2010. december 13. hétfő

dec. 13
7:48
Cameron Newton nyerte a Heisman Trophyt, ő jövő szupersztárja? (Sport365)
Az idén is kiosztották az év legjobb egyetemi játékosnak járó Heisman Trophyt, amit az Auburn Tigers irányítója Cameron Newton kapott meg. Lehet, hogy a jövő sztárját köszönthetjük a győztes személyében?
dec. 13
7:49
Magyar Nemzet: Oszkónak is szemet szúrtak az Omninvest szerződései (Gondola)
Kénye-kedve szerint változtathatta az előző kormány idején az állammal kötött megállapodás tervezetét a hazai vakcinagyártó Omninvest Kft
dec. 13
7:50
Clarence Seedorf egy napig az MLS vendége volt (Sport365)
Ha valaki azt hinné, hogy a holland sztár valamelyik amerikai csapathoz szerződik, ki kell, hogy ábrándítsuk, ugyanis csak a egy díjátadóra ment el, mert egy jótékonysági szervezet az év emberének választotta
dec. 13
7:51
Arany: mentsvár vagy mánia? (Privátbankár)
Az aranyra ingatag gazdasági helyzetben gyakran úgy tekintenek, mint biztonságos befektetésre; az elmúlt hetekben az ára minden rekordot megdöntött és már úgy tűnt, hogy célba vette az unciánkénti 1500 dolláros árfolyamot. Az arany szárnyalását a múlt héten visszavetette az a spekuláció, hogy Kína kamatot emelhet. A The Washington Post két szakértő egymással ellentétes véleményét közölte azzal…
dec. 13
7:52
A New England Patriots nyerte a hócsatát Chicagóban (Sport365)
Az amerikaifutball-bajnokság tizennegyedik játékhetén a New England Patriots kiütötte a Chicago Bears csapatát és elsőként bejutott a rájátszásba. A Green Bay Packers irányítója agyrázkódást szenvedett.
dec. 13
7:54
Andor László és az afgán botrány (Kripto Akadémia)
Andor László magyar uniós biztos is tagja az afganisztáni csalással megvádolt Katona Magda alapítványának - írja a Magyar Nemzet.
dec. 13
7:54
A titokzatos Omninvest-siker (Alternatív Energia)
Kénye-kedve szerint változtathatta az előző kormány idején az állammal kötött megállapodás tervezetét a hazai vakcina gyártó Omninvest Kft. - írja a Magyar Nemzet egy birtokába került levélre hivatkozva.
dec. 13
7:54
A New York Rangers hétszer csapot le a Washingtonra (Sport365)
Az észak-amerikai profi jégkorong liga mai játéknapján a New York Rangers hetet ütött a Washington Capitalsnak és egyet sem kapott.
dec. 13
7:54
Munkaerőhiány az osztrák felső kategóriájú szállodákban (HR Portál)
Ausztriában a négy-öt csillagos szállodák több mint 80 százaléka keres alkalmazottat a szállodaszövetség (ÖHV) szerint.
dec. 13
7:56
Tim Duncan és a New York Knicks nagy napja (Sport365)
Azzal, hogy pályára lépett a San Antonio Spursben Tim Duncan elérte az 1000. alapszakaszbeli mérkőzést a klub mezében. Utoljára tizenhat évvel ezelőtt volt hasonló szériája a New York Knicksnek.
dec. 13
7:56
Kire nem vonatkozik a kétmilliós bérplafon? (HR Portál)
Egyre nagyobb lyukak tátonganak az Orbán-kormány által a közszféra vezetőinek meghirdetett kétmillió forintos bérplafonon - írja szombati számában a Népszabadság.
dec. 13
7:57
A hideg időjárás egészségügyi veszélyei (WebBeteg)
Vajon milyen lesz az idő, figyeljük az időjárás-jelentést, és úgy gondoljuk az a legfontosabb, hogy hány fok lesz. Pedig ez csak egy tényező, és sok más dolog is befolyásolja, hogy fázunk vagy sem. A hőindex a páratartalmat és a harmatpontot is figyelembe veszi, a hőérzet tekintettel van a szélsebességre.
