2010. december 13. hétfő

dec. 13
19:41
Az elmaradt kínai kamatemelés nyomán erősödtek az európai tőzsdék (ProfitLine)
Erősödéssel zártak hétfőn a főbb európai tőzsdék, részben a globális gazdaság alakulásával kapcsolatban felerősödött derűlátásra, illetve arra a kínai döntésre, hogy az ázsiai ország nem emel kamatot, ami jelentősen erősítette a bányaipari részvények árfolyamát.
dec. 13
19:42
Átalakul a nyugdíjrendszer (Metropol)
Az Országgyűlés hétfői döntése értelmében a magán-nyugdíjpénztári tagoknak január 31-ig dönteniük kell: maradnak, vagy belépnek az állami rendszerbe.
dec. 13
19:42
Nyomoz az NNI a több tonna kezeletlen szennyvíziszap miatt (hirado.hu)
Hónapok óta senki nem szállítja el a pellérdi szennyvíztisztító telepről a vízkezelés során keletkező víziszapot, amely már a környezetet is veszélyezteti
dec. 13
19:42
Jól indul a hét az amerikai tőzsdék számára (Portfolio)
Óvatos emelkedéssel kezdték a hetet az amerikai tőzsdék, miután semmi sem zavarja a befektetői hangulatot. Mindhárom vezető részvényindex gyarapodik, a dollár gyengül, a piacok idegességet mérő VIX...
dec. 13
19:43
Latin-Amerika GDP-je idén 6, jövőre 4,2 százalékkal nő (ProfitLine)
Latin-Amerika és a karibi térség hazai összterméke (GDP) az eddig vártnál nagyobb mértékben, 6 százalékkal nő az idén, ami a legnagyobb bővülés 2004 óta - az ENSZ régiós gazdasági bizottságának (ECLAC) hétfőn ismertetett legújabb előrejelzése szerint. Júliusban még kisebb, 5,2 százalékos növekedés szerepelt a bizottság jóslatában.
dec. 13
19:45
Miért jó, ha sikeres elnökséget bonyolít le Magyarország? (HírTV)
A jövő évi magyar uniós elnökség sikere a későbbi jó és hatékony Európa-politika alapja lehet – mondta Ódor Bálint, a Külügyminisztérium európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára hétfőn a Magyar Külügyi Intézetben. Véleménye szerint a gazdaságpolitikai koordináció lesz az egyik kiemelt területe az elnökségnek.
dec. 13
19:45
Baleset és útzár a 44-es főuton (Blikk)
dec. 13
19:51
Szeretjük a karácsonyt - csak vásárolni ne kéne (Privátbankár)
Szeretjük a karácsonyt, de a kötelező ünnepi bevásárlásokat már sokkal kevésbé - derül ki egy felmérésből
dec. 13
19:51
Horvátország kérte Sanader kiadatását (Metropol)
Horvátország hétfőn kérte Ausztriától Ivo Sanader volt kormányfő kiadatását. A hazájában korrupcióval gyanúsított politikust múlt pénteken Salzburg tartományban vették őrizetbe nemzetközi elfogatóparancs alapján.
dec. 13
19:54
Vívó Ob: Varga és Bíró a legjobb tőrözők (Sport365)
Varga Gabriella és Bíró Péter nyerte hétfőn a tőrözők egyéni versenyét a vívók országos bajnokságának harmadik napján.
dec. 13
19:56
Erdei mihamarabb bajnok akar lenni Amerikában is ! (Sport365)
Madár eltökélt szándéka, hogy bajnok szeretne lenni Amerikában is. A lelkesedés ugyan nagyon fontos, de vajon elég lesz- e az áhított cél eléréséhez...?
dec. 13
20:00
Szabadságvesztéssel sújtható a graffitizés (Metropol)
Januártól egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető a falfirkálás, valamint a házi őrizet és a lakhelyelhagyási tilalom szabályainak megszegése.
dec. 13
20:00
Januártól börtönnel sújtható a graffitizés (hirado.hu)
Egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető az is, aki megszegi a lakhelyelhagyási tilalom vagy a házi őrizet szabályait, és ezzel az új szabályozás szerint fogolyszökést követ el
dec. 13
20:00
Szavaztak a parlamentben: gyökeresen átalakul a nyugdíjrendszer (Portfolio)
Az országgyűlés elfogadta a nyugdíjtörvényt. A törvény hatályba lépésével létrejön a Nyugdíjreform és Adóságcsökkentő Alap, ami kezelheti a nyugdíjkasszáktól az állam felügyelete alá kerülő várhatóan...
dec. 13
20:00
Itt az új nyugdíjrendszer (ATV)
Átalakul a nyugdíjrendszer; az Országgyűlés hétfői döntése értelmében a magán-nyugdíjpénztári tagoknak január 31-ig dönteniük kell: maradnak, vagy belépnek az állami rendszerbe. A döntésről nyilatkozniuk azoknak kell, akik a maradást választják, ezt személyesen kell megtenniük nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnél. Az átlépők adómentesen vehetik ki az infláció feletti hozamukat.
