Zágrábi magyar szervezetek az iszapömlésben érintett települések iskolásainak gyűjtöttek adományokat, a karácsonyi ajándékokat csütörtökön adják át a devecseri és kolontári gyerekeknek - közölte a zágrábi magyar nagykövetség kulturális attaséja
Megnyílt a Kormányzati Egészségügyi Szűrőközpont Devecserben, ahol az iszapkatasztrófa által érintett lakosság egészségi állapotát folyamatosan figyelemmel kísérik - mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a központ megnyitóján Devecserben
Európa borúlátóbb a bővítést illetően, mint lennie kellene - mondta Orbán Viktor, európai uniós elnökségi körútjának bécsi állomásán külföldi újságíróknak nyilatkozva
Felemásnak tartja a Jobbik a médiaszabályozáshoz benyújtott módosító indítványaik sikerét - mondta keddi sajtótájékoztatóján Novák Előd, a párt országgyűlési képviselője. Az ellenzéki politikus üdvözölte, hogy a vezető kereskedelmi tévék műsoraiban korlátozták a bűnügyi témájú híradásokat, míg a rádiók esetében nőtt a magyar dalok sugárzási aránya. A Jobbik ugyanakkor sérelmezi, hogy a…
Balázs most két és fél éves. Nincs oda a vonatokért, mint a bátyja – viszont zenerajongó. Mozartot is szereti, Chopint is elhallgatja, ha úgy alakul, de a csúcspont azért Gryllus Vilmos, természetesen.
Eddig úgy tűnik Amerika sem mutat majd határozott irányt a piacokon, hiszen a határidős indexek csak minimális elmozdulásokat mutatnak. Tegnap nem sikerült az emelkedés, hiszen a kereskedés utolsó...
Az új alkotmány koncepciójában az egykamarás törvényhozás szerepel - erről az Országgyűlés Alkotmány-előkészítő eseti bizottsága döntött keddi, utolsó ülésén.
A BMW újabb mérföldkőhöz érkezett a hibridgyártás rögös országútján: a 7-es sorozat Active Hybridje kistestvért kap, a szemfüles fotós által megörökített 5-ös ugyanis remek benzinmotorjának munkájába ugyanis elektromotor is besegít.
Belépett a Magyar Környezettudatos Építés Egyesületbe (Hungary Green Building Council, HuGBC) a B&V Group-ot. A B&V Group részéről Szijártó Péter vezérigazgató-helyettes írta alá a csatlakozási...
A foglalkoztatási szint emelését, a versenyképesség növelését és a stabilitást célzó EU 2020 stratégia összhangban áll a magyar kormány gazdaságpolitikai elképzeléseivel - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára kedden a Parlamentben
A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési és elemző részlegéhez hasonlóan az első Orbán-kormány pénzügyminisztere is túlzónak tartja a Moody's múlt heti leminősítését.
Eredményes évet zár a Denso Magyarország Kft.: a világ egyik legnagyobb autóalkatrész gyártójának székesfehérvári leányvállalata az idén várhatóan mintegy 20 százalékkal növeli tavalyi 324 millió eurós árbevételét - mondta el az MTI-nek a cég elnöke.
Leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást adott Belgiumnak - az euróövezet egyik leggazdagabb, ám súlyosan eladósodott tagállamának - kedden a Standard & Poor's, arra a véleményére hivatkozva, hogy az elhúzódó politikai bizonytalanság ronthatja az ország adósi pozícióit
Leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást adott Belgiumnak - az euróövezet egyik leggazdagabb, ám súlyosan eladósodott tagállamának - kedden a Standard & Poor's, arra a véleményére hivatkozva, hogy az elhúzódó politikai bizonytalanság ronthatja az ország adósi pozícióit.
Mérgezés tünetével vittek kórházba öt nyíregyházi diákot - közölte az Országos Mentőszolgálat Észak-alföldi Regionális Szervezetének vezetője az MTI-vel kedden
A tegnapi kereskedésben jelentős, közel 200 pontos emelkedést produkált az euró a dollárhoz képest. Ezzel a mozgással egyszerre sikerült áttörnie az 1.3280-as ellenállást és a korábban szintén ellenállásként viselkedő mozgóátlagot száz ponttal feljebb 1.3380-nál. A mozgás a mai délelőtti kereskedésben is folytatódott és már 1.35-öt közelíti a jegyzés. Rövidtávon azt lehet elvárni, hogy az árfolyam…
Újra az ellenállásnál mozog a PBW ETF árfolyama. Ez az ETF a WilderHill Clean Energy indexet követi. Nevéből is adódóan olyan cégek papírjait tartalmazza az ETF, amelyek a tiszta és megújuló energiafelhasználással foglalkoznak. (Solar Capital)
Újabb öt embernek kellett elhagynia otthonát az ár- és belvízi helyzet miatt az országban. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) keddi tájékoztatása szerint a hétfői összesítés alapján eddig 52 embert kellett kitelepíteni a vizek miatt.
