a parlamenti többség konkrét alkotmánybírósági döntések nyomán módosítja az alaptörvényt. A professzor – aki az Orbán Viktor miniszterelnök által felkért alkotmány-előkészítő tanácsadó testületnek is tagja – úgy véli, a preambulumban...
nov. 8
7:53
Végigfutotta a New York-i maratont az egyik kimentett chilei bányász (Gondola)
Küszködve a térdfájásával, de teljesítette a hagyományos New York-i maratont vasárnap Edison Pena, az egyik kimentett chilei bányász, aki a 69 napos föld alatti fogság alatt a tárnában rendszeres futással tartotta fenn lelki és fizikai erőnlétét
nov. 8
7:54
A Pentagon vezetője várja a melegeket (Metropol)
Robert Gates amerikai védelmi miniszter sürgeti, hogy a kongresszus minél előbb, még az új összetételű törvényhozás januári megalakulása előtt vonja vissza a homoszexuális mivoltukat nyíltan vállalók katonai szolgálatát tiltó törvényt.
nov. 8
7:54
Gebrselassie visszavonul (Metropol)
A vasárnapi, számára sikertelen New York Marathont követően bejelentette visszavonulását Haile Gerbselassie, a maratoni táv etióp világcsúcstartója, kétszeres olimpiai és többszörös világbajnok atléta.
nov. 8
7:54
A vágy villamosa (Metropol)
Szeretek a 47-es villamoson utazni, szépen átszeli a kerületet, ahol felnőttem, a megállók sorra szállítják a cekkeres, mobilozó, meghízott, felcseperedett régi ismerősöket.
nov. 8
7:54
Nyert? Nem nyert? Itt megnézheti! (ATV)
A Szerencsejáték Zrt. 2010. 44. játék-, illetve fogadási heti nyerőszámai és nyereményei.
nov. 8
7:55
Magyar Nemzet: perelne az állam, egyezkedne a Mal Zrt. (Gondola)
Peren kívüli egyezséget kötne a Mal Zrt., ha a magyar állam kártérítési pert indítana a cég ellen az iszapömlés miatt; Tollár Tibor kormánybiztos-helyettes a Magyar Nemzetnek azt mondta, az állam nem zárná ki a tárgyalás lehetőségét, ha érvényesíthető az érdek, amiért a pert indítják
nov. 8
8:06
Az ázsiai piacokon sincs elsöprő vételi erő (ProfitLine)
A vártnál nagyobb mértékben növekvő októberi amerikai foglalkoztatottsági adat ellenére vegyes képet mutatnak az ázsiai részvénypiacok a hétfői kereskedési napon.
nov. 8
8:08
Folytatódik a múlt héten megindult forintgyengülés (ProfitLine)
A dollár folytatta erősödését hétfőn, míg az eurót az euróövezet pénzügyi szilárdságával szemben újból feltámadt kételyek tartják nyomás alatt. A forint árfolyama a péntek esti szint környékén stagnált a hét végén.
nov. 8
8:09
Gyengült az euró, a forint stagnál (Infostart)
A dollár folytatta erősödését hétfőn, míg az eurót az euróövezet pénzügyi szilárdságával szemben újból feltámadt kételyek tartják nyomás alatt. A forint árfolyama a péntek esti szint környékén stagnált a hét végén.
nov. 8
8:09
Váltóláz: a casco az igazi nagy durranás (Privátbankár)
Idén a kötelező mellett a casco is lényegesen olcsóbb lett, sőt a cascón megtakarítható összeg még a kötelezőt is jóval megelőzi
nov. 8
8:09
Emese félt, hogy Győző átveri (Blikk)
Budapest — Kételkedett Gáspár Győző (36) szavában Kovács Emese (19), ez lett a showman veszte.
