A GVA Robertson közreműködésével a DunaPro Zrt. a Madarász Irodaparkban találta meg új, közel 500 nm-es irodáját. A DunaPro Zrt. prémium fogyasztási cikkek forgalmazásával foglalkozik. A cég teljes...
A nemzetgazdasági miniszter arról nyilatkozott, hogy mi lesz két év múlva, amikor már nem tervezhetnek a válságadókkal és a magánnyugdíjpénztári vagyont is feléltük.
A piaci árnál drágábban szerzett be gyakorló helikoptereket a Honvédelmi Minisztérium előző vezetése. Hende Csaba Sziluett című műsorunkban azt mondta: az előző ciklusban bevett gyakorlat volt a honvédségi beszerzéseknél a közvetítő beiktatása a gyártó és beszerző közé. Az üzleten az állam több 10 millió forintot bukhatott. Szekeres Imre volt tárcavezető és a beszállító cég nem nyilatkozott az…
Matolcsy György nem tart attól, hogy a különadóval sújtott szektorok visszafogják beruházásaikat, vagy hitelezési aktivitásukat a bankok, a 2013-as, és 2014-es költségvetési egyensúlyt a nemzetgazdasági miniszter szerint a 2011. február végén megjelenő, minden nagyobb költségvetési tétel felülvizsgálatával járó, strukturális reformprogram biztosítja, amelyet a kormány még abban az évben el is…
A külföldi ingatlan befektetők bizalma megrendült a magyar piac iránt, így az építőipar sem kap megrendelést, a kiutat csak a megfelelő kormányzati döntések jelenthetik - mondta Futó Gábor, a Futureal csoport vezérigazgatója kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
14 kiemelt budapesti aluljárót adott vissza a főváros rendeltetésszerű használatra, a Társadalmi Megbékélési Program részeként - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Tarlós István főpolgármester. Ennek kiemelt részeként az eddig ott élő hajléktalanok 80 százaléka vállalta, hogy elfogadja a segítséget, a felajánlott munkásszállók, bérlakások egyikébe költözik, és lehetőség szerint munkát vállal.…
Az új alkotmány koncepciójában az egykamarás törvényhozás szerepel - erről az Országgyűlés Alkotmány-előkészítő eseti bizottsága döntött keddi, utolsó ülésén.
A diabeteses neuropátia nem egységes fogalom, különböző klinikai formában jelentkezhet. Kialakulásához metabolikus eltérések (vércukorszint ingadozás), mikrovaszkuláris történések, és gyulladásos folyamatok vezetnek. Mivel a klinikai megjelenési formái eltérőek, ezek kezelése sem egységes.
A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa kinevezési rendjének módosítása és a felügyelő bizottság javadalmazásának változtatása "aggályokat vet fel, mivel ez akként tekinthető, hogy a kormány...
A napokban a Porsche leleplezte a GT3 RSR versenyautó legújabb kiadását, amely erősebb motorral és jobb aerodinamikával száll a pódiumok legbecsesebb helyéért folytatott harcba.
Elfogadta az új alkotmány koncepcióját a parlament alkotmány-előkészítő eseti bizottsága. A testület keddi ülésén döntött arról is, hogy határozati javaslatot terjeszt a parlament elé, amelyben felkérik a kormányt: az új alkotmányról szóló törvényjavaslatot március 15-ig terjessze az Országgyűlés elé.
Bizalmat kapott az olasz kormányfő a szenátusban. A várakozásoknak megfelelően Silvio Berlusconi mellett döntött a római felsőház. A kormánya elleni bizalmatlansági indítványról még a képviselőház is szavaz.
Tényleges életfogytiglant kapott a fekete sereg szökésben lévő vezetője, Magyar Róbert, 28 társa pedig még összesen több mint száz év fegyházat a Fővárosi Bíróságon kedden kihirdetett elsőfokú ítélet szerint
Pokolgép robbant az északnyugat-pakisztáni Pesavar egyik rendőrőrsénél, a detonáció következtében öt ember meghalt, és 11-en megsebesültek - jelentette kedden a helyi média.
Az új Duna-régió alakuló rendszerében Budapestnek a növekedés, a tudás és a piaci lehetőségek közvetítőjeként fontos szerepe lehet "Nyugat és Kelet, azaz az új és a régi Európa között" - mondta a főpolgármester
A női kosárlabda Euroligában érdekelt két magyar közül szerdán az MKB-Euroleasing Sopron a Rátgéber László vezette, bombaerős török Fenerbahcét fogadja, míg a Pécs 2010 a francia Mondeville-hez látogat.
Rafael Nadal lehet David Beckham és Christiano Ronaldo utódja az Armani modelljei között. A 24 éves teniszcsillag jövőre a neves divatmárkát képviseli.