dec. 13
20:02
Jelenlegi formájában megszűnik a Költségvetési Tanács (Metropol)
Megszűnik a Költségvetési Tanács titkársága, új, háromtagú testület jön létre új jogosítványokkal; nő az MNB felügyelő bizottsága díjazása; módosul távközlési cégek különadó számítása, az energiaellátókra is sávosan progresszív adótáblát alkalmaznak.
dec. 13
20:02
Rekordot döntött a tehetségkutató verseny döntője (hirado.hu)
Összesen 19,4 millióan követték figyelemmel a kétórás műsort, azaz Nagy-Britannia teljes lakosságának egyharmada
dec. 13
20:03
Íme a bejglitoplista! (Blikk)
dec. 13
20:03
Igen a nyugdíjrendszer átalakítására (HírTV)
250 igen, 58 nem szavazat ellenében, 43 tartózkodással elfogadta az Országgyűlés a magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakításáról szóló kormányzati törvényjavaslatot.
dec. 13
20:05
Retteg a harapós anya (Blikk)
dec. 13
20:09
Egyszerű molekulákkal tisztíthatják az alzheimeres agyat (Infostart)
Új molekuláris eszközt fejlesztettek ki a Michigani Egyetem kutatói, amellyel "megtisztíthatják" az agyat az Alzheimer-kór kapcsán kirakódó amiloid fehérjéktől.
dec. 13
20:12
Jövőre a zloty lesz a nyerő Kelet-Európában (ProfitLine)
Jövőre a zloty erősödhet a legnagyobb mértékben a térség fontosabb devizái közül, megelőzvén a forintot és a cseh koronát egyaránt - idézte a Bloomberg által megkérdezett piaci elemzőket a Warsaw Business Journal.
dec. 13
20:14
Csapkodás volt a kakaóban (ProfitLine)
Volt néhány nap csapkodás a kakaó piacán, amelyet az Elefántcsontparton kialakult belpolitikai helyzet idézett elő. (Solar Capital)
dec. 13
20:18
Hosszabb ideig jár az állami támogatás a lakás-előtakarékossághoz (Metropol)
Az eddigi nyolc év helyett tíz év évig támogatja az állam a lakás-előtakarékosságot. Egyebek közt ezt a rendelkezést tartalmazza az Országgyűlés által hétfőn elfogadott, az egyes pénzügyi tárgyú törvényeket módosító jogszabály.
dec. 13
20:18
Híradó, 2010. december 13. 19:30 (hirado.hu)
A nap legfontosabb hírei
dec. 13
20:18
Alkotmányba foglalnák a Költségvetési Tanácsot (Portfolio)
Beemelné az alkotmányba a kormány a Költségvetési Tanácsot (KT), mint az Országgyűlés törvényhozó tevékenységét támogató szervet - írja az MTI Navracsics Tibor javaslatára hivatkozva. Közben a...
dec. 13
20:20
Herendi porcelánt hamisítottak (hirado.hu)
A rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte a gyanúsítottakat, akik ellen áru hamis megjelölése és ipari jogok megsértése miatt indult eljárás
dec. 13
20:21
27 órányi műtét után, ma hajnalban meghalt a politikus (BorsOnline)
Ismét megoperálták Richard Holbrooke-ot, az Egyesült Államok afganisztáni és pakisztáni különmegbízottját, akin még szombaton hajtottak végre 20 órás életmentő műtétet. Az új beavatkozás hét órás volt. A politikus ma hajnalban meghalt.
dec. 13
20:21
Megszöktette a gyereklányt (Blikk)
dec. 13
20:21
Medián: Megosztja a közvéleményt az Alkotmánybíróság jogkörének korlátozása (Infostart)
A lakosság jelentős része támogatja a válságadó és a banki különadó bevezetését, az Alkotmánybíróság hatáskörének korlátozása azonban erősen megosztja a közvéleményt - derült ki a Medián felméréséből.
dec. 13
20:21
Svájci milliárdos védi meg a montanai erdőket (Infostart)
Harmincötmillió dollárral - 7,3 milliárd forintnyi összeggel - támogatta egy svájci milliárdos egy hatalmas erdőség természetvédelmi célú felvásárlását az Egyesült Államok északnyugati részén fekvő Montana államban. Hansjorg Wyss 1958-ban egyetemistaként tett túráin szeretett bele a Sziklás-hegységbe.
dec. 13
20:21
A bokor tövében találták meg a holttestét (HírTV)
Kihűlés miatt vesztette életét az a 66 éves férfi, akinek holttestét szomszédja találta meg egy bokros részen, Ózdon.