nov. 8
8:09
Napi Gazdaság: árháború bontakozhat ki a magyar cigarettapiacon (Gondola)
Újabb árháború bontakozhat ki a magyar cigarettapiacon a Napi Gazdaság szerint, s az árverseny vége az lehet, hogy a költségvetésbe a dohánytermékek jövedéki adójából és áfájából is kevesebb bevétel folyik be
nov. 8
8:11
Ma újraindul a tanítás Devecserben (Gondola)
Öt héttel a vörösiszap-katasztrófa után ma reggel újraindul a tanítás a devecseri általános iskolában, igaz csak a felső tagozatosok számára, mert a kisiskolások továbbra is csak napi 30 kilométeres kerülővel, a korábban bezárt Somlószőlősön tanulhatnak, ahová különbusz szállítja őket
nov. 8
8:12
Januártól gázáremelés? (Portfolio)
Orbán Viktor a tegnapi kormányülés előtt úgy nyilatkozott a HírTV-nek, hogy a kormány meg fogja vizsgálni, milyen feltételek mellett tartható életben 2011-ben is az energiaárakra még júniusban...
nov. 8
8:12
Két napot adott a legfőbb ügyésznek Orbán megbízottja + videó (ATV)
Budai Gyulát az izgatja, érkezett-e a Kovács Tamás hivatalába indítvány Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztésére.
nov. 8
8:13
Ma dől el, lesz-e zárószavazás Lázár János indítványairól (Gondola)
Ma dől el, lesz-e zárószavazás a kétnapos parlamenti ülés első napján Lázár János fideszes frakcióvezető önálló indítványairól
nov. 8
8:14
Milyen hatással lesz a nyugdíjrendszer átalakítása a pesti tőzsdére? (Portfolio)
Drasztikus következményekkel nem kell számolni, azonban főleg az alacsonyabb forgalmú papírok esetében mindenképp érezhetőek lesznek a magánnyugdíj pénztárak új szabályozásából fakadó értékesítések....
nov. 8
8:15
Amerikai-ausztrál megállapodás a világűr felügyeletéről (Infostart)
Az Egyesült Államok és Ausztrália hétfőn aláírt egy megállapodást, amely megerősíti kettejük együttműködését a világűr ellenőrzésének területén.
nov. 8
8:15
Magyar Nemzet: nem jó egy túlszabályozó alkotmány Pálinkás József szerint (Gondola)
Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke szerint nem jó egy túlszabályozó, a kormányzást akadályozó alkotmány, de azt sem tartja helyesnek, ha a parlamenti többség konkrét alkotmánybírósági döntések nyomán módosítja az alaptörvényt
nov. 8
8:17
Javult a magas vérnyomás földerítése és ellátása (Infostart)
Több évtizedes szűrővizsgálati programok, médiakampányok és szakorvosi erőfeszítések után az Egyesült Államokban mérhetően javult a leggyakoribb szív- és érrendszeri betegség, a magas vérnyomás diagnosztikája és kezelése - derült ki központi statisztikai jelentésből, amely az utóbbi tíz év adatait ismerteti.
nov. 8
8:18
Ismét nőtt a tartósan állást keresők száma (HR Portál)
Októberben a nyilvántartott álláskeresők 30 százaléka tartósan, vagyis több mint egy éve folyamatosan regisztrált álláskereső volt, az októberi zárónapon több mint 163 ezren kerestek ilyen régóta állást, ami az előző hónaphoz képest növekedést jelent - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) honlapjáról.
nov. 8
8:18
A Boston Bruins csatára agyrázkódást szenvedett (Sport365)
David Krejci, a Boston Bruins cseh származású játékosa agyrázkódást szenvedett csapata St. Louis Blues elleni mérkőzésén a vasárnapi játéknapon.
nov. 8
8:20
Az UBS harcol a bankalkalmazottak évi egymilliós bérkorlátja ellen (HR Portál)
A svájci UBS bankcsoport erősen lobbizik a svájci pénzügyi piacfelügyeletnél (Finma) azért, hogy szüntessék meg az évi egymilliós bérplafont a bankalkalmazottak számára.
nov. 8
8:20
Megszerezte idei első győzelmét a Houston Rockets (Sport365)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban szereplő Houston Rockets hazai pályán megszerezte idei első győzelmét. Továbbá nyert még a Boston és kikapott a New York Knicks.