Az MFB a jövőben a magyarországi székhelyű kis- és középvállalkozások, valamint az őstermelők és családi gazdálkodók tevékenységét is hitel-, illetve tőkefinanszírozással segítheti
Újfent képes volt rá az Apple, hogy gyakorlatilag egy teljesen új piacot hozzon létre az iPad kifejlesztésével és bár a cég jelenleg 95%-os részesedéssel rendelkezik a táblagépek globális...
Kellemetlen meglepetéssel szembesültek kedden azok, akik a budapesti Árkád bevásárlóközpontban intézték volna karácsonyi bevásárlásukat - a plázát bombariadó miatt kiürítették....
A teljesítményalapú finanszírozás fejlesztésével erősíti anyagilag és szakmailag a háziorvosi praxist a kormány - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár keddi sajtótájékoztatóján,...
Az USD/JPY kitört lefelé oldalirányú sávjából és benézett 83,45 alá, 83,10-re. A dollár talpra állt, amihez hozzájárultak a japán adatok is: az ipari termelés októberben 2,0%-kal csökkentek, a kapacitáskihasználtság 2,3%-os mínuszt produkált. Az európai nyitáskor nyomás alá került a dollár. Az USD/JPY benézett 83,45 alá, és napi minimumot ért el 82,83-nál. A következö cél a 82,40-es érték. Fontos…
A teljesítményalapú finanszírozás fejlesztésével erősíti anyagilag és szakmailag a háziorvosi praxist a kormány - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten
Az EKB-elnök, Trichet megerösítette: elutasítja a közös euró-kötvények ötletét. Az euró- stabilitási csomagot meg kell szigorítani, mondta. Az európai adósságválságot az integráció javítására kell használni. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Erősíti az EU az idegenrendészeti ellenőrző tevékenységet annak nyomán, hogy a nyugat-balkáni országokból - Koszovó kivételével - immár vízum nélkül lehet beutazni az unióba
Az amerikai Amgen részvénye több mint 7%-ot emelkedett. Ennek hátterében az Xgeva készítmény pozitív eredményei állnak. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Pokolgép robbant az északnyugat-pakisztáni Pesavar egyik rendőrőrsénél, a detonáció következtében öt ember meghalt, és 11-en megsebesültek - jelentette kedden a helyi média
A Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet 2010-ben változatlanul 1,2 százalékos GDP növekedésre számít, amely 3,0 százalékosra gyorsulás jövőre - hangzott el az intézet keddi budapesti tájékoztatóján, ahol bemutatták az új konjunktúra jelentést.
Az MFB a jövőben a magyarországi székhelyű kis- és középvállalkozások, valamint az őstermelők és családi gazdálkodók tevékenységét is hitel-, illetve tőkefinanszírozással segítheti
Matolcsy György nem tart attól, hogy a különadóval sújtott szektorok visszafogják beruházásaikat - erről a nemzetgazdasági miniszter a hvg.hu-nak adott interjújában beszélt.
A Commerzbank elemzöje, Ralph Solveen szerint a ZEW-indikátor nem jelez valódi pozitív fordulópontot, a hanyatlás jelei azonban alábbhagytak. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
13-tól 18 hónapig terjedő börtönbüntetésre ítélt kedden egy wroclawi bíróság három lengyel férfit, mert a vád szerint egy neonáci honlapon baloldali és meleg jogvédők neveit, fényképeit, telefonszámait és lakcímeit tették közzé. A bíróság úgy döntött, hogy nem kell börtönben vonulnia Andrzej P.-nek., Mariusz T.-nek és Bartosz B.-nek, mivel 2006-os őrizetbe vételük óta letöltötték a vizsgálati…
A napokban a Porsche leleplezte a GT3 RSR versenyautó legújabb kiadását, amely erősebb motorral és jobb aerodinamikával száll a pódiumok legbecsesebb helyéért folytatott harcba.
Az Országgyűlés mentelmi bizottsága azt javasolja, hogy a parlament függessze fel Novák Előd mentelmi jogát - mondta el a testület kereszténydemokrata elnöke kedden az MTI-nek. Az ellenzéki képviselő azt mondta, egy rendőrtiszt feljelentette, mert a 2006. őszi események kapcsán ávósnak nevezte, s ő maga is kéri a Háztól mentelmi jogának felfüggesztését.
Az Egyesült Államokban tizenöten meghaltak a hétvége óta tomboló hóvihar miatt. A közép-nyugati államokban több utat járhatatlanná tettek a többméteres hótorlaszok, a rendkívül rossz látási viszonyok következtében sok közúti baleset is történt.