Az ünnepek közeledtével az amerikai fogyasztók vásárlási hajlandósága nőtt - derül az Amerikai Kereskedelmi Minisztérium kiskreskedelmi statisztikájából. Novemberben 0,8 százalékkal több árut...
Budapest és agglomerációja legnagyobb és legfejlettebb infrastrukturális háttérrel rendelkező, dinamikusan fejlődő taxitársasága, a Rádió Tele 5 Taxi Holding 2010. december 14-től újabb piacvezető megoldásokat kínál ügyfeleinek. Ezek közül a legjelentősebb a MobilFizetés szolgáltatás bevezetése....
Nagy László ismét helyet kapott a magyar kézilabda-válogatott bő keretében; a 28 játékosból kerül ki az a 16, aki szerepelhet a január 13. és 30. közötti svédországi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.
A kolumbiai énekesnőnek muszáj egy ilyen autóhoz adnia a nevét és a dalát, hiszen a Seat támogatta idén az európai turnéját. A Leonnak ezt a felszereltségi szintjét Good Stuff-nak, vagyis jó cuccnak keresztelték el a spanyolok. Hetvenezerrel kerül többe, mint a Reference kivitel, most akciósan 4,4 millió forint. Drága cucc?
Az Országgyűlés mentelmi bizottsága azt javasolja, hogy a parlament függessze fel Novák Előd mentelmi jogát - mondta el a testület kereszténydemokrata elnöke
60 éve nem volt ilyen magas a Balaton vízszintje: jelenleg 130 centi magasan áll a víz, ami azt jelenti, hogy közepes erősségű északi szél esetén kilép a tó a medréből Balatonfenyvesen és környékén.
ENSZ-oklevelet kaptak magyar mentőcsapatok az indonéziai földrengést követő tevékenységükért; az okiratot Bakondi György kormánybiztos, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője adta át kedden Budapesten
Tizenhárom embert kellett eddig kitelepíteni a belvíz miatt Bács-Kiskun megyében - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője kedden Tiszakécskén
Továbbra is stabilan halad az emelkedő trendjében a kávé határidős árfolyama. A tegnapi emelkedést követően a korábbi csúcs magasságába került a jegyzés, és a mai mozgással már új, 13 éves szintre emelkedett az árfolyam. Amellett, hogy technikailag is szépen fest a termék, a fundamentális tényezők is alátámasztják a drágulást. Az elmúlt napokban sok eső esett Kolumbiában, a világ második…
Mindössze három szavazattal menekült meg az olasz miniszterelnök az alsóházi bizalmi szavazáson, 314 szavazat 311 ellenében a helyén hagyta Silvio Berlusconit. A kormányzat viszont vesztett...
Az elmúlt 18 évben innovációs díjat nyert társaságok által alapított Magyar Innovációs Klub kedden konferenciát rendezett a Magyar Tudományos Akadémián. A rendezvényen kihirdették a 2010. évi Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot. Az esemény házigazdája a tavalyi nagydíjas Paksi Atomerőmű Zrt. volt.
Az Európai Központi Bank (EKB) kedden arra figyelmeztette Magyarországot, hogy az MNB-törvény tervezett változtatásai, a bankot érintő kormányzati bírálatokkal együtt a magyar jegybanki politika befolyásolására irányuló kísérletnek tekinthetők
Borsod-Abaúj-Zemplén megye száz legjelentősebb vállalkozását is megviselte a gazdasági-pénzügyi válság, összesített üzleti eredményük a 2008-as 38,793 milliárd forintról 4,565 milliárd forintra esett vissza.
A teljesítményalapú finanszírozás fejlesztésével erősíti anyagilag és szakmailag a háziorvosi praxist a kormány - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár sajtótájékoztatón Budapesten kedden
Az egyik legnagyobb hazai ingatlanfejlesztő szerint a fedezetkezelői rendszert ideiglenes fel kellene függeszteni; 6%-os forinthitel kamatok mellett pedig beindulna a hazai újlakáspiac