nov. 8
8:22
Közalkalmazottak ezrei tüntettek Lisszabonban (HR Portál)
Közalkalmazottak ezrei lepték el a portugál főváros utcáit szombaton, hogy tiltakozzanak a kormány gazdasági megszigorításokat tartalmazó jövő évi költségvetési tervezete ellen, különös tekintettel a bérek kilátásba helyezett csökkentésére.
nov. 8
8:22
Denny Hamlin a hétvége legnagyobb nyertese (Sport365)
A NASCAR Spint kupa szériájának 34 versenyét rendezték meg a hétvégén, ahol meglepetés született az időmérőn, míg a futamot Denny Hamlin nyerte meg és átvette a vezetést a pontversenyben.
nov. 8
8:24
Örökzöld élősövények (Édenkert)
Az örökzöld sövény nagyszerű megoldás a kert bekerítésére, mivel nem csak télen visznek színt a fakó tájba, hanem még a száraz, nyári hónapokban is nagyon szép látványt biztosít az élénk színű virágok mellett. A következőkben bemutatunk néhányat belőlük!
nov. 8
8:27
Kísérletezik a CIB: időpontot foglalhatunk a bankba (Privátbankár)
Új szolgáltatást tesztel a CIB Bank: próbajelleggel 11 fiókban előzetesen időpontot foglalhatnak az ügyfelek a banki ügyintézéshez. A cél az, hogy az ügyfél számára legalkalmasabb időpontban, várakozá...
nov. 8
8:27
Mosolyogva esett ki Mariann az X-Faktorból (BorsOnline)
Szabó Mariann meglepő higgadtsággal fogadta, hogy számára véget ért az X-Faktor. Szülei azonban a Borsnak azt mondták, hogy legalább négy olyan énekes van a döntősök között, aki rosszabb, mint a kislányuk.
nov. 8
8:27
Osztrák rendőr lőtt le egy magyar férfit Ausztriában (Blikk)
Lelőttek egy magyar férfit Ausztriában, feltehetően féltékenységből - jelentette hétfőn az osztrák közszolgálati rádió (ORF).
nov. 8
8:27
Iszlamista lázadók haltak meg amerikai légicsapásokban Pakisztánban (Infostart)
Pilóta nélküli amerikai repülőgépek hajtottak végre rakétatámadásokat a pakisztáni Észak-Vazirisztán tartományban 14 feltételezett iszlamista halálát okozva - jelentették hétfőn helyi biztonsági illetékesek.
nov. 8
8:27
Ismét a parlament előtt a különadó (HírTV)
Az Országgyűlés elé kerül ismét a hétfői ülésen a 98 százalékos különadóról és az Alkotmánybíróság hatásköreinek változásáról szóló törvényjavaslat. Elképzelhető, hogy a képviselők még a zárószavazást is meg fogják tartani a két témában.
nov. 8
8:27
Netanjahu elrettentőbb katonai fenyegetésre kéri Washingtont Iránnal szemben (Gondola)
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő elrettentőbb katonai fenyegetésre kéri az Egyesült Államokat Iránnal szemben, mert szerinte csak így lehet megakadályozni, hogy Teherán atomfegyver birtokába jusson
nov. 8
8:29
Reggeli devizapiaci összefoglaló-www.globalfx.hu (HírTV)
A japán devizakészletek októberben +1118,1 milliárdra rúgtak a legutóbbi +1109,6,2 milliárd után. Az ausztrál ANZ-állásajánlatok októberben 0,6%-os értéket hoztak (elözö: 1,1%). Az EUR/JPY 114,19-en nyitott, majd az elsö kereskedési órák után 114,30-ról 128 pippel 113,02-re esett. Támogatás 112,44-nél, míg ellenállás 114,74-nél található. Az USD/CHF 71 pipes sávban ingadozott, 0,9601 valamint…
nov. 8
8:29
Iszlamista lázadók haltak meg amerikai légicsapásokban Pakisztánban (Gondola)
Pilóta nélküli amerikai repülőgépek hajtottak végre rakétatámadásokat a pakisztáni Észak-Vazirisztán tartományban 14 feltételezett iszlamista halálát okozva - jelentették hétfőn helyi biztonsági illetékesek
nov. 8
8:30
Csempészet, drogok és motoros bandák (Metropol)
A Hells Angels tagjai azt mondják, csak a motorozás szeretete köti őket össze. Ám ennél jóval többről van szó.