dec. 13
7:58
Az American Ethanol lett a NASCAR hivatalos támogatója (Sport365)
Brian France a NASCAR elnök-vezérigazgatója bejelentette, hogy mindenben megegyezett az American Ethanolal, így az amerikai vállalat lesz 2011-ben a széria hivatalos főtámogatója.
dec. 13
7:58
Sztrájkhullám várható Görögországban (HR Portál)
Komoly fennakadások lehetnek a jövő héten Görögország légi forgalmában és a tömegközlekedésben, miután több szakszervezeti szövetség is sztrájkot hirdetett tiltakozásul a kormánynak a bérekre vonatkozó megszorító intézkedései miatt - értesült a Világgazdaság.
dec. 13
8:00
Levelet ír a nyugdíjasoknak a miniszterelnök (HR Portál)
Levélben tájékoztatja Orbán Viktor a nyugdíjasokat arról, hogy a kormány biztonságba helyezte a nyugdíjakat. Az MSZP bízik benne, hogy a miniszterelnök a nyugdíjasoknak megírja azt is, mikor kapják meg az idei nyugdíjemelés hiányzó részét.
dec. 13
8:00
Jeges szélvihar csap le az országra (ATV)
Az utcán éjszakázó hajléktalanok egy óra alatt kihűlhetnek.
dec. 13
8:02
Ma döntenek a magánnyugdíjpénztárakról (HR Portál)
Várhatóan nagyjából öt órán keresztül szavaznak a képviselők ma az országgyűlésben: döntenek egyebek mellett a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, illetve a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő törvényjavaslatról, valamint a jövő évi költségvetést megalapozó "salátatörvényről".
dec. 13
8:02
Lefejezett, szitává lőtt holttestek az autópályán (ATV)
Mexikóban hosszú idő óta drogháború zajlik - 30 ezer ember halt meg.
dec. 13
8:03
Betöréssel vádolják a legkisebb művészt (Blikk)
dec. 13
8:03
Nyugtató hatással van a zenehallgatás a súlyos betegekre (Infostart)
Nyugtató hatással van a zenehallgatás a kórházi lélegeztető gépekre kapcsolt, súlyos állapotban lévő betegekre - derült ki egy új tanulmányból.
dec. 13
8:03
Borba rejtett altatóval kábított el turistákat egy római bűnbanda (Infostart)
Borba rejtett erős altatóval elkábított, majd kirabolt félszáz külföldi turistát Rómában egy háromfős bűnbanda, amelynek egyik áldozata, egy amerikai turista belehalt a benzodiazepinnel "pancsolt" italba.
dec. 13
8:03
Egyszerűsítik a futballbajnokságot (Infostart)
Két év tesztelés után visszatérnek az egyszerű lebonyolításhoz a belga labdarúgó-bajnokság élvonalában, azaz nem lesz rájátszás az alapszakasz zárultával.
dec. 13
8:03
Thaci miniszterelnök deklarálta pártja győzelmét Koszovóban (Gondola)
A vasárnap tartott koszovói parlamenti választások első részeredményei alapján Hashim Thaci jelenlegi miniszterelnök deklarálta pártja, a Koszovói Demokrata Párt győzelmét
dec. 13
8:05
Száz kilométeres körzetben terjed a Kizimen vulkán kilövellt hamuja (Infostart)
Hatalmas hamufelhőt ereget a kamcsatkai Kizimen tűzhányó: a helyi idő szerint hétfő reggeli kilövellés után a hamu és a szürke vulkáni por száz kilométeres körzetben terjedt el.
dec. 13
8:05
Magyar Hírlap: politikusok tanúskodhatnak a Kulcsár-ügyben (Gondola)
Tanúként nagy valószínűséggel meghallgatnak majd politikusokat is a brókerbotrány perében - írta hétfői számában a Magyar Hírlap Kulcsár Attila védőjére, Nagy Gáborra hivatkozva
dec. 13
8:06
Nagy az öröm Ázsiában az elmaradt kínai kamatemelés miatt (ProfitLine)
Emelkedést mutatnak az ázsiai részvénypiacok, miután a régiós befektetők megkönnyebbüléssel vették tudomásul, hogy Kína az előzetes várakozásokkal ellentétben tartózkodott a hétvégi kamatemeléstől, annak ellenére, hogy a novemberi inflációs ráta 5,1 százalékra ugrott.