dec. 13
20:23
Vetekszik az Eiffel-toronnyal a párizsi csúcsirodaház (Infostart)
Franciaország legmagasabb, 300 méteres irodaházát építi fel 2016-ig a La Défense külvárosi üzleti negyedben az Unibail-Rodamco ingatlanfejlesztő. A Thom Mayne amerikai építész tervezte Phare (Világítótorony) toronyépület magassága vetekszik az Eiffel-toronyéval, és a francia főváros új meghatározó városképi eleme lesz.
dec. 13
20:27
Elhunyt Rottenbiller Ferenc (Metropol)
Életének 90. évében elhunyt Rottenbiller Ferenc, a Csepel háromszoros magyar bajnok, kétszeres válogatott labdarúgója.
dec. 13
20:27
Elhunyt Rottenbiller Ferenc (Sport365)
Kilencven éves korában elhunyt Rottenbiller Ferenc háromszoros magyar bajnok, kétszeres válogatott labdarúgó.
dec. 13
20:36
Alkotmányba foglalnák a Költségvetési Tanácsot (Metropol)
Beemelné az alkotmányba a kormány a Költségvetési Tanácsot, mint az Országgyűlés törvényhozó tevékenységét támogató szervet.
dec. 13
20:36
Izmosodott a forint (hirado.hu)
Röviddel 20 óra előtt 276,54 forinton állt az euró
dec. 13
20:36
Szupergálával ünneplik Gorbacsovot (Metropol)
Szerveződik már Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja volt főtitkárának, a Szovjetunió utolsó államfőjének 80.születésnapja: koncerttel egybekötve a londoni Royal Albert Hallban tartják.
dec. 13
20:38
Fedél nélkül a hidegben (Metropol)
Valóban kínos látvány, hogy emberek fekszenek-alszanak a járókelők lábainál, nyomorúságos papír vagy ócska paplan derékaljakon.
dec. 13
20:38
Napidíjmegvonással büntették a nácizó képviselőt (hirado.hu)
Godfrey Bloom brit euroszkeptikus képviselő egy plenáris ülésen egy náci jelmondatot idézett, Martin Schulz szocialista frakcióvezetőt pedig "antidemokratikus fasisztának" nevezte
dec. 13
20:39
Váltsunk euróra? (Blikk)
dec. 13
20:39
„Stratégiai jelentőségű a lengyel-magyar barátság” (HírTV)
Navracsics Tibor, közigazgatási és igazságügyi miniszter hétfőn hivatalában fogadta Waldemar Pawlak lengyel miniszterelnök-helyettest, akivel egyebek mellett a jövő évben esedékes magyar-lengyel uniós elnökség prioritásairól egyeztettek – áll a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium hétfői közleményében.
dec. 13
20:41
Megfagyott a diszkóból hazafelé (Blikk)
dec. 13
20:45
Egy 28 éves svéd állampolgár a stockholmi robbantó (Metropol)
Egy svéd ügyész szerint a rendőrség "98 százalékig" biztos abban, hogy a 28 éves Taymour Abdel Wahab svéd állampolgár volt az, aki szombaton öngyilkos merényletet követett el Stockholmban.
dec. 13
20:45
Akár 40% nyereség egy nap alatt! (ProfitLine)
A közelmúltban lezajlott nemesfém rali után úgy tűnik, hogy egy jóval kevésbé értékesnek tartott nyersanyag is hasonló figyelmet érdemelhet ki a befektetők részéről. A szén, habár továbbra is nagy mennyiségben áll rendelkezésre szerte a világon, rendkívül fontos a BRIC-országok számára és nem csak energiatermelési szempontból.
dec. 13
20:48
Kivégezték a magánnyugdíjpénztárakat (Alternatív Energia)
Az Országgyűlés hétfőn 250 igen, 58 nem szavazattal és 43 tartózkodás mellett elfogadta a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról szóló, illetve a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő törvényjavaslatot.
dec. 13
20:54
20 százalékban lehetnek bűnügyi hírek a kereskedelmi televíziók hírműsoraiban (Metropol)
Az Országgyűlés elfogadta azt a médiatörvény tervezetéhez érkezett jobbikos módosító indítványt, amely kimondja: a jelentős befolyásoló erővel rendelkező kereskedelmi televíziók reggeli és esti hírműsoraiban a bűnügyi tematikájú híranyag vagy tudósítás nem lehet hosszabb terjedelmű a hírműsor időtartamának húsz százalékánál.
dec. 13
20:54
Hatalmas a készülődés! Már szervezik Gorbacsov születésnapi partiját (hirado.hu)
A bulit koncerttel egybekötve a londoni Royal Albert Hallban tartják, a meghívottak között lesz II. Erzsébet angol királynő, valamint a világ számos előkelősége
dec. 13
20:54
Januártól egy év jár a graffitiért (ATV)
Mint ahogy a házi őrizet és a lakhelyelhagyási tilalom megszegéséért is.
dec. 13
20:57
Berlusconi a pácban (Blikk)

Keresés