nov. 8
8:30
Minimális emelkedéssel zárták a hetet az amerikai tőzsdék (Portfolio)
Nem mutatkozott kitörő lelkesedés az amerikai piacokon, de a kereskedést zöldben zárták a vezető részvényindexek. Történt ez annak ellenére, hogy igen kedvezően alakult októberben a...
nov. 8
8:30
Jövőre több gyerek születhet a jómódú családokban (ATV)
Úgy tűnik, így szeretné a kormány.
nov. 8
8:31
Szigorúbb szabályok? (HírTV)
A kínai kormány szigorúbb szabályokat vezethet be bizonyos fémek gyártásánál. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
nov. 8
8:31
Lelőttek egy magyar férfit Ausztriában (Gondola)
Lelőttek egy magyar férfit Ausztriában, feltehetően féltékenységből - jelentette hétfőn az osztrák közszolgálati rádió (ORF) a honlapján
nov. 8
8:32
Lelőttek egy magyar férfit Ausztriában (Metropol)
Lelőttek egy magyar férfit Ausztriában, feltehetően féltékenységből - jelentette hétfőn az osztrák közszolgálati rádió (ORF) a honlapján.
nov. 8
8:32
Nyereséges negyedév a Commerzbanknál (Portfolio)
A várakozásoktól elmaradó nettó eredményről számolt be a Commerzbank ma reggel közzétett harmadik negyedéves gyorsjelentésében, a német bank nettó eredménye 113 millió euróra rúgott, miközben a...
nov. 8
8:33
A vörös rizs változóan vörös (Infostart)
Évszázadok óta használják a vörös rizst az orvoslásban, világszerte népszerűvé váltak a belőle készült természetgyógyászati készítmények, ám mint kiderült, hatóanyagtartalmak akár százszorosan is különbözhet egymástól. A nagy figyelmet keltő tudományos vizsgálat eredményeit az Archives of Internal Medicine szakfolyóirat közölte.
nov. 8
8:33
QSC- A vártnál kedvezöbb eredmények (HírTV)
A QSC a 3. negyedévben 5,8 millió eurós nettó nyereséget ért el (elörejelzés: 4,75 millió, elözö évi érték: 2,1 millió). A forgalom 105,6 millióra (elözö évi érték: 104,4 millió), az adózási elötti nyereség pedig 20,3 millióra (elözö évi érték: 19,2 millió) rúgott. (DJNW) Henning Hoffmann / Live Bell GmbH
nov. 8
8:34
Vegyes mozgások a Távol-Keleten (Portfolio)
Bár az amerikai tőzsdék minimális emelkedéssel fejezték be a pénteki kereskedést, az ázsia indexek felemás elmozdulást mutatnak ma reggel, akárcsak a tengerentúli határidők. Az élen a japán piac...
nov. 8
8:35
QSC- Elörejelzések (HírTV)
A QSC éves elörejelzése szerint több mint 16 millió eurós nettó nyereséget vár. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
nov. 8
8:37
Német külkereskedelmi mérleg: 14,0 Mrd EUR- elörejelzés: 12,0 Mrd EUR (HírTV)
Német külkereskedelmi mérleg: 14,0 Mrd EUR- elörejelzés: 12,0 Mrd EUR- elözö havi érték: 5,0 Mrd EUR. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
nov. 8
8:39
OTP részvény, mire számíthatunk? - elemzés (ProfitLine)
Technikai elemzésünkben a hazai piac leglikvidebb részvényét az OTP Bank papírjait vesszük ma nagyító alá.

Keresés