dec. 13
8:07
Dominikában is terjed a kolera (Gondola)
Újabb négy koleramegbetegedést regisztráltak vasárnap a Dominikai Köztársaságban, s a Haitival szomszédos országban - ahol a járvány halálos áldozatainak száma már meghaladta a kétezret - ezzel már 32-re emelkedett az ismertté vált fertőzések száma
dec. 13
8:08
További leépítések az Erste Bank-nál és a K&H-n;ál (ProfitLine)
Az idei harmadik negyedévben még nőtt a banki alkalmazottak száma Magyarországon, a negyedik negyedben viszont két nagyobb kereskedelmi bank is jelentős létszámleépítést tervez - írta hétfői számában a Világgazdaság.
dec. 13
8:09
Nélkülözhetetlen meteorológiai mérőműszerek (Édenkert)
A Biocont Magyarország Kft. kiterjesztette termékkínálatát a különböző mérőműszerek irányába is. A következőkben bemutatunk néhány újonnan megjelent mérőműszert.
dec. 13
8:09
Világgazdaság: két hazai pénzintézet is tervez még az idén leépítést (Gondola)
Az idei harmadik negyedévben még nőtt a banki alkalmazottak száma Magyarországon, a negyedik negyedben viszont két nagyobb kereskedelmi bank is jelentős létszámleépítést tervez - írta hétfői számában a Világgazdaság
dec. 13
8:10
OTP részvény - erre az évre már kifújt? (ProfitLine)
A tőzsde részvényindexe, a BUX 54 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel, 21.465,16 ponton zárt pénteken. Az index második hete a tavaly év végi, 21.227,01 pontos záró értéke közelében mozog, jelenleg annál 238 ponttal, 1,12 százalékkal magasabban áll. Az alacsony aktivitást részben magyarázza, hogy az év végi ünnepek közeledtével lényegesen kevesebb a piaci szereplő, de a szakértők a…
dec. 13
8:12
Beidézte a "szabotőr" fideszeseket a Jobbik (Alternatív Energia)
Beidézte meghallgatásra a Jobbik az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottságának ellenőrző albizottsága elé azokat a fideszes albizottsági tagokat, akik nem járnak be dolgozni az albizottság üléseire.
dec. 13
8:14
Késik az állami eszközkezelő (Alternatív Energia)
Az év végéig már nem jut el a parlamentig a lakáshiteleseket segíteni hivatott Nemzeti Eszközkezelő Társasággal kapcsolatos törvénytervezet - tudta meg a Népszabadság.
dec. 13
8:18
Vasárnap – vásárnap? (Metropol)
Mi, vásárlók, úgy vagyunk a boltok vasárnapi nyitva tartásával, mint egykor, a szocializmus idején voltunk a lángossütővel.
dec. 13
8:18
Világszínvonalú informatikai fejlesztés a magyar kutatás versenyképességéért (hirado.hu)
A hagyományos internetet és a legkorszerűbb dinamikus pont-pont összeköttetéseket is lehetővé tevő hibrid rendszer átadása mérföldkő a magyar informatika történetében
dec. 13
8:18
Property Valuation Reggeli - Értékbecslés válságos időkben (Pénzcentrum)
Meg lehet -e határozni egy ingatlan értékét a mai illikvid, bizonytalan piacokon? Hogyan hatott a válság az értékbecslési alapelvekre, módszerekre? Hogyan árazzák be a befektetők a zöld épületeket? A Portfolio.hu és az RICS Magyarország 2011. január 20-án szakmai reggelit szervez az ingatlan-értékbecslés legégetőbb, legaktuálisabb kérdéseiről....
dec. 13
8:18
Micsoda meglepetés: gratulált a sztárközgazdász a miniszternek (Portfolio)
A jóslatairól elhíresült Nouriel Roubini közgazdász professzor múlt héten Athénban járt, és útja során a görög miniszterelnökkel, George Papandreouval is találkozott. Az RGE Monitor elemzőház elnöke...
dec. 13
8:18
Magánnyugdíj: a lengyeleknek sikerült, ami nekünk nem (ATV)
A lengyel pénzügyminisztérium hét végi közleménye szerint sikerült megállapodni az Európai Bizottsággal abban, hogy figyelembe veszik a nyugdíjreform költségét az államháztartási hiány kiszámításakor.
dec. 13
8:20
Völner: holdingba szerveznék a MÁV-ot és a Volán-cégeket (hirado.hu)
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára azt a megoldást preferálná, miszerint a tömegközlekedésből mindazt, amire szükség van és működőképes, egy cégbe szerveznék, a többit pedig kivezetnék a piacról
dec. 13
8:21
Orbán a neten válaszolgat (BorsOnline)
Kérdezze Orbán Viktort! Ez a legújabb akciója a kormányzati kommunikációnak, amelyben a miniszterelnök saját Facebook-oldalán válaszol az utca embereinek kérdéseire.
dec. 13
8:21
Szíj Melinda és Veca miatt fenyegetik a zsűrit (Blikk)
Közellenségnek kiáltották ki a zsűritagokat mindkét tehetségkutató műsorban.
dec. 13
8:21
Elítélték az izraeli vezérkari főnök tolvaját (Infostart)
Tíz év szabadságvesztésre ítélték vasárnap azt a katonát, aki ellopta az izraeli vezérkari főnök fegyverét és hitelkártyájának adatait - jelentette az izraeli média.
dec. 13
8:21
Győztes autót építtetne a Ferrari csapatfőnöke (Infostart)
Stefano Domenicali, a Formula-1-es Ferrari csapatfőnöke szerint olyan versenyautót kell készíteniük, amely már a jövő évi világbajnokság első futamától kezdve képes lesz a győzelemre.
dec. 13
8:21
Elsüllyedt egy dél-koreai halászhajó (Gondola)
Elsüllyedt egy dél-koreai halászhajó az Antarktisz közelében, a Déli-óceánon, fedélzetén 42 tengerésszel: négyen életüket vesztették közülük, 18-an pedig eltűntek
dec. 13
8:21
A magánnyugdíjpénztárakról dönt az Országgyűlés (HírTV)
Ma szavaz az Országgyűlés a szabad nyugdíjpénztár-választásról szóló törvényjavaslatról - ha a parlament elfogadja a jogszabálytervezetet, a magánkasszákat választóknak január végéig kell nyilatkozniuk döntésükről.
dec. 13
8:21
Nyilvánosságra hozhatják az MLB fekete listáját (Sport365)
Az Amerikai Igazságügyi Minisztérium nyilvánosságra hozatná egy 2004-es drograzzia során lefoglalt listát, melyen 104 baseball játékos neve szerepel. Kirobbanhat az évtized doppingbotránya.
dec. 13
8:22
Kitakarították a Jangcét a Három Szoros gátnál (hirado.hu)
Az öko-takarítók főleg fatörzseket, ágakat és egyéb növényi hulladékot gyűjtöttek be
dec. 13
8:23
Sebastian Vettelt nyomasztja a hírnév (Infostart)
Bevallása szerint még mindig nehézséget okoz feldolgoznia Sebastian Vettelnek, a Forma-1 idei világbajnokának, hogy híres ember lett.
dec. 13
8:23
Kétnapos ülést tartanak Brüsszelben az uniós külügyminiszterek (Gondola)
Kétnapos ülést tartanak Brüsszelben az EU-országok külügyminiszterei: hétfőn külpolitikai témákat tekintenek át, kedden pedig - az úgynevezett általános ügyek megvitatásakor - szó lesz egyebek közt az unió bővítési politikájáról, valamint előkészítik a hét második felében, csütörtökön és pénteken tartandó EU-csúcstalálkozót
dec. 13
8:23
Reggeli devizapiaci összefoglaló-www.globalfx.hu (HírTV)
Az EUR/USD 20 pipes sávban mozgott az ázsiai kereskedésben, 1,3183 és 1,3203 között. Az USD/JPY árfolyama 26 pipes sávban ingadozott, 83,91 valamint 84,17 között. Az EUR/JPY árfolyama 110,66 és 111,05 között alakult. 10.00-kor teszik közzé a novemberi svéd munkanélküliségi rátát (elörejelzés. 4,4%, elözö: 4,5%). 10.30-kor hozzák nyilvánosságra a novemberi brit termelöi árindexet…

